vissza a tartalomjegyzékhez

Kilencedik ének

ODÜSSZEUSZ ELBESZÉLI KALANDJAIT ALKINOOSZNAK. KÜKLÓPEIA

 
				
				
				
1.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
2.	„Alkinoosz, nagyuram, népednek legjelesebbje,
3.	lám, igazán szép is hallgatni az íly dalos embert,
4.	mint ez, hangjával ki hasonlatos isteneinkhez.
5.	Mert bizony azt mondom, hogy nincs is kellemesebb, mint
6.	hogyha egész népet tölt el széltében a jókedv,
7.	s végig a házban a vendégek dalnokra figyelnek,
8.	míg ülnek sorban, mellettük dúsan az asztal
9.	rakva kenyérrel meg hússal, s meregetve a színbort,
10.	körben hordja a töltögető, s poharukba betölti:
11.	elmémben bizony én ezt látom a leggyönyörűbbnek.
12.	Lelked azonban az én keserű bajaimra figyelt föl,
13.	s kérdesz, hogy csak mégjobban nyöszörögve zokogjak.
14.	Mit mondjak legelőször néked, mit legutolszor,
15.	mert hisz olyan sok kínt-bajt mértek az égilakók rám.
16.	Hát legelőbb nevemet mondom meg, hogy ti is aztán
17.	tudjátok, s hogy majd, ha halálom napja le nem sujt,
18.	fűzzön is egybe barátság, bármíly messze a házam.
19.	Én Odüszeusz, Láertész sarja vagyok, ki ezernyi
20.	cselről elhírhedtem, a hírem fölhat az égig.
21.	Messzirelátszó szép Ithakát lakom: ott van a lombos
22.	Néríton kimagasló orma; körötte igen sok
23.	más népes sziget, egymásnak szorosan közelében:
24.	Dúlikhion, Számé, meg az erdőshátu Zakünthosz.
25.	Míg Ithaké laposan, legföntebb fekszik a vízben,
26.	néz a homályba, azok meg a napba s a hajnali tájba;
27.	sziklás, mégis erős fiakat nevel: én sose tudnék
28.	mást, ami inkább édes a szívnek, látni hazámnál.
29.	Mert hisz tartott vissza Kalüpszó, isteni asszony,
30.	barlang öblös ölén, mivel áhított az urául;
31.	és ugyanúgy Kirké is vissza a termei mélyén,
32.	Aiaié cseles asszonya, áhítván az urául;
33.	csakhogy az én szivemet kebelemben meg nem igézték.
34.	Ennyire nincs, ami inkább édes, mint a hazája
35.	és a szülői az embernek, még hogyha akármíly
36.	dús házat lakik is, más földön, messze azoktól.
37.	Rajta, viszontagságos utam hadd mondom el immár,
38.	mit Zeusz mért rám, hogy Trójából útnakeredtem.
39.	Ílion aljáról a kikón nép Iszmaroszához
40.	vitt el a szél. Azt földúltam, leölettem a népét;
41.	onnan az asszonyokat, sok kincset kézrekerítve
42.	osztoztunk, hogy senki jogán csúf csorba ne essék.
43.	Majd az enyéimet intettem, hogy fürge inakkal
44.	fussunk, csakhogy a balgatagok nem ügyeltek a szóra.
45.	Sok bor folyt le a torkukon és sok-sok juhot öltek,
46.	sok csámpás lábú s járású ökröt, a parton.
47.	S átkiabáltak a megmenekült kikonok kikonoknak
48.	közben, akik szomszédosak és többek s derekabbak:
49.	szárazföldi lakók, jól értik a harciszekérről
50.	vívni a küzdelmet, s értik gyalog is, ha gyalog kell.
51.	Jöttek ezek, mint jő a levél, a virág, ha tavasz kél,
52.	hajnalban: s ekkor Zeusz csúfos végzete sujtott
53.	bennünket, nyomorultakat, és nagy bajba jutottunk.
54.	Rendbe fölállva, csatát ott vívtak a fürge hajóknál;
55.	egymást érchegyü lándzsákkal hajigáltuk erősen.
56.	Míg reggel volt még és nőtt szent fénye a napnak,
57.	védve magunkat, a többség ellen is álltuk a harcot.
58.	Ám mikor Éeliosz hajlott a tulok-kifogásra,
59.	megtörték az akhájokat ők és hátra is űzték.
60.	Bárkánként hat jólábvértes társam esett el,
61.	míg mi a rossz sorstól s a haláltól megmenekültünk.
62.	Onnan előrehajóztunk hát, keseregve szivünkben,
63.	mert örömest éltünk, de derék fiakat veszitettünk.
64.	Mégis, arányos bárkáim nem szálltak előbb, míg
65.	háromszor néven nem szólítottuk a társak
66.	mindegyikét, aki ott elesett a kikón csatasíkon.
67.	S küldte reánk Boreászt felhőket-torlaszoló Zeusz,
68.	vészes szörnyü viharral, a felhőkkel betakarta
69.	együtt a földeket és vizeket; s éj szállt le az égből.
70.	Orral-dőlve haladtak a bárkák, és a vitorlák
71.	három meg négy részre szakadtak a szél erejétől.
72.	Hát a hajókba behúztuk a vásznakat; és a hajókat,
73.	félve halálunktól, sebesen húztuk ki a partra.
74.	Ott két éjjelen és napon egyfolytába maradtunk,
75.	míg lelkünket a fáradság meg a fájdalom ette.
76.	Ám hogy a harmadikat meghozta a széphaju Hajnal,
77.	árbocot állítottunk és fölvontuk a vásznat,
78.	ültünk: szél és kormányos vitték csak a bárkát.
79.	Most azután sértetlenül értem volna hazámba;
80.	csakhogy amint fordultam ez útra Maleia fokánál,
81.	messze Küthérétől űzött Boreász meg a hullám.
82.	Hosszu kilenc napon át hányódtam a szörnyü viharban
83.	sokhalu tengeren át; tizedik nap végre elértünk
84.	partja elé a virágot-rágó lótuszevőknek.
85.	Ott szárazra kiléptünk és vizet is meritettünk,
86.	majd lakomához láttak a társak a fürge hajóknál.
87.	És miután jóllaktunk mind étellel-itallal,
88.	akkor a társaimat küldtem, hogy megtudakolják,
89.	hogy míly búzafogyasztó férfiak élnek e földön;
90.	két embert kiszemeltem, a hírnök harmadikul ment.
91.	Mentek, s elkeveredtek azonnal a lótuszevőkkel,
92.	kik nem terveztek számukra gonosz veszedelmet,
93.	ámde megízleltették vélük a jóizü lótuszt.
94.	És közülük ki a mézédes termést meg is ette,
95.	már nem akart hírt adni nekünk, nem akart hazatérni,
96.	ott kívánt az örökre maradni a lótuszevőknél,
97.	egyre a lótuszt szedni, feledve a szép hazatérést.
98.	Őket, sírtak bár, a hajóra vezettem erővel,
99.	és evezőpad alá lekötöztem a görbe hajókon;
100.	többi derék társamnak utána parancsomat adtam,
101.	hogy mind szálljon a fürge hajókra sietve, nehogy még
102.	más is egyék közülük lótuszt s hazatérni feledjen.
103.	Fölszálltak szaporán, evezők mellé telepedtek,
104.	sorba leülve, az ősz tengert evezőkkel ütötték.
105.	Onnan előrehajóztunk hát, keseregve szivünkben;
106.	s törvénynélküli dölyfös Küklópsz-nép mezejére
107.	ért a hajónk, kik a nemmúló örök égilakókban
108.	bízva, kezükkel nem szoktak soha szántani-vetni,
109.	s minden megterem ott, noha földbe nem ülteti senki:
110.	búza meg árpa, s a szőlő is, mely a nagyszemü fürtből
111.	adja a bort és Zeusz zivatarja növeszti a termést.
112.	Megszentelt törvényük nincs, gyűlésbe se járnak;
113.	laknak az égbenyuló ormok meredek tetejében,
114.	mélyölü barlangban, s törvényt maga lát kiki sarja
115.	és felesége fölött, egymással mitse törődnek.
116.	Elterül egy csalitos sziget ott, épp szemben a küklópsz-
117.	föld kikötőjével, nem távol s nem közelében;
118.	erdős; vadkecskék lakják azt sűrü sereggel;
119.	mert hiszen emberi járkálás soha nem riogatja
120.	és sosem űzi vadász őket, ki a rengeteg erdőn
121.	tűri a fáradságot, a hegy tetejét kikutatva.
122.	Nincs e szigetnek szántóföldje se, nincs legelője;
123.	szántatlan, bevetetlen fekszik minden időben;
124.	embertől özvegy, mekegő kecskéket etet csak.
125.	Mert hisz a küklópszoknak nincs vörösarcu hajójuk,
126.	és ácsmestereik sem akadnak jóevezőjű
127.	gályát elkészíteni, mellyel az ő ügyeikben
128.	más városba elérjenek, úgy, mint szoktak a népek
129.	járni a tengeren át egymáshoz a fürge hajókkal,
130.	kik mívelhetnék e sziget mezejét virulóra.
131.	Mert hisz nem hitvány, mindent meghozna időben:
132.	ott a fehérhabu víz partjára simulnak a rétek,
133.	nedvesek és lágyak, sose fogyna ki onnan a szőlő.
134.	Van sima föld, szántásra való: hol a nagyszemü termés
135.	érne időben, hisz nagyonis termékeny a földje.
136.	Jó kikötő is akad, hol nincs kötelékre se szükség,
137.	s dobni koloncot, tatkötelet lekötözni sosem kell:
138.	partnak ütődve, maradni lehet, míg kedv a hajósban
139.	nem kél útnakeredni, s a jó szél újra nem indul.
140.	Ott az öböl partján szép tisztán csurran a forrás;
141.	barlangból fut a víz; körülötte virulnak a nyárfák.
142.	Hát oda ért a hajónk, valamely isten vezetett tán
143.	át a sötét éjen, hisz nem láthattuk a földet:
144.	mert a hajót mély köd burkolta körül, s odaföntről
145.	nem ragyogott le a hold, betakarta egészen a felhő.
146.	Ott e sziget földjét nem pillantotta meg egy sem
147.	- észre se vettük a part fele hömpölygő sok igen nagy
148.	hullámot —, míg bárkáink nem ütődtek a partnak.
149.	Bárkáink kiszaladtak a partra, bevontuk a vásznat,
150.	és mi magunk léptünk ki a tenger torlata mellett;
151.	elszunnyadtunk, s így vártuk be az isteni Hajnalt.
152.	És hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből,
153.	szerte a szép szigeten jártunk, bámulva bolyongtunk.
154.	S nimfák, pajzsos Zeusz lánysarjai, sok hegyi kecskét
155.	űztek elénk, hogy a társak tudjanak ott lakomázni.
156.	Hosszunyelű dárdát hoztunk hamarost a hajókról
157.	s hajlott íjat, s három részre oszolva vadásztunk
158.	rájuk: a bőséges zsákmányt meg is adta az isten.
159.	Bárka tizenkettő követett, és mindegyiküknek
160.	osztva kilenc kecskét, nékem tizet is kiszemeltek.
161.	Akkor egész napon át ott ültünk napnyugovásig
162.	és lakomáztuk a sok-sok húst meg a mézizü színbort:
163.	mert a hajókról nem fogyván ki a drága vörösbor
164.	bőven akadt: hisz a korsókban tettünk elegendőt
165.	félre, kikónok szent várát mikor elfoglaltuk.
166.	S átláttunk a közel küklópsz-földekre, a füstre,
167.	hangjukat és a juhok, kecskék hangját idehallva.
168.	Végre mikor lebukott a nap és eljött a sötétség,
169.	mind lepihentünk sorban a tenger torlata mellett.
170.	Majd hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből,
171.	gyűlést rendeztem, s így szóltam mindegyikükhöz:
172.	»Várjatok itt mindnyájan, kedves többi barátom;
173.	s én ezalatt majd bárkámmal meg az embereimmel
174.	átmegyek azt megtudni, hogy ott milyen emberek élnek,
175.	dölyfösek-é, vadak-é, törvénnyel mitse törődők,
176.	vagy vendégszeretők, s elméjük féli az istent.«
177.	Így szóltam, s hágván a hajóra, parancsot is adtam,
178.	társaim oldják el, fölszállva, a tatköteléket.
179.	Fölszálltak szaporán, evezők mellé telepedtek,
180.	sorba leülve, az ősz tengert evezőkkel ütötték.
181.	És mikor azt a közelbenfekvő földet elértük,
182.	barlangot láttunk meg a szélén, víz közelében,
183.	jó magasat; repkény boritotta. Ölében a nagy nyáj
184.	szunnyadozott éjjel, juhok és kecskék; körülötte
185.	földbeütött sziklákból állt meredek keritése
186.	s hajkoronás nagy tölgyekből és hosszu fenyőkből.
187.	Benne aludt az az órjás férfi, ki félrevonulva
188.	egymaga őrizgette a nyáját, nem közeledve
189.	másokhoz, külön élt, s értette lenézni a törvényt.
190.	Roppant termetü szörny, nem olyan, mint búzafogyasztó
191.	férfi, hanem mint erdős hegycsúcs, égbemagasló
192.	bércek legtetején, mely a többi fölött kimagaslik.
193.	Ekkor a többi nagyonszeretett társ kapta parancsom:
194.	várjon a bárkánál mireánk, s őrizze a bárkát;
195.	én magam indultam tüstént, kiszemelve tizenkét
196.	legderekabb társat, s bőrtömlőt töltve meg édes
197.	éjszinü borral, amit nekem Euanthész fia nyujtott:
198.	Phoibosz papja, Marón — Phoibosz volt Iszmarosz őre —,
199.	mert megkíméltük feleségét és a fiát s őt,
200.	félve az istentől: Phoibosz lombos ligetében
201.	élt ugyanis. Ragyogó sok kincset adott nekem akkor,
202.	adta remekmívű aranyát, hét drága talentum
203.	volt ez, s még szinezüst vegyitőt is adott, azután meg
204.	jól megtöltve tizenkét korsót édes itallal,
205.	isteni színborral; s otthon nem tudta se szolga,
206.	szolgaleány sem, hogy van e bor, csakis ő maga, kedves
207.	hitvese és még egyetlen gazdasszony a házban.
208.	S hogyha e mézédes, rőt borból inni akartak,
209.	egy kelyhet töltött tele, húsz mérték vizet öntött
210.	rá, és isteni édes jószag szállt a vödörből:
211.	nem lett volna bizony jó tartózkodni ilyenkor.
212.	Ebből vittem a nagy teli tömlőt, s útravalót is
213.	egy zsákban, mert hős lelkem sejtette előre,
214.	hogy szilaj ember jön, nagy erő vértjével övezve,
215.	és sem igazságot, sem törvényt nem tud a szíve.
216.	Gyorsan elértük a barlangot, nem leltük azonban
217.	bent őt, mert a kövér nyájat kísérte a réten.
218.	Mindent megnéztünk, miután az üregbe beléptünk.
219.	Ott aszalók rogyadoztak a sajttól, sok gödölyének,
220.	báránynak szűk volt az akol már; s elkülönítve
221.	állt az öregje, a már megnőttek máshova zárva,
222.	és külön álltak a most-ellettek. Telve savóval
223.	minden edény, kiskád, sajtár, mibe fejni szokott ő.
224.	Ott legelőször is engem kértek szóval a társak,
225.	hogy vigyük el sajtját, forduljunk vissza, s utána
226.	gyorsan a fürge hajókra vezetve a sok gödölyét és
227.	bárányt aklukból, hasogassuk a sós vizet újra;
228.	s én, noha jobb lett volna bizony, nem ügyeltem a szóra,
229.	mert őt látni akartam, s azt, hogy ajándokot ád-e.
230.	Jaj, nem volt kedves, mikor eljött, embereimhez!
231.	Ott tüzet is gyujtván áldoztunk, majd mi magunk is
232.	hozzálátva, a sajtból ettünk, s ülve bevártuk
233.	ottbenn, míg hazajött a juhokkal. Hozta a súlyos
234.	terhet, a száraz fát, hogy azon főzhesse az ételt,
235.	majd az üreg földjére ledobta goromba robajjal:
236.	és mi remegve behúzódtunk az üreg zugolyába.
237.	Most a kövér nyájat tág barlangjába terelte,
238.	mindet, ahányat fejni szokott, de a hímeket ottkinn
239.	hagyta kerítés közt, a bakot meg a kost valamennyit.
240.	Majd elzárta a nyílást roppant kővel, amelyet
241.	jól a magasba emelt: de huszonkét négykerekű jó
242.	földi szekér sem mozditaná el amazt a helyéből:
243.	íly roppant meredek sziklával zárta a nyílást.
244.	Végre leült, mekegő kecskéit, fejte juhát is,
245.	mindegyiket rendben, s kicsinyét odaküldte alája.
246.	Erre megaltatván a felét a fehérszinü tejnek,
247.	átsajtolta, s a túrót font kosarakba helyezte,
248.	és a felét öntötte edénybe, hogy innivalója,
249.	hogyha kivánja, legyen, s vacsorához hogy legyen ottbenn.
250.	És miután buzgólkodván befejezte a dolgát,
251.	végre tüzet gyujtott, meglátott, s kérdeni kezdett:
252.	»Kik vagytok? Merről járjátok a tengeri ösvényt?
253.	Dolgotok is van-e, vagy csak amúgy vaktába bolyongtok,
254.	mint a kalóznépség, mely a sós vizen erre meg arra
255.	lelkét kockáztatja, s a többi hajósra veszélyt hoz?«
256.	Így szólt; és elakadt kedves szívünk dobogása,
257.	mert az erős mély hang meg a roppant termet ijesztett.
258.	Így is választ adtam azonban, szólva szavakkal:
259.	»Trója alól idevetve bolyongunk erre akhájok,
260.	tág tenger tajtéka fölött a szelek dühe üldöz;
261.	vágyakozunk hazajutni, de más-más útra kerültünk
262.	mindnyájan, mert Zeusz bizonyára eképen akarta.
263.	Átreidész Agamemnónnak hadinépe vagyunk mi,
264.	valljuk; az égnek alatta a legtöbb hír az övé most:
265.	akkora várost dúlt ugyanis föl, népet is annyit
266.	pusztított el. S most a te térded elé ideértünk,
267.	hátha te megvendégelsz, vagy tán még ezen is túl
268.	adsz oly kincset, mit vendégnek az ősi szokás oszt.
269.	Tiszteld isteneink, te derék, oltalmad esengjük:
270.	mert az esengőt s vendéget vendégszerető Zeusz
271.	védi, a tisztes vándort ő kíséri az útján.«
272.	Ezt mondtam; de kegyetlen szívvel azonnal ekép szólt:
273.	»Ostoba vagy, vendég, vagy messziröl érkezhettél;
274.	azt akarod, hogy az isteneket tisztelve remegjem;
275.	tudd meg: a küklópszok Zeusszal csöppet se törődnek,
276.	más istennel sem, mert sokkal több a hatalmunk.
277.	Zeusz mérgétől tartva bizony sose kímélnélek
278.	téged s társaidat, ha nem indít erre a lelkem.
279.	Mondd meg azonban, hol tartod jómívü hajódat,
280.	messze a parton, vagy közelemben? Hadd tudom én is.«
281.	Szólt puhatolva; de bölcs eszemet nem tudta becsapni,
282.	s újra csak így szóltam hozzá csavaros szavaimmal:
283.	»Bárkámat széttörte a föld rázója, Poszeidón,
284.	mert szirtekre vetette a földetek oldala mellett,
285.	sziklafokokra sodorva; a szél odatűzte a vízről;
286.	én meg e társakkal kikerültem a végveszedelmet.«
287.	Ezt mondtam; de kegyetlen szívvel mitse felelt ő;
288.	csak fölugorva, a társak után a kezét kivetette,
289.	egybefogott kettőt s valamint kutyakölyköt, a földhöz
290.	verte. Az agyvelejük kiömlött, áztatta a földet.
291.	S készített vacsorát, testük szétszelve tagonként;
292.	s mint a hegyekben nőtt vad oroszlán, mitse hagyott meg:
293.	ette a húsukat és belüket s a velővel a csontot.
294.	Sírva kinyujtottuk Zeuszhoz kezeinket a szörnyű
295.	látványnál, s tehetetlenség nyűgözte le lelkünk.
296.	Szörnyü hasát miután megtöltötte a Küklópsz,
297.	és le is öblítette az emberhúst sürü tejjel,
298.	barlangjának ölén lehevert, elnyúlva a nyáj közt.
299.	Őt bizony én nagylelkü szivemben akartam erősen
300.	hozzálépve s a combom mellől rántva ki kardom —
301.	melle alatt átszúrni, hol izmai közt van a mája,
302.	kézzel előbb kitapintva; de volt, ami visszariasztott.
303.	Mert vele kellett volna nekünk is hullni a vészbe:
304.	mert hiszen úgysem tudtuk volna kezünkkel a roppant
305.	nagy követ arrébblökni a nyílásról, hova tette.
306.	Akkor hát nyöszörögve bevártuk az isteni Hajnalt:
307.	és hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből,
308.	ő tüzet élesztett, megfejte a nagyhirü nyájat,
309.	mindegyikét rendben s kicsinyét odaküldte alája.
310.	És miután buzgólkodván befejezte a dolgát,
311.	markolt egybe megint két embert reggelijéhez.
312.	Reggelizett, s a kövér nyáját kiterelte utána
313.	barlangjából, könnyeden elmozdítva a sziklát,
314.	aztán vissza, mikéntha tegezre fedőt tesz az ember.
315.	Sűrűn füttyentgetve a hegyre terelte a Küklópsz
316.	nagy nyáját; vad tervet főzve maradtam a mélyben:
317.	tán sikerül bosszúm, s diadalt ad nékem Athéné.
318.	És ez a terv látszott lelkemben a leghelyesebbnek.
319.	Ott az akol közelébe hevert neki szörnyü dorongja,
320.	egy még zöld, nagy olajfa-dorong; ezt vágta ki, hogy ha
321.	száraz lesz, majd hordja. Mi jól megnéztük: olyan volt,
322.	mint amilyen nagy az árboca széles barna hajónak,
323.	húszevezősnek, mely terhével járja a tengert,
324.	szemre a vastagsága s a hossza is éppenilyen volt.
325.	Hát odaléptem, jó ölnyit vágtam le belőle,
326.	és odaadtam, hogy meghántsák, embereimnek.
327.	Ők símára faragták; én kihegyeztem a végét,
328.	melléállva, utána tüzessé tettem a lángon.
329.	Majd pedig elrejtettem szépen a trágyahalomban,
330.	melyből barlangjában elég volt, itt is, amott is.
331.	Hívtam a többieket, hogy sorsot vessenek ekkor,
332.	s döntsék el, ki legyen, ki velem fölemelje a nyársat
333.	és bátran beledöfje szemébe, ha édesen alszik.
334.	Sors pedig éppen azokra esett, kiket úgyis akartam,
335.	négyre, magam számoltam hozzá még ötödiknek.
336.	Estefelé megjött szépgyapjas nyájjal a Küklópsz,
337.	tágölü barlangjába terelte azonnal a nyájat,
338.	és odakint egyet se hagyott a magas kerités közt;
339.	vagy sejtett valamit, vagy eként rendelte az isten.
340.	Majd meg a sziklát visszahelyezte, magasraemelve,
341.	és odaült, mekegő kecskéit, fejte juhát is,
342.	mindegyiket rendben, s kicsinyét odaküldte alája.
343.	És miután buzgólkodván befejezte a dolgát,
344.	markolt egybe megint kettőt, s látott vacsorához.
345.	Ekkor a Küklópszhoz közelálltam, s szóltam eképen,
346.	éjszinü borral telt nagy kancsót tartva kezemben:
347.	»Küklópsz, nézz ide, idd meg az emberhúsra a bort is,
348.	hogy megtudd, milyen édes ital volt barna hajónkban.
349.	Áldozatot hoztam neked ebből, megkönyörülsz tán
350.	és hazaküldesz még; de te őrjöngsz, tűrni se tudjuk.
351.	Mondd, te gonosz, lesz még, aki emberlakta vidékről
352.	jönni kiván hozzád? hisz nem helyesen cselekedtél.«
353.	Ezt mondtam; s átvette, megitta, örült neki szörnyen,
354.	itta az édes italt, s aztán kért újra belőle:
355.	»Adj még jószívvel, s a neved mondd meg nekem egyben,
356.	hadd adjak vendégi ajándékot, hogy örüljél.
357.	Mert hoz a küklópszok dús földje a nagyszemü fürtből
358.	bort szintén, és Zeusz zivatarja növeszti a termést:
359.	csakhogy ez itt nektárnak csöppje meg ambrosziának.«
360.	Így szólt; én meg a lángszinü bort adtam neki újra.
361.	Adtam háromszor, s ő annyiszor itta ki balgán.
362.	Majd miután az agyát az ital már elboritotta,
363.	válaszomat mézes szókkal neki adtam eképen:
364.	»Küklópsz, kérdezted híres nevemet; nosza, halljad:
365.	megmondom, s te ajándékozz meg, ahogy megigérted.
366.	Senkise, ez nevem; így hívnak, hogy Senkise, otthon
367.	édesanyám meg apám és minden többi barátom.«
368.	Ezt mondtam: de kegyetlen szívvel azonnal ekép szólt:
369.	»Senkise lesz, kit utolszor eszek meg a társai közt én,
370.	mind ama többit előbb: nesze hát, ez lesz az ajándék.«
371.	Szólt, és megbillent ezután, hátára hanyatlott
372.	s elnyúlt félreszegett nyakkal; mindent leigázó
373.	álom nyomta el őt; gégéjén dőlt ki a sok bor
374.	s emberhúsdarabok; s ökrendett kábulatában.
375.	Ekkor a nyársat fogtam, a sűrü parázsba benyomtam,
376.	hadd tüzesedjék meg; szavaimmal a társakat is mind
377.	bíztattam, nehogy egy megijedjen s visszavonuljon.
378.	És amidőn már-már lánggal lobbant az olajnyárs,
379.	bármíly zöld volt még, és már félelmesen izzott,
380.	akkor a tűzből én odavittem; körben a társak
381.	álltak; az istenség nagy merszet fújt kebelünkbe.
382.	Ők fogták a hegyesvégű nagy olajfadorongot,
383.	és a szemébe ütötték; én nekidőlve fölülről
384.	forgattam, valamint ha hajófát fúr ki az ember
385.	fúróval, s mások meg alulról húzva a szíjat,
386.	pörgetik erre meg arra a fúrót, s az forog egyre.
387.	Fogva, szemében ekép forgattuk az áttüzesített
388.	nyársat, s míg melegen forgott, körülötte a vér folyt.
389.	Szétperzselte egész szemehéját és a szemöldjét
390.	gőze az égő szemnek, sistergett szeme gödre.
391.	Mint amidőn a kovács nagy fejszét, szörnyü szekercét
392.	edzeni márt a hideg vízbe, s hallatszik a vasnak
393.	hangos jajszava, mert nagy erőt ettől kap a jó vas:
394.	néki olajfadorong körül úgy sziszegett szeme akkor.
395.	Szörnyü nagyot jajdult, visszhangzott körben a szikla;
396.	visszafutottunk megrémülve, kitépte szeméből
397.	vértől elboritott nyársunkat azonnal a Küklópsz,
398.	és azután, hadonászva kezével, messziredobta;
399.	s küklópsz-társaihoz felüvöltött, kik körülötte
400.	laktak a szellős csúcsok alatt, barlangok ölében.
401.	Hallották a kiáltást, jöttek is innen-amonnan,
402.	és barlangja előtt kérdezték, hogy mi baj érte:
403.	»Hát mi baj ért, Polüphémosz, mondd, hogy eképen üvöltesz
404.	ambrosziás éjben s tőlünk eloroztad az álmot?
405.	Csak nem akarja talán rabló elhajtani nyájad,
406.	vagy pedig elpusztítani téged csellel, erővel?«
407.	Nékik a barlangból így szólt az erős Polüphémosz:
408.	»Társak, Senkise öl meg csellel, senki erővel.«
409.	Ők meg a választ így adták szárnyas szavaikkal:
410.	»Már ha magad vagy egészen s nem bánt senki erővel,
411.	Zeusztól jő nyavalyád, kikerülni biz azt lehetetlen;
412.	rajta tehát, könyörögj te Poszeidáónhoz, apádhoz.«
413.	Szóltak s távoztak; nevetett örömében a szívem,
414.	hogy rászedte a név őket meg nagyszerü eszmém.
415.	Nyögve a Küklópsz s kínjai közt kínlódva, a sziklát
416.	két kézzel tapogatva, a nyílástól elemelte,
417.	ő maga szétterjesztve kezét odaült a küszöbre,
418.	hogy valakit megfogjon, amint az lép ki a nyájjal;
419.	lám, ő ennyire balgának hitt engem eszében.
420.	Csakhogy azon töprengtem, hogy-mint lenne a legjobb,
421.	hátha lelek számunkra menekvést még a halálból:
422.	csel nem akadt, sem terv, mire nem gondoltam: az éltünk
423.	kellett mentenem és a veszély fenyegetve közelgett.
424.	Hát ez a terv látszott lelkemben a leghelyesebbnek.
425.	Voltak a barlangban kosok is, sürügyapju kövérek,
426.	szép nagytermetüek, hordtak violásszinü bundát;
427.	hát ezeket jólfont vesszőkkel, amelyeken álmát
428.	szokta aludni a vadszivü órjás, egybekötöttem
429.	hármanként csöndben: s egy-egy embert vitt a középső,
430.	kettő kétoldalt lépdelt, hogy a társaim óvja.
431.	Egy embert három kos hordott; s én magam ekkor
432.	mert volt ott egy kos, mindjénél sokkal erősebb —
433.	ennek a hátát fogtam meg s gyapjas hasa alján
434.	függeszkedtem, a két kezemet becsavarva erősen
435.	isteni gyapjába, s csüngtem roppant türelemmel.
436.	Sóhajtozva ekép vártuk be az isteni Hajnalt;
437.	és hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből,
438.	akkor a hímek mind kirohantak a jó legelőre,
439.	meg nem fejten a nőstények bégettek az aklok
440.	mellett, mert tőgyük kifeszült. Gyötrődve a gazda,
441.	kínjai közt, a juhok hátát végigtapogatta
442.	sorban, amint álltak: s nem vette a balgatag észre,
443.	hogy gyapjas hasukon csüng mind, odakötve, a társam.
444.	Hát közülük legutolszor a kos lépdelt ki az ajtón,
445.	gyapja lehúzta, de én is, az elmés terv kisütője.
446.	Megtapogatta, s eképen szólt az erős Polüphémosz:
447.	»Drága kosom, mért is mégy most ki utolszor a nyáj közt
448.	innen? Nem szoktál ezelőtt soha elmaradozni,
449.	mert legelőbb legeled le a rétek gyönge virágát,
450.	jó nagyokat lépdelsz, elsőnek futsz a folyóknak
451.	habjaihoz, s hazajönni először vágyol akolba
452.	estefelé: most meg legutolsó vagy. De a gazdád
453.	drága szemét szánod tán, mit kidöfött az a hitvány
454.	ember s átkos társai, elmém borral igázva:
455.	Senkise; ámde hiszem, hogy a vészből nem menekül meg.
456.	Bár velem érezhetnél, s tudnál szólni is, akkor
457.	megmondhatnád, hol bujkál most ő haragomtól:
458.	agyvelejét szanaszét fröcskölném itt az üregben,
459.	úgy verném a küszöbhöz, s könnyebbülne a bajtól
460.	szívem, mellyel e semmirekellő Senkise sujtott.«
461.	Így szólván tovaküldte a kost legelőre a nyájhoz.
462.	S hogy kissé elhagytuk a barlangot meg az udvart,
463.	bujtam a nagy kos alól ki, a társaim is kibogoztam.
464.	És a merevlábú, hájas juhokat sietősen
465.	hajtottuk, meg-megfordulva, s végre hajónkhoz
466.	értünk. Ott nagy örömmel láttak a drága barátok,
467.	mert túléltük a bajt; de a többit nyögve siratták.
468.	Csakhogy nem hagytam, s a jajongást tiltva szemölddel,
469.	intettem: rakják a hajóra sietve a pompás-
470.	gyapjú sok juhot és szálljunk ki a sóshabu vízre.
471.	Fölszálltak szaporán, evezők mellé telepedtek,
472.	sorba leülve, az ősz tengert evezőkkel ütötték.
473.	Annyira voltunk épp, ahová még ér a kiáltás,
474.	s akkor a Küklópszhoz szóltam szúró szavaimmal:
475.	»Küklópsz, lám, nem hitvány ember társait etted
476.	meg te a mélyölü barlangban, tombolva dühödben.
477.	Úgy kellett, hogy elérjen a csúfos baj, te kegyetlen,
478.	házadban vendégeidet fölfalni se féltél,
479.	most bosszút állt rajtad Zeusz meg a többi nagy isten.«
480.	Ezt mondtam, s ettől csak nőtt a haragja szivében;
481.	egy nagy hegy csúcsát leszakítva, hajónkra vetette,
482.	és a sötétorrú bárkának elébe esett az
483.	egy kicsivel csak, s kis híján súrolta a kormányt.
484.	Fölloccsanva a tenger, amint belehullt az a szikla,
485.	visszafelé hajtotta hajónkat, a föld fele újra,
486.	szörnyü nagy árral a part közelébe sodorta egészen.
487.	Én pedig erre a hosszú csáklyát kézberagadva,
488.	s félretaszítva hajónkat, a társaimat noszogattam:
489.	dőljenek ők a lapátnak jól, hogy megmeneküljünk,
490.	intettem fővel: nekiesve eveztek a társak.
491.	Ám amidőn kétannyi utat jártunk meg a vízben,
492.	újra a Küklópszhoz készültem szólni; de körben,
493.	innen is, onnan is, édes szókkal esengtek a társak:
494.	»Mért akarod, te szegény, piszkálni tovább a vadembert?
495.	hisz csak imént is a szárazföld fele űzte hajónkat
496.	vissza a vízbevetett kővel, már majd odavesztünk.
497.	Hogyha csak egy is megmukkan, vagy hangot ad akkor,
498.	szét is zúzza hajónk deszkáit, szét a fejünket,
499.	érdes sziklával: hiszen annyira messze hajítja.«
500.	Ezt mondták; de vitéz lelkem nem ügyelt a szavukra
501.	és ismét haragos lélekkel szóltam a szörnyhöz:
502.	»Küklópsz, hogyha talán megkérdi egy ember a földön,
503.	hogy történt a szemednek csúfos megvakitása,
504.	mondd, hogy a városokat dúló Odüszeusz vakitott meg,
505.	Láertész fia ő, Ithakában lakja lakását.«
506.	Ezt mondtam; mire ő jajszóval szólt a szavamra:
507.	»Ó jaj, rég megjósolt végzet telt be ma rajtam.
508.	Élt itt egykoron egy széptermetü nagy javas-ember,
509.	Télemosz Eurümidész, aki értett jól a jövőhöz,
510.	s itt vénült meg, jósolgatva, a Küklópszok közt:
511.	az megmondta nekem, hogy ilyen baj vár a jövőben,
512.	elveszi majd a szemem fényét Odüszeusz keze egykor.
513.	Mindig szép nagytermetü férfit vártam azonban,
514.	hogy majd erre kerül, nagy erő vértjével övezve:
515.	most pedig ennyire apró, hitvány, semmirekellő
516.	szúrta ki drága szemem, miután borral leigázott.
517.	Rajta viszont, Odüszeusz, jer idébb, hogy ajándokot adjak,
518.	s kérjem a híres Földrázót, hogy jó utat adjon;
519.	néki vagyok fia, büszkén vallja magát az apámnak,
520.	mert ő lesz, aki meggyógyít, ha akarja, de más nem,
521.	sem sosemúló égilakó, sem földi halandó.«
522.	Ezt mondotta, de én így küldtem néki a választ:
523.	»Bárcsak az életed úgy tudnám elvenni s a lelked,
524.	és Hádész házába is úgy tudnálak elűzni,
525.	mint ahogyan nem gyógyíthat meg a Földrázó sem.«
526.	Ezt mondtam; s ezután ő így kérlelte Poszeidón
527.	istent, két karját fölemelve a csillagos égre:
528.	»Hallj, te Poszeidáón, földtartó, kékhaju isten,
529.	hogyha fiad vagyok én igazán, s azt vallod, apám vagy,
530.	add, hogy a várdúló Odüszeusz haza már sose jusson,
531.	Láertész fia ő, Ithakában lakja lakását.
532.	S hogyha a végzete az, hogy lássa szeretteit ismét,
533.	s jólépült házába kerüljön, az otthoni földre, 
534.	hát legalább bajosan, későn és társai nélkül,
535.	mások bárkáján tegye, s otthon bajra találjon.«
536.	Szólt könyörögve; meg is hallgatta a kékhaju isten.
537.	Ő pedig ím egy még szörnyebb sziklát emelintett,
538.	teljes erővel megcsóválta s a vízbe vetette,
539.	dobta felénk, s a sötétkékorrú bárka mögött hullt
540.	vízbe a kő, és kis híján súrolta a kormányt.
541.	S fölloccsanva a tenger, amint belehullt az a szikla,
542.	most a hajónkat előre, a szárazföldre vetette.
543.	És amidőn a szigetre elértünk már, hol a többi
544.	jóevezős bárkánk várt mind, és körben a társak
545.	ott ültek jajgatva, s a jöttünk várva szünetlen,
546.	akkor a fürge hajót futtattuk a parti fövenyre,
547.	és mi magunk léptünk ki a tenger torlata mellett.
548.	Hoztuk a Küklópsz nyáját is gályánk üregéből,
549.	s osztoztunk, hogy senki jogán csúf csorba ne essék.
550.	Ekkor a kost külön énnekem adták jólábvértes
551.	társaim, osztozván; s én azt áldoztam a parton
552.	sűrü-sötétfelhős Zeusznak, mindenki urának,
553.	combokat égettem. Nem ügyelt ő áldozatomra,
554.	mert azt fontolgatta, hogyan puszuljon el összes
555.	jóevezős bárkám és bennük a drága barátok.
556.	Akkor egész napon át ott ültünk napnyugovásig
557.	és lakomáztuk a sok-sok húst meg a mézizü színbort;
558.	végre mikor lebukott a nap és eljött a sötétség,
559.	mind lepihentünk sorban a tenger torlata mellett.
560.	Majd hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből,
561.	akkor a társaimat buzdítva parancsomat adtam,
562.	lépjenek ők is föl, s oldják el a tatköteléket;
563.	fölszálltak szaporán, evezők mellé telepedtek,
564.	sorba leülve az ősz tengert evezőkkel ütötték.
565.	Onnan előrehajóztunk hát, keseregve szivünkben,
566.	mert örömest éltünk, de derék fiakat veszitettünk.

				

	
	
				

vissza a tartalomjegyzékhez