vissza a tartalomjegyzékhez

Nyolcadik ének

ODÜSSZEUSZ A PHAIÁKOK KÖZÖTT

 
				
				
				
1.	És hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből,
2.	Alkinoosz serkent ágyáról szent erejével,
3.	s fölkelt isteni sarj, várdúló bajnok Odüsszeusz.
4.	Mentek — utat mutatott a király neki szent erejével —
5.	phaiák gyűléstérre, mely ott épült a hajóknál.
6.	És odaérve, simára csiszolt köveken le is ültek
7.	jól közel egymáshoz. S járt város-szerte Athéné,
8.	hírnöke képében bölcslelkű Alkinoosznak,
9.	gondolkodva a hősszívű Odüszeusz hazatértén,
10.	minden férfi elé odaállt s szólt mindegyikükkel:
11.	„Phaiák főnökök és vezetők, mind jertek utánam
12.	gyűlésünkbe, a vendégről hírt hallani nyomban,
13.	róla, ki bölcseszü Alkinoosz házába került most,
14.	tengeren űzetvén, s az alakja az égilakóké.”
15.	Szólt, mindjük lelkét s erejét serkentve e szókkal.
16.	Nagysebesen megtelt a piac, megtelt az ülés-sor,
17.	hogy gyülekeztek; igen bámulta a nép sokasága
18.	Láertész leleményes sarját. Pallasz Athéné
19.	isteni bájt hintett Odüszeusz vállára, fejére,
20.	s szemre sudárabbá s teltebbé tette azonnal,
21.	hogy minden phaiák szeretettel lássa, lehessen
22.	félelmes, tisztelt, s végig meg is állja a versenyt,
23.	mindet, amelyben a phaiákok próbára kihívják.
24.	Majd mikor egybesereglett s együtt volt valamennyi,
25.	Alkinoosz szólalt meg köztük szónoki szóval:
26.	„Phaiák főnökök és vezetők, hallgassatok énrám,
27.	hadd mondom ki, amit kebelemben sürget a lelkem.
28.	Lám, e nem-ismert vándor jött palotánkba, bolyongva,
29.	vagy kelet országából, vagy tán messze nyugatról:
30.	és hazakísérést kér s hogy bizonyosra igérjük.
31.	Hát a szokásunkhoz híven küldjük haza bárkán;
32.	mert nincs más se, akárki legyen, ki a házam eléri,
33.	hogy keseregve sokáig kelljen várnia erre.
34.	Most föl! a barna hajót vontassuk az isteni vízre,
35.	azt az előlsuhanót, s ötvenkét fürge legényt is
36.	válasszunk ki a népünkből, rég legderekabbat.
37.	S tartóikba kötözve a jó evezőket erősen,
38.	lépjetek újra a partra, hamar lakomázni lakunkba,
39.	s mindőtöknek adok bőséggel elég eleséget.
40.	Ennyit mondok az ifjaknak; de ti többi, jogarral
41.	ékes, büszke király, már jőjjetek innen az én szép
42.	házamhoz, hogy a vendéget szeretettel lássuk;
43.	meg ne tagadjátok. Hívjátok az isteni lantost,
44.	Démodokoszt, kinek isten adott gyönyörű dalolásra
45.	képességet s zeng, amiről csak készteti lelke.”
46.	Így szólt, és vezetett; s a jogarviselő fejedelmek
47.	mentek utána; s a hírnök az isteni énekesért ment.
48.	És a kiválasztott ötvenkét ifju; amint ő
49.	elrendelte, a meddő víz partjára elindult.
50.	És miután odaértek már a hajóhoz, a vízhez,
51.	akkor a barna hajót legelőbb mélyvízbe kivonták,
52.	árbocot és vásznat raktak föl a barna hajóra,
53.	és evezőket is illesztettek a szíjkarikákba,
54.	mindet rendje szerint, fölvonva a tiszta vitorlát.
55.	És a hajónehezéket a vízbe kivetve, kiléptek,
56.	s bölcseszü Alkinoosz palotája felé igyekeztek.
57.	Oszlopok és a sövény köze megtelt és az egész ház,
58.	hogy gyülekeztek a férfiak: ott volt ifja-öregje.
59.	Alkinoosz pedig áldozatul vágott le tizenkét
60.	szép juhot és két csámpás ökröt, nyolc agyaras kant;
61.	megnyúzták, körülállták s jó lakomát keritettek.
62.	Ekkor a kedves dalnokot is bevezette a hírnök;
63.	azt, kit a Múzsa kegyelt, s akinek jót s rosszat is osztott:
64.	mert elvette szemét, de adott neki mézizü dallást.
65.	Most hát Pontonoosz vitt néki ezüstszögü széket
66.	épp a középre; nagy oszlophoz támasztva a hátát;
67.	és felakasztva a szögre az éleshangzatu lantot,
68.	válla fölé, megmondta a hírnök, mint vegye kézbe;
69.	és a dalos mellé remek asztalt és kosarat tett,
70.	jó kupa bort is elébe: igyék, ha kivánja a lelke.
71.	S ők kirakott kész étkek után kezüket kivetették.
72.	Majd miután elverték végül az éhet, a szomjat,
73.	hősök híréről késztette dalolni a Múzsa
74.	Démodokoszt. Dala híre a tágterü égbe hatott el:
75.	mert a viszályt, Odüszeusz meg a Péleidész Akhileusz közt
76.	zengte, miként civakodtak a dús isten-lakománál
77.	szörnyü szavakkal; örült neki titkon a nép fejedelme,
78.	Átreidész, amiért civakodtak a legjelesebbek.
79.	Mert erről jósolt egykor neki Phoibosz Apollón,
80.	isteni Pűthóban, hogy elért oda, kőküszöbére
81.	jósszóért: mivel akkor zúdult rájuk a romlás
82.	trósz- s danaoszra először, a nagy Zeusz rendeletéből.
83.	Hát ezt zengte a nagyhirü dalnok; s közben Odüsszeusz
84.	nagy bíbor köpenyét fogván fölvonta fejére
85.	izmos két kézzel, s vele szép arcát betakarta:
86.	mert szégyelte, hogy észrevegyék, mint csordul a könnye.
87.	És valahányszor a dalt szűntette az isteni dalnok,
88.	szétmorzsolta a könnyét és leeresztve a leplet
89.	loccsantott kettős poharábol az égilakóknak:
90.	és mikor ismét dalbafogott az, mert követelte
91.	tőle a phaiák főnök mind, a szavának örülve,
92.	ő ismét zokogott, betakarva fejét köpenyével.
93.	Senkise látta ugyan közülük, hogy csordul a könnye,
94.	észre csak Alkinoosz maga vette, amint odanézett
95.	és a nehéz sóhajt hallotta az oldala mellett.
96.	Hát evezőt-szerető phaiák főbbekhez ekép szólt:
97.	„Phaiák főnökök és vezetők, hallgassatok énrám.
98.	Eltelt már igaz-osztású lakomával a lelkünk,
99.	s mely viruló lakomának örökkön társa, a lanttal;
100.	most menjünk ki s a versenyeket próbálni siessünk,
101.	mindet; hadd mondhassa el otthon majd ez a vendég,
102.	rögtön amint hazaér, hogyan értünk legkitünőbben
103.	kélni birokra s ökölre, szökellni, szaladni a pályán.”
104.	Így szólt és vezetett; vendégei mentek utána.
105.	Szegreakasztva a hírnök az éleshangzatu lantot,
106.	Démodokoszt kézenfogván kivezette a házból
107.	és ugyanarra vezette, amerre siettek a többi
108.	phaiák főnökök is, szemlélni, csodálni a versenyt.
109.	Mentek mind a piacra, utánuk a nagy sokaság kélt,
110.	számtalan ember, s rendbe fölállt a derék fiatalság.
111.	Jött oda Akroneósz, s vele Óküalosz meg Elatreusz,
112.	Nauteusz és Prümneusz, s vele Ankhialosz meg Eretmeusz,
113.	Ponteusz, Próreusz, s véle Thoón s Anabészineósz is,
114.	s Amphialosz, Polünéosz Tektonidész fiusarja.
115.	Jött oda Eurüalosz, ki a vészes Arésszal egyenlő,
116.	s Naubolidész, ki a legderekabb termetre s alakra
117.	népe között, a nyomán gáncsnélküli Láodamásznak.
118.	S három gyermeke jött gáncsnélküli Alkinoosznak,
119.	Láodamász, Haliosz, meg az isteni, szép Klütonéosz.
120.	És legelőször lábukkal versengtek az ifjak.
121.	Korláttól indult a futásuk: s íme, az összes
122.	ifju röpült sebesen, porfelleget ütve a síkon.
123.	S tisztanevű Klütonéosz lett a futásban az első:
124.	mint amilyen szélesre barázdát húzhat az öszvér,
125.	annyira hagyta le társait ő, s úgy ért el a célhoz.
126.	Mások a gyötrő birkózással próbálkoztak:
127.	Eurüalosz volt itt, ki legyőzte a bajnokokat mind.
128.	Ugrásban pedig Amphialosz lett köztük a legjobb.
129.	És a koronghajitásban Elatreusz lett a legelső,
130.	Láodamász meg ököllel, erős fia Alkinoosznak.
131.	És miután szivüket versennyel fölviditották,
132.	Láodamász szólt hozzájuk, fia Alkinoosznak:
133.	„Kérdezzük meg a vendégünket, rajta, barátok,
134.	ért-e a versenyhez. Hisz nem hitvány az alakja,
135.	combja erős és lába is az, meg a két keze is fönt,
136.	és nyaka izmos, a teste erős: hisz az ifju erőnek
137.	nincs híján, csak megtörték a goromba keservek;
138.	mert bizony azt mondom, gonoszabban a tengeri vésznél
139.	semmise tudja legyűrni az embert, bármily erős is.”
140.	Néki meg Eurüalosz szólt választ adva szavával:
141.	„Láodamász, bizony úgy szóltál most, mint ahogy illik.
142.	Hát te magad hívjad föl, eredj oda, szólj vele tüstént.”
143.	Hát mikor ezt hallotta derék fia Alkinoosznak,
144.	ment a középre azonnal, eképen szólt Odüszeuszhoz:
145.	„Rajta, te is, vendég atya, kíséreld meg a versenyt,
146.	hátha tanultad a módját. Illik is értened ehhez:
147.	mert hisz a férfiunak mi sem ad több hírt, amig élhet,
148.	mint mi dicsőséget lábbal, vagy kézzel elérhet.
149.	Rajta tehát, végy részt, s a szivedből szórd ki a gondot.
150.	Hisz hazatérésed nem lesz már messze, de úgyis
151.	vár odalent a hajó s a legénység, készen az útra.”
152.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
153.	„Láodamász, minek is buzdíttok, szúrva szavakkal?
154.	Szívem a gond most jobban tölti be, mint ez a verseny,
155.	hisz már jó sokat eltűrtem, s küszködtem elégszer,
156.	s köztetek úgy ülök én, hogy vágyódom hazajutni,
157.	s kérlelem itt fejedelmeteket, meg a nép sokaságát.”
158.	Erre meg Eurüalosz szólt, szemtől-szembe gyalázta:
159.	„Hát idegen, sose mérhetlek versenyre kiváló
160.	férfiuhoz, versenyre, mi van sokféle a földön,
161.	inkább sokpadu bárkával siető utazóhoz,
162.	bárkások vezetőjéhez, ki csupán haszonért jár,
163.	és rakományra ügyel, csak az árút tartja eszében,
164.	meg rablott vagyonát; nem látszol versenyezőnek.”
165.	Görbén fölfele nézve felelt leleményes Odüsszeusz:
166.	„Nem helyeset mondtál, idegen, nyomorultnak látszol.
167.	Hát csak nem kap meg mindent mindenki az égtől,
168.	jó alakot, jó észt s jelesenszólás tudományát.
169.	Mert van olyan, ki a földön gyarlóbb külsejü férfi,
170.	ám szavait nagy szépséggel koszorúzza az isten,
171.	és mindenki gyönyörrel néz rá, büszke beszéddel
172.	szól, de szerényen s édesen, és kimagaslik a nép közt,
173.	s istennek látják, ha a városon át veszi útját.
174.	Másnak alakja pedig vetekedhet az istenekével,
175.	csakhogy a szózatait soha kellem nem koszorúzza,
176.	mint ahogyan neked is kitünő alakod, kitünőbbet
177.	isten sem készíthet, azonban bárgyu az elméd.
178.	Fölháborgattad kedves kebelemben a lelkem,
179.	nem helyeset mondtál. Bizony én versenyre erőtlen,
180.	mint ahogyan te beszéled, nem vagyok, ám a legelsők
181.	közt voltam, hiszem, ifju erő míg élt a karomban.
182.	Most úr rajtam a gond meg a fájdalom: annyi keservet
183.	tűrtem, hősök háboruit s a vizek veszedelmét.
184.	S még így is, sokezer baj után, viadalra kiszállok:
185.	mert a szavad szívembe harap, s vele földühitettél.”
186.	Szólt, s köpenyét le se vetve fölugrott, fogta a vastag
187.	diszkoszt, mely nehezebb s hasasabb volt, mint aminőkkel
188.	eddig a phaiák férfiak ott versenyt hajitottak.
189.	Jól megpörgetvén izmos keze elhajitotta;
190.	zúgva röpült az a kő; lehajoltak a földre az összes
191.	phaiákok, hosszú-evezős, nagyhírü hajósnép,
192.	míg suhogott. S az a többi jelen túlszállt, a kezéből
193.	könnyeden elszabadulva. S az útját mérte Athéné,
194.	férfi alakjában, s azután szót szólva kimondta:
195.	„Még a vak is tudná, idegen, ha körültapogatná,
196.	hogy hol e jel, mert nem vegyül össze a többi jelekkel,
197.	itt látszik legelől. S te e versenyben bizakodhatsz:
198.	egy phaiák se hajíthat idáig, nemhogy előbbre.”
199.	Így szólt; és megörült a sokattűrt fényes Odüsszeusz,
200.	mert íly jóakaró segitőre talált porondon.
201.	S ekkor a phaiákokhoz, már szelidebben, ekép szólt:
202.	„Ezt érjétek el, ifjak: a legközelebbi dobásnál
203.	éppenilyen távot hajitok vele, vagy jelesebbet.
204.	S most mindenki, akit buzdítgat a szíve, a lelke,
205.	lépjen elő, mert megharagítottátok a szívem;
206.	rajta: ökölre, birokra, futásra, akárkit a phaiák
207.	nép közül elfogadok, s küzdök vele, Láodamászt nem;
208.	vendéglátóm ő, s a baráttal ugyan ki csatáznék?
209.	Mert az a férfiu esztelen ám és semmirekellő,
210.	vendéglátóját aki párviadalra kihívja
211.	így, idegen nép közt: maga dolgát rontja csak avval.
212.	Más ha akárki jön, azt nem bánom s nem vetem én meg,
213.	s vágyakozom próbálni erőm szemtől vele szemben.
214.	Nem vagyok én hitvány, viadalban, a földilakók közt:
215.	én a csiszolt íjat fölidegzeni értem igen jól;
216.	s emberemet legelőbb lőném ki a rosszakaróknak
217.	nagy tömegéből, még ha nagyon sok társam is állna
218.	oldalamon, s ugyanúgy célozna a férfiseregre.
219.	Senki, Philoktétész volt csak jelesebb nyilazásban
220.	trójai nép mezején, hol lőttünk nyíllal, akhájok.
221.	Másnál, azt mondom, hogy sokkal jobb vagyok ebben,
222.	minden búzafogyasztó ember közt a világon.
223.	Ámde a hajdaniakkal nem vágynám vetekedni,
224.	mint Héraklész volt s hős Eurütosz Oikhaliából,
225.	mert nyilazásban ezek vetekedtek az égilakókkal.
226.	Roppant Eurütosz elpusztult hamar és nem is ért meg
227.	aggkort termeiben; mivel őt lenyilazta Apollón,
228.	megharagudva, amért ez a hős nyilazásra kihívta.
229.	És gerelyemnél messzebb másnak még nyila sem száll.
230.	Csak szaladásban tartok tőle, hogy elhagy az egyik
231.	phaiák, mert csúnyán, szörnyen megtörtem a roppant
232.	hullámok tetején, s nem volt a hajómon az úti
233.	készlet bőséges: jó tagjaim így kimerültek.”
234.	Így szólt; s erre azok mind hosszan csöndbe merültek.
235.	Csak maga Alkinoosz szólt, választ adva szavára:
236.	„Nem mondtál, idegen, számunkra olyant, ami nem szép,
237.	mert a vitézséget, mi tiéd, bizonyítani vágyol,
238.	megharagudva, amért a porondon e férfi eléd állt
239.	s ócsárolt, ahogyan sose szídná harci erényed,
240.	lelkéből aki illő szót kijelenteni jól ért.
241.	Rajta azonban, hallgass most a szavamra, hogy elmondd
242.	más hősöknek is otthon majd palotádnak ölében,
243.	míg feleségeddel lakomázol s gyermekeiddel,
244.	emlékezve jelességünkre, milyen tudománnyal
245.	áldott meg bennünket Zeusz atya, ősi időktől.
246.	Birkózásban, ökölvívásban a legkitünőbbek
247.	nem, de vagyunk a hajózásban, meg a fürge futásban.
248.	Mindig az ünnep kedves, a lant minekünk, meg a körtánc,
249.	tiszta ruhák bőven, s a meleg fürdők, puha ágyak.
250.	Rajta, ti táncos phaiákok közt legkitünőbbek,
251.	táncra! szeretteinek hadd mondja el otthon e vendég,
252.	rögtön amint hazaér, hogyan értünk legkitünőbben
253.	járni hajóval, inalni, dalolni, dobogni a táncban.
254.	S Démodokosznak az éleshangzatu lantot azonnal
255.	hozzátok csak elő, valahol bent lesz az a házban.”
256.	Így szólt isteni Alkinoosz; s már kélt is a hírnök
257.	hozni a vájt lantot palotájából a királynak.
258.	És a kilenc, aki versenyt rendez, azonnal előállt;
259.	ők szokták mindig jelesen rendezni a pályát:
260.	most földöngölték, szép széles kört keritettek.
261.	Közben a hírnök hozta az éleshangzatu lantot
262.	Démodokosznak. Az ott a középre vonult, körülötte
263.	álltak a fölserdült ifjak, kik a táncba kiválók,
264.	s isteni táncban ütötték lábbal a földet. Odüsszeusz
265.	lábuk csillámlását nézte, csodálta szivében.
266.	Ő meg a húrba kapott s kezdett is zengeni szépen:
267.	nászra miként lépett Árész s koszorús Aphrodíté,
268.	Héphaisztosz házában mint ölelőztek először
269.	titkon; számos ajándékkal jött az s kerevetjét
270.	szennyezték Héphaisztosznak. S ment ahhoz a hírnök:
271.	Héliosz; ez jól látta, amint szerelembe vegyültek.
272.	Héphaisztosz mikoron hallotta a lélekevő hírt,
273.	ment a kovácsműhelybe, szivében rejtve a rosszat;
274.	üllőtalpra nagy üllőt tett, láncot kalapált ki,
275.	nemszakadót, hogy a két szeretőt ottfogja örökké.
276.	S elkészítve a csapdát így, Árészra dühödten,
277.	ment hálótermébe, ahol szép fekhelye állott:
278.	körben az ágylábakhoz erősítette a csapdát,
279.	és a tetőről is számos lánc szála szaladt le,
280.	mint valamely könnyű pókháló, látni a boldog
281.	égilakók sem tudták: annyira mesteri mű volt.
282.	És miután kerevetje köré kivetette a csapdát,
283.	úgy tett, mintha a jólépült Lémnoszba utaznék,
284.	mely minden föld közt számára a legszeretettebb.
285.	Lesben aranyzabolás Árész sem hasztalan állott:
286.	hogy meglátta ügyes Héphaisztoszt útnakeredni,
287.	ment széleshírű Héphaisztosz háza ölébe,
288.	vágyva erősen a szépkoszorús Küthereia szerelmét.
289.	Aphrodité hazajött épp apjától, a hatalmas
290.	nagy Zeusztól, s le is ült; Árész a szobába belépett,
291.	átkulcsolta kezét sebesen, szót szólva kimondta:
292.	„Ágyba, szivem, gyorsan: kerevetre feküdve örüljünk;
293.	mert nincs itthon Héphaisztosz, de bizony valahol már
294.	lép Lémnosz fele, durvabeszédű szintiszi néphez.”
295.	Szólt; mire Aphrodité örömest kívánt vele hálni.
296.	Végigdőltek az ágyon ketten: rájuk is omlott
297.	erre a fortélyos Héphaisztosz mesteri lánca,
298.	tagjaikat mozdítani már, megemelni se tudták;
299.	végre is átlátták, hogy nincs számukra menekvés.
300.	Jött közelükbe a nagyhírű bicegő Héphaisztosz.
301.	Még Lémnoszba sem ért s már fordult vissza az útján,
302.	mert őrt állt neki Éeliosz, s megmondta, mi történt.
303.	Kedves háza felé indult, keseregve szivében;
304.	ott a küszöbnek előtte megállt, elfogta a vad düh
305.	s rettentőt rikkantott mindegyik égilakóhoz:
306.	„Zeusz atya és boldog, sosemúló égilakók mind,
307.	jertek látni nevetséget, de olyat, mi nem illő:
308.	engem, a sántát, Aphrodité, Zeusz lánya örökké
309.	hogy megvet, s a veszélyes Arésszal esik szerelembe,
310.	mert ő szép s egyeneslábú, míg én nyomoréknak
311.	jöttem eként a világra. Ki más oka ennek a bajnak,
312.	mint az apám s az anyám, bárcsak sose szültek volna!
313.	Hát csak nézzétek, mint fekszenek itt szerelemben
314.	ágyamban: de ha én odanézek, a kín gyötör engem.
315.	Azt hiszem, ők sem akarnak már így fekvemaradni,
316.	bármi heves szeretők, egy pillanatig sem: a hálást
317.	hagynák már, hanem őket a csapda s a lánc nem ereszti,
318.	míg az ajándékot mind vissza nem adja az apja,
319.	mit neki nászunkkor nyujtottam ez ebszemü lányért;
320.	mert gyönyörű a leánya, de épp nem fékezi lelkét.”
321.	Szólt, s ércpadlatu háza felé amazok gyülekeztek:
322.	jött oda föld övezője Poszeidón, jött a szerencsét
323.	nyujtó Hermeiász, jött messzeható nagy Apollón.
324.	Ám a szemérmetes istennők házukba maradtak.
325.	Ők meg az ajtónál álltak, javak osztogatói:
326.	és ki nem oltódó nevetésre fakadtak e boldog
327.	istenek ott, meglátva cseles művét a ravasznak.
328.	S volt, aki így szólt köztük a szomszédjára tekintve:
329.	„Jóra a rossz sose visz: megfogja a gyorsat a lomha,
330.	lám, most is megfogta Arészt Héphaisztosz, a lassú,
331.	őt, aki leggyorsabb valamennyi olümposzi úr közt,
332.	ez meg sánta, de érti a cselt: úgy kell a bujáknak.”
333.	Ők egymáshoz ilyen szavakat hallatva beszéltek;
334.	Hermészhez pedig így szólt Zeusz fia, büszke Apollón:
335.	„Zeusz fia, Hermeiász, hiradó, javak osztogatója,
336.	volna-e kedved e durva bilincsek közt beszorulva
337.	együtt hálni az ágyban aranyló Aphroditéval?”
338.	Erre eképen szólt Argosz megölője, a hírnök:
339.	„Bárcsak ekép esnék ez, messzelövő nagy Apollón!
340.	Bár háromszor ilyen sok nagy lánc fonna be minket,
341.	s istenek és istennők mind néznétek e dolgot,
342.	ám arany Aphroditéval hálnék mégis az ágyban.”
343.	Így szólt, s kélt kacagás a haláltalan égilakók közt.
344.	Ámde Poszeidón nem nevetett, kérlelte a híres-
345.	művű Héphaisztoszt sürgetve, hogy oldja föl Árészt.
346.	És őt megszólítva ekép, szárnyas szavakat szólt:
347.	„Oldd fel; s én megigérem, hogy, valamint te kivánod,
348.	mindent megfizet illendőn a haláltalanok közt.”
349.	Erre a híres sántító Héphaisztosz ekép szólt:
350.	„Föld övezője Poszeidáón, már erre ne is kérj:
351.	kézbe kezességet nem-jóért tartani nem jó.
352.	Hát hogyan is kötnélek téged az égilakók közt,
353.	hogyha Arész elinal, s váltságot nem fizet érte?”
354.	Erre a föld övezője Poszeidón válaszul így szólt:
355.	„Héphaisztosz, ha Arész váltságfizetést kikerülve
356.	elszökik innen, a bírságot neked én fizetem meg.”
357.	Erre a híres sántító Héphaisztosz ekép szólt:
358.	„Nem lehet és nem is illik nemmel szólnom a szódra.”
359.	Így szólott az erős Héphaisztosz, eloldta bilincsét.
360.	És amazok miután a kemény láncból szabadultak,
361.	fölpattantak azonnal: Arész thrák földre rohant el,
362.	és Küproszba suhant a mosolyszerető Aphrodíté,
363.	hol már várta Paphoszban berke s az illatos oltár.
364.	S ott Khariszok fürdették, kenték drága olajjal,
365.	mely dúsan díszít nemenyésző isteni népet,
366.	s ráadták gyönyörűszép öltönyeit, csoda látni.
367.	Hát ezt zengte a nagyhirü dalnok; s közben Odüsszeusz,
368.	míg hallgatta, örült a szivében, s véle a többi
369.	phaiák is, hosszú-evezős, nagyhírü hajósnép.
370.	Alkinoosz Haliosznak szólt és Láodamásznak,
371.	hogy táncoljanak ők, kikkel ki se tud vetekedni.
372.	És miután gyönyörű labdát vettek tenyerükbe,
373.	bíborszínűt, mely Polübosznak mesteri műve,
374.	egyikük árnyas fellegekig hajitotta a labdát,
375.	hátrahajolva, a másik a földről szökve magasba,
376.	lába sem érte a földet még s elkapta megújra.
377.	És miután a magasbavetést ügyesen bemutatták,
378.	akkor már táncolva a termő földön, a labdát
379.	egymásnak sebesen dobták; míg körben az ifjak
380.	mind ütemet vertek; dobogó zaja szállt a magasba.
381.	Alkinooszhoz ekép szólt ekkor a bajnok Odüsszeusz:
382.	„Alkinoosz, nagyuram, népednek legjelesebbje,
383.	büszkén mondtad imént, hogy a táncosaid kitünőek,
384.	s íme be is bizonyult: ha tekintem, a bámulat elfog.”
385.	Szólt; és Alkinoosz megörült neki szent erejével,
386.	hát evezőt-szerető phaiák főbbekhez ekép szólt:
387.	„Phaiák főnökök és vezetők, hallgassatok énrám.
388.	Én bizony úgy látom, hogy a vendégünk nagyon elmés.
389.	Rajta, ajándékozzuk meg hát, úgy, ahogy illik.
390.	Mert hisz a népünk közt itt élve, fölötte tizenkét
391.	büszke király vezető, de tizenhárom velem együtt:
392.	hát közülünk kiki tiszta mosott köpenyeggel egy inget
393.	hozzon elő, s egy drága talentum színaranyat még.
394.	Hozzuk elő mind gyorsan, ha megkapja a vendég,
395.	és így térhessen vacsorázni, örülve szivében.
396.	Eurüalosz pedig őt most engesztelje ki szóval
397.	s adjon ajándékot, mert nem szólt úgy, ahogy illik.”
398.	Szólt; s a beszédét mind helyeselték s így cselekedtek;
399.	és az ajándékért hiradót küldött valamennyi,
400.	Eurüalosz pedig így szólt választ adva a szóra:
401.	„Alkinoosz, nagyurunk, népünknek legjelesebbje,
402.	én bizony engesztelni fogom, valamint te kivánod:
403.	jó érckardot adok neki, markolatát szinezüstből
404.	készítették és frissen faragott elefántcsont
405.	csík kanyarog hüvelyén: sose fogja kevésre becsülni.”
406.	Ezt mondván odaadta kezébe ezüstszögü kardját,
407.	és őt megszólítva, ilyen szárnyas szavakat szólt:
408.	„Üdvözlégy, vendég atya. Számról hogyha goromba
409.	szó röppent el, a szélviharok hordják tova innen.
410.	S néked az istenek adják, hogy meglásd feleséged
411.	s érj haza, hisz rég gyötrődsz távol a kedveseidtől.”
412.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
413.	„Kedvesem, üdvözlégy te is, áldás érjen az égtől,
414.	és soha már ezután ne legyen szükséged e kardra,
415.	mit nekem adtál, míg engeszteltél szavaiddal.”
416.	Így szólt, és vállára kötötte ezüstszögü kardját.
417.	És hogy a nap lebukott, ott volt a sok ékes ajándék,
418.	és a vitéz hiradók a király házába bevitték:
419.	átvették fiusarjai Alkinoosznak az ékes
420.	holmikat és tisztelt anyjuk mellé odatették.
421.	S Alkinoosz bevezette a népet szent erejével,
422.	jöttek hát, s odabenn a magas székekre leültek.
423.	Végre is Árétéhoz eként szólt Alkinoosz hős:
424.	„Jöjj ide, asszony, hozz szép ládát, legkitünőbbet:
425.	s rakd bele abba a tiszta mosott köpenyeggel az inget.
426.	És ti vizet melegítsetek, üstöt téve a tűzre,
427.	hogy fürdőt vegyen és megnézze az ittheverő sok
428.	szép holmit, phaiák nemesek neki szánt adományát,
429.	s étkeket élvezzen, hallgassa a dalt meg a lantot.
430.	Én magam, íme, adok gyönyörűszép kelyhet aranyból
431.	néki, hogy emlékezzék mindig rám, mikor otthon
432.	bort loccsant Zeusznak meg a többi nagy égilakónak.”
433.	Így szólt; Árété meg a szolgálókra parancsolt,
434.	hogy nagy háromlábas edényt tegyenek föl a tűzre:
435.	ők fürdőöntő nagy edényt tettek föl a lángra
436.	és vizet öntöttek bele, fát gyujtottak alatta.
437.	Lángok közt melegült az edény hasa, benne a víz is;
438.	közben a vendégnek ládát hozatott a királynő,
439.	hálójából, szépet, a szép holmit beletette:
440.	mind a ruhát, aranyat, phaiák vezetők adományát;
441.	s ő maga rakta be még ama szép köpenyeggel az inget,
442.	és megszólította a hőst, szárnyas szavakat szólt:
443.	„Nézz a födélre magad, s rá gyorsan kösd a csomódat,
444.	hogy még ez vagy amaz ki ne fosszon, míg te az édes
445.	álom ölében fekve suhansz tova barna hajónkon.”
446.	Meghallgatta a szót a sokattűrt isteni férfi,
447.	és elzárta fedéllel a ládát, rá bonyolultan
448.	kötve csomót, ahogyan Kirké tanitotta, az úrnő.
449.	S még ott helyben a jó gazdasszony fürdeni hívta
450.	őt, hogy lépjen a kádba: örömmel látta a forró
451.	fürdőt, mert sok része a gondosságban azóta,
452.	hogy szépfürtü Kalüpszótól tovament, nemigen volt,
453.	míg ott istenként szakadatlan kényelem óvta.
454.	Szolgálók fürdették most, s kenték meg olajjal,
455.	adtak rá gyönyörű inget meg drága palástot.
456.	És hogy a kádból szállt ki, a bent borozó mulatókhoz
457.	ment. És Nauszikaá, ki az égtől kapta a báját,
458.	mesteri mívü tető pillére tövében amott állt,
459.	s elbámulva csodálta Odüsszeuszt, látva szemével,
460.	és őt megszólítva, ilyen szárnyas szavakat szólt:
461.	„Üdvözlégy, idegen, hogy majdan az otthoni földön
462.	emlékezz énrám — akinek hálád legelőbb jár.”
463.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
464.	„Nauszikaá, lánysarja a hősszivü Alkinoosznak,
465.	bár így adná Zeusz, Héré dörgőszavu férje,
466.	otthonomat s hazatértem napját látnom, elérnem.
467.	Hozzád ott is akár istenhez, aként könyörögnék
468.	mindenkor, te leány: hisz az éltem vissza te adtad.”
469.	Szólt és Alkinoosz mellé ült ekkor, a trónra;
470.	s már azok étkeket osztottak, meg a bort vegyitették.
471.	Ekkor a kedves dalnokot is bevezette a hírnök,
472.	Démodokoszt, kit a nép tisztelt: ültette közébük
473.	épp a középre; nagy oszlophoz támasztva a hátát.
474.	Így szólt ekkor a hírnökhöz leleményes Odüsszeusz,
475.	háthúsból kanyarítva — maradt még több a gerincen —
476.	hófogu disznó húsából, mit a zsír beborított:
477.	„Hírnök, vedd csak e húst és vidd oda Démodokosznak,
478.	hadd egye meg: s őt üdvözlöm most, bárha busongok:
479.	mert hisz az énekeseknek a tisztelet és a csodálat
480.	jár valamennyi halandótól: minden dalos embert
481.	múzsa tanított dalra, hisz annyira kedveli törzsük.”
482.	Így szólt; s vitte a hírnök a húst, odaadta a bajnok
483.	Démodokosznak: az át is vette, örülve szivében.
484.	S ők kirakott kész étkek után kezüket kivetették.
485.	Majd miután elverték végül az éhet, a szomjat,
486.	Démodokoszhoz eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
487.	„Démodokosz, mindenki fölött dícsérlek erősen.
488.	Tán Zeusz lánya, a Múzsa tanított így, vagy Apollón:
489.	oly szép rendben mondod a dalt az akháj seregeknek
490.	sorsáról: mit tettek, tűrtek, hogy hadakoztak,
491.	mint aki köztük volt, vagy mástól tudja a hírét.
492.	Rajta, a szót másról kezdd most: zengj dalt a falóról,
493.	melyet Epeiosz készített s vele Pallasz Athéné,
494.	s melyet a felső várba cselével a fényes Odüsszeusz
495.	vitt, tele harcossal, s feldúlták isteni Tróját.
496.	Hogyha te ezt nekem elsorolod most mind, ahogy illik,
497.	én valamennyi halandónak hirdetni fogom, hogy
498.	isteni dalt míly nagy készséggel adott neked isten.”
499.	Szólt; s az, az istennel megtelve, a dalt bemutatta:
500.	onnan fogva, miként vágtak sok jópadu gályán
501.	útnak az argosziak, tüzet is hogy dobtak a tábor
502.	sátraira, s mások már ültek a híres Odüsszeusz
503.	mellett rejtőzködve a lóban, a trójai téren:
504.	mert hisz a trójaiak vonszolták azt fel a várba.
505.	Ott állt hát a faló, körülötte zavart fecsegéssel
506.	ültek a trószok: a szándékuk háromfele oszlott:
507.	vagy hegyes érccel a ló üregét átütni azonnal,
508.	vagy fölvonni a csúcsra, lelökni a sziklatetőről,
509.	vagy bűvös bálványként adni az égilakóknak;
510.	végül is ennek kellett mennie teljesedésbe:
511.	végzete volt ugyanis, hogy vesszen Trója, ha egyszer
512.	ezt a lovat befogadta, amelyben a legderekabbak
513.	ültek, csúnya halált s vészt víve a trójaiakra.
514.	Zengte, hogyan dúlták fel a várat a harcos akhájok,
515.	leshelyük öblét elhagyták, kizudultak a lóból.
516.	És elzengte, ki hol rombolta a vár meredélyét,
517.	s Déiphobosz házához mint tört bajnok Odüsszeusz,
518.	mint maga Árész, s véle az isteni hős Meneláosz.
519.	Legszörnyebb harcot mondotta hogy ott indított,
520.	s győzött, mert nagylelkü Athéné megsegitette.
521.	Hát ezt zengte a nagyhirü dalnok; s közben Odüsszeusz
522.	olvadozott, s szemehéja alól könny mosta az arcát.
523.	Mint ahogy asszony sír szeretett férjére borulva,
524.	mert elesett ez a város népe előtt viadalban,
525.	szörnyűségek napja elől védvén az övéit;
526.	látja a nő, hogy haldoklik vonagolva a porban;
527.	ráomol éles nagy zokogással, s közben a síró
528.	hátát és vállát gerelyekkel ütik s viszik is már
529.	rút rabságba, ahol robot és siralom csak a része
530.	és orcája a legnyomorultabb kínban enyészik:
531.	így ejtett a szemöldje alól bús könnyet Odüsszeusz.
532.	Senkise látta ugyan közülük, hogy csordul a könnye,
533.	észre csak Alkinoosz maga vette, amint odanézett
534.	és a nehéz sóhajt hallotta az oldala mellett.
535.	Hát evezőt-szerető phaiák főbbekhez ekép szólt:
536.	„Phaiák főnökök és vezetők, hallgassatok énrám,
537.	Démodokosz tegye már le az éleshangzatu lantot:
538.	mert lám nem mindenki örül, hogy ilyen dala hangzik.
539.	Mert amióta eszünk s ezt zengi az isteni dalnok,
540.	vendégünk nem hagy föl a fájdalmas zokogással:
541.	mert az erős bánat bizonyára körülveszi lelkét.
542.	Hát hallgasson a lant, inkább mindnyájan örüljünk,
543.	háziak és vendég: sokkal szebb, hogyha ez így van;
544.	mert hisz a tisztelt vendégért rendeztük, övé mind
545.	búcsukiséret, ajándék, mit szeretettel adunk most.
546.	Mert mint testvérét, úgy tartja az oltalomesdőt
547.	és idegent mindenki, kinek csak csöpp esze is van.
548.	Éppenezért te se rejtsd fortélyos gondolatokkal
549.	azt, amiről kérdezlek: sokkal szebb, ha kimondod.
550.	Áruld el nevedet, min apád meg anyád szava hívott
551.	és kik a városodat lakják s körülötte lakoznak.
552.	Mert olyan ember nincs, akinek neve semmi ne volna,
553.	sem hitvány, se nemes, miután már megszületett, mert
554.	néki, ha megszülték, a szülők nevet adnak azonnal.
555.	Mondd meg a városod is, hol van, hol a földed, a néped,
556.	hadd tudják az eszes bárkák, hova hordjanak innen:
557.	tudd meg: a phaiák bárkáknak kormányosa nincsen,
558.	kormányrúdjuk sincs, amilyen van a többi hajókon,
559.	mert maguk is tudják, hova vágyik jutni az ember,
560.	és minden nép városait, gazdag legelőit
561.	ismerik, és sebesen vágtatnak a sós vizek árján
562.	át, felhőbe, ködökbe takartan: bennük ugyan nincs
563.	félelem attól, hogy végük lesz, vészbe kerülnek.
564.	Csakhogy apámtól, Nauszithoosztól egykoron én úgy
565.	hallottam, hogy már haragos népünkre Poszeidón,
566.	mert mindenkit olyan biztonságban hazahordunk.
567.	Mondta, hogy egykor a phaiákok szépmívü hajóját,
568.	míg a kiséretről hazatart az a ködszinü áron,
569.	széttöri, és elzárja hatalmas heggyel a várost.
570.	Így jósolt az öreg: s ezt vagy véghezviszi isten,
571.	vagy végzetlen hagyja, ahogy kívánja a lelke.
572.	Most pedig áruld el nekem azt és szólj egyenes szót:
573.	merre bolyongtál már, míly népek földjeit érted
574.	útadon el, míly népes városokat lakozókat;
575.	mind vadak és durvák, törvénnyel mitse törődők
576.	voltak, vagy vendégszeretők és istenimádók?
577.	S áruld el, mért sírsz a szivedben erős zokogással,
578.	argosziaknak meg Trójának hallva a sorsát.
579.	Ezt biz az istenek intézték így, szőve a vészt a
580.	földilakóknak, hogy legyen ének a messze jövőben.
581.	Tán szeretett rokonod pusztult el Trója tövében,
582.	vőd vagy apósod? Mert ezeket tartjuk szeretetben
583.	kishíján úgy, mint fajtánkbeli vérrokonunkat.
584.	Vagy tán egy szeretett társad, ki a szívedet érti;
585.	mert számunkra az édes testvérnél se silányabb,
586.	az, ki derék társunk, s okosan tud bánni mivélünk.”


				

	
	
				

vissza a tartalomjegyzékhez