vissza a tartalomjegyzékhez

Ötödik ének

ODÜSSZEUSZ TUTAJA

 
				
				
				
1.	Éósz, ágyáról, gyönyörű Títhónosza mellől
2.	fölserkent, fényt hozni az égi- s a földilakóknak;
3.	ekkoron ültek ülésbe az istenek, és a körükben
4.	fennendörgő Zeusz, akinek legtöbb a hatalma.
5.	Köztük Athéna sorolta Odüsszeusz sok nyavalyáját,
6.	róla beszélt, mert bánta, hogy ott van a nimfa lakában:
7.	„Zeusz atya, és boldog, sosemúló égilakók mind,
8.	már ne legyen soha jóakaró, nyájas se, szelíd se
9.	egy jogaras vezető se, ne tudja szivében a törvényt;
10.	csak legyen indulatos mindég, gonoszul cselekedjék;
11.	mert ki sem emlékszik már isteni jó Odüszeuszra
12.	népe között, ahol úgy volt úr, mint jószivü apjuk.
13.	Egy szigeten fekszik s iszonyú nagy kínok emésztik,
14.	messze, Kalüpszó nimfa lakában; a nimfa erővel
15.	tartóztatja, s ezért nem tud hazaérni honába:
16.	mert hisz nincs neki jóevezős bárkája, se társa,
17.	hogy hazajuttatnák a vizeknek tágterü hátán;
18.	s most meg akarják ölni fiát is, a hőnszeretettet,
19.	majd amikor hazatér, aki apja felől tudakozni
20.	ment szentföldü Püloszba s az isteni spártai földre.”
21.	Erre a fellegtorlaszoló Zeusz válaszul így szólt:
22.	„Lányom, ugyan míly szó szökkent ki fogad keritésén.
23.	Nem te magad tervelted el ennek a gondolatát, hogy
24.	rajtuk majd Odüszeusz hazatérve megállja a bosszút?
25.	S Télemakhoszt te vezesd okos ésszel, hisz van erőd rá,
26.	hogy sértetlenül érjen el újra az otthoni földre,
27.	és a hiába kiszállt kérők hada visszahajózzék.”
28.	Mondta, s ekép szólt Hermeiászhoz, drága fiához:
29.	„Hermész, hisz te amúgyis mindenben követünk vagy,
30.	mondd meg a szépfonatú nimfának: biztos a döntés,
31.	tűrőlelkü Odüsszeusz már haza kell hogy eredjen
32.	és isten ne kisérje, halandó földilakó se,
33.	ám sokeresztékes tutajon bajlódva bolyongjon
34.	és huszadik nap a sűrü-rögű Szkheriába elérjen,
35.	phaiákok földjére, kik istenhez közel állnak,
36.	s majd valamint istent, úgy tisztelik őt a szivükben,
37.	s elküldik bárkán szeretett földjére honának,
38.	és adnak neki ércet arannyal, drága ruhát is,
39.	dúsan, amennyit Trója alól sem hozna Odüsszeusz,
40.	sértetlen ha a zsákmányból vinné haza részét.
41.	Mert az a sorsa, hogy így láthassa szeretteit újra,
42.	s nagytetejű házába kerüljön, az otthoni földre.”
43.	Szólt; s Argosz megölője, a hírnök, nem maradott rest.
44.	Mert gyönyörű saruját sebesen talpára csatolta,
45.	ambrosziás, aranyos saruját, mely a tengeri úton
46.	és a hatalmas földön vitte a szélfuvalattal.
47.	Fogta a pálcáját, mellyel megigézi halandók
48.	közt, akinek csak akarja, szemét, vagy szűnteti álmát:
49.	ezt markolva röpült tova Argosz erős megölője.
50.	Píerián áthágva csapott le a vízre a légből:
51.	s úgy suhogott a habok hegyiben tova, mint a sirály, ha
52.	által a meddő sós víz sok félelmetes öblén
53.	halra vadászva, tömött szárnyát megmártja a vízben:
54.	torlódó habon át ugyanígy utazott tova Hermész.
55.	Végre midőn odaért már arra a messzi szigetre,
56.	ott a sötétlila tengerből a mezőre kilépett
57.	és ment, mígnem a nagy barlanghoz elért, hol a nimfa
58.	élt, az a szépfonatú; s őt otthon lelte lakában.
59.	Tűzhelye nagy lánggal lobogott, és szerte szigetjén
60.	cédrusok és hasadó tujafák jóillata szállott,
61.	míg égtek; s bent szép hangján danolászva a nimfa
62.	járt a szövőszéknél és szőtt, vesszője arany volt.
63.	Kétoldalt viruló erdő állt sűrün a barlang
64.	mellett, nyárfa meg égerfa s jóillatu ciprus,
65.	rajta a szárnyaikat táró madarak raja fészkelt,
66.	ölyvek meg baglyok s közelükben a tengeri varjak,
67.	nyelvüket öltögetők, mik a víz közelébe sürögnek.
68.	Mélyölü barlangjának előtte, körül, buja széles
69.	szőlőtőke virult, gyönyörű fürtök boritották.
70.	Tisztafehérvizü forrás négy folyt sorban előtte,
71.	jó közel egymáshoz, s kanyarogva, ez erre, az arra.
72.	Körben a zsenge mezők violával, petrezselyemmel
73.	tarkállottak. A nemmúló is, e földre vetődve,
74.	elbámul s látványa felett örvend a szivében.
75.	Ott állt meg s ámult Argosz megölője, a hírnök.
76.	Majd miután mindent megszemlélt lelkes örömmel,
77.	nyomban a tág barlangba került. Meglátta Kalüpszó,
78.	isteni úrnő, s el nem tévesztette személyét:
79.	mert hisz a nemmúló örök istenek ismerik egymást,
80.	s össze se tévesztik, lakjék bár távol az egyik.
81.	Csakhogy a nagyszívű Odüszeuszt nem lelte meg ottbenn,
82.	mert az a víz partján ült és sírt, mint azelőtt is,
83.	könnyel, sóhajjal, siralommal tépve a lelkét.
84.	Könnyhullajtva a meddő tengert nézte csak egyre.
85.	S Hermészt megkérdezte Kalüpszó, isteni úrnő,
86.	fényes székre leültetvén őt, szép ragyogóra:
87.	„Mért jöttél, te aranyvesszős Hermész, ide hozzám,
88.	tisztelt és szeretett? Sose jöttél sűrün idáig.
89.	Mondd ki, amit gondolsz: megtennem sürget a lelkem;
90.	teljesitem, ha tudom, s ha a kérés nem lehetetlen.
91.	Lépj beljebb, hogy ajándékom letehessem elébed.”
92.	Hát ezt mondta az istennő, s odatette az asztalt,
93.	ambrosziát tálalt, vegyitette a vérszinü nektárt;
94.	ekkor evett meg ivott Argosz megölője, a hírnök.
95.	Majd, hogy evett s lelkét eledellel fölviditotta,
96.	válaszul akkor eképen szólt szólalva szavakkal:
97.	„Istennő istent, kérdeztél engem, a választ
98.	megmondom neked őszintén, hiszen ezt is akartad.
99.	Zeusz küldött ide engem erővel, bár nem akartam:
100.	mert ki utaznék át önként íly végtelenül sok
101.	sós vizen? Emberi város sincs a közelben, amelyből
102.	áldozatot kapnánk, kitünő, kívánt hekatombát.
103.	Csakhogy a pajzsos Zeusz elméjét semmilyen isten
104.	rá nem szedheti, szándékát meg nem hiusítja.
105.	Mondja, hogy itt él nálad egy ember, a legnyomorultabb
106.	köztük, akik Priamosz váránál küzdve csatáztak
107.	hosszu kilenc évig, majd, földúlván, hazatértek
108.	újra, de közben megsértették Pallasz Athénét,
109.	az meg bősz szelet ébresztett s vele nagy habok árját.
110.	És jó társai akkor mind odavesztek a vészben,
111.	őt pedig erre a partra sodorta a szél meg a hullám.
112.	Zeusz óhajtja, hogy engedd el mennél hamarabb, mert
113.	nem kell messze szeretteitől itt vesznie néki,
114.	ám az a végzete, hogy meglássa szeretteit újra,
115.	s nagytetejű házába kerüljön, az otthoni földre.”
116.	Megdermedt e szavakra Kalüpszó, isteni úrnő,
117.	és őt megszólítva, ilyen szárnyas szavakat szólt:
118.	„Szívtelenek vagytok, s minden másnál irigyebbek,
119.	istenek, és haragusztok az istennőkre, ha nyíltan
120.	kedves férjjé téve egy embert, ágyba fogadják.
121.	Így mikor Óríónt kiszemelte magának a Hajnal,
122.	könnyűéletü istenek, addig mart az irígység,
123.	míg az aranyszékű szűz Artemisz Ortügiában
124.	gyöngéd nyílvesszőivel azt le nem ölte az égből.
125.	S szépfonatú Démétér is mikor Íasziónnal,
126.	engedvén szive vágyának, szerelembe vegyült el
127.	háromszor-fölszántott földön, nem maradott Zeusz
128.	róla tudatlan: elölte fehér villámmal a férfit.
129.	Most meg tőlem irígylitek, istenek, ezt a halandót.
130.	Bár én mentettem meg, amint szálfára tapadt volt
131.	egymaga, mert ragyogó villámmal fürge hajóját
132.	Zeusz szétszelte, a borszinű víz közepébe szorítva.
133.	És jó társai akkor mind odavesztek a vészben,
134.	őt pedig erre a partra sodorta a szél meg a hullám.
135.	Én láttam szivesen s tápláltam; mondtam is egyre:
136.	még örökéletüvé teszem és örökös fiatallá.
137.	Ám miután ama pajzstartó Zeuszt semmilyen isten
138.	rá nem szedheti, szándékát meg nem hiusítja,
139.	menjen hát, ha ekép buzdítja, sietteti őt Zeusz,
140.	meddő sós vizen át; de kiséretet én hogyan adjak?
141.	hisz nincs jóevezős gályám és embereim sem,
142.	hogy hazajuttatnák a vizeknek tágterü hátán.
143.	Ámde tanácsot adok szivesen, sose rejtem előle,
144.	hogy sértetlenül érjen egészen az otthoni földig.”
145.	Néki eképen szólt Argosz megölője, a hírnök:
146.	„Hát csak eresszed el így, és féld Zeusz szörnyü haragját,
147.	földühösödve nehogy haragudjék rád a jövőben.”
148.	Így szólt s már szállt is tova Argosz erős megölője;
149.	s ekkor a nagyszívű Odüszeuszhoz ment el a fennkölt
150.	nimfa, mivel hallotta, amit Zeusz néki üzent volt.
151.	Ülve találta a parton: nem száradt soha könnye,
152.	élete édes tartama így folyt el, hazavágyott
153.	bánatosan, mert már nem tetszett néki a nimfa.
154.	Éjeit ott töltötte azonban kényszerüségből,
155.	mélyölü barlangban, vágy nélkül a vágyakozónál:
156.	ám napközben a sziklás partfokon ülve kesergett,
157.	könnyel, sóhajjal, siralommal tépve a lelkét,
158.	s könnyhullajtva a meddő tengert nézte csak egyre.
159.	Most odaállt mellé, s ezt mondta az isteni asszony:
160.	„Gyászsorsú, ne siránkozz itt, ne enyésszen örökké
161.	életed: én immár téged szivesen hazaküldlek.
162.	Rajta tehát, dönts nagy szálfákat, vedd a szekercét
163.	s készíts véle tutajt, magasan padlózd fel a széles
164.	alkotmányt, hogy a ködbevesző vizen át tovahordjon.
165.	S én eledelt, vizet, és elegendő vérszinü bort is
166.	hordok rá, hogy az éhet, a szomjat tőled elűzze,
167.	és köntöst is adok; szelet is támasztok előre,
168.	hogy sértetlenül érj el egészen az otthoni földig,
169.	hogyha az istenek óhajtják, kik az égbe lakoznak,
170.	s nálam erősebbek tervekben, teljesitésben.”
171.	Így szólt; s megdermedt a sokattűrt fényes Odüsszeusz,
172.	és őt megszólítva, ilyen szárnyas szavakat szólt:
173.	„Más a te szándokod, istennő, nem az én hazatértem,
174.	hogyha tutajjal akarsz elereszteni tengeri útra,
175.	szörnyü, keserves mélyvizen át, mit a fürge, arányos
176.	gálya se szel hamar át, szökdelve az isteni szélben.
177.	Óhajod ellen ugyan bizony én a tutajra se lépek,
178.	istennő; ha te nem téssz nékem szörnyü nagy esküt,
179.	hogy nem tervezel ellenem újabb rettenetes bajt.”
180.	Szólt; mire elmosolyodva Kalüpszó, isteni asszony,
181.	megsimogatta szelíd kézzel, szót szólva kimondta:
182.	„Lám, be ravasz vagy, nem butaság a te nagy tudományod:
183.	hogy gondoltad el ezt, amivel szavaimra feleltél!
184.	Tudja tehát meg a föld a szavam, s odafönt a nagy ég is,
185.	s vélük a Sztüx mélységbefutó vize is, mely a boldog
186.	égilakók legfőbb s legszörnyűbb esküvevője,
187.	hogy nem tervezek ellened újabb rettenetes bajt.
188.	Ám azt tervezem és mondom, mit hogyha magamnak
189.	volna ilyen nagy gondom, tudnék adni tanácsul:
190.	mert méltányos az én elmém is, nemcsak a másé,
191.	s nincs vasból kebelemben a szívem, tud könyörülni.”
192.	Szólt, és ment is előre azonnal az isteni asszony
193.	nagysebesen; s Odüszeusz ment véle, követte az istent.
194.	Ment üreges barlangba az istennő meg a férfi,
195.	s ez le is ült ama székre, amelyről épp az előbb kelt
196.	Hermész föl, s odahordta a nimfa a dús eleséget,
197.	étket-italt, amilyent a halandó emberek esznek;
198.	ő maga szemközt ült le az isteni hős Odüszeusszal,
199.	s ambrosziát és nektárt hoztak elébe a lányok.
200.	S ők kirakott kész étkek után kezüket kivetették.
201.	És miután gyönyörükre beteltek evéssel, ivással,
202.	köztük a szót így kezdte Kalüpszó, isteni úrnő:
203.	„Isteni sarj, Láertiadész, leleményes Odüsszeusz,
204.	ennyire vágyol már szeretett földjére hazádnak
205.	menni, azonnal, most? Légy boldog mindazonáltal.
206.	Hogyha azonban a szíved tudná, mennyi siralmat
207.	kell még eltűrnöd, mielőtt végkép hazaérnél,
208.	akkor nem mennél, őriznéd vélem e házat,
209.	és örökéletüvé lennél, bármennyire vágyol
210.	látni az asszonyod, őt, akiért sírsz minden időben.
211.	Nála azonban nem csúnyábbnak lenni dicsekszem:
212.	termetem és alakom van olyan; de nem is vetekedhet
213.	földi halandó nő ilyenekben az istennőkkel.”
214.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
215.	„Úrnőm, istennő, ne neheztelj. Jól tudom én is,
216.	s biztosan azt, hogy nálad a jóeszü Pénelopeia
217.	gyarlóbb szépségű és kisebb, hogyha tekintjük:
218.	földi halandó ő, te örök vagy s meg nem öregszel.
219.	Ám még így is vágyva kivánom minden időben
220.	otthonomat s hazatértem napját látni, elérni.
221.	Hogyha egy isten tör szét újra a borszinü áron,
222.	elviselem, hisz kíntűrő kebelemben a lelkem:
223.	mert már jó sokat eltűrtem, s küszködtem elégszer
224.	tengeren és harcban; hát jőjjön ez is tetejébe.”
225.	Így szólt; és lebukott a nap és eljött a sötétség;
226.	mentek ketten a mélyüregű barlang zugolyába
227.	és odabent egymás mellett szerelemnek örültek.
228.	Majd hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből,
229.	hát köpenyét, ingét fölvette azonnal Odüsszeusz,
230.	tiszta fehér széles leplét fölvette a nimfa,
231.	könnyűt és kecseset, csípője köré övet öltött,
232.	szép aranyosmívűt, s fátylat boritott a fejére.
233.	S így rendezte a hősszívű Odüszeusz hazatértét:
234.	nagy fejszét nyujtott neki át, markába beillőt,
235.	kétélűt, ércbőlkészültet, melybe a pompás,
236.	ékes, olajfából faragott nyél jól beleillett;
237.	s véle csiszolt bárdot; s már ment is előre az úton
238.	széle felé a szigetnek, ahol nagy fák magasodtak,
239.	nyárfa meg éger s égignyúló büszke fenyőfa,
240.	régi kiszáradt fák, melyek mind könnyeden úsznak.
241.	És miután odavitte, ahol magasodtak e nagy fák,
242.	indult vissza a házba Kalüpszó, isteni asszony.
243.	Ő meg vágta a fát, sebesen végezte a munkát.
244.	Húsz törzset vágott ki, s a fejszével lefaragta
245.	ágaikat, legyalulta tudón, csaptatta zsinórral.
246.	S fúrókat hordott ki Kalüpszó, isteni asszony:
247.	s ő egymáshoz is illesztette, kifúrva, a fákat,
248.	s összeerősítette eresztékkel, cövekekkel.
249.	Mint amilyen szélesre keríti az ács a teherrel
250.	járó bárka erős derekát, mert érti a dolgát,
251.	jó tutaját ugyaníly szélesre faragta Odüsszeusz.
252.	Bordákat tett rá, támasztván sűrü cölöppel,
253.	végre keresztbe gerendákkal befejezte a munkát.
254.	Árbocot állított bele és a vitorlarudat, mely
255.	jól odaillett, és hogy irányíthassa, a kormányt.
256.	Fűzfonadékkal az oldalait körül is keritette
257.	oltalmul habok ellen; s lombot szórt a tutajra.
258.	Vásznakat is hordott ki Kalüpszó, isteni asszony,
259.	néki, vitorlákhoz: s ezeket jól szabta ki szintén.
260.	És a vitorlavonó- meg a talpkötelet kifeszítve,
261.	hengereken tutaját taszitotta az isteni vízre.
262.	S hogy negyedik nap jött, már készen is állt az egész mű;
263.	s őt ötödön szigetéről már tovaküldte Kalüpszó,
264.	megfürdette, s adott azután rá illatos öltönyt.
265.	Két tömlőt helyezett a tutajba az isteni úrnő:
266.	egy nagyot édesvízzel, a párját éjszinű borral,
267.	s egy zsákot: tele volt az szívviditó falatokkal.
268.	Langyos jó szelet is küldött útjára, szelídet.
269.	Vásznait így vígan feszitette ki fényes Odüsszeusz,
270.	kormány mellé ült, s vezetett, jól értve a módját,
271.	s míg ott ült, sose hullt le a szemhéjára az álom;
272.	Pléiaszok fényét, későn lenyugodni Boótészt
273.	s látta a Medvét is — más néven híva Szekér ez —
274.	mint forog egyhelyben, míg Óríónt lesi egyre,
275.	s egymaga nem fürdik meg csak soha Ókeanoszban;
276.	mert úgy mondta Kalüpszó néki, az isteni úrnő,
277.	hagyja a balkeze mellett azt, így járja a tengert.
278.	Tíz és hét napon át siklott tutajával az áron,
279.	ám azután föltűntek a phaiák nép szigetének
280.	árnyas csúcsai, hogy közelükbe került a tutajjal:
281.	mint füge lombja merült föl e föld a köd-ülte vizen fönt.
282.	Ekkor az aithiopoktól jött s meglátta Poszeidón
283.	őt, Szolümosz bércek tetejéről: látta hajózni
284.	hab hegyiben. S a szivében jobban megharagudva
285.	megcsóválta fejét, s lelkéhez azonnal ekép szólt:
286.	„Jaj, be nagyon másként döntöttek az égben Odüsszeusz
287.	sorsa felől, míg én oda voltam az aithiopoknál:
288.	íme, a phaiák föld közelébe került, hol a sors már
289.	őt a bajok szoritó hurkából megszabadítja.
290.	Ámde kimondom, hogy még addig is éri elég baj.”
291.	Szólt, és fellegeket gyűjtött, feldúlta a tengert,
292.	kézbevevén szigonyát, minden viharát kizavarta
293.	mindenféle szeleknek; a felhőkkel betakarta
294.	egybe a földeket és vizeket; s éj szállt le az égből.
295.	Összecsapott a Notosz s Eurosz, s Zephürosz zuhatagja,
296.	és légszülte, magas habokat hajtó Boreász is.
297.	Ekkor Odüsszeusz térde s a kedves szíve elernyedt,
298.	s felsóhajtva, eképen szólt nagylelkü szivéhez:
299.	„Jaj nekem, én nyomorult! Mi baj ér még végülis engem?
300.	Félek, mind igaz az, mit az istennő szava jósolt;
301.	mondta, hogy én a vizen, mielőtt honi földem elérném,
302.	még betetőzöm a kínjaimat: s ez teljesedik mind.
303.	Mekkora felhőkkel koszorúzza hatalmas egét Zeusz,
304.	már földúlta a tengert is rohanó viharával
305.	mindenféle szeleknek. Kész meredek veszedelmem.
306.	Háromszor boldog s négyszer minden danaosz, ki
307.	tágterü Trója alatt hullott el az Átreidákért.
308.	Estem volna el én, töltöttem volna be sorsom
309.	aznap, amint legtöbb hegyes érckelevézt hajitottak
310.	Trója vitézei rám, körülötte a holt Akhileusznak:
311.	elföldeltek volna, nevem zengnék az akhájok:
312.	s most nyomorult és csúnya halál zsákmánya leszek csak.”
313.	Így szólt épp, mikor egy nagy hullám érte fölülről,
314.	szörnyü sebes, s a tutajt tovapenderitette az árban.
315.	Messzezuhant a tutajról most, tovalökve a kormányt,
316.	mit kézbentartott; s kavarogván szörnyü szelekkel,
317.	kétfele törte az árbocot épp közepén a vihar, míg
318.	messze esett be a vízbe a rúd meg a könnyü vitorla.
319.	Ő maga hosszan a habnak alája került, s a hatalmas
320.	vízzuhatagbol azonnal elővergődni nem is volt
321.	képes: ránehezült, mit a nimfa adott, az az öltöny.
322.	Nagynehezen bukkant csak föl, köpködte a tenger
323.	sok keserű habját, mely csörgedezett a fejéről.
324.	Ám a tutajt még így, még kínjai közt se feledte,
325.	hab hegyiben nekilendülvén elkapta a szélét,
326.	és közepére leült, a halált s véget kikerülve.
327.	Azt pedig űzte a szörnyü nagy áradat erre meg arra.
328.	Mint ha az északi szél ősszel hord sűrü bogáncsot
329.	végig a pusztán, s összetapadva keringenek a kórók,
330.	így hányták a tutajt a futó szelek erre meg arra:
331.	s hol Boreásznak dobta Notosz, hogy kényire hordja,
332.	hol Zephürosznak az Eurosz, hogy kergesse előre.
333.	Kadmosz lánya, a széplábú Ínó odanézett,
334.	Leukotheé, ki halandó nő volt, emberi-hangú,
335.	rég, de a sós habokon most isteni tisztelet éri.
336.	Ez könyörült meg a kínban hányódó Odüszeuszon;
337.	mint a madár bukkant föl azonnal a tengeri habból,
338.	és sokeresztékes tutajára fölülve ekép szólt:
339.	„Gyászsorsú, te, a Földrázó íly szörnyü haraggal
340.	mért űz, ellened íly sok bajt mért ültet el egyre?
341.	Csakhogy mégsem emészt el téged, akárhogy akarja;
342.	tedd csak, amit mondok, mert látom, hogy buta nem vagy:
343.	vesd le ruháidat itt, tutajod meg bízd a szelekre,
344.	hordják el; s igyekezz hazatérni, csak ússz a kezeddel
345.	phaiák földre, ahol sorsod, hogy megmeneküljél.
346.	Vedd csak ez isteni fátylat, a melled alá kifeszítve
347.	kössed föl, s nem kell félned kíntól, se haláltól.
348.	És miután kezeiddel a szárazföldet eléred,
349.	vesd le magadról újra, s a borszinü vízbe hajítsd be,
350.	messzire, és közben fordítsad másfele arcod.”
351.	Ezt mondotta az istennő, s odaadta a fátylat,
352.	ő maga visszamerült a magashullámu vizekbe,
353.	mint a madár; s már elboritotta az éjszinü hullám.
354.	Töprengett ezután a sokattűrt fényes Odüsszeusz,
355.	s felsóhajtva eképen szólt nagylelkü szivéhez:
356.	„Jaj nekem, ellenem itt valamely isten nehogy új cselt
357.	szőjjön még; ez biztat most a tutajt odahagynom.
358.	Nem teszem ezt mégsem, mert távol látta szemem még
359.	innen a földet, ahol, mint mondta, nem ér el a vész már.
360.	Így teszek inkább, mert ezt látom a leghelyesebbnek:
361.	míg az eresztékekben a szálfák tartanak együtt,
362.	addig helytmaradok, s ami kín gyötör, elviselem még;
363.	ám ha talán tutajom darabokra szakítja a hullám,
364.	úszni fogok, hiszen úgyse tudok kieszelni különbet.”
365.	Míg ezt hányta-vetette a lelkében s a szivében,
366.	addig a Földrázó nagy hullámot magasított,
367.	szörnyü, nehéz, dagadóívűt és rázuditotta.
368.	Mint amidőn az erős szél száraz polyvarakást fú
369.	szerte, s a szélben a szálak szállanak erre meg arra:
370.	úgy szétszórta a nagy szálfákat. Csakhogy Odüsszeusz
371.	egy szálfára hamar fölhágott, meglovagolta,
372.	és mit az isteni nimfa adott, levetette ruháját.
373.	Nyomban a melle alá kifeszítve kötözte a fátylat,
374.	s fejjel előre a vízbe bukott, kezeit kifeszítve,
375.	hogy sebesen tovaússzon. A Földrázó odanézett,
376.	megcsóválta fejét, s lelkéhez azonnal ekép szólt:
377.	„Hát így, sok nyavalyát szenvedve bolyongj a habok közt,
378.	míg nem jutsz el a Zeusztól táplált emberi néphez,
379.	s azt hiszem én, még így se fogod bajodat keveselni.”
380.	Szólt és megcsapkodta sörényes szép paripáit
381.	és Aigaiba került, hol híres csarnoka várta.
382.	Ekkor azonban mást gondolt Zeusz lánya, Athéné:
383.	minden többi fuvallatnak lekötözte az útját,
384.	s rájuk szólt, hogy szűnjenek és lepihenjenek újra:
385.	s küldte a gyors Boreászt, megtörte előtte a hullám
386.	habjait úgy, hogy a jóevezős phaiákokig érjen
387.	isteni sarj, Odüsszeusz, a halált s a veszélyt kikerülve.
388.	Két éjen s napon át hányódott ekkor a duzzadt
389.	hab tetején, szive sokszor várta a végveszedelmet.
390.	Ám hogy a harmadikat meghozta a széphaju Hajnal,
391.	akkor elült már végre a szél; szélcsendben a hullám
392.	elsímult: s Odüszeusz meglátta közelben a földet,
393.	vizsgán nézve, midőn egy nagy hullám fölemelte.
394.	Mint ahogyan gyerekek megörülnek, látva, hogy éled
395.	apjuk, akit kórság leterít, nagy kínok emésztik,
396.	rég sorvad, valamely haragos daimón dühe gyötri,
397.	s most örömükre az istenek őt kisegítik a bajból,
398.	úgy megörült Odüszeusz, meglátva a földet, az erdőt,
399.	s úszott nagysebesen, hogy fölhághasson a partra.
400.	És mikor annyira volt, ahová még ér a kiáltás,
401.	meghallotta, amint szirt szélén bömböl a tenger:
402.	szárazföld fele zúgva rohant a hatalmas hullám,
403.	szörnyen ömölve, szakadva, s a hab mindent beborított:
404.	mert nem akadt sem öböl, se hajónak jó menedékhely,
405.	csak kinyuló meredélyek, szirtek, tengeri sziklák.
406.	Ekkor Odüsszeusz térde s a kedves szíve elernyedt,
407.	s fölsóhajtva eképen szólt nagylelkü szivéhez:
408.	„Jaj nekem, íme reményem sem volt, s hagyta a földet
409.	látnom Zeusz, átszeltem a roppant mélyvizet is már,
410.	most pedig itt nincs út kikerülnöm a szürke habokból;
411.	mert odakint éles sziklák, körülöttük a hullám
412.	zajlik zúgva, kopár nagy szirtfok fut föl az égre,
413.	s partig-mély az a víz, nincs hely megvetnem amott sem
414.	mindkét lábamat és a veszélyből elmenekülnöm;
415.	csak valahogy még éles szirtre ne csapjon a hullám,
416.	hogyha kilépek; minden igyekvés kárba megy akkor.
417.	S rézsút hogyha uszom, part mentén, lesve-keresve
418.	vízbefutó lejtős partrészt vagy tengeri öblöt,
419.	félek, rámcsap a szélvész még és messzevisz újra
420.	át a halas hab háta fölött, míg nyögve kesergek,
421.	s tán még rám is uszít valamely viziszörnyet az isten,
422.	mint aminőt eleget táplál neves Amphitríté:
423.	mert tudom én, a neves Földrázó mennyire gyűlöl.”
424.	Míg ezt hányta-vetette a lelkében s a szivében,
425.	addig a nagy hullám kövecses partfokra sodorta.
426.	S ekkor a bőre lejön, szétzúzza a szirten a csontját,
427.	hogyha nem ád jó gondolatot neki Pallasz Athéné:
428.	lódult s kétkézzel sebesen megfogta a sziklát,
429.	nyögve tapadt meg azon, míg átment rajta a hullám.
430.	Így menekült meg tőle; de jött az visszafelé is,
431.	megcsapta s bevetette megint jó messze a vízbe.
432.	Mind amidőn polipot húznak kifelé odujából,
433.	s szívókáira sűrü kavicsdarabok tapadoznak,
434.	néki a bőre eképen jött le merész tenyeréről,
435.	szirtre tapadva; s a roppant hullám elboritotta.
436.	S most a szegény Odüszeusz elpusztul a végzete ellen,
437.	hogyha nem ad neki jó értelmet Pallasz Athéné.
438.	Fölbukkanva megint, hogy a hullám part fele zúdult,
439.	úszni eredt kifelé, rézsút, hogy hátha talál még
440.	vízbefutó lejtős partrészt vagy tengeri öblöt.
441.	Majd amidőn úszván egy szépvizü tiszta folyamnak
442.	torkolatához elért, ezt látta a legkitünőbbnek,
443.	mert széltől védett volt s nem volt szikla sem arra;
444.	áramlást érzett, s e fohászt mondotta szivében:
445.	„Bárki vagy is hallgass meg, uram, könyörögve köszöntlek,
446.	mélyvízből űzött hozzád fenyegetve Poszeidón.
447.	Mert tisztelt, s a nagy istenek is becsülik, ki bolyongva
448.	oltalomért fordul hozzájuk; mint ahogy én most
449.	térdedhez s a vizedhez elértem, küzdve sokáig.
450.	Hát könyörülj, uram: esdeklődnek lenni dicsekszem.”
451.	Szólt; s rohanó folyamát meg is állította az isten
452.	s hullámát; kisimítva előtte az árt, befogadta
453.	torkolatába. Kiért, s már csuklott össze a térde
454.	s izmos két keze; mert a szivét leigázta a tenger.
455.	Puffadt volt az egész teste, s bugyogott ki a sós víz
456.	orrán és száján; elakadt lélegzete, hangja,
457.	és alig élve hevert, szörnyen kimerült a habokban.
458.	S hogy föllélegzett s megtért kebelébe a lélek,
459.	akkor az istennő fátylát levetette magáról
460.	és a folyam sós habba kevert sodrába bedobta;
461.	azt meg visszafelé ringatta az áradat, így ért
462.	Ínó drága kezébe hamar. S ő ment el a víztől,
463.	megcsókolta a gazdag termőföldet a sás közt,
464.	s fölsóhajtva eképen szólt nagylelkü szivéhez:
465.	„Jaj nekem, én nyomorult! Mi baj ér még végülis engem?
466.	Hogyha a víz mellett maradok zord éjjelen által,
467.	még a gonosz dér tesz majd tönkre s a hajnali harmat,
468.	mert hiszen úgyis alig lihegek s kimerült a szivem már:
469.	mert hajnal fele hűvös szellő jár a folyóról.
470.	És ha a domboldalra megyek, s ott árnyteli erdő
471.	bokrainak sürüjében elalszom — már ha a fagy meg
472.	fáradtságom hagy, s rámszállhat a mézizü álom —
473.	félek, még a vadak zsákmánya, falatja leszek majd.”
474.	Töprengett, s azután ezt látta a leghelyesebbnek:
475.	ment, s erdőt keresett: föllelte a víz közelében,
476.	messzire látszott: s ott két fának az ága alá ért,
477.	egy helyről nőttek: szelid ez, vadolajfa a másik.
478.	Át nem járta a fúvó szél nedves dühe őket,
479.	nem nyilazott sugarával a fénylő nap se közéjük,
480.	rajtuk a záporeső sem járt át: annyira sűrűn
481.	egybefonódva terültek szét; Odüszeusz odabujt hát
482.	lombjuk alá. Majd összekotort két drága kezével
483.	egy széles heverőt; az avarhalom éppen elég volt,
484.	hogy két embert is, vagy akár hármat betakarjon,
485.	téli vihar ha szakad, ha akármíly szörnyen is őrjöng.
486.	Látván ezt, megörült a sokattűrt fényes Odüsszeusz,
487.	és közepébe feküdt, hullott lombbal takarózva.
488.	Mint amidőn parazsát a sötét hamuval betakarja,
489.	messze határszélen, szomszédtól távol, az ember,
490.	s őrzi a tűz magvát, másutt hogy kérni ne kelljen,
491.	úgy takarózott lombbal Odüsszeusz. Néki Athéné
492.	álmot szórt a szemére, hogy az szűntesse azonnal
493.	nagy kimerültségét, jó szemhéját betakarva.


				

	
	
				

vissza a tartalomjegyzékhez