vissza a tartalomjegyzékhez

Tizenegyedik ének

NEKÜIA

 
				
				
				
1.	És miután odaértünk már a hajóhoz, a vízhez,
2.	ott legelőször az isteni vízre kivontuk a bárkát,
3.	árbocot is raktunk bele, vásznat a barna hajóra,
4.	fogtuk a kost, a juhot: beleraktuk; utána magunk is
5.	fölszálltunk keseregve, szemünkből hullt a kövér könny.
6.	És a sötétkékorru hajó mögül íme kisérő
7.	jó szelet is küldött az utunkra, vitorladagasztót,
8.	széphaju Kirké, félelmes, zengőszavu isten.
9.	Elrendeztük egészen a bárkánk fölszerelését,
10.	s ültünk: szél meg a kormányos vitték csak a bárkát.
11.	Rajta egész napon át feszesen duzzadt a vitorla.
12.	S már a nap is lebukott, árnyékba borultak az utcák,
13.	ekkor elért a hajónk is a mélyvizü Ókeanoszhoz.
14.	Ott van a kimmeriosz nép városa, lakhelye, ködbe
15.	és felhőbe takartan; a nap sose néz le reájuk,
16.	és sohasem fénylik sugarával az égi magasból,
17.	sem mikor útnakered, föllépve a csillagos égre,
18.	sem mikor újra leszáll, és föld fele fordul az égről;
19.	vészteli éj feszül egyre e gyarló földilakókra.
20.	Ott futtattuk a partra hajónkat; a kost meg a párját
21.	vittük; s mentünk Ókeanosz zuhogó vize mentén
22.	míg, ahová Kirké kijelölte, a helyre nem értünk.
23.	Ekkor az állatokat Perimédész Eurülokhosszal
24.	fogta; s a combom mellől rántva ki jóhegyü kardom,
25.	ástam a gödröt, amelynek a széle s a hossza könyöknyi;
26.	körbe italt is töltöttem valamennyi halottnak,
27.	tejjel mézet előbb, azután édes boritalt is,
28.	harmadszorra vizet, fölibé a fehér daralisztet.
29.	És az erőtelen elhúnytakhoz hosszan esengtem,
30.	hogy hazatértem után tehenet sujtok le nekik, mely
31.	meddő s legjelesebb, és kincseket égetek otthon,
32.	s ígértem juhot is külön ekkor Teiresziásznak,
33.	éjfeketét, mely egész nyájamból messze a legszebb.
34.	Engesztelve a holtak népét jámbor imákkal,
35.	fogtam az állatokat, nyakuk elmetszettem azonnal;
36.	folyt feketén a gödörbe a vér, gyülekeztek az elhúnyt
37.	holtak lelkei mély Ereboszból, sűrü sereggel.
38.	Ifju menyasszonyok, ifjak, gyötröttéletü aggok,
39.	friss bánattal a lelkükben szép zsenge leányok,
40.	és sokan ércmívű dárdával megsebesített
41.	elhullt harcosok is, foltos volt vértjük a vértől.
42.	Mind odagyűltek az árok mellé, innen-amonnan,
43.	szörnyü zsivajjal; sápadt félsz ragadott meg azonnal.
44.	Ekkor a társaimat noszogatva, kimondtam: a kost is
45.	és a juhot, melyek ott a vad érctől sujtva hevertek,
46.	nyúzzák s égessék meg, az isteneket megimádván,
47.	szörnyüerős Hádészt s riadalmas Perszephoneiát;
48.	én meg a combom mellől rántva ki jóhegyü kardom,
49.	ott ültem, nem eresztve erőtlen holt seregekből
50.	senkit a vérhez, amíg nem szóltam Teiresziásszal.
51.	Elpénór társamnak jött el először a lelke:
52.	mert hisz a szélesutú földön még el se temettük:
53.	Kirké háza ölében a testét megsiratatlan
54.	s eltemetetlen hagytuk, mert az utunk sietős volt.
55.	Hát mikor itt láttam, szívemben szánva zokogtam,
56.	majd pedig így szóltam hozzá szárnyas szavaimmal:
57.	»Elpénór, hogyan érkeztél e ködülte homályba?
58.	Lám, gyalog is hamarabb jártál, mint én a hajóval.«
59.	Így szóltam hozzá, s nekem ő nyöszörögve felelte:
60.	»Isteni sarj, Láertiadész, leleményes Odüsszeusz,
61.	megrontott a gonosz szellem, meg a rettenetes bor.
62.	Kirké háztetején lefeküdtem, s észre se vettem,
63.	visszafelé hova lépjek a hosszú létra fokára,
64.	hát fejjel lefelé lezuhantam a ház tetejéről,
65.	és nyakamat szegtem: s ideszállt Hádészhoz a lelkem.
66.	Térded ölelve könyörgök most, ama messzelevőkre:
67.	nődre s apádra, ki táplált rég, amikor kicsi voltál,
68.	s Télemakhoszra, kit, egyfiad, otthagytál palotádban,
69.	mert tudom én, hogy Hádész házából te megintcsak
70.	Aiaié szigetére sietsz remekívü hajódon —
71.	rólam, uram, ha elérsz oda végül, meg ne feledkezz.
72.	Hogy siratatlanul és temetetlenül ott ne maradjak,
73.	míg te tovább utazol, ne legyek neked istenek átka;
74.	égess hát meg a fegyvereimmel, ahány velem ott van,
75.	s nékem az ősz tenger partján sírdombot emeljél,
76.	hogy szomorú sorsom tudják meg a megszületendők.
77.	Végezd el nekem ezt, s evezőmet is üsd a halomba,
78.	azt, amelyikkel a társak közt, míg éltem, eveztem.«
79.	Így szólt ő; mire én így adtam néki a választ:
80.	»Megteszem ezt néked, te szegény, elvégzem e munkát.«
81.	Szólván egymáshoz szomorú szavainkkal eképen
82.	ültünk ott: külön én, kardommal a vérre vigyázva,
83.	szembe velem pedig emberem árnya beszélt szakadtalan.
84.	Elhúnyt édesanyámnak is eljött ekkor a lelke,
85.	Antikleia, leánya a nagyszivü Autolükosznak;
86.	ő még élt, mikor én szent Trója felé kihajóztam.
87.	Hát mikor itt láttam, szívemben szánva zokogtam;
88.	s még így sem hagytam, bármennyire fájt is a szívem,
89.	jönni a vérhez, amíg nem szóltam Teiresziásszal.
90.	Végre közelgett lelke a thébai Teiresziásznak,
91.	szép aranyos bottal; rámismert, szólt is azonnal:
92.	»Isteni sarj, Láertiadész, leleményes Odüsszeusz,
93.	jaj, te szegény, mért fordultál el a nap sugarától
94.	s jöttél nézni a holtakat és a mezőt, hol öröm nincs?
95.	Menj a gödörtől már és vond el a jóhegyü kardot,
96.	hadd ízleljem a vért és mondjak néked igaz szót.«
97.	Szólt; mire hátrahuzódva, ezüstszögü kardomat újra
98.	visszaeresztettem hüvelyébe. Ivott a sötétlő
99.	vérből és azután így szólt hozzám a derék jós:
100.	»Édes, könnyü utat keresel haza, fényes Odüsszeusz,
101.	csakhogy az isten szörnyűvé teszi; mert sose hinném,
102.	hogy te kijátszod a Földrázót, aki megdühödött rád
103.	szörnyen, amért szeretett fiusarját megvakitottad.
104.	S tán így is hazaértek azért, keseregve, bajok közt,
105.	csak lelkedre vigyázz, fékezd meg a társaidét is,
106.	rögtön amint odaérkeztek remekívü hajóval
107.	Thrínakié szigetére, kifutva a kékszinü vízből,
108.	és legelő tehenekre találtok, nagyszerü nyájra,
109.	Hélioszéra, ki mindent lát és hall a világon.
110.	Hogyha az állatokat nem bántod, utadra ügyelsz csak,
111.	akkor tán hazaértek, bár keseregve, bajok közt.
112.	Hogyha pedig bántod, veszedelmet jósolok akkor,
113.	embereidnek s bárkádnak; te magad ha megélsz is,
114.	későn érsz s bajosan haza, társad mind odavesztve,
115.	mások bárkáján, s palotádban bajra találsz majd:
116.	dölyfös férfiseregre, amely vagyonod fölemészti;
117.	isteni hitvesedet kérik mind, kincset ajánlva.
118.	Csakhogy erőszakukért bosszút állsz majd hazatérve;
119.	s hogyha megölted a kérőket palotádnak ölében,
120.	csellel akár, vagy szemtől-szembe velük, hegyes érccel,
121.	végy egy jólfaragott evezőt válladra, bolyongjál,
122.	míg olyanokhoz nem jutsz, kik tengert sose láttak,
123.	s ételüket sem eszik megsózva a tengeri sóval:
124.	és sohasem láttak pirosarcú fürge hajókat,
125.	sem könnyű evezőt, mely szárnya a fürge hajónak.
126.	Íme, világos jelt mondok, nem véted el akkor.
127.	Majd amidőn egy más vándor jő szembe veled s szól:
128.	magszóró a lapát, mit fényes válladon őrzöl,
129.	akkor a jó evezőt szúrd nyomban a földbe, Poszeidón
130.	istennek pedig ott áldozz remek áldozatokkal,
131.	vágj le bikát és kost, és kant, mely hágja az emsét,
132.	aztán menj haza és ott áldozz szent hekatombát
133.	tágterü égbe lakó örökéletü isteneinknek,
134.	mindnek sorban. A tengerről jő majd a halálod,
135.	gyöngéden közelít hozzád, és könnyü öregség
136.	végén sujt csak rád, amidőn körülötted a néped
137.	boldogan él. Ezt mondom néked igaz szavaimmal.«
138.	Így szólt ő; mire én így adtam néki a választ:
139.	»Teiresziász, bizonyára az égilakók szövik ezt így.
140.	Most pedig áruld el nekem azt és szólj egyenes szót:
141.	elhúnyt édesanyám lelkét látom szemeimmel;
142.	ott ül a vér közelében némán, és a fiához
143.	nem tud szólni, hiába van itt, meglátni se tudja;
144.	mondd meg, uram, hogy anyám hogyan ismerhetne föl engem.«
145.	Ezt mondtam; mire ő tüstént így adta a választ:
146.	»Könnyü a szó, amit elmondok s a szivedre kötök most.
147.	Elhúnyt holtakból ha akárkit a vér közelébe
148.	engedsz, az majd megszólal s mond néked igaz szót;
149.	és ha a vért már megvonod, akkor visszairamlik.«
150.	Így szólt, s már indult Hádész házába a fennkölt
151.	Teiresziász árnyéka, kimondva az isteni sorsot;
152.	én pedig ott álltam s vártam; s odajött az anyám és
153.	itta az éjszinü vért. Rámismert nyomban utána,
154.	és zokogó hangon hozzám szárnyas szavakat szólt:
155.	»Drága fiam, hogyan érkeztél e ködülte homályba,
156.	hisz még élsz. S meglátni nehéz élőknek e tájat.
157.	Mert közbül sok a szörnyü folyam, félelmetes örvény,
158.	és legelőször az Ókeanosz, melyen át sose kelhet
159.	senki gyalog, hacsak épp nem akad jómívü hajója.
160.	Tán most Trója alól értél ide hosszu bolyongás
161.	közben a bárkáddal s követőkkel? Még Ithakában
162.	nem jártál, és hitvesedet sem láttad a házban?«
163.	Így szólt ő; mire én így adtam néki a választ:
164.	»Édesanyám, Hádész házába a kényszerüség hoz,
165.	thébai Teiresziász lelkétől kérdeni jósszót;
166.	még az akháj földnek közelébe kerülni se tudtam,
167.	otthon sem voltam, nyomorult vagyok, egyre bolyongok,
168.	akkortól, hogy elindultam hős Átreidésszal
169.	jócsikajú Trójába, a trószokkal verekedni.
170.	Most pedig áruld el nekem azt és szólj egyenes szót:
171.	téged a hosszuranyujtó végnek míly neme vert le?
172.	Hosszu betegség volt, vagy tán nyilas Artemisz úrnő
173.	gyöngéd nyílvesszőivel ölt meg a messze magasból?
174.	S mondd, az apám hogyan él, s akit otthon hagytam,
[a gyermek;
175.	méltóságom övék-e ma is, vagy a többi közűl egy
176.	vette el, és azt mondják, hogy haza már sose térek?
177.	Szólj feleségemről, hogyan érez; mondd, mi a terve;
178.	ottmaradott-e fiam mellett, vele őrzi-e házam,
179.	vagy már nőülvette a legderekabbik akháj hős?«
180.	Szóltam; s édesanyám ezt mondta azonnal, az úrnő:
181.	»Ottmaradott nagyonis tűrő lélekkel az asszony,
182.	őrzi a termeidet most is: keserű siralomban
183.	hervad az éjjele, nappala, hullnak a könnyei folyton.
184.	És a te szép méltóságod nem szállt soha másra,
185.	földeden úr a fiad, s megkapja a dús lakomából,
186.	melyet igazságosztók adnak, mindig a részét,
187.	mert mind meghívják. Hanem édesapád a tanyáján
188.	teng odakinn, sose megy városba. S a fekhelye ottkinn
189.	nem kerevet, nem szép köpenyeg, nem nagyszerü szőnyeg;
190.	télen a házban hál, hol a szolgák szoktak: a tűzhely
191.	lángja előtt, hamuban, a testét rossz rongy fedi folyton,
192.	s hogyha a nyár közelít, vagy az ősz jön, a drágagyümölcsű,
193.	bornevelő szőlősligetében, hullt levelekből,
194.	itt is, amott is, meg van vetve a földön az ágya.
195.	Bánatosan fekszik, szive mélyén gyásza növekszik,
196.	várja a jöttödet és így éri a terhes öregség.
197.	Így pusztultam el én is, eképen telt be a sorsom:
198.	mert nem a jólcélzó nyilas istennő keze ölt meg
199.	gyöngéd nyílvesszőivel otthon a messze magasból,
200.	hosszu betegség sem támadt rám, mely a leginkább
201.	szív ki a testből életerőt csúf sorvadozásban;
202.	vágyam utánad, bölcs elmédre, te fényes Odüsszeusz,
203.	és a szelídségedre, rabolta el édes lelkem.«
204.	Így szólt; s én a szivemben fontolgatva akartam
205.	elhúnyt édesanyám lelkét a karommal ölelni.
206.	Háromszor nekiindultam, vágyódva erősen,
207.	háromszor surrant ki kezemből, mintha csak árnyék
208.	s álom volna. Szivemben az éles fájdalom erre
209.	méginkább megnőtt, s szóltam szárnyas szavaimmal:
210.	»Édesanyám, mért nem vársz rám, ki ölelni akarlak,
211.	hogy Hádész házában is egymás karja öleljen
212.	s még örömünkre betelhessünk a fagyos zokogással?
213.	Vagy csak egy árnykép ez, mit a fennkölt Perszephoneia
214.	küld hozzám, hogy még keserűbben nyögve zokogjak?«
215.	Szóltam; s édesanyám ezt mondta azonnal, az úrnő:
216.	»Ó, jaj, drága fiam, gyászsorsú, mint soha senki,
217.	nem csal meg téged Zeusz gyermeke, Perszephoneia,
218.	csakhogy a földi halandók sorsa haláluk után ez:
219.	mert az inak nem tartják össze a húst meg a csontot,
220.	mindezeket megemészti a tűz, lobogó erejével,
221.	rögtön amint a fehér csontok közül életük elszáll,
222.	s lelkük, akárcsak az álomkép, röpül erre meg arra.
223.	Rajta, siess igyekezve a fényre; jegyezd meg azonban
224.	mindezeket, hogy majd elmondhasd Pénelopénak.«
225.	Íly szavakat váltottunk; s jöttek az asszonyok ekkor,
226.	mert ide küldte el őket a fennkölt Perszephoneia,
227.	minden legderekabb harcos felesége, leánya.
228.	Éjszinü vér körül ott gyülekeztek a sűrü csoportok;
229.	tűnődtem: hogyan is szólhatnék mindegyikükkel.
230.	És ez a terv látszott lelkemben a leghelyesebbnek.
231.	Hosszú kardom a combom mellől rántva ki tüstént,
232.	nem hagytam, hogy az éjszinű vért egyszerre igyák mind.
233.	Így hát sorba suhantak a nők, s elmondta a törzsét
234.	mindegyikük; s én kérdezgettem mindet egyenként.
235.	Tűrót láttam először amott, a nemes-születésűt,
236.	ő elmondta, hogy apja a tisztanevű Szalmóneusz,
237.	ő pedig Aiolidész Krétheuszhoz ment feleségül:
238.	és az Enípeusz isteni áradatába szeretve,
239.	mely valamennyi folyó közt legszebben fut a földön,
240.	sétálgatni szokott az Enípeusz tiszta vizénél.
241.	Annak alakját vette a föld rázója magára
242.	s hált a leánnyal az örvényes víz torkolatában,
243.	hol bíbor hullám hegyoromként dombosodott föl,
244.	s elrejtette a földi halandó nőt meg az istent.
245.	Szűzi övét ott oldta meg, álmot hintve a lányra.
246.	És miután a szerelmet eként befejezte az isten,
247.	megszoritotta kezét, s a nevén szólítva kimondta:
248.	»Üdvözlégy szerelemben: az év ha bevégzi futását,
249.	nagyszerü gyermekeket szülsz, mert tudd meg, hogy az isten
250.	ágya sosem meddő; dajkáld azokat, te neveld föl.
251.	Most meg eredj haza és hallgass, soha meg ne nevezzél:
252.	íme, Poszeidáón vagyok én, aki rázza a földet.«
253.	Így szólván lemerült a magashullámu vizekbe.
254.	Terhes lett Tűró és szült: Peliászt s vele Néleuszt,
255.	mindkettő a hatalmas Zeuszt szolgálta erősen;
256.	soknyájú Peliász tágtáncterü széles Iólkoszt
257.	lakta, Pülosz fövenyes földjét Néleusz, a fivére.
258.	Többi fiát Krétheusznak szülte a büszke királynő:
259.	Aiszónt szülte, Pherészt, s Amütháónt, hadszekeres hőst.
260.	Antiopét, Ászóposz lányát láttam utána,
261.	büszkén mondta, hogy ő Kroniónnak karja között hált,
262.	két fiut is szült, Amphíón egy, Zéthosz a másik,
263.	hétkapujú Thébát alapították ezek egykor,
264.	és körül is bástyázták, mert tágtáncterü Thébát
265.	fal nélkül nem lakhatták, noha jó erejük volt.
266.	Alkménét is láttam utána, ki Amphitrüónnak
267.	asszonya volt, és szülte oroszlánszívü vitézlő
268.	Héraklészt, miután Zeusszal szerelembe vegyült el;
269.	büszke Kreón lányát, Megarét is láttam, akit meg
270.	Amphitrüón mindig győztes fia vett feleségül.
271.	S Oidipusz anyját is láttam, gyönyörű Epikasztét,
272.	őt, aki rettenetes dolgot tett balgatag ésszel:
273.	nőülment a fiához; az ifjú megölte az apját,
274.	és így vette el; ámde az istenek ezt fölfedték.
275.	S ő szeretett Thébájában gyötrődve uralgott
276.	kadmoszi népe fölött; vészt mértek az istenek őrá:
277.	anyja a zártkapujú Hádész házába suhant el,
278.	mert kötelet kötözött fel a terme magas tetejére
279.	és a nyakába vetette: fiának hagyta a sok kínt,
280.	édesanyáért bosszútállva mit ád az Erínüsz.
281.	Majd gyönyörű Khlóriszt láttam, Néleusz akit egykor
282.	nagy szépsége miatt vett el, nagy kincseket adva,
283.	legkisebb lányát Amphíón Íaszidésznak,
284.	ez Minüai-beli Orkhomenoszban erősen uralgott,
285.	s lánya Püloszban, ahol tündöklő gyermekeket szült,
286.	Nesztórt és Khromioszt meg a büszke Periklümenoszt is.
287.	Szülte sudár Pérót is, akit bámultak a népek,
288.	s körben a szomszédok kérték, de csak annak akarta
289.	Néleusz adni, ki elhozná az erős Íphiklész
290.	széleshomloku, csámpás csordáját Phülakéból,
291.	bármi nehéz. Egy tisztanevű jós ment csak el érte
292.	egymaga: ám ottfogta a szörnyű isteni végzet
293.	és a mezők pásztornépének vad köteléke.
294.	Csak miután elmúltak a hónapok és a napok mind,
295.	s fordult újra az év, perdült évszakra az évszak,
296.	oldta föl őt az erős Íphiklész, hallva a jósszót,
297.	mert ő elmondotta, betelt vele Zeusz akaratja.
298.	Tündareosz feleségét, Lédát láttam utána,
299.	őt, aki Tündareosznak két hősszívü fiút szült,
300.	lóbetörő Kasztórt, s az ökölvívó Polüdeukészt;
301.	élnek ezek s így rejti el őket az életadó föld,
302.	Zeusztól még odalent is tisztelet illeti őket,
303.	egy napon át fönt élnek mindig, más napon újra
304.	meghalnak; s valamint istent, úgy tisztelik őket.
305.	Ennekutána Alóeusz asszonya, Íphimedeia,
306.	tűnt föl; mondta, hogy őt hajdan megölelte Poszeidón,
307.	két fiat is szült, csakhogy ezek nagy kort sosem értek,
308.	isteni Ótosz meg széleshírű Ephialtész;
309.	legmagasabbra növelte fel őket az életadó föld,
310.	s leggyönyörűbbre, utána a nagynevü Óríónnak.
311.	És a kilencedik évben már ugyanannyi könyök volt
312.	szélessége a két fiunak, nagysága kilenc öl.
313.	Még az Olümposz örök népét is megfenyegették,
314.	hogy nekiesnek a sokrohamú viadal zsivajával.
315.	Olümposzra az Osszát, és Osszára akarták
316.	tenni az erdős Pélíont, hogy az égbe lehessen
317.	lépni: ha felcseperednek, tán még megteszik ezt is:
318.	csakhogy Zeusz és széphaju Létó sarja megölte
319.	mindkettőt, mielőtt kivirágzott volna szakálluk
320.	arcukon és mielőtt még álluk pelyhe kisarjadt.
321.	Phaidrát és Prokriszt láttam, meg a szép Ariadnét,
322.	fondorlelkü Minósz lányát, Thészeusz akit egykor
323.	Krétából kívánt szentelt földjére Athénnak
324.	vinni, de ott nem örült neki; Artemisz ölte meg útján
325.	vízövezett Díában a lányt, dionűszoszi szóra.
326.	Mairát és Klümenét láttam, s iszonyú Eriphűlét,
327.	őt, aki kedves férjéért aranyat fogadott el.
328.	Mindegyiket már nem sorolom föl, nem nevezem meg,
329.	hány hősnek láttam feleségét és a leányát;
330.	mert hisz előbb elfogyna az isteni éj, s lenyugodnom
331.	itt az idő, vagy a társak közt a hajón, vagy e házban,
332.	s istenek és a ti gondotok az, haza mint jutok innen.”
333.	Így szólt, és amazok mind hosszan csöndbe merültek,
334.	mind megigézve maradtak az árnyas termek ölében.
335.	Végre fehérkaru Árété szólt köztük eképen:
336.	„Phaiákok, milyen ember ez itt, hogy itélitek őt meg?
337.	Nagyságát meg alakját s elméjét, a kiválót?
338.	Vendégem: de a tisztesség ugyanígy a tiétek;
339.	hát ne siettessétek az útját, és az ajándék
340.	el ne maradjon, mert hisz rászorul; isteneinknek
341.	jóságából kincs van elég sok a termeitekben.”
342.	Köztük eként szólalt meg az éltes hős Ekhenéosz,
343.	ő, aki minden phaiák férfiunál öregebb volt:
344.	„Kedveseim, nem céltalanul, nem várakozásunk
345.	ellen szólt a királynő elmés szózata; rajta,
346.	így tegyetek. Hanem Alkinoosz szava, tette a döntő.”
347.	Erre meg Alkinoosz szólt, választ adva szavával:
348.	„Hát igen, így is lesz, mint mondod, ameddig a phaiák
349.	jóevezős nép közt élek s kormányozom őket;
350.	vendégünk meg akárhogyan is vágyik hazatérni,
351.	holnapig itt türelemmel várjon, hadd adok át már
352.	minden ajándékot. S útjával a férfi törődjék
353.	mind, s a leginkább én, aki úr vagyok itten a nép közt.”
354.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
355.	„Alkinoosz, nagyuram, népednek legjelesebbje,
356.	tarthatnátok akár kerek évig is itten erővel,
357.	fényes ajándékokkal hogyha kiséretet adtok;
358.	én magam is kívánnám ezt, hisz a hasznom is úgy több,
359.	hogyha telibb kézzel kerülök haza drága honomba:
360.	mert jobban szeret akkor a nép és többre becsülnek
361.	mind, kik látnak, amint hazaérek már Ithakába.”
362.	Erre meg Alkinoosz szólt választ adva eképen:
363.	„Ó, Odüszeusz, te bizony sose látszol olyannak előttünk,
364.	mint a csalók, a ravasz locsogók, akiket seregestül
365.	táplál itt is, amott is az éjszinü életadó föld,
366.	s mind arról hazudoznak, amit soha senkise látott;
367.	van nemes elme a szódban, van szavaidnak alakja,
368.	s mint egy dalnok, oly értőn mondtad el azt, ami történt,
369.	mindegyik argoszi szörnyü baját s a magad veszedelmét.
370.	Most pedig áruld el nekem azt és szólj egyenes szót:
371.	vaj’ láttál-e azok közül egyet, akik veled egykor
372.	Trója alá szálltak s odavesztek, az isteni társak.
373.	Hosszu az éj, nincs vége, nem is kell még lefeküdni
374.	bent a teremben; mondj nekem el még sok csoda-dolgot.
375.	Mert elhallgatnálak akár hajnalhasadásig,
376.	míg te kitartóan szólsz itt sokezernyi bajodról.”
377.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
378.	„Alkinoosz, nagyuram, népednek legjelesebbje,
379.	van, hogy hosszasan illik szólnunk, van, hogy aludnunk;
380.	hogyha azonban olyan nagyon áhítsz hallani, tőled
381.	ezt nem irígylem, s elmondom keserűbb bajait még
382.	más társaknak, akik később lelték a haláluk:
383.	megmenekültek a harc zsivajából Ílion alján,
384.	s elhulltak hazajutva, mivel gonosz asszony akarta.
385.	Hát miután már mind tovaszélesztette a nőknek
386.	lelkeit, erre meg arra, magasztos Perszephoneia:
387.	Átreidész Agamemnón lelke került közelembe
388.	bánatosan, s köribé gyűlt mind, aki ővele együtt
389.	Aigiszthosz házában halt s töltötte be sorsát.
390.	Itta az éjszinü vért és nyomban utána fölismert:
391.	éles hangon sírt, a kövér könny hullt a szeméből,
392.	terjesztgette felém kezeit, vágyott megölelni.
393.	Csakhogy az izmai nem voltak már jók, s az erő, mely
394.	egykor a hajlékony tagokat töltötte meg, elszállt.
395.	Néztem könnyeket ejtve, a szívem szánta erősen,
396.	majd pedig így szóltam hozzá szárnyas szavaimmal:
397.	»Hírneves Átreidész, sereget-vezető Agamemnón,
398.	téged a hosszuranyujtó végnek míly neme vert le?
399.	Tán a hajóiddal sujtott le a mélybe Poszeidón,
400.	vészteli fúvását fölverve a vad viharoknak?
401.	Vagy pedig ellenséges nép kaszabolt le a földön,
402.	ökrük s szép juhukat mikor el kívántad orozni,
403.	vagy tán asszonyukért meg a városukért verekedtél?«
404.	Ezt mondtam; mire választ adva azonnal ekép szólt:
405.	»Isteni sarj, Láertiadész, leleményes Odüsszeusz,
406.	nem sujtott le Poszeidáón a hajóimon engem,
407.	vészteli fúvását fölverve a vad viharoknak,
408.	és nem is ölt meg az ellenséges nép sem a földön,
409.	Aigiszthosz tervelte ki végemet, ő a halálom,
410.	elvetemült feleségemmel hazahíva, leszúrt ott
411.	- vendégelvén — mint ha ki barmot jászol előtt öl.
412.	Így haltam meg a legnyomorultabb véggel; a társak
413.	hullottak körülöttem, akár a fehérfogu disznók
414.	hullanak egyre, mikor valamely nagybirtoku gazda
415.	nászt ül, vagy sokakat meghív, vagy dús lakomát ad.
416.	Már te sok ember hullását láthattad idáig,
417.	párviadalban is és iszonyú heves ütközetekben:
418.	mégis e látványon keseregtél volna leginkább:
419.	mellettünk a borosvödör, és dús asztalok alján
420.	fetrengünk odabent, vérünktől gőzöl a föld is.
421.	Legszörnyűbb volt, mint sikitott Priamosznak a lánya,
422.	Kasszandré, akit oldalamon szúrt át a gonosz nő.
423.	Hallottam, kezemet fölemeltem, azonban azonnal
424.	újra, halódva, leejtettem, kard állt ki belőlem;
425.	és az az ebszemü nő elfordult, még a szemem sem
426.	fogta le, szám sem csukta be, bár Hádész fele mentem.
427.	Nincs is az asszonynál iszonyúbb, mint nála kutyább sem,
428.	nála, ki elméjében ilyen rút dolgokat érlel:
429.	mint amilyen csúf dolgot mívelt, lám, ez a nő is,
430.	törvényes férjét ki megölte. Hiszen hitem az volt,
431.	hogy majd gyermekeim s a cselédek jó örömére
432.	érkezem egykor meg: s ez a legszörnyebb gonosz asszony
433.	hozta magára a csúfságot, de a megszületendő
434.	összes nőre is, arra, ki jó leszen és szelid, éppúgy.«
435.	Így szólt ő; mire én így adtam néki a választ:
436.	»Jaj, bizony Átreusz nemzetségét messziredörgő
437.	Zeusz dühe éppen eléggé sujtja az asszonyi bűnnel,
438.	kezdettől: hiszen oly sokan elvesztünk Helenéért,
439.	s íme, Klütaimnésztré íly cselt szőtt, míg oda voltál.«
440.	Ezt mondtam; mire ő így adta azonnal a választ:
441.	»Éppenezért nődhöz te se légy túl kedves ezentúl
442.	és sose mondd el, amit tudsz, többé néki egészen:
443.	egy részét mondd csak, de sokat titkolj el előle.
444.	Bár, Odüszeusz, téged soha nem gyilkol meg az asszony;
445.	mert ennél okosabb, és jobban is érti a dolgát
446.	Íkariosz lánysarja, okosszivü Pénelopeia.
447.	Mint fiatal feleséget hagytuk az otthoni földön,
448.	harcba vonulva; a mellén csüngött még csecsemője:
449.	most bizonyára helyet foglalhat a férfiunép közt.
450.	Boldog gyermek ez: őt meglátja az apja is otthon,
451.	s ő hozzásimul apjához majd, mint ahogy illik.
452.	Nőm bizony azt sem hagyta, hogy elteljék a fiamnak
453.	látásával a két szemem: engem előbb teritett le.
454.	Mást mondok neked én, te pedig vesd jól a szivedbe:
455.	rejtve, ne nyíltan térj bárkáddal a drága hazába,
456.	úgy köss ott ki, hisz asszonyban már senkise bízhat.
457.	Most pedig áruld el nekem azt és szólj egyenes szót:
458.	mit hallottatok, éle-e fiam, hol tölti a napját?
459.	Orkhomenoszban tán, a baráti Pülosz fövenyén él,
460.	vagy Meneláosznál Lakedaimón tágterü földjén:
461.	mert tán csak nem halt meg a földön a fényes Oresztész?«
462.	Így szólt ő; mire én így adtam néki a választ:
463.	»Átreidész, mért kérdesz ilyesmit? Nem tudom én azt,
464.	él-e avagy meghalt; kár mondani szélbevesző szót.«
465.	Szólván egymáshoz szomorú szavainkkal eképen,
466.	álltunk bánatosan, s a kövér könny hullt a szemünkből.
467.	S lám: Péléiadész Akhileusznak jött oda lelke
468.	és Patroklosznak, meg a gáncstalan Antilokhosznak,
469.	s Aiásznak, ki a legjobb termetü és alakú volt
470.	minden akháj hős közt, a dicső Akhileusznak utána.
471.	Lelke reám ismert gyorslábú Aiakidésznak,
472.	és zokogó hangon hozzám szárnyas szavakat szólt:
473.	»Isteni sarj, Láertiadész, leleményes Odüsszeusz,
474.	jaj, te szegény, mit nem fogsz még kieszelni nagyobbat?
475.	Hogy mertél Hádészhoz jönni, ahol csak a holtak
476.	laknak, s nincs tudatuk, s a halandók árnyai pusztán?«
477.	Így szólt ő; mire én így adtam néki a választ:
478.	»Ó, Akhileusz, Péleusz fia, legjobb minden akháj közt,
479.	Teiresziászt kellett kérdeznem, hátha tanácsot
480.	mond, hogyan érhessek haza már, sziklás Ithakába;
481.	mert hiszen eddig akháj földnek közelébe sem értem,
482.	sem földemhez, örökké bajban. Nálad azonban
483.	senkise volt inkább boldog, de bizony sosem is lesz:
484.	mert hisz előbb istenként tiszteltünk mi, akhájok,
485.	míg éltél, s most íme uralkodol itt a halottak
486.	népe fölött: ne szomorkodj hát a halálon, Akhilleusz.«
487.	Így szóltam; mire ő így adta azonnal a választ:
488.	»Csak ne dicsérd a halált nékem soha, fényes Odüsszeusz.
489.	Napszámban szivesebben túrnám másnak a földjét,
490.	egy nyomorultét is, kire nem szállt gazdag örökség,
491.	mint hogy az összes erőtlen holt fejedelme maradjak.
492.	Rajta azonban, szólj nekem egy szót drága fiamról,
493.	ment-e utánatok ő, elsők közt küzdeni, vagy sem?
494.	Szólj a derék Péleuszról is, ha talán valamit tudsz:
495.	megvan-e még tisztsége a népes mürmidonok közt,
496.	vagy már megvetik őt Hellászban, a phthíai földön,
497.	mert a kezét meg a lábát már lenyügözte az aggkor?
498.	Gyámolaként bizony én ha a nap sugarában aképen
499.	állhatnék, ahogy egykor a tágas trójai téren
500.	öltem az ellenség legjobbjait argosziak közt,
501.	hogyha ekép házába mehetnék, csak kis időre:
502.	rettenetes kezeimmel, erőmmel azokra rohannék,
503.	kik bántalmazzák s fejedelmi jogát elorozzák.«
504.	Így szólt ő; mire én így adtam néki a választ:
505.	»Én biz a tisztanevű Péleuszról mitse tudok még,
506.	ámde Neoptolemoszról szólok, drága fiadról,
507.	mondom a tiszta valót, ahogyan kérdezve kivánod.
508.	Mert hiszen őt én vittem arányos görbe hajóval
509.	Szkűroszból a remeklábvértes akháj seregekhez.
510.	S hogyha a trójai vár alján hadiszerre siettünk,
511.	mindig először szólt a tanácsban, szót sose vétett:
512.	isteni Nesztór s én voltunk csak nála különbek.
513.	És amidőn érccel vívtunk mi a trójai síkon,
514.	nem maradott bizony ő a tömegben, a nagy sokaságban,
515.	messze előrerohant, sose hátrált senki elől sem,
516.	és meg is ölt sok férfit a rémületes viadalban.
517.	Én bizony azt mind nem sorolom föl, nem nevezem meg,
518.	mennyi vitézt ölt meg, verekedve az argoszi népért,
519.	csak hős Eurüpüloszt említem, a Télephidészt most,
520.	kit ledöfött érccel, s elesett körülötte a számos
521.	kéteiosz haditárs, ezt tette a nőknek adott kincs.
522.	Nála sosem láttam szebbet, csak az isteni Memnónt.
523.	S hát amikor szálltunk be a lóba, amelyet Epeiosz
524.	készített, jeles argosziak, s rám volt az egész terv
525.	bízva: a rejteket ott föltárni, meg újra becsukni,
526.	akkor az argoszi nép fejedelmei és vezetői
527.	könnyeiket morzsolták mind, remegett is a térdük:
528.	rajta bizony nem látta szemem, hogy szépszinü bőre
529.	elsápadna akár, vagy hogy könny futna le arcán
530.	s lopva törülgetné: hanem inkább sűrün esengett,
531.	hadd törhessen elő, s markolva a kardja fogóját
532.	és a nehéz kelevézt, tört volna a trójaiakra.
533.	Majd, hogy földúltuk Priamosz meredekfalu várát,
534.	zsákmányrésszel, ajándékkal hágott a hajóra,
535.	sértetlen: meg nem sebesült soha dárda hegyétől,
536.	kézitusában sem sebesült meg, bárha a harcban
537.	ez megesik sokszor, hisz Arész sose nézi, hol őrjöng.«
538.	Így szóltam; mire lelke a gyorslábú Akhileusznak
539.	aszphodelosz-téren nagyokat lépdelve továbbment,
540.	örvendezve, amért elmondtam, hogy fia míly hős.
541.	Közben az elhúnyt többi halottnak lelke körémállt
542.	bánatosan, s mindjük valamit kérdett a bajában.
543.	És egyedül Telamóniadész Aiásznak a lelke
544.	állt félrébb, most is haragudva a győzelemért, mit
545.	bárkáknál vetekedve, fölötte arattam: Akhilleusz
546.	fegyvereit kaptam meg, amelyeket anyja kitűzött.
547.	Trójai ifjak itélkeztek, meg Pallasz Athéné.
548.	Csakhogy bár sose győztem volna e párviadalban:
549.	ekkora hős szállott le miatta a földi homályba:
550.	Aiász, ő, aki termettel, tettel kimagaslott
551.	minden akháj közt; tisztanevű Akhileusznak utána.
552.	Őt megszólítottam ekép mézes szavaimmal:
553.	»Aiász, tisztanevű Telamón fia, holtod után sem
554.	hagysz a haraggal föl, melyet ellenem érzel az átkos
555.	fegyverekért? Azokat kárunkra mutatta fel isten;
556.	mert te, ki ekkora bástyánk vagy, dőltél ki miattuk.
557.	Mint ama Péleión Akhileuszt, mi akhájok aképen
558.	szűntelenül siratunk téged. S itt senkise vétkes,
559.	csak Zeusz volt, ki a dárdavető danaosz daliákra
560.	megharagudva nagyon, rádküldte a vészteli sorsot.
561.	Lépj ide, kérlek, uram; hallgasd meg a szóm, a beszédem;
562.	indulatát s erejét fékezd meg büszke szivednek.«
563.	Így szóltam; hanem ő választ nem adott, de a többi
564.	holt hős lelke után a sötét Ereboszba továbbment.
565.	Ott, noha még haragudva, talán szólt volna nekem, vagy
566.	újból hozzá én: de szivem kedves kebelemben
567.	ekkor a többi halott lelkét is látni kivánta.
568.	Ott láttam Mínószt, Kronidész ragyogó fiusarját:
569.	tartva arany jogarát, holtak közt tette a törvényt
570.	trónján; s ők döntő szavait kérték a királynak,
571.	ülve meg állva körül, Hádész tágas kapujában.
572.	Majd meg az órjás Óríónt láttam meg utána,
573.	aszphodelosz-réten vadakat hajtott a hatalmas,
574.	melyeket egykor még maga ölt meg a pásztori bércen,
575.	és markába simult sose-romló ércbuzogánya.
576.	Láttam még Titüószt, a magasztos Gaia fiát is,
577.	teste kilenc telket betakarva terült el a földön;
578.	mindkét oldalon egy keselyű ült és a belébe
579.	vájva, a máját tépte; elűzni se tudta kezével:
580.	mert Létót támadta meg ő, Zeusz büszke szerelmét,
581.	míg Panopeusz gyönyörű mezején Pűthó fele lépdelt.
582.	Láttam, Tantalosz is hogy szenved, míly nagy a kínja,
583.	egy tónak közepén: állát csapdosta a hullám,
584.	úgy állt, szomjuhozott, a vizet sose tudta elérni:
585.	mert valahányszor csak lehajolt az öreg, hogy igyék már,
586.	annyiszor elhúzódott tőle a víz; a sötét föld
587.	látszott lába alatt, szárazzá tette az isten.
588.	Közbe fölötte magas fák lengették a gyümölcsük,
589.	drágagyümölcsű gránátalmafa, körte meg alma,
590.	édes, jó füge és viruló-koronáju olajfák;
591.	és az öreg valahányszor fölnyúlt, hogy leszakítson
592.	egyet, a szél a sötét felhők fele csapta az ágat.
593.	Láttam: Szíszüphosz is hogy szenved, míly nagy a kínja,
594.	mindkét kézzel egy órjás sziklát tolva előre.
595.	Kézzel is és lábával is úgy nekidőlt ama szirtnek,
596.	úgy görgette a csúcs fele azt: de amint a tetőre
597.	ért vele épp, azt súlya megintcsak visszavetette:
598.	s újra a völgybe gurult le rohanva a szikla, az átkos.
599.	Nékifeszülve megint elkezdte taszítani; csurgott
600.	sok veritéke, fejét a kavargó por boritotta.
601.	Aztán Héraklész erejét láttam meg, azaz csak
602.	képmását: hiszen ő maga él örök isteneink közt,
603.	ott lakomázik, s karcsubokájú asszonya Hébé,
604.	nagy Zeusznak s az aranysarujú Hérának a lánya.
605.	És körülötte zsibongtak a holtak, akár a madárraj,
606.	erre meg arra riadva rohantak; mint a sötét éj
607.	lépdelt, meztelen íját tartva, nyilát is a húron,
608.	zordul pillantgatva, akárha kilőni akarná.
609.	Rettenetes kardtartó szíj köritette a mellét,
610.	drága aranyból volt, csodaszép veretek diszitették,
611.	vadkanok és medvék, tüzelőszemü bérci oroszlán,
612.	ütközetek, harcok, gyilkosság, emberölések.
613.	Újabb dolgot akár sose készítsen, ki e szíjat
614.	egyszer ilyen nagy művészettel földiszitette.
615.	Ő meg amint rámpillantott, nyomban meg is ismert,
616.	és zokogó hangon hozzám szárnyas szavakat szólt:
617.	»Isteni sarj, Láertiadész, leleményes Odüsszeusz,
618.	jaj, te szegény, bizonyára olyan rossz sors az, amit tűrsz,
619.	mint amilyent magam is hordottam a nap sugarában.
620.	Én Kronión Zeusznak voltam fia, csakhogy a kínom
621.	végtelen és csúf volt: nálam sokkal ki silányabb,
622.	az lett zsarnokom, és iszonyú munkákra jelölt ki.
623.	Még ide is küldött, hogy a szörny-ebet elvigyem innen,
624.	mert azt hitte, hogy ennél már nehezebb feladat nincs.
625.	Hádész házából fölvittem, a földre vezettem,
626.	mert Hermész kísért s a bagolyszemü Pallasz Athéné.«
627.	Így szólt, és tovatűnt Hádész palotája ölében;
628.	én pedig ott álltam s vártam, hogy hátha előjön
629.	még ama hősökből egy, kik rég szálltak a sírba.
630.	S tán meglátom, ahogy kívántam, e régieket még:
631.	Thészeuszt, Peirithooszt, deli sarjait isteneinknek;
632.	csakhogy a holtak egész sokasága előbb odatódult
633.	szörnyü zsivajjal; sápadt félsz ragadott meg azonnal,
634.	hogy rámküldi a rettenetes Gorgó-fejet is még
635.	Hádész házából a magasztos Perszephoneia.
636.	Gyorsan a fürge hajóhoz eredve, parancsot is adtam:
637.	társaim oldják el, fölszállva, a tatköteléket.
638.	Fölszálltak szaporán, evezők mellé telepedtek.
639.	Ókeanosz folyamán hordozta hajónkat a hullám
640.	s vitte előbb a lapát lefelé, azután meg a jó szél.
				 

				

	
	
				

vissza a tartalomjegyzékhez