vissza a tartalomjegyzékhez

Tizenharmadik ének

ODÜSSZEUSZ ELHAJÓZIK A PHAIÁKOKTÓL. ÉS MEGÉRKEZIK ITHAKÁBA

 
				
				
				

1.	Így szólt, és amazok mind hosszan csöndbe merültek,
2.	mind megigézve maradtak az árnyas termek ölében.
3.	Végül is Alkinoosz szólt, választ adva szavával:
4.	„Ó, Odüszeusz, magas ércküszöbű házamba jutottál;
5.	s visszamenet, hiszem én, sose fogsz tévelyegni többé,
6.	míg a hazádba kerülsz, bármíly bajlódva bolyongtál.
7.	Nektek — meg mindnek külön — ezt mondom, valahányan
8.	csak palotámban a vének szikrázó bora mellett
9.	ülve vigadtok örökkön, az énekesünkre figyelve:
10.	vár már vendégünkre csiszolt ládában a sok szép
11.	köntös is, és a remekmívű arany és sok ajándék,
12.	mit csak a phaiák gyűléstartók mind idehoztak:
13.	rajta, fejenként adjunk még neki üstöt is és egy
14.	drága tripúszt; azután majd újra begyűjtjük a néptől:
15.	mert terhes, ha ajándékot fölösen csakis egy ad.”
16.	Így szólt Alkinoosz, s mindnek tetszett a beszéde.
17.	S ekkor mind hazaindult már lepihenni lakába.
18.	És hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből,
19.	már a hajóra siettek, a férfiu-dísszel, az érccel.
20.	Alkinoosz rendezte el ezt mind szent erejével:
21.	átsétált a hajón, s pad alá fektette a kincset:
22.	még akadálya az ifjaknak ne legyen, ha eveznek;
23.	majd lakomát készíteni mentek el Alkinooszhoz.
24.	Alkinoosz vágott ott ökröt szent erejével
25.	sűrü-sötétfelhős Zeusznak, mindenki urának.
26.	Combokat égetvén, a dicső lakomát lakomázták
27.	s élvezték; zengett közepettük az isteni dalnok,
28.	Démodokosz, kit a nép tisztel. De aközben Odüsszeusz
29.	fordította fejét a világló nap fele folyton:
30.	hulltát várva nagyon, mert vágyott már hazatérni.
31.	Mint ahogy áhitozott vacsorázni, ki egyre, egésznap
32.	borszinü két ökrével a földet szántja ekével,
33.	s szívbeli szép örömére bukik le a tündökölő nap,
34.	mert vacsorázni mehet, s meginog mentében a térde:
35.	úgy megörült Odüszeusz, hogy a fénylő nap lehanyatlott.
36.	Hát evezőt-szerető phaiák főbbekhez ekép szólt,
37.	s Alkinoosznak szánva leginkább, mondta beszédét:
38.	„Alkinoosz, nagyuram, népednek legjelesebbje,
39.	küldjetek, áldozván, épen haza, s áldjon az isten.
40.	Mindaz teljesedett, amiért csak a lelkem esengett,
41.	itt a kiséret, a drága ajándék; égilakóink
42.	fordítsák a javamra: találjam tisztanevűnek
43.	otthon az asszonyomat s épségben kedveseimmel.
44.	És ti meg éljetek itt örömére a hitveseteknek
45.	s gyermeketeknek mind; s istentől szálljon a gazdag
46.	áldás rátok, a községtekre a baj sose sujtson.”
47.	Szólt; dícsérték mind, s mondták: el kell a honába
48.	vinni a vendéget, mivel úgy szólt ő, ahogy illik.
49.	Ekkor a hírnökhöz szólt szent szava Alkinoosznak:
50.	„Pontonoosz, te keverd a vödörben s osszad a színbort
51.	termünkben, hogy most, miután Zeuszhoz könyörögtünk,
52.	vendégünket már honi földje felé eleresszük.”
53.	Szólt; mire Pontonoosz vegyitette a méz-szivü színbort
54.	s osztott, oldalukon, mindnek; s áldoztak a boldog,
55.	tágterü égbe lakó, örökéletü isteni népnek,
56.	helyben, a székükön ülve. Fölállt most fényes Odüsszeusz
57.	Árétének a kettős serleget adta kezébe,
58.	és őt megszólítva, ilyen szárnyas szavakat szólt:
59.	„Légy boldog, te királyasszony, valamíg az öregség
60.	el nem jön s a halál, két társa az emberi nemnek;
61.	én hazatérek most: te találj palotádban örömre
62.	gyermekeidben, a népedben, s fejedelmi uradban.”
63.	Szólt, s hágván a küszöbre, kilépett fényes Odüsszeusz.
64.	Alkinoosz hiradót küldött vele szent erejével,
65.	hogy levezesse a fürge hajóhoz, a part peremére.
66.	Árété meg a szolgálókat küldte le véle,
67.	vitte az egyik a tiszta palástot, az inget utána,
68.	másiknak meg a záros ládát adta az úrnő,
69.	harmadikuk hordozta az étkeket és a vörösbort.
70.	És miután odaértek a gályához meg a vízhez,
71.	átvették a derék kísérők nyomban az ételt
72.	és az italt, s mindent a hajó üregébe helyeztek;
73.	szőnyeget és lepedőt teritettek szét Odüszeusznak
74.	görbe hajó tatján, hogy aludja nyugodtan az álmát,
75.	fönt a fedélzeten. Ő fölszállt, lefeküdt oda tüstént
76.	csöndben; azok meg a padra leültek, rendben, evezni,
77.	és a kifúrt kőből a hajó kötelét kibogozták.
78.	Dőltek hátra, a hullámot borzolva lapáttal.
79.	Szemhéjára pedig mély álom hullt neki ekkor,
80.	mézizü, nemriadó, a halálhoz igen közelálló.
81.	És a hajó — valamint ha a síkon négy kitünő mén
82.	együtt kezd rohanást, mikor éri az ostor ütése,
83.	ágaskodva magasra, befutja sietve a pályát —
84.	orral fölmagasodva suhant; habos útja nyomába
85.	hömpölyödött bíbor hulláma a sokzaju árnak;
86.	ingadozás nélkül siklott: sosem ér a nyomába
87.	még az a legsebesebb sólyom sem, a fennkarikázó:
88.	így siklott a hajó, hasogatva habokban az útját,
89.	vitte az isteni bölcsességű férfit előre,
90.	őt, aki oly sok erős gyötrelmet tűrt a szivében,
91.	hősök háboruit próbálva, vizek veszedelmét,
92.	s most nyugalomban aludt, s mindazt, ami érte, feledte.
93.	Hát hogy a legragyogóbb csillag föltűnt, mely az éjből
94.	jő ködbőlszülető Hajnal hírével az égre,
95.	már közelébe került a szigetnek a tengeri bárka.
96.	Phorküsznak van amott kikötője, a tengeri vénnek,
97.	Ithaka községében, két meredekfalu szirtje
98.	nyúlik a vízbe előre, s az öblöt is ez veszi körbe,
99.	védi hatalmas habjaitól a goromba szeleknek
100.	kívülről: s odabent a hajóknak nincs kötelékre
101.	szükségük, ha elértek már kikötési helyükhöz.
102.	Hosszúkáslevelű vadolajfa van ott az öbölnek
103.	végében, s egy bájos barlang, árnyas ölével,
104.	Néiaszoknak hívott nimfák szent pihenője.
105.	Nagy vegyitővödrök vannak benn, kétfülü kancsók
106.	terméskőből, mikbe nekik hord mézet a sok méh.
107.	S hosszu szövőszékek kőből, ezeken meg a nimfák
108.	tengeri bíbor szép szövetet szőnek, csoda látni;
109.	s vannak örök források benne; bejárata kettő:
110.	egyiken, északról, szállhat le a földi halandó,
111.	másik, dél fele, isteneké, s ezen át sose járhat
112.	ember, mert ez az út a haláltalan égilakóké.
113.	Hát ideértek; rég tudták, hol e hely. S a hajójuk
114.	féltestével a szárazföldre szaladt ki egészen,
115.	úgy sietett, evezősei kézzel eként röpitették.
116.	Ők meg a jópadu bárkából kisiettek a partra,
117.	s görbe hajójukból legelőbb kiemelve Odüsszeuszt,
118.	úgy, ahogy ott szunnyadt, szép szőnyegeken, lepedőben,
119.	még álombaigázottan tették a fövenyre,
120.	és kiemelték kincseit is, miket adtak a büszke
121.	phaiákok, nagylelkü Athéné rendeletére.
122.	Mindezeket fölhalmozták az olajfa tövébe,
123.	távol az úttól, hogy valamely utas ember előbb, mint
124.	ébred Odüsszeusz, kárt ne tegyen még abban a kincsben;
125.	ők pedig indultak haza. Csakhogy a Földrázó sem
126.	volt feledője szavának, amellyel rég fenyegette
127.	isteni hős Odüszeuszt; s Zeusz szándékát tudakolta:
128.	„Zeusz atya, nem leszek én a haláltalan égilakók közt
129.	tisztelt, mert a halandó nép sem tisztel, a phaiák
130.	törzsek sem, pedig ők mégiscsak tőlem erednek.
131.	Hát nem megmondtam, hogy Odüsszeusz sok sanyarú bajt
132.	tűrve kerüljön csak haza? Bár sose vágtam az útját
133.	teljesen el, mert hogy hazaér, bólintva igérted.
134.	Ők meg a fürge hajón átvitték, alva, az áron,
135.	és Ithaké peremére kitették, kincseket adtak
136.	néki, sok ércet arannyal, szép szőtt drága ruhát is,
137.	dúsan, amennyit Trója alól sem hozna Odüsszeusz,
138.	sértetlen ha a zsákmányból vinné haza részét.”
139.	Erre a fellegtorlaszoló Zeusz válaszul így szólt:
140.	„Jaj, széltében-erős Földrázó, míly szavakat szólsz!
141.	Nem vetnek meg az égilakók, de hiszen veszedelmes
142.	volna bizony megvetni, ki legderekabb, legidősebb.
143.	S földi halandók közt ha akadna, ki elbizakodva
144.	nem tisztel, tudod őt ezután is sujtani folyton.
145.	Tedd, amit óhajtasz; cselekedd, ami vágya szivednek.”
146.	Erre a föld rázója Poszeidón adta a választ:
147.	„Megtenném tüstént, te sötétfelhős, ahogyan szólsz;
148.	csakhogy az indulatod mindig tisztelve kimélem.
149.	Azt akarom, hogy a phaiákok szépmívü hajóját,
150.	míg a kiséretről hazasiklik a ködszinü áron,
151.	szétzúzhassam, hogy haza már sose hordjanak eztán
152.	embert; s városukat hegylánccal körbekerítsem.”
153.	Erre a fellegtorlaszoló Zeusz válaszul így szólt:
154.	„Kedvesem, úgy látom lelkemben a leghelyesebbnek,
155.	hogy mikor azt a hajót mind nézik a városi népek,
156.	éppen amint közeleg, változtasd part közelében
157.	sziklává, de alakját hagyd meg; a földilakók mind
158.	bámulják; hegylánccal ekép zárd körbe a várost.”
159.	Hát mikor ezt hallotta a föld rázója, Poszeidón,
160.	útnakeredt Szkheriába, a phaiák nép szigetére.
161.	Ott várt; és befutott nem sokkal utána a bárka,
162.	gyorsan hajtották. De a Földrázó odalépett,
163.	s kővé változtatta: tenyérrel ütött a hajóra,
164.	ott az a mély vízben gyökeret vert; ő pedig eltűnt.
165.	Szóltanak egymáshoz szárnyas szavaikkal a néző
166.	phaiákok, hosszú-evezős, nagyhírü hajósnép.
167.	S volt, aki így szólt köztük, a szomszédjára tekintve:
168.	„Ó, jaj, a fürge hajót ki kötötte meg így a vizekben,
169.	míg hazatartott? Hisz már látszott éppen egészen.”
170.	Így szóltak, de bizony nem tudták, hogy mi esett meg,
171.	Alkinoosz pedig így szólt köztük szónoki szóval:
172.	„Jaj, nagyonis régen kijelentett jósszava vált be
173.	édesapámnak; mondta: Poszeidón megdühödik ránk,
174.	mert mindenkit olyan bizton hordunk haza gályán.
175.	Mondta, hogy egykor a phaiákok szépmívü hajóját,
176.	míg a kiséretről hazatart az a ködszinü áron,
177.	széttöri, és elzárja magas hegylánccal a várost.
178.	Így jósolt az öreg, s ez megy most teljesedésbe.
179.	Rajta azonban, amint mondom, mind úgy cselekedjünk.
180.	Szűnjetek embereket hazahordani, bárki keresné
181.	városotok föl; a Földrázónak, rajta, tizenkét
182.	válogatott bika áldozatát bemutatni siessünk,
183.	tán könyörül s nem zárja körül hegylánccal a várost.”
184.	Szólt; megijedtek, s oltárhoz vitték a bikákat.
185.	Így ezek oltárnál könyörögtek büszke Poszeidón
186.	úrhoz, a pahiák nép fejedelmei és vezetői,
187.	ott álltak; s ébredt ugyanakkor a bajnok Odüsszeusz
188.	álmából, hona földjén már, de a földre nem ismert,
189.	hisz rég távol volt, s ködöt öntött körbe az isten,
190.	Pallasz Athénaié, Zeusz lánya, hogy őt ki se lássa
191.	és neki elmondhasson mindent sorra egyenként:
192.	ráismerni ne tudjon az asszonya, népe, barátja,
193.	csak ha a kérők dölyféért mind megfizetett már.
194.	Éppenezért idegennek tűntek most a királynak
195.	mind a tekergő ösvények s a remek kikötők is,
196.	és a magas sziklák s a virágzó fák is a parton.
197.	Talpra szökött tüstént, meglátta az otthoni földet;
198.	följajdult azután s kifeszített két tenyerével
199.	két combjára csapott, keseregve ilyen szavakat szólt:
200.	„Jaj nekem, újra milyen népek földjére jutottam?
201.	dölyfösek-é, vadak-é, törvénnyel mitse törődők,
202.	vagy vendégszeretők s elméjük féli az istent?
203.	Hát hova hordjam a kincseimet? hova-merre bolyongjak
204.	én magam is? Bár vártam volna a phaiákoknál:
205.	s mentem volna talán egy más nagy büszke királyhoz,
206.	az szivesen látott s hazaküldött volna utána.
207.	Most pedig azt se tudom, hova rakjam e kincset: a parton
208.	nem hagyom én, mert másoknak zsákmánya lehet még.
209.	Jaj, hát mégsem voltak olyan méltányosak és oly
210.	bölcsek a phaiák nép fejedelmei és vezetői,
211.	mert idegen tájékra vezettek, bárha igérték
212.	messzirelátszó szép Ithakát, s lám, csak hitegettek.
213.	Őket a vendégvédő Zeusz büntesse meg: az, ki
214.	látja az embereket s megbünteti mind, aki vétkes.
215.	Rajta azonban, a kincseket is hadd számolom össze,
216.	hogy valamit nem vittek-e vissza a mélyölü bárkán.”
217.	Szólt, s a nagyonszép háromlábasokat s a sok üstöt
218.	és aranyat számlálta s a szép szőtt drága ruhákat;
219.	egy csöpp híja se volt; de siratta bizony honi földjét,
220.	földön csúszva a sokzsivajú tenger vize mellett,
221.	s szűntelenül zokogott. Jött most közelébe Athéné,
222.	ifju alakjában, ki a nyájakat őrzi, s egészen
223.	gyöngéd-szép, amilyen szép mindig a büszke királyfi.
224.	Kétrétű gyönyörű köpenyeg volt válla fölött és
225.	tündöklő lábán saru díszlett, dárda kezében.
226.	Hős Odüszeusz megörült neki és odament közelébe,
227.	és őt megszólítva ekép, szárnyas szavakat szólt:
228.	„Kedvesem, íme tehozzád érek először e földön;
229.	üdvözlégy, s ne gonosz szándékkal lépj ide hozzám;
230.	mentsd meg e kincseket, engem ments meg; aképen esengek
231.	hozzád, mint istenhez, a kedves térded ölelve.
232.	S mondd nekem azt is el őszintén, hadd tudjam egészen:
233.	míly föld, mely nép ez? milyen emberek élnek e földön?
234.	Messzirelátszó szép sziget-é, vagy tán csak előfok,
235.	mely a rögös szárazföldről fut előre a vízbe?”
236.	Így szólt erre az istennő; a bagolyszemü Pallasz:
237.	„Balga vagy, ó, idegen, vagy messziröl érkezhettél,
238.	hogyha e tájról így kérdesz; hiszen ennyire épp nem
239.	névtelen ez: sokan ismerik és egyképen a népek,
240.	kik, hol a hajnal kél, ott élnek, a nap közelében,
241.	és hátrább, kik a ködben laknak, a sűrü homályban.
242.	Dombos-völgyes e föld és nem jó lónevelésre,
243.	mégsem egész koldus, noha épp nem téres a tája.
244.	Van gabonája tömérdek, bőven termi a bort is:
245.	záporeső áztatja örökké s dúsan a harmat.
246.	Kecskének, teheneknek jó legelője van; erdő
247.	mindenfajta van itt, sok a mindig jó itatóhely.
248.	Tudd, idegen: Trójáig elért neve már Ithakának,
249.	mely pedig, azt mondják, távol van akháji mezőktől.”
250.	Így szólt; és megörült a sokattűrt isteni férfi:
251.	örvendett honi földjének, mit megnevezett így
252.	Pallasz Athénaié, pajzstartó Zeusz atya lánya.
253.	És őt megszólítva ekép, szárnyas szavakat szólt,
254.	ámde nem őszintén, az igaz szót visszaszorítva,
255.	keble sosem volt híjával sokhasznu cseleknek:
256.	„Hallottam hírét Ithakának, a tágterü Kréta
257.	messze vidékén, tengeren is túl; most idejöttem,
258.	mindeme kincsekkel. S ugyanannyit a gyermekeimnek
259.	otthonhagyva, futok, mivel Ídomeneusz fiusarját
260.	öltem meg, sebes Orszilokhoszt, ki a tágterü Krétán
261.	minden búzaevőt lehagyott gyorslábu futásban,
262.	mert el akarta orozni az összes trójai zsákmányt
263.	tőlem, amelyért szenvedtem szívemben a sok bajt,
264.	hősök háboruit próbálva, vizek veszedelmét,
265.	mert nem akartam Trója alatt szolgálni az apját
266.	hízelkedve; vezére maradtam az embereimnek.
267.	Érchegyü dárdával dobtam meg, amint hazatartott
268.	földje felől, egy társsal az útnál lesve reája.
269.	Sűrü homály boritotta az éjjel egünket, a földön
270.	senkise látott meg, mikoron lelkét eloroztam.
271.	Érchegyü dárdával miután őt végre megöltem,
272.	fényes phoinixok bárkája felé igyekeztem,
273.	és dús zsákmányt adva nekik, hozzájuk esengtem,
274.	hogy vigyenek tova bárkán és tegyenek ki Püloszban,
275.	vagy pedig isteni Élisz alatt, hol epeioszi nép él.
276.	Őket azonban a szél onnan nagy erővel elűzte,
277.	bár nem akarták, nem kívántak félrevezetni;
278.	és vergődve kerültünk végre e földre ma éjjel.
279.	Itt az öbölbe eveztünk nagynehezen; vacsorára
280.	egy sem gondolt, bár nagyonis kínozta az éhség,
281.	mégis amint léptünk ki hajónkból, mind lefeküdtünk.
282.	Énrám mézizü álom szállt, mivel úgy kimerültem;
283.	ők meg a kincseimet hordták ki a görbe hajóból
284.	és idetették, hol már én a fövenybe feküdtem.
285.	Majd meg a népes Szídoniába hajóztak utána,
286.	fölszálltak; s itthagytak; a szívem a bánat emészti.”
287.	Szólt; mire elmosolyodva bagolyszemü Pallasz Athéné,
288.	megsimogatta kezével: olyan volt már, valamint egy
289.	szép, nagytermetü nő, aki érti a nagyszerü munkát.
290.	És őt megszólítva ekép, szárnyas szavakat szólt:
291.	„Furfangos legyen az, s agyafúrt, ki fölötted a cselben
292.	győzni akar, legyen égilakó bár az, ki eléd ér.
293.	Jaj, te gonosz, te cseles, leleményes, tarkaeszű, még
294.	itt, a hazád földjén sem akarsz fölhagyni a csalfa
295.	szóval, tettel, amit mind kedvelsz csöpp korod óta.
296.	Mégse beszéljünk erről már, hiszen értjük a cselt mi
297.	mindketten: te halandók legkitünőbbje tanácsban,
298.	szónoklásban vagy, s én híres az égilakók közt
299.	fortélyról, ravasz észről. S nem láttad te se meg, hogy
300.	Pallasz Athénaié vagyok én, Zeusz lánya, ki minden
301.	munkádban teveled maradok s őrizlek örökké,
302.	és phaiákok közt aki tettelek oly szeretetté.
303.	Most is azért jöttem, hogy véled szőjjem a tervet,
304.	és iderejtsem a kincseidet, miket adtak a phaiák
305.	főnemesek, mikor indultál, ahogyan kieszeltem;
306.	s hogy neked elmondjam, míly sok bajt kell gyönyörűszép
307.	házad ölén eltűrnöd még; de te tűrj csak erővel:
308.	férfinak el ne beszéld, nőnek sem, hogy hazajöttél
309.	hosszu bolyongásból, de viseld el csöndben a csúfos
310.	sértést mind, s tűrd el dölyfét az erőszakosaknak.”
311.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
312.	„Istennő, nehezen tud rádismerni halandó,
313.	bármilyen értelmes: hiszen oly sok alakba jelensz meg.
314.	Jól tudom én, hogy kedves voltál egykor irántam,
315.	míg mi, akhájok sarjai, Trója alatt hadakoztunk;
316.	ám hogy földúltuk Priamosz meredekfalu várát,
317.	s bárkákon szétszórta akháj seregünket az isten,
318.	már nem láttalak egyszer sem, Zeusz lánya, hajómra
319.	lépni se láttalak én, hogy a kínt tőlem tovakergesd.
320.	Bútól marcangolt szivemet hordozva bolyongtam
321.	folyton, mígnem az égilakók kiemeltek a vészből;
322.	végre a phaiák nép dús községébe vezettél
323.	már te magad, miután szavaiddal bátoritottál.
324.	S kérlek az édesapádra — mivel most sem hiszem én, hogy
325.	végre a messzirelátszó szép Ithakába kerültem:
326.	más földön bolygok, s félek, hogy csak csufolódol,
327.	és ezeket csak azért mondod, hogy a lelkem elámítsd —:
328.	mondd meg hát, igazán ideértem-e drága hazámba.”
329.	Így szólt erre az istennő, a bagolyszemü Pallasz:
330.	„Ejnye, a gondolatod mindig csak ilyen kebeledben,
331.	éppenezért sose tudlak már elhagyni a bajban,
332.	mert így győzöd a szót, íly jóeszü, óvakodó vagy.
333.	Más ember, ki bolyongásból hazaér, nagy örömmel
334.	vágyik látni a háza ölén fiait, feleségét:
335.	ám te nem óhajtasz kérdezni se, tudni se semmit,
336.	hitvesedet míg nem tetted próbára, a házban
337.	egyre csak otthon ülőt, akinek keserű siralomban
338.	hervad az éjjele, nappala, hullnak a könnyei folyton.
339.	Abban nem kételkedtem soha, mert a szivemben
340.	tudtam, hogy csak a társak nélkül jutsz haza egykor:
341.	mégis, a bátyámmal nem akartam harcbakerülni,
342.	büszke Poszeidónnal, ki szivében megdühödött rád
343.	szörnyen, amért szeretett fiusarját megvakitottad.
344.	Rajta azonban, megmutatom, hogy higgy, Ithakádat.
345.	Ez Phorküsz kikötője, ahol vagy, a tengeri véné,
346.	itt, végében, a hosszúkáslevelű vadolajfa;
347.	itt közelében a bájos barlang, árnyas ölével,
348.	Néiaszoknak hívott nimfák szent pihenője,
349.	lám, ez a boltozatos barlang, hol a nimfa-seregnek
350.	annyi tökéletes áldozatot szoktál bemutatni;
351.	ott meg a Nériton erdővel boritott hegye látszik.”
352.	Szólt, szétoszlatván a ködöt; föltűnt az egész föld:
353.	s örvendett ezután a sokattűrt isteni férfi,
354.	megcsókolta örömmel az életadó honi földet.
355.	Nyomban a nimfákat kérlelte, kezét fölemelve:
356.	„Néiaszok, nimfák, Zeusz lányai, már sose hittem,
357.	hogy megláthatlak: de ma buzgó, drága imáim
358.	hangja köszönt; s valamint hajdan, meglesz az ajándék,
359.	hogyha megengedi nagykegyesen Zeusz lánya, a zsákmány
360.	osztogatója, hogy éljek, s fölnövekedjen a sarjam.”
361.	S mondta az istennő ismét, a bagolyszemü Pallasz:
362.	„Bátorság, ilyenekre szivednek gondja ne légyen.
363.	Kincseidet tegyük el csak azonnal az isteni barlang
364.	mély zugolyába: reád épségben várjanak itt mind;
365.	és mi magunk fontoljuk meg, mit kell cselekednünk.”
366.	Szólt, s indult be az árnyas üreg mélyére az isten,
367.	hogy kikutassa a barlang rejtekeit; mig Odüsszeusz
368.	hozta idébb aranyát, meg az érc kincsét, a szilárdat,
369.	s jólszőtt köntösöket, phaiák vezetők adományát.
370.	Elrejtette egészen; a nyílást fedte be kővel
371.	Pallasz Athénaié, pajzstartó Zeusz atya lánya.
372.	S most az olajfa alatt ültek le, a szent fa tövében,
373.	és tanakodtak a dölyfös kérők végveszedelmén.
374.	Köztük a szót így kezdte bagolyszemü Pallasz Athéné:
375.	„Isteni sarj, Láertiadész, leleményes Odüsszeusz,
376.	jól gondold meg, mint csaphatsz le a szemtelenekre,
377.	kik palotádban uraskodnak már harmadik éve,
378.	s isteni hitvesedet kérik, sok kincset igérve:
379.	csakhogy az asszonyod egyre utánad sír a szivében,
380.	mindenkit hiteget, s ígérget, mindegyikükhöz
381.	küldöncöt küldöz, de a szándék más a szivében.”
382.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
383.	„Jaj nekem, én csakugyan csak az Átreidész Agamemnón
384.	csúf sorsára jutottam volna a házam ölében,
385.	hogyha te, istennő, sorban nem mondod el ezt mind.
386.	Rajta azonban, szőjj tervet, hogyan állom a bosszút,
387.	s állj mellém, adj bátor erőt, ahogy egykoron adtál,
388.	míg fényes fátylát bontottuk a trójai várnak.
389.	Hogyha ilyen buzgón állsz mellém, fényszemü úrnő,
390.	háromszázzal akár megvívom a harcot örömmel,
391.	hogyha, erős úrnő, te segítesz szívesen engem.”
392.	Így szólt erre az istennő, a bagolyszemü Pallasz:
393.	„Melletted leszek én igazán, soha el se feledlek,
394.	hogyha e munkát megkezdjük; s hiszem is, hogy a kérők
395.	egyike-másika még, aki most vagyonod fölemészti,
396.	vérével-velejével a padlatot öntözi végig.
397.	Most pedig elváltoztatlak, rád senkisem ismer.
398.	Hajló tagjaidon szép bőröd megzsugorítom,
399.	szőke hajad se hagyom fejeden, rossz rongyot adok rád,
400.	melynek gazdáját mindenki utálja, ha ránéz,
401.	megtöröm eddig olyan gyönyörű szemeid ragyogását,
402.	hogy nyomorúságosnak lássanak otthon a kérők
403.	s hitvesed és akit otthon hagytál volt, fiusarjad.
404.	Most te magad legelőször a kondásodhoz eredj el,
405.	ő disznóidat őrzi, neked meg híved egészen,
406.	s kedveli gyermekedet, s a szilárdszivü Pénelopeiát.
407.	Disznóid mellett leled őt, melyek itt legelésznek
408.	folyton, a Holló-szikla alatt, Arethúsza vizénél,
409.	és az erős makkot falják, a sötét vizet isszák,
410.	mely sertéseknek háját hízlalja kövérre.
411.	Nála maradj, és ülj mellé, kérdj tőle ki mindent,
412.	míg szépasszonyu Spárta felé megyek én, hazahívom
413.	Télemakhoszt onnan, szeretett fiusarjad, Odüsszeusz;
414.	mert Meneláosznál van, a szélestáncterü Spárta
415.	földjén ő, hiredet tudakolni, vagy-é valahol még.”
416.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
417.	„Hát te, ki mindent tudsz, mért nem mondtál neki semmit?
418.	Tán biz azért, hogy a bajt ő is szenvedje a meddő
419.	tengeren át hányódva, s a házát mások egyék föl?”
420.	Így szólt erre az istennő, a bagolyszemü Pallasz:
421.	„Csak sose aggódjál a szivedben olyan nagyon érte.
422.	Én kísértem el őt oda, hogy nyerjen ragyogó hírt
423.	ott; és nincs neki tennivalója, de nagy nyugalomban
424.	Átreidész házában ül, és ott mindene megvan.
425.	Bárha az ifjak most lesnek rá barna hajóval,
426.	és meg akarják ölni előbb, mintsem hazaérne;
427.	csakhogy nem hiszem én, hogy ez így lesz: mert közülük fog
428.	fedni a föd néhányat előbb, ki a házad emészti.”
429.	Szólt és hozzáért ezután pálcával Athéné.
430.	Szép bőrét hajlékony tagjain összeaszalta,
431.	szőke haját elorozta fejéről, teste köré meg
432.	élemedett öregember bőrét húzta egészen,
433.	és megtörte, mely oly gyönyörű volt, két szeme fényét;
434.	más rossz rongyot adott rá ekkor s összeszakadt csúf
435.	inget, foszladozó, rút füst-befutotta ruhákat;
436.	s arra szökő szarvas kopasz irháját boritotta.
437.	És a kezébe adott botot is, vállára tarisznyát,
438.	foltos-foszladozót, madzag volt rajta a kantár.
439.	Végre, tanácsuk után, szétváltak; s ment el Athéné
440.	isteni Spárta felé, hazahívni fiát Odüszeusznak.

				

	
	
				

vissza a tartalomjegyzékhez