vissza a tartalomjegyzékhez

Tizenkettedik ének

A SZÍRÉNEK. SZKÜLLA ÉS KHARÜBDISZ. HÉLIOSZ TEHENEI

 
				
				
				
1.	Majd mikor Ókeanosz sebes áradatát odahagyta
2.	bárkánk, szélesutú tenger vizein tovasiklott
3.	Aiaié szigetéhez; a házát tartja a Hajnal
4.	ott, meg a tánctereit, s a Nap onnan lép föl az égre.
5.	Majd, odaérve, hajónkat a parti fövenyre kivontuk,
6.	és mi magunk léptünk ki a tenger torlata mellett.
7.	Elszunnyadtunk, s így vártuk be az isteni Hajnalt.
8.	És hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből,
9.	akkor a társakat én Kirké házához eresztve
10.	elküldöttem az elhúnyt Elpénór teteméért.
11.	S fákat vágva a legmagasabb partrészen azonnal,
12.	sírva temettük el őt, a kövér könny hullt a szemünkből.
13.	És miután a halott is elégett, s fegyvere véle,
14.	halmot emeltünk, oszlopot is tettünk a halomra,
15.	s jólfaragott evezőt szúrtunk be a legtetejébe.
16.	Mindezt sorban elintéztük; Kirké maga látta,
17.	hogy hazaértünk Hádésztól, hát ékeit öltve
18.	jött kifelé tüstént; vele jöttek a szolgaleányok,
19.	hoztak húst, kenyeret, pirosan ragyogó boritallal.
20.	Majd odaállt közibénk s ezt mondta az isteni asszony:
21.	»Jaj, ti merészek, akik Hádészhoz szálltatok élve,
22.	kétszer haltok, amíg egyszer csak a többi halandók.
23.	Rajta tehát, most csak lakomázzatok és igyatok bort
24.	itt az egész napon át: de ha megjön a Hajnal, a fényes,
25.	szálltok a fürge hajón; az utat pedig én jelölöm meg
26.	s mindent elmondok, fájdalmas cselszövevények
27.	folytán tengeren és földön hogy a vész le ne sujtson.«
28.	Így szólt, és a mi hős lelkünk hajlott a szavára.
29.	Így az egész napon át ott ültünk napnyugovásig
30.	és lakomáztuk a sok-sok húst meg a mézizü színbort;
31.	végre, mikor lebukott a nap és eljött a sötétség,
32.	ők már, tatkötelek mellett, nyugovóra ledőltek,
33.	s engem az embereimtől kézenfogva az úrnő
34.	elvitt és lefeküdt mellém, sorjába kikérdett;
35.	s én neki ott mindent szép rendjén sorra soroltam.
36.	Végezetül hozzám nagy Kirké íly szavakat szólt:
37.	»Hát ezek így mind megtörténtek; most idehallgass,
38.	mit mondok neked én; noha majd maga isten is int rá.
39.	Szírénekhez fogsz legelőször elérni: az összes
40.	embert mind elbűvölik ők, ki elér közelükbe.
41.	És aki esztelenül közeleg s meghallja a szírén-
42.	zengzeteket, felesége s az apró gyermekek otthon
43.	azt többé sosem üdvözlik, neki már nem örülnek,
44.	mert csengőszavu dallal a két Szírén megigézi;
45.	ülnek a réten ezek, s körülöttük az emberi csontok
46.	nagy sokasága hever, rothad, zsugorodnak a bőrök.
47.	Húzz el ezek mellett, s a fülét jól tömd be viasszal
48.	minden társadnak, nehogy egy is hallja; puhítsd meg
49.	mézédes viaszod; de te hallgasd meg, ha kivánod.
50.	Kössék ők a kezed meg a lábad a fürge hajónak
51.	árboca talpához, s a kötélzet rátekeredjék,
52.	hogy, gyönyörödre, a két Szírén hangjára figyelhess.
53.	És ha esengesz a társakhoz, ha parancsot is adsz, hogy
54.	oldjanak el — csak kössenek ők oda több kötelékkel.
55.	Hogyha pedig szigetük mellett tovahúztak a társak,
56.	azt az utat már végesvégig, amelyre utána
57.	lépsz, nem mondhatom én meg, mert arról te magad fogsz
58.	dönteni lelkedben: de kimondom, hogy mi a két út.
59.	Errefelé meredek sziklák peremére csapódik
60.	kékszemü Amphitríté nagy hulláma zubogva;
61.	tudd: ezeket Bolygó Szikláknak hívja a boldog
62.	isten mind. S a madár sem szállhat el arra nyugodtan,
63.	még a galambok sem, ha röpülnek az ambrosziával
64.	Zeuszhoz, mert őket sima szikla ragadja magához
65.	folyton, s Zeusz atya küld újat, pótolni a számuk.
66.	Onnan még sohasem szabadult meg bárka, ha arra
67.	tévedt, ám a hajó fáit s tetemét a hajósnak
68.	mind tovahordja a vészteli láng viharával a hullám.
69.	Tengerjáró gálya csak egy ment arra keresztül:
70.	elhírhedt Argó, Aiétésztól hazatartó.
71.	És a hatalmas szirten még ez is összetörik tán,
72.	ám Héré átvitte, mivel kedvelte Iászónt.
73.	Másik irányban két nagy szirt van: a tágterü égbe
74.	ér föl az egyik csúcsa, körötte a kékszinü felhő
75.	terjeng egyre, sosem megy odébb, sose jár ama csúcson
76.	fényes tiszta idő, sem a nyár, sem az ősz közeledtén.
77.	Rá soha nem hághat, le se szállhat a földi halandó
78.	róla, ha húsz keze volna akár, húsz lába is egynek:
79.	mert oly síma, mikéntha csiszolták volna, a szikla.
80.	És közepén barlang tátong sürü ködbe takartan,
81.	szája nyugat felé nyílik, a mélye leér Ereboszba.
82.	Menjetek arra a bárkátokkal, fényes Odüsszeusz.
83.	Öblös bárka felől kitünő nyilazó ha kilőné
84.	messze nyilát, az üreg szájáig a nyíl sosem érne.
85.	Benne a szörnyen ugatva üvöltő Szkülla tanyázik.
86.	Éles a hangja, akárcsak a mostszületett kutyakölykök
87.	hangja, de ő maga roppant szörny; nem örülne, ki látná
88.	őt, még isten sem, közelébe ha érne az útján.
89.	Lába tizenkettő, levegőben leng valamennyi,
90.	hat hosszú nyaka van, mindegyiken egy riadalmas
91.	fej nőtt, és a fejekből három sor foga rémít,
92.	sűrü, tömött agyarak, tele éjszinü szörnyü halállal.
93.	Teste pedig bent áll, derekáig, az öblös üregben,
94.	csakhogy a rémes nyílásból a fejek kihajolnak.
95.	S ő ott, szikláját körültapogatva halászgat
96.	delphint, tenger ebét, de nagyobb viziszörnyet is olykor,
97.	melyből rengeteget táplál zajos Amphitríté.
98.	És nem tud dicsekedni hajós soha, hogy tovasiklott
99.	sértetlen mellette: de hat feje húz ki hat embert
100.	mindig hirtelenűl a sötétkékorru hajóból.
101.	Látsz ott egy másik, nem olyan nagy szirtet, Odüsszeusz.
102.	Nem nagy a távolság köztük, nyilad is beröpülné.
103.	Rajta magas fügefát láthatsz, sürülombut; alatta
104.	szívja magába a szörnyü Kharübdisz az éjszinü tengert.
105.	Háromszor kiereszti naponta, de újra beszívja
106.	rémesen; arra, mikor szürcsöl, te nehogy közeledjél:
107.	mert sohse tudna a Földrázó se kihúzni a bajból.
108.	Inkább Szkülla felé igyekezz a hajóddal, evezz el
109.	gyorsan a szirtje alatt, mert többhasznú, ha a bárkán
110.	hat társat gyászolsz majd, mint együtt valamennyit.«
111.	Így szólt ő; mire én így adtam néki a választ:
112.	»Rajta, nagy istennő, áruld el igaz szavaiddal:
113.	hogy tudnék menekülni a szörnyü Kharübdisz elől is,
114.	s győzni a Szkülla fölött, ha reátör az embereimre.«
115.	Így szóltam; s ezt mondta azonnal az isteni asszony:
116.	»Jaj, te merész, neked itt is a harcra s a fáradalomra
117.	van gondod: sose térsz ki haláltalan isten elől sem?
118.	Hisz nem enyésző ő, de sosemmúló veszedelmed,
119.	szörnyü, dühös, kínzó, aki ellen védekezés nincs;
120.	ellene törni se jó; menekülni előle a legjobb.
121.	Hogyha te fegyverkezve a szirtje alatt elidőzöl,
122.	rettenetes fejeit, félek, majd újra kidugja,
123.	és ugyanannyi barátodat újra magához orozza.
124.	Csak sebesen húzz el mellette, kiáltva Kratáiszt,
125.	anyja nevét, aki szülte, bajára a földilakóknak.
126.	Az megfékezi majd, nehogy újra terád támadjon.
127.	Thrínakié szigetére kerülsz most: Éeliosznak
128.	nagy csordája legel földjén és nagyszerü nyája;
129.	hét a tehéncsorda s hét nyája van ott a juhoknak;
130.	ötven az állat mindegyikben. Nincs születésük,
131.	nincs elmúlásuk, s istennők őrizik őket:
132.	Lampetié s Phaethúsza, a két gyönyörűhaju nimfa,
133.	Éeliosz Hüperíónnak kit a nimfa, Neaira
134.	szült. S hogy fölnevelé e leányokat anyjuk, az úrnő,
135.	távoli Thrínaikéra vezette, vigyázni az apjuk
136.	csámpás csordáját, lépdelni a nyája nyomában.
137.	Nem bántván ezeket ha vigyázol visszautadra,
138.	akkor igen, hazaértek, bár keseregve, bajok közt.
139.	Hogyha pedig bántod, veszedelmet jósolok akkor
140.	embereidnek s bárkádnak; te magad ha megélsz is,
141.	társaid elvesztvén, haza későn, kínok után érsz.«
142.	Így szólt; s már az aranytrónszékű Hajnal is eljött.
143.	S most a sziget mezején indult el az isteni asszony;
144.	én meg a bárka felé mentem s adtam ki parancsom,
145.	társaim oldják el bárkánkon a tatköteléket.
146.	Fölszálltak szaporán, evezők mellé telepedtek.
147.	Sorba leülve, az ősz tengert evezőkkel ütötték.
148.	És a sötétkékorru hajó mögül útrakisérő
149.	jó szelet is küldött számunkra, vitorladagasztót,
150.	széphaju Kirké, félelmes, zengőszavu isten.
151.	Elrendeztük egészen a bárkánk fölszerelését,
152.	s ültünk: szél meg a kormányos vitték csak a bárkát.
153.	Ekkor a társakhoz szomorúan szóltam eképen:
154.	»Kedveseim, nem kell csakis egynek tudni a jósszót,
155.	vagy kettőnek, amit mondott nekem isteni Kirké:
156.	én bizony elmondom, hogy tudván vesszük el éltünk,
157.	vagy, kikerülve a vészt meg a romlást, megmeneküljünk.
158.	Isteni Szírének hangjától int legelőször
159.	óvakodásra az istennő, s viruló mezejüktől.
160.	Én egyedül halljam csak a dalt, de kemény kötelékkel
161.	kössetek engem a bárkához, moccanni se tudjak;
162.	árboca talpához, s a kötélzet rátekeredjék.
163.	És ha könyörgök hozzátok, ha parancsot adok, hogy
164.	oldjatok el — csak kössetek akkor mégszorosabbra.«
165.	Míg nekik ezt mind elmondtam, sorjába haladva,
166.	jólácsolt bárkánk ezalatt el is érte suhanva
167.	Szírének szigetét: mivel űzte előre a jó szél.
168.	Ekkor a szél el is állt tüstént, szélcsöndben a tenger
169.	szép sima lett: hullámait elfektette a daimón.
170.	Társaim álltak föl, vonták be a vásznat a bárkán
171.	és a hajó üregébe helyezték, majd evezőkhöz
172.	ülve, a tengert fodrozták a fenyőfalapáttal.
173.	S én a viasz nagysúlyu korongját szeltem az éles
174.	érccel kis darabokra s utána erős tenyeremmel
175.	nyomkodtam: meglágyult nyomban, mert nagy erőmet
176.	s Éeliosz Hüperíonidész sugarát befogadta;
177.	és fülüket betapasztottam vele sorban azonnal.
178.	Ők meg az árbochoz fűzték a kezem meg a lábam,
179.	ott álltam, s a kötél végét törzsére tekerték;
180.	sorba leülve az ősz tengert evezőkkel ütötték.
181.	Majd, mikor ott jártunk, ahová még ér a kiáltás,
182.	gyorsan hajtva hajónk, meglátták, hogy közelükbe
183.	fürge hajó ért, hát éles dalukat fölemelték:
184.	»Jer, te dicső Odüszeusz, jer, akhájok nagynevü dísze,
185.	állítsd csak meg a bárkádat, hogy halljad a hangunk.
186.	Senki se húzott el még erre a barna hajóval,
187.	míg mézes dalait meg nem hallgatta a szánknak;
188.	benne gyönyörködvén ment el, gyarapodva tudásban:
189.	mert mi tudunk mindent, mit a tágterü trójai síkon
190.	tűrtek az argoszi és trósz küzdők isteni szóra,
191.	és mindent, mi az élet adó földön megesik még.«
192.	Így szóltak, gyönyörűszép hangon zengve, s a szívem
193.	vágyott hallani: kértem a társakat, oldjanak el már,
194.	intve szemöldömmel, de azok nekidőlve eveztek.
195.	És föl is állt nyomban Perimédész Eurülokhosszal,
196.	és mégtöbb kötelékkel fűzött mégszorosabbra.
197.	És eleveztek a földjük mellett, majd miután már
198.	nem hallottuk a két Szírén szavait, dalolását,
199.	kedves társaim ott a viaszt szedték ki fülükből,
200.	mit beletömtem előbb, s kötelékeim is kibogozták.
201.	És miután elhagytuk e földet, láttam azonnal
202.	füstöt s nagy hullámot, zúgás ért a fülembe.
203.	Megrémültek mind, kiesett a lapát a kezükből,
204.	és zajt vert a hajó sodrában; s az meg is állott,
205.	mert a laposvégű evező nem vitte előre.
206.	Én a hajón átsétáltam, buzdítva eképen,
207.	melléállva, külön mindet, mézes szavaimmal:
208.	»Kedveseim, köztünk bajban járatlan amúgy sincs:
209.	és ez a baj se nagyobb, mint az volt, melyben a Küklópsz
210.	zárta rajunkat az öblös üregbe goromba erővel;
211.	abból is csak erőm: elmém s tervem segitett ki;
212.	azt hiszem én, bizony erre is emlékezni fogunk még.
213.	Rajta tehát, ahogy én mondom, mind úgy cselekedjünk.
214.	Verjétek ti lapátaitokkal a mélyvizü tenger
215.	habtaraját, padotokról nem mozdulva; talán Zeusz
216.	engedi még, hogy a szörnyü veszélyből szökve szaladjunk.
217.	S kormányos, neked annyit mondok, vesd a szivedbe
218.	jól, míg mélyüregű gályánk rúdját igazítod:
219.	ott ama hullámtól meg a füsttől tartsd a hajónkat
220.	távol; a szikla felé igyekezz, valahogy ne szaladjon
221.	vissza, ha rá nem ügyelsz, ne taszíts bennünket a bajba.«
222.	Így szóltam; s ők hallgattak tüstént a szavamra.
223.	Szkülla nevét nem is említettem, hisz kikerülni
224.	nem lehetett, nehogy abbanhagyják rémületükben
225.	az evezést, s lent bujjanak el bárkánk üregében.
226.	Kirké fájó intelmére bizony nem ügyeltem:
227.	ő ugyanis nem akarta, hogy ott felövezzem a fegyvert;
228.	mégis a híres fegyvereket fölvéve s a hosszú
229.	két kelevézt markolva, hajóm orrára kiálltam:
230.	mert onnan vártam, hogy először tűnik elébem
231.	sziklalakó Szküllé, ki a jó társakra veszélyt hoz.
232.	Meg nem láthattam, pedig elfáradt szemem is már,
233.	míg ama ködbevesző szirtet mindenfele néztem.
234.	Sóhajtozva hajóztunk ekkor szűk szorosába:
235.	innen a Szkülla lesett, de amonnan a szörnyü Kharübdisz
236.	szívta magába a tenger sós habját iszonyúan.
237.	És valahányszor okádta ki, mint nagy lángokon, üstben
238.	fölkavarodva, a víz fölzajdult, és a magasba
239.	szökve a tajték mindkét szirt tetejére csapódott;
240.	és valahányszor a sós tengervizet újra benyelte,
241.	látszott megkavarodva egész örvénye; a szikla
242.	bömbölt rettentőn, s odalent feketén a fövenytől
243.	tűnt föl a föld; elfogta a sápadt félelem őket.
244.	Arrafelé néztünk mindnyájan, félve a vésztől:
245.	és ezalatt Szküllé kiragadta a görbe hajóból
246.	hat társam, ki a legderekabb-erejű evezős volt.
247.	Visszatekintve a fürge hajóra s a társak után, már
248.	csak kezüket meg a lábaikat láttam meg, amint fönt
249.	lengtek a légi magasba; s hívtak, néven a társak
250.	engem amonnan, fájó szívvel, s akkor utolszor.
251.	Mint amidőn a halász földnyelven, a vesszeje végén
252.	messzire vet ki csalétket az apró tengeri halnak,
253.	és az örökszarvat lebocsátja a tengeri árba,
254.	s fel-felrántja a vergődő halat avval a vízből,
255.	így vonagoltak azok, hogy a szirt tetejére kerültek;
256.	ő meg a nyílásnál fölfalta az orditozókat,
257.	kik kezüket tárták ki felém a nehéz viadalban:
258.	ez volt legszörnyűbb mind közt, amit én a szememmel
259.	láttam, míg küszködve kutattam a tengeri ösvényt.
260.	Végre a szikláktól menekülve, s a szörnyü Kharübdisz
261.	s Szkülla elől, tüstént isten gyönyörű szigetére
262.	értünk: ott legelésztek a széleshomloku marhák,
263.	és a kövér juhok is, gazdájuk Héliosz isten.
264.	Akkor még a vizen hallottam, az éjszinü bárkán,
265.	bőgését ama csordának, mikor épp a karámba
266.	tért, s a juh-bégést is: szava nyomban eszembe vetődött
267.	annak a vak jósnak, Thébai-beli Teiresziásznak,
268.	s Aiaié-beli Kirkének, ki szivemre kötötte,
269.	hogy szigetét kikerüljem az áldó Éeliosznak.
270.	Ekkor a társakhoz szóltam, szomorodva szivemben:
271.	»Bármint gyötrődtök, társak, hallgassatok énrám,
272.	jóslatait hadd mondjam el immár Teiresziásznak,
273.	s Aiaié-beli Kirkének, ki szivemre kötötte,
274.	hogy szigetét kikerüljük az áldó Éeliosznak,
275.	mert azt mondta, hogy ott vár minket a legkeserűbb baj.
276.	Hát a sziget mellett húzzunk el a barna hajóval.«
277.	Így szóltam; s elakadt kedves szívük dobogása.
278.	Eurülokhosz meg azonnal gyűlölködve felelte:
279.	»Rettentő vagy, erőd iszonyú, soha tested, Odüsszeusz,
280.	el nem fárad: egészen vasból vagy bizonyára;
281.	társaidat, kik a munkában sosem-alva törődnek,
282.	szárazföldre sem engednéd, hol a vízkoszorúzta
283.	szép szigeten készíthetnénk üditő vacsorát is,
284.	és ehelyett sebes éjben akarsz rohanásra kiűzni,
285.	ködbevesző vizen át, a szigettől messzeszakadva.
286.	Jönnek az éjből csúf szelek is, vesztére sietnek
287.	bárkánknak; ki kerülheti el meredek veszedelmét,
288.	váratlan ha a szélvihar erre fut, és a Notosz, vagy
289.	fergeteges Zephürosz dühe tombol, amelyek a bárkát
290.	összetörik mindig, ha nem is kívánja az isten?
291.	Hallgassuk meg hát a sötét éj hívogatását,
292.	készítsünk vacsorát, odaülve a fürge hajóhoz;
293.	reggel majd fölszállva, a tágterü vízre hajózunk.«
294.	Így szólt Eurülokhosz, s a szavát helyeselte a többi.
295.	Akkor láttam már, hogy a daimón rosszat akar csak,
296.	s Eurülokhoszhoz ekép szóltam szárnyas szavaimmal:
297.	»Én egyedül vagyok, Eurülokhosz, könnyen leigáztok.
298.	Rajta azonban, erős esküt tegyetek nekem itt mind:
299.	hogyha tehéncsordára lelünk, vagy tán a juhoknak
300.	nagy nyájára, ki sem fog balgatag, ostoba fővel
301.	ölni le marhát vagy juhot, ámde egyétek az étket
302.	nyugton, amit nyujtott a haláltalan isteni Kirké.«
303.	Szóltam; s ők esküdtek, amint kívántam, azonnal.
304.	És hogy az esküt már megtették és befejezték,
305.	jólácsolt bárkánk öblös kikötőbe vezettük,
306.	édesvíz közelébe; kiléptek azonnal a társak
307.	s hozzértően vacsorát készíteni kezdtek.
308.	És miután elverték végül az éhet, a szomjat,
309.	emlékezve siratták meg hat drága barátunk,
310.	mindet, akit fölfalt Szküllé, kiragadva hajónkból;
311.	sírás közben szállta meg őket a mézizü álom.
312.	Harmada várt csak az éjnek, a csillagok is nyugovóra
313.	hajlottak, s szelet adva a fellegtorlaszoló Zeusz
314.	vészes szörnyü viharral, a felhőkkel betakarta
315.	együtt a földeket és vizeket; s éj szállt le az égből.
316.	És hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből,
317.	mélyüregű barlangba erősítettük a bárkát,
318.	hol nimfák gyönyörű gyűléshelye, tánctere állott;
319.	gyűlést rendeztem, majd szóltam köztük eképen:
320.	»Kedveseim, van a fürge hajón ital és eleség is;
321.	hát sose bántsuk a barmokat itt, hogy bajba ne jussunk,
322.	mert ez a csorda s e gazdag nyáj félelmetes úré,
323.	Hélioszé, aki mindent lát és hall a világon.«
324.	Szóltam ekép, és hős lelkük hajlott a szavamra.
325.	Teljes hónapon át a Notosz szele fújt szakadatlan,
326.	és sose támadt más szél, mint a Notosz meg az Eurosz.
327.	Míg a vörösbor tartott s volt eleség elegendő,
328.	tartózkodtak a marháktól, hiszen élni akartak.
329.	Csakhogy amint kifogyott a hajóról útravalójuk,
330.	s kényszerüségből eljártak vadat űzni bolyongva,
331.	halra, madárra vadásztak, amint a kezükbe esett épp,
332.	s kampós horgokkal, s hasukat kínozta az éhség;
333.	ekkor félrevonultam a szép szigeten könyörögni
334.	isteneinkhez, hátha utat mutat egy, hazatérni.
335.	Félrelopóztam a társak elől egy távoli térre,
336.	megmostam kezemet, s hol a szél sose fújt a ligetben,
337.	minden olümposzi istenhez könyörögtem imával;
338.	ők pedig édes szendert hintettek szemeimre.
339.	Eurülokhosz közben gonoszul szólt embereimhez:
340.	»Bármint gyötrődtök, társak, hallgassatok énrám.
341.	Mindenfajta halál iszonyú a szegény embernek,
342.	mégis a legcsúfosabb éhezve betölteni sorsunk.
343.	Hajtsuk el Éeliosz legszebb marháit a rétről,
344.	s áldozzunk a nagy égbe lakó örök isteni népnek.
345.	Hogyha elér csapatunk Ithakába, az otthoni földre,
346.	dús szentélyt emelünk ott tüstént Éeliosznak,
347.	és sok drága ajándékkal díszítjük a szentélyt.
348.	És ha a szépszavú marhákért megharagudva
349.	elsűllyesztene, és vele van valamennyi nagy isten,
350.	jobb szeretem hullámot nyelve kiadni a lelkem,
351.	rögtön, mint e sivár szigeten senyvedni sokáig.«
352.	Így szólt Eurülokhosz, s a szavát helyeselte a többi.
353.	Nyomban a legszebb marhákat vitték el a társak
354.	most a közelből, mert nem messze legeltek a barna
355.	bárkától a kövér, szép, széleshomloku marhák;
356.	majd ezeket körülállták mind, könyörögtek az éghez,
357.	hajkoronás nagy tölgyről tépve a gyönge levélkét:
358.	mert hisz a barna hajón nem akadt már árpadarájuk.
359.	Végre levágták, megnyúzták, miután könyörögtek,
360.	szeltek a combokból, betakarták hájjal egészen,
361.	kétréthajtva előbb, és nyershúst rakva fölébe.
362.	Bor sem akadt loccsantani égő áldozatukra,
363.	áldoztak hát vízzel, a belsőrészt kisütötték.
364.	És hogy elégtek a combok, a belsőrészt meg is ették,
365.	fölszelték maradékait és húzták föl a nyársra.
366.	Szemhéjamról most surrant el a mézizü álom,
367.	mentem a fürge hajóhoz, a tengerpart fele tüstént.
368.	Ám, hogy a kettősívü hajó közelébe kerültem,
369.	akkor az égő zsír meleg illata érte az orrom.
370.	Följajdulva, ekép kiabáltam az égilakókhoz:
371.	»Zeusz atya, és boldog, sosemúló égilakók mind,
372.	lám, vesztemre bocsátottátok az álmot, az átkost
373.	és ezalatt csúf dolgot vittek végbe a társak.«
374.	Gyors hírnöknő vitte a hírt hamar Éeliosznak,
375.	leples Lampetié, hogy a marháit mi megöltük.
376.	Hát haragos szívvel harsant a haláltalanokra:
377.	»Zeusz atya és boldog, sosemúló égilakók mind,
378.	büntesd embereit Láertiadész Odüszeusznak,
379.	kik marháimat ölték meg nagyon elbizakodva,
380.	melyeknek megörültem, ahányszor a csillagos égre
381.	léptem, ahányszor az égről újra a földre siettem.
382.	Hogyha a csordámért illőn nem bünteted őket,
383.	Hádészhoz megyek és holtaknak adom csak a fényem.«
384.	Válaszul így szólt erre a fellegtorlaszoló Zeusz:
385.	»Éeliosz, te a fényedet add csak az égilakóknak
386.	és a halandóknak, kik a termő földeken élnek;
387.	én ragyogó villámmal sujtom majd a hajójuk
388.	és darabokra töröm, közepében a borszinü árnak.«
389.	Én szépfürtü Kalüpszótól hallottam eképen:
390.	s ő azt mondta, hogy őneki Hermész mondta e szókat.
391.	És hogy a bárka elé meg a tengerpartra elértem,
392.	társaimat korholtam mind, külön, ámde menekvést
393.	nem lehetett lelnünk, hisz a marhák már odavesztek.
394.	Adtak az istenek ám tüstént csodajelt, nem is egyet:
395.	megmozdultak a bőrök, a nyárson bőgtek a húsok,
396.	sült és nyers darabok, mint élő barmok izegtek.
397.	Hat napon át lakomáztak a kedves társak a parton,
398.	legszebb marháit választva ki Éeliosznak;
399.	csakhogy amint a hetednapot adta utána Kroníón,
400.	akkor a szél is elállt; mely zúgott vad viharokkal,
401.	s föllépvén a hajóra, a tágterü vízre kiszálltunk.
402.	Árbocot állítván, fölvontuk a hószinü vásznat.
403.	Csakhogy amint a szigéttől újból messzekerültünk,
404.	s föld már nem látszott körülünk, csak az ég meg a tenger,
405.	Zeusz felhőt küldött ki hajónk fölibé, hogy az égbolt
406.	fönt kékesfeketébe borult, s a vizekre homály hullt.
407.	Száguldott a hajó, de bizony nem hosszan: azonnal
408.	jött a zajos Zephürosz, kavarogva goromba viharral,
409.	és a nagy árboc két kötelét szele szétszakitotta;
410.	dűlt is hátra az árboc azonnal, a fölszerelés mind
411.	hullt a hajó fenekébe. Az árboc a tatra zuhanva
412.	fejbeütötte a kormányost: szétzúzta a csontját
413.	végig egész koponyájának: lebukott az a tatról
414.	búvárként, és csontjaiból hős lelke kiröppent.
415.	Zeusz iszonyút dörgött s villámot ütött a hajóba:
416.	megrendült a hajó, amikor Zeusz mennyköve érte,
417.	megtelt kénfüsttel, kizuhantak a társak a vízbe.
418.	Barna hajónk körül úszkáltak, mint tengeri varjak
419.	habtarajon; hazatértüket így elorozta az isten.
420.	Én a hajón jártam fel-alá, de letépte a hullám
421.	oldaldeszkáit s úgy űzte a csonka gerincet,
422.	és a gerincre sodorta az árbocot. Íme lecsüngött
423.	róla a tatkötelék, az ökörbőr jó fonadéka;
424.	összekötöttem a csonka gerincet, az árbocot ezzel,
425.	s arra leültem; a szörnyü szelek kényükre sodortak.
426.	Egyszer csak Zephürosz megszűnt iszonyú viharával,
427.	csakhogy jött a Notosz sebesen, szivemet szomorítva,
428.	mert újból meg kellett látnom a szörnyü Kharübdiszt.
429.	Így sodródtam egész éjjel, s azután korareggel
430.	Szküllé szirtjét értem el újra s a szörnyü Kharübdiszt.
431.	Ez meg a sós tengervizet épp szürcsölte magába;
432.	én meg, amint a magas fügefáig emelt föl a hullám,
433.	rácsimpaszkodtam s denevérként csüngtem a törzsén.
434.	Följebbhágni se tudtam; sem megvetni a lábam:
435.	mélyben a jó gyökerek s a magasban voltak az ágak,
436.	hosszu-nagyok, s a Kharübdiszt árnyuk rejtve takarta.
437.	Szívósan csüngtem, s vártam, hogy köpje ki újra
438.	árbocomat s a gerendát: jöttek elő, örömömre;
439.	jó későn: a piacról hogy hazamegy vacsorázni
440.	az, ki a cívakodók közt döntött sok peres ügyben,
441.	ekkor csillantak ki az örvényből a gerendák.
442.	Én meg elengedtem kezem és lábam, lezuhantam,
443.	éppen a szálfák mellett hulltam a víz közepébe,
444.	rájukszálltam hát, s a kezemmel előre eveztem.
445.	Szküllának nem hagyta az emberek, istenek atyja,
446.	hogy megpillantson: hisz a vészből úgy ki nem érek.
447.	Hosszu kilenc napon át hányódtam, végre az éjjel
448.	Ógügié szigetére vetettek az istenek: ott él
449.	félelmes, zengő isten, szépfürtü Kalüpszó.
450.	Ő szivesen fogadott s ápolt. De regélni minek már?
451.	Elmondtam hiszen ezt, múlt este, a házad ölében
452.	néked s jó feleségednek már: gyűlölöm azt, hogy
453.	mit már elmondtam mind pontosan, újraregéljem.”

				

	
	
				

vissza a tartalomjegyzékhez