vissza a tartalomjegyzékhez

Harmadik ének

PÜLOSZBAN

 
				
				
				
1.	S Éeliosz ragyogó öbléből kelve, elindult
2.	érc-égboltozaton sugarazni az égilakóknak
3.	és a halandóknak, kik a termő földeken élnek;
4.	s ők Néleusz jólépített várába, Püloszba
5.	értek; az emberek ott pedig épp áldoztak a parton
6.	kékhaju Földrázó istennek barna bikákat.
7.	Száma kilenc a soroknak, s ötszáz ember ül egyben,
8.	s áldozatállatot ád minden sor sorra kilencet.
9.	Belsőrészt ettek s neki most combot sütögettek,
10.	s ők egyenest odatartva, bevonták ekkor arányos
11.	bárkájuk vásznát, s kikötöttek, a partra kiléptek.
12.	S már a hajóból szállt ki az ifju, előtte Athéné;
13.	s szólt legelőbb is az istennő, a bagolyszemü Pallasz:
14.	„Télemakhosz, sose szégyenkezz már, egy csöppet sem.
15.	Mert hisz azért jártad meg a tengert, hogy tudakoljad,
16.	mely föld rejti az édesapád s míly sorsra jutott ő.
17.	Lónevelő Nesztór elibé csak lépj oda bátran:
18.	tudjuk meg, míly gondolatot rejt ő kebelében.
19.	Hát te magad könyörögj hozzá, hogy mondja ki nyíltan:
20.	az bizonyos, hamisat nem mond, hiszen annyira elmés.”
21.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
22.	„Mentór, hogy menjek? Hozzá hogyan is közeledjem?
23.	Mert az okosszavu szónoklás még nem tudományom,
24.	s ifjunak aggot kérdezgetnie tiltja a szégyen.”
25.	Mondta az istennő ismét, a bagolyszemü Pallasz:
26.	„Télemakhosz, lesz, mit te magad tervelsz ki eszedben,
27.	s lesz, mit az istenség súg meg: mert nem hiszem én, hogy
28.	istenek óhaja ellen lettél, vagy növekedtél.”
29.	Szólt, és ment is előre azonnal Pallasz Athéné
30.	nagysebesen; s a fiú ment véle, követte az istent.
31.	S pülosziak gyűlése, ülése elé odaértek.
32.	Ott ült sarjaival Nesztór, körülötte a társak
33.	jó lakomához húst sütögettek s húztak a nyársra.
34.	Megpillantva a két idegent, mind összefutottak,
35.	és kezük érintvén, hívták őket soraikba.
36.	Nesztór gyermeke volt, Peiszisztratosz az, ki először
37.	jött, s kezükönfogván őket, lakomázni vezette
38.	lágy bundákra, a tengerpart fövenyén, ahol ültek,
39.	apja s a testvére, Thraszümédész oldala mellé.
40.	Húst nyujtott nekik át, belsőrészt; majd boritalt is
41.	töltve arany kelyhébe, emelte, köszöntve eképen
42.	Pallasz Athénét, aigisztartó Zeusz atya lányát:
43.	„Most könyörögj, vendég, te Poszeidáónhoz, az úrhoz:
44.	mert, hova értetek itt partunkon, az ő lakomája.
45.	És miután könyörögtél s áldoztál, ahogy illik,
46.	nyujts társadnak is át mézédes bort e pohárban,
47.	áldozzon, mert hisz bizonyára imádkozik ő is,
48.	gondolom én; a halandók mind istenre szorulnak.
49.	Ám miután ő ifjabb nálad, s egykoru vélem,
50.	ezt az arany poharat hát néked nyújtom először.”
51.	Szólt, édes borral teli serleget adva kezébe.
52.	És megörült az igaz s elmés ifjúnak Athéné,
53.	hogy szinarany poharát neki adta kezébe először.
54.	Rögtön ekép szólt esdve Poszeidáónhoz, az úrhoz:
55.	„Halld meg, Földövező, az imám, s irigyelni ne kívánd
56.	tőlünk, esdőktől, e könyörgés teljesitését:
57.	hírnévvel legelőbb Nesztórt s fiusarjait áldd meg,
58.	s annakutána a többinek is nyujts drága viszonzást,
59.	minden püloszinak, szép százökör-áldozatáért.
60.	S add, hogy Télemakhosz s magam is célt érve mehessünk
61.	vissza, amért ide érkeztünk gyors barna hajóval.”
62.	Így esdett, s mindent maga volt, aki teljesitett is.
63.	Télemakhosznak a szép kettős poharat tovaadta.
64.	És Odüszeusz kedves fia éppígy mondta imáját.
65.	S ők, hogy a háthusokat kisütötték s újra lehúzták,
66.	már szétosztva, dicsőséges lakomát lakomáztak.
67.	Majd miután elverték végül az éhet, a szomjat,
68.	köztük a szót így kezdte Gerénia bajnoka, Nesztór:
69.	„Most már szebb kérdeznünk tőlük s megtudakolnunk,
70.	hogy kicsodák, miután ételnek-italnak örültek.
71.	Kik vagytok? Merről járjátok a tengeri ösvényt?
72.	Dolgotok is van-e, vagy csak amúgy vaktába bolyongtok,
73.	mint a kalóznépség, mely a sós vizen erre meg arra
74.	lelkét kockáztatja, s a többi hajósra veszélyt hoz?”
75.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt
76.	bátrabban, mert bátorságot tett a szivébe
77.	Pallasz, hogy tovatűnt apjáról kérdje az aggot,
78.	és őt is nagy hír hordozza a földilakók közt:
79.	„Nesztór, Néleusz sarja, akhájok nagynevü dísze,
80.	kérdezed azt, honnan jöttünk; ime, halld meg a választ.
81.	Néion aljában feküvő Ithakából jöttünk;
82.	s nem közös ügy, melyről szólok, hanem egymagamé csak.
83.	Nemzőm nagy hírét kutatom, tán ráakadok majd,
84.	isteni, tűrőlelkü Odüsszeuszét, aki küzdve,
85.	mint mondják, Tróját veled együtt dúlta fel egykor.
86.	Mert hisz a hősöknek, kik a trószokkal verekedtek,
87.	mindjéről tudjuk, hol pusztult szörnyü halállal;
88.	s őneki még a halálát is fedi-rejti Kroníón:
89.	mert ki se tud bizonyos hírt, hogy hol lelte halálát,
90.	szárazföldön-e, hol leigázták rosszakarói,
91.	vagy habokon, melyeket magasít a nagy Amphitríté.
92.	Hát térdedhez elérve könyörgök: vajha akarnád
93.	édesapám nyomorult végét elmondani, hogyha
94.	vagy láttad, vagy akár mástól hallottad a hírét,
95.	merre bolyong; hiszen oly nyomorultnak szülte meg anyja.
96.	Restelkedve a szót sose szépítsd, szánni ne óhajts,
97.	ámde amit láttál, őszintén mondd nekem azt el.
98.	Esdekelek, ha az édesapám, jó bajnok Odüsszeusz,
99.	szót vagy tettet igérve neked, megtette valóban
100.	Trója alatt, hol a sok bajt szenvedtétek, akhájok:
101.	emlékezz most rá, s mondj nékem híven igaz szót.”
102.	Válaszul így szólt erre Gerénia bajnoka, Nesztór:
103.	„Kedvesem, emlékeztetsz mindama bajra, mit akkor
104.	ott mi, akhájok nemhátráló sarjai, tűrtünk,
105.	részint még a ködülte vizen hányódva hajókkal,
106.	zsákmányért igyekezve, amerre akarta Akhilleusz,
107.	másrészt már a király, Priamosz, nagy vára alatt is,
108.	hol vívtunk sokat és hol elestek a legderekabbak:
109.	ott a vitézlelkű Aiász s ott fekszik Akhilleusz,
110.	ott Patroklosz is, istenként kitünő a tanácsban,
111.	ott szeretett fiam is, tündöklőhírü erős hős,
112.	Antilokhosz, ki futásban gyors volt, bajnok a harcban.
113.	S még ezeken kivül is tűrtünk sok bajt; de ki tudná
114.	mind elmondani ezt a halandó földilakók közt?
115.	Esztendőt ötöt is, hatot is tölthetsz te közöttünk,
116.	kérdezgetve, mi bajt is tűrtünk, bátor akhájok,
117.	és belefáradnál, úgy érnél otthoni földre.
118.	Mert mi kilenc évig tettünk kárt nékik a harcnak
119.	midenféle cselével, s Zeusz nehezen segitett meg.
120.	Egy sem akadt, aki ott kívánta eszét az eszéhez
121.	mérni, mivel győzött mindenkin a fényes Odüsszeusz
122.	mindenféle cselekkel, az édesapád, ha valóban
123.	tőle eredsz: de ha rádpillantok, a bámulat elfog.
124.	Mert a szavadjárása is éppolyan; ennyivel ifjabb
125.	emberről hinnéd-e, hogy ennyire illően szól?
126.	Akkoron ott magam én, meg az isteni fényes Odüsszeusz,
127.	kétfélét sose mondtunk gyűlésben, se tanácsban,
128.	mert egy volt lelkünk, s okos ésszel, drága tanáccsal
129.	terveltük mindig, mi az argosziaknak a legjobb.
130.	Ám hogy földúltuk Priamosz meredekfalu várát
131.	s bárkákon szétszórta akháj seregünket az isten,
132.	bús hazatérést szánt Zeusz akkor az argosziaknak,
133.	elméjében, mert nem voltak mind igazak, nem
134.	voltak mind okosak; sokan ádáz sorsra jutottak
135.	szörnyü haragja miatt a bagolyszemü Zeusz-ivadéknak,
136.	Pallasznak, ki viszályt hintett el az Átreidák közt.
137.	Hirtelenül híván az akhájokat ők gyülekezni,
138.	ám nem a dolgok rendje szerint: napnyugtakor — íme
139.	így is jöttek az argosziak, bortól nehezülten —,
140.	elmondták, mi okért hívták gyűlésbe a népet.
141.	Ott Meneláosz az összes akhájokat arra akarta
142.	venni, hogy induljunk haza tenger tágterü hátán;
143.	és ez nem tetszett Agamemnónnak, ki a néppel
144.	százökör-áldozatot kívánt még ott bemutatni,
145.	hogy vele engesztelje Athéné szörnyü haragját,
146.	balga, ki nem sejtette, hogy úgysem békiti már ki:
147.	hirtelenül sohasem fordul meg az isteni szándék.
148.	Ők hát ott álltak, súlyos szavakat kiabáltak
149.	egymásnak; mire mind fölkeltek a vértes akhájok,
150.	nagy morajuk zúgott, szándékuk kétfele oszlott.
151.	Éjszaka még valahogy megvoltunk, rosszat akarva
152.	egymásnak; mert Zeusz e csapást rendelte reánk már;
153.	ám reggel mi az isteni vízre kivonva hajónkat,
154.	fölraktunk minden zsákmányt, föl a mélyövü nőket,
155.	míg seregünk másik fele helyben visszamaradt volt
156.	Átreidész Agamemnón, népek pásztora mellett.
157.	Fölszálltunk mi, a fél-sereg, és mentünk: a hajóink
158.	szálltak, a roppant mély vizet isten tette simává.
159.	Áldoztunk, Tenedoszba kerülve, az égilakóknak,
160.	mert vágytunk haza; ám nem tervelt visszautat még
161.	Zeusz, a gonosz, ki megint csak csúnya viszályt zuditott ránk.
162.	Mert megfordítván ívelt bárkáikat újra
163.	tarkaeszű, bölcs bajnok Odüsszeusz hű követői,
164.	kedvezvén Agamemnónnak, mind visszahajóztak;
165.	én pedig erre az én gályáimat egybetereltem,
166.	s elmenekültem, mert láttam: vészt tervel az isten;
167.	s elmenekült Tűdeusz hős gyermeke, vitte a népét.
168.	Jóval utánunk jött el a szőkehajú Meneláosz,
169.	Leszboszban be is ért; tanakodtunk épp, hogy a hosszú
170.	útra miként szállunk ki, Khiosz meredekje fölött és
171.	Pszüra irányában, balkéz fele hagyva e földet,
172.	vagy Khiosz aljában, széljárta Mimász közelében.
173.	Kértük az istent, hogy csodajelt adjon; meg is adta:
174.	tartsunk mind Euboia felé, úgy szeljük a tengert
175.	át közepén, kikerülni a bajt mennél sebesebben.
176.	Szél süvitett éles hangon; jól szálltak a gályák
177.	végig a sokhalu ösvényen, míg végre Geraisztoszt
178.	éjjel elérték; erre Poszeidáónnak ökörcomb-
179.	áldozatot hoztunk, megjárva a nagy víz hosszát.
180.	Már negyedik nap volt, amikor gályáikat Argosz
181.	földjén lóbetörő Diomédész társai végre
182.	parthozerősítették, s én a hazámba siettem,
183.	és sose szűnt meg a szél, mit az isten utunkra bocsátott.
184.	Így jöttem haza, jó fiam, és most nem tudom azt sem,
185.	kik menekültek meg közülünk, kik hulltak a vészbe.
186.	Ámde amit megtudtam azóta, a termem ölében,
187.	azt meghallod, amint illik, sose rejtem előled.
188.	Rendben a dárdás mürmidonok, mondják, hazaértek,
189.	hőslelkű Akhileusz ragyogó fia volt vezetőjük;
190.	rendben elérte Philoktétész, Poiász fia, földjét;
191.	s Ídomeneusz minden társát Krétába vezette,
192.	kit csata megkímélt, egyet se rabolt el a tenger.
193.	Átreidészről tudjátok ti, ha távol is éltek,
194.	mint jött meg s iszonyú végét hogy eszelte ki néki
195.	Aigiszthosz. De meg is fizetett keserűen e tettért.
196.	Jó, ha a meggyilkoltnak hátramarad fia, íme
197.	Átreidész fia is bosszút állt érte, megölte
198.	Aigiszthoszt, a ravaszt, ki ledöfte dicsőnevü apját.
199.	Hát te, fiam, szintén — látom: deli-termetü is vagy —
200.	légy oly hős, hogy a majdaniak dícsérjenek érte.”
201.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
202.	„Nesztór, Néleusz sarja, akhájok nagynevü dísze,
203.	ő nagyonis méltán állt bosszút, és az akhájok
204.	hordják majd hírét, hogy a messzi utód is okuljon;
205.	bárcsak ilyen nagy erőt adnának az istenek énrám,
206.	akkor a kérők kínzó dölyfét visszafizetném,
207.	kik nagy gőgjükben vélem gonoszat cselekesznek.
208.	Ám íly boldogságot ugyan nem szőtt nekem isten,
209.	édesapámnak s nékem: tűrnöm kell csak örökkön.”
210.	Erre Gerénia bajnoka, Nesztór válaszul így szólt:
211.	„Jó fiam, emlékeztetsz most, hogy mondod e szókat,
212.	hírlik, hogy nagyonis sok kérő dúlja a házad,
213.	kéri az édesanyád feleségül, s ellened él ott;
214.	mondd, önként hagyod ezt, vagy tán haragusznak a népek
215.	rád a hazád földjén, s ezt isten jósszava tette?
216.	Ámde ki tudja, talán hazaér büntetni a vétkük,
217.	tán egyedül, de lehet, hogy az összes többi akhájjal.
218.	Mert ha aképen akar téged kedvelni Athéné,
219.	mint ahogy akkor a nagyhírű Odüszeuszra vigyázott
220.	Trója tövében, ahol sok bajt tűrtünk mi akhájok —
221.	(nem láttam, hogy bárkit olyan nyíltan szeret isten,
222.	mint amilyen nyíltan segitette apádat Athéné) —
223.	hát, ha aképen akar kedvelni s aképen ügyel rád,
224.	lesz közülük nem is egy, ki felejteni fogja a nászát.”
225.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
226.	„Jó agg, nem hiszem én, hogy e szózatod így beletik még;
227.	mert túlnagy, s a csodálat elönt, de reményemen is túl
228.	történnék csak meg, ha az istenek így is akarnák.”
229.	Mondta az istennő ismét, a bagolyszemű Pallasz:
230.	„Télemakhosz, míly szó szökkent ki fogad keritésén?
231.	Isten a távolból megment könnyen, ha akarja.
232.	Én bizony inkább vágyom, akármíly sok baj után is
233.	otthonomat s hazatértem napját látni, elérni,
234.	mint otthon tűzhelynél veszni, miként Agamemnón
235.	pusztult el felesége meg Aigiszthosz csele folytán.
236.	Bár a halált, mely elér mindenkit, az égilakók sem
237.	tudják messzireűzni kegyeltjüktől, mikor őt majd
238.	hosszuranyujtó vég veszedelmes sorsa eléri.”
239.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
240.	„Már erről, Mentór, bármint busulunk, ne beszéljünk:
241.	rá hazatérés már sose vár, de az elnemenyészők
242.	régen rámérték a halált meg az éjszinü véget.
243.	Mást akarok most én itt kérdeni, megtudakolni
244.	Nesztórtól, ki a legbölcsebben tudja a törvényt;
245.	három nemzeten át tart már, mondják, az uralma:
246.	éppenezért örök istennek tűnik, ha tekintem.
247.	Szólj, Nesztór, Néleusz fia, mondd, mi a tiszta igazság:
248.	hogy pusztult el a széles földön uralt Agamemnón?
249.	S hol maradott Meneláosz? mint rendezte a romlást
250.	Aigiszthosz ravaszul, ki megölte a nála különbet?
251.	Nem volt tán az akháj Argoszban, távoli nép közt
252.	bolygott még Meneláosz, ezért ölt bátran a gyilkos?”
253.	Erre Gerénia bajnoka, Nesztór válaszul így szólt:
254.	„Gyermekem, elmondok neked én mindent, ami történt.
255.	Úgy látom, magad is jól sejted, hogy mi esett meg.
256.	Aigiszthoszt ha a termeiben még megleli élve,
257.	Trója felől jövet otthon a szőkehajú Meneláosz,
258.	holtában nem emelnek sírhalmot neki akkor,
259.	mert ebek és keselyű madarak falják fel a pusztán,
260.	távol a várostól, s az akháj nők meg se siratják,
261.	egy sem, mert íly rettenetes dolgot követett el.
262.	Ámde mi Trója alatt sok harcot víva időztünk,
263.	s lónevelő Argosz zugolyán ezalatt nyugalomban
264.	bűvölgette szavával az Átreidész feleségét.
265.	Csakhogy a csúf tettől még visszariadt eleinte
266.	büszke Klütaimnésztré, mert élt még jobbik eszével;
267.	és ott volt az az énekes is, kit az őrizetére
268.	még Trójába menet rendelt mellé Agamemnón.
269.	Ám hogy az isteni sors őt már megadásra kötözte,
270.	hát e dalost Aigiszthosz puszta szigetre vezette
271.	és otthagyta: legyen keselyűk zsákmánya, falatja;
272.	s így készséggel a készségest hazavitte lakába.
273.	Szentelt oltárnál égette a combokat akkor,
274.	aggatván sok ajándékot, szövetet s aranyéket,
275.	mert mit a lelke remélni se mert, most mégis elérte.
276.	Trója felől együtt szálltunk a hajókkal a vízre
277.	Átreidész s magam én, egymásnak jóakarói;
278.	ám hogy elértük Athénnál szentelt Szúnion ormát,
279.	ott Meneláosz kormányossát Phoibosz Apollón
280.	gyöngéd nyílvesszőivel egyszercsak lenyilazta,
281.	míg kormányrúdját tartotta a fürge hajónak,
282.	Phrontisz Onétoridészt, aki minden földilakó közt
283.	legjobban vezetett gályát, ha vihar dühe tombolt.
284.	Így ott hátramaradt, bármint vágyott is az útra,
285.	elföldelni a társat, az áldozatot bemutatni.
286.	Majd amikor nekivágott ő is a borszinü víznek,
287.	és üreges gályákkal elért a maleiai csúcsig,
288.	akkor a messziredörgő nagy Zeusz szörnyü hajózást
289.	mért rá, mert süvitő szeleket zuditott a vizekre,
290.	s roppant hullámok magasodtak, akár a hegyormok.
291.	Kettévágta a rajt, s a felét Krétába sodorta,
292.	merre küdón nép él az Iardanosz áradatánál.
293.	Van bizonyos meredek, tengerbefutó sima szikla
294.	Gortüsz széle fölött, a ködülte vizek közepében,
295.	bal kiszögellését a Notosz veri-csapja habokkal,
296.	Phaisztoszt; és a nagy áradatot kicsi szirt veri vissza.
297.	Hát ide ért egy rész, s a halált mégcsak kikerülték
298.	embereik, de a bárkákat szétzúzta a hullám
299.	zátonyokon; s kékorru hajói közűl ötöt elvitt
300.	és csak Egyiptomban tett partra a szél meg a vízár.
301.	Ott azután gabonát s aranyat gyűjtött Meneláosz,
302.	bárkákkal bolygott idegenszavu nép birodalmán,
303.	és Aigiszthosz e gyászt ezalatt tervelte ki otthon.
304.	Hét évig volt úr az aranylókincsü Mükénén,
305.	Átreidészt meggyilkolván, leigázta a népet.
306.	Nyolcadik évben jött, vesztére, a fényes Oresztész
307.	vissza Athénból és meg is ölte azonnal a gyilkost,
308.	Aigiszthoszt, a ravaszt, ki ledöfte dicsőnevü apját.
309.	És azután meghívta az argoszi népet a torra,
310.	melyet a gyáva bitorló és gonosz anyja felett ült;
311.	s eznap jött meg a harcban-erőshangú Meneláosz,
312.	kinccsel, amennyit csak tudtak hordozni hajói.
313.	Hát te is, édesem, el ne bolyongj már hosszan a háztól,
314.	otthonhagyva a kincseidet s palotádban a szörnyen
315.	dölyfös férfiakat: nehogy ők mindent fölemésztve
316.	szétosszák vagyonod, s utadat meg hasztalanul járd.
317.	Én Meneláosz házához küldlek s javasolnám,
318.	menj oda: mert hiszen ő nem is oly rég jött haza, messzi
319.	földről s népektől, honnan ki se merne remélni
320.	visszautat, kit a szélviharok kisodortak e roppant
321.	vízre, mely oly széles, hogy a saskeselyű se röpülné
322.	át kerek egy évig sem; olyan nagy s oly riadalmas.
323.	Rajta tehát, csak eredj bárkádon, a hű követőkkel;
324.	s hogyha a szárazföldön akarsz, lovad és szekered lesz,
325.	s itt vannak fiaim, legyenek vezetőid az úton
326.	isteni Spárta felé, hol a szőkehajú Meneláosz.
327.	Ott te magad kérleld, hogy amit tud, mondja ki nyíltan:
328.	az bizonyos, hamisat nem mond, hiszen annyira elmés.”
329.	Így szólt; és a nap is lebukott, s eljött a sötétség.
330.	S köztük az istennő szólt most, a bagolyszemü Pallasz:
331.	„Jó agg, úgy mondtad mindezt el, mint ahogy illik;
332.	most vágjuk ki a nyelveket, öntsünk bort s vizet egybe,
333.	véle Poszeidáónt tisztelve s a többi nagy istent,
334.	s gondoljunk pihenésre, hiszen már itt van az óra.
335.	Tűnik a fény immár a homályba; bizony nem is illik
336.	hosszan az oltárnál lakomázni, hanem hazatérni.”
337.	Így szólt Zeusz atya lánya, s azok hallgattak a szóra.
338.	Hírnökök öblítő vizet öntöttek kezeikre,
339.	minden borkeverőt peremig töltöttek az ifjak
340.	s osztották az italt, áldozva előbb a pohárból;
341.	tűzre kerültek a nyelvek; a loccsantásra fölálltak.
342.	Majd hogy loccsantottak s ittak, amennyit akartak,
343.	akkor Athénaié meg az isteni Télemakhosz már
344.	együtt készültek hazatérni a görbe hajóhoz.
345.	Ám Nesztór ott tartóztatta, ilyen szavakat szólt:
346.	„Óvjon Zeusz attól, meg a többi nagy égilakó mind,
347.	hogy ti a fürge hajóra vonuljatok innen aludni,
348.	mintha bizony koldus volnék, vagyon és ruha híján,
349.	és köpenyem, takaróm nem akadna a házban elég sok,
350.	hogy magam és vendégeim is jó lágyan aludjunk.
351.	Van bizony énnálam köpenyeg, van szép takaró is.
352.	S nem fog az ő, Odüszeusz, kedves fia, drága barátom
353.	sarja hajódeszkán lenyugodni, ameddig e földön
354.	élek; s holtom után fiaim töltik meg a termem,
355.	s vendégelik vendégeiket, kik a házba betérnek.”
356.	Mondta az istennő ismét, a bagolyszemü Pallasz:
357.	„Kedves öreg, jól mondtad mindezt; illik is ám, hogy
358.	Télemakhoszt meggyőzd, mert sokkal szebb, helyesebb így.
359.	Így hát ő csak eredjen utánad, hogy lenyugodjék
360.	házad ölén; hanem én éjszínű hajónkra megyek már,
361.	hogy buzdítsam a társakat és utasítsam is őket.
362.	Mert egyedül vagyok én, vallom, ki közöttük idősebb:
363.	mind fiatal, mindet segitésvágy hozta mivélünk,
364.	mind évtársa a bátorlelkű Télemakhosznak.
365.	Ott fogok én ma nyugodni az éjszinü görbe hajónál,
366.	s reggel a hősszivü kaukónok földjét keresem föl,
367.	mert az adósaim ők, nem ujonnan s nem kicsiséggel.
368.	Télemakhoszt meg majd, minthogy palotádba vetődött,
369.	küldd útjára kocsin s a fiaddal; s adj paripákat,
370.	melyek a legsebesebbek, a legkitünőbbek erőben.”
371.	Így szólt és tovatűnt a bagolyszemü Pallasz Athéné
372.	tengeri sasként; és megdöbbent mind, aki látta.
373.	És bámult az öreg, mikor ezt meglátta szemével;
374.	Télemakhoszt kézenfogta s szót szólva kimondta:
375.	„Kedvesem, azt hiszem én, sose léssz hitvány, sem erőtlen,
376.	hogyha ilyen fiatal létedre kisér a nagy isten.
377.	Mert bizony ez nem más az olümposzi égilakók közt,
378.	mint Zeusz lánya, a zsákmányosztó Trítogeneia,
379.	ő, ki apádat is úgy kedvelte az argosziak közt.
380.	Hát könyörülj, úrnőnk, add, hogy jó hírnek örüljek
381.	én meg a gyermekeim, meg tisztes hitvesem éppúgy;
382.	s áldozok esztendős szép széleshomloku marhát,
383.	mely betöretlen még, ember sose fogta igába:
384.	ezt adom én teneked, s körülöntöm arannyal a szarvát.”
385.	Így szólt ő könyörögve; meg is hallgatta Athéné.
386.	Majd ezután bevezette Gerénia bajnoka, Nesztór,
387.	sarjait és vőit s a fiút szép háza ölébe.
388.	És miután a király gyönyörű házába betértek,
389.	széken, karszéken sorban mind megtelepedtek;
390.	s nékik, amint odaértek, az agg vegyitett vegyitőben
391.	jó tizenegyéves, mézédes bort, melyet ekkor
392.	vett csak elő gazdasszonya és fedelét kibogozta;
393.	hát ebből vegyitett az öreg, s loccsantva, sokáig
394.	hívta imával Athénét, pajzsos Zeusz atya lányát.
395.	Majd miután áldoztak, s ittak, amennyit akartak,
396.	akkor mind hazaindult már lepihenni lakába;
397.	s őt a geréni lovag Nesztór ott vitte nyugodni,
398.	Télemakhoszt, fiusarját isteni hős Odüszeusznak,
399.	fúratos ágyra, s visszhangos tornácnak ölében,
400.	s jó-gerelyes Peiszisztratoszát is, a nép vezetőjét,
401.	sarjai közt aki csak maga volt már nőtlen a házban.
402.	Ő maga bent a magas háznak zugolyába pihent le,
403.	fekhelye-vetve hol úrnő hitvese látta el ágyát.
404.	És hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből,
405.	ágyáról serkenve Gerénia bajnoka, Nesztór,
406.	ment ki a háza elé, s a csiszolt köveken le is ült ott,
407.	melyek a nagy kapunál állottak tiszta fehéren,
408.	s mindegyikük ragyogott az olajtól; régi időben
409.	Néleusz ült ezeken, mint isten, bölcs a tanácsban;
410.	őt leigázta a vég, Hádész házába került már,
411.	és itt most fia, Nesztór ült, az akháj hadak őre,
412.	mint jogaras fejedelmük. Gyűlt sok sarja körébe,
413.	termeiből lépvén ki: Ekhephrón jött Sztratiosszal,
414.	Perszeusz s Árétosz meg az isteni hős Thraszümédész;
415.	és hatodiknak a hős Peiszisztratosz ért ki közébük;
416.	s isteni Télemakhoszt odaültették az öreghez.
417.	Köztük a szót így kezdte Gerénia bajnoka, Nesztór:
418.	„Jó fiaim, gyorsan töltsétek most be a vágyam,
419.	isteneink közül elsőnek hogy kérjem Athénét,
420.	őt, aki nyíltan is eljött dús istenlakománkhoz.
421.	Rajta tehát, egy menjen most ökörért ki a rétre,
422.	hogy legyen itt mielőbb, a gulyás hadd hajtsa mihozzánk.
423.	S barna hajójáról bátorszivü Télemakhosznak
424.	hívja a társakat egy, kettőt hagyjon csak a gályán;
425.	egy meg az ötvöst, Láerkészt szólítsa körünkbe,
426.	áldozatökrünk szarvát, hogy körülöntse arannyal.
427.	És ti maradjatok itt mind, többiek, és palotámban
428.	rendeljétek a szolgálókat a szép lakomához
429.	hozni a széket, a fát, meg a forrás tiszta vizét is.”
430.	Szólt; mire buzgólkodtak mind. Megjött a mezőről
431.	már az ökör, s megjöttek az ívelt fürge hajóról
432.	nagyszivü Télemakhosz követői, az ötvös is eljött,
433.	hozva az eszközeit, művének végbevivőit:
434.	üllőt és kalapácsot, a jó csípővasat is még,
435.	így öntött aranyat; s megjött maga Pallasz Athéné,
436.	várva az áldozatot. S az öreg Nesztór lovag adta
437.	át aranyát; s az ökör szarvát a kovács körülönti
438.	mesterien, hogy az úrnő, nézve a művet, örüljön.
439.	Azt meg a szarvánál vonta Sztratiosz meg Ekhephrón.
440.	Jött ki a kamrából és hozta virágos edényben
441.	Árétosz mosdóvizüket, s másik keze fogta
442.	árpadarás-kosarát. S a csatában-erős Thraszümédész
443.	éles bárddal várt, az ökörre lesujtani készen.
444.	Csészét meg Perszeusz tartott. Nesztór, az öreg hős
445.	kezdte a mosdást és darahintést, hosszan Athénét
446.	híva, amíg a barom fejeszőrét tűzrevetette.
447.	És miután könyörögtek, hintvén árpadarát is,
448.	akkor a Nesztór-sarj, a merészszivü hős Thraszümédész
449.	állt oda és sujtott: a csapás elvágta nyakizmát
450.	és erejét oldotta az állatnak. Sikitottak
451.	Nesztór lányai és menyei s tisztes felesége,
452.	Eurüdiké, Klümenosz lánysarjai közt a legelső.
453.	Majd meg a szélesutú földről a fiúk fölemelték,
454.	s tartották; Peiszisztratosz ekkor a kést beledöfte.
455.	Vére kifolyt feketén, csontjából lelke kiröppent;
456.	tüstént szétvágták, és fölszeletelve a combját
457.	annak rendje szerint, betakarták jó puha hájba,
458.	kétrét hajtva előbb és nyershúst rakva fölébe.
459.	Fán pörkölte az agg, rőt bort loccsantva a lángra;
460.	körben ötágú villákat tartottak az ifjak.
461.	És hogy elégtek a combok, a belsőrészt meg is ették,
462.	fölszelték maradékait és fölhúzva a nyársra,
463.	nyárs hegyiben forgatva, a lángon megsütögették.
464.	Télemakhoszt ezalatt fürdette a szép Polükaszté,
465.	Néleidész Nesztór lánysarjai közt a legifjabb.
466.	S hogy megmosva, bekente a testét síkos olajjal,
467.	s drága köpenyt boritott köribé, szép inget is ekkor,
468.	úgy lépett ki a kádból, mint valamely magas isten;
469.	ment s odaült nép-pásztor Nesztór oldala mellé.
470.	És hogy a háthusokat kisütötték, újra lehúzták,
471.	s már lakomáztak is ülve; vitézlő férfiak álltak
472.	oldalukon s töltöttek bort az arany poharakba.
473.	Majd miután elverték végül az éhet, a szomjat,
474.	köztük a szót így kezdte Gerénia bajnoka, Nesztór:
475.	„Gyermekeim, nosza, Télemakhosznak szép paripákat
476.	hozzatok és szekeret, mely fürgén fusson az úton.”
477.	Szólt; s nagyonis hallgattak rá, tették a parancsát,
478.	nagysebesen fogták a szekérbe a gyors paripákat.
479.	Ekkor a gazdasszony kenyeret, bort tett a szekérbe,
480.	húst is, olyant, amit esznek a Zeusz-táplálta királyok.
481.	Télemakhosz meg föllépett gyönyörű szekerére;
482.	s Nesztoridész Peiszisztratosz, emberek elseje, véle
483.	szállt a szekérre, s a gyeplőt nyomban kézberagadta;
484.	ostora indított, s a lovak nemkésve röpültek
485.	messze a síkra, Püloszt, a magas várost odahagyták.
486.	És az igát az egész napon át rázták paripáik.
487.	S már a nap is lebukott, árnyékba borultak az utcák,
488.	hogy Phéraiba, Dioklésznak házához elértek;
489.	Orszilokhosz fia ő, s Alpheiosz volt a nagyapja.
490.	Éjszaka ott háltak s megajándékozta ez őket.
491.	És hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből,
492.	béfogván lovaik, hágtak föl a cifra szekérre,
493.	s visszhangos tornáca alatt kirobogtak a házból.
494.	Ostoruk indított, a lovak nemkésve röpültek.
495.	Jó gabonát termő sík földre kerültek; utána
496.	véget is ért útjuk, mivel annyira gyorsan ügettek.
497.	S már a nap is lebukott, árnyékba borultak az utcák.


				

	
	
				

vissza a tartalomjegyzékhez