Tizennegyedik ének

ODÜSSZEUSZ LÁTOGATÁSA EUMAIOSZNÁL

 
				
				
				
1.	Ő meg a sziklás ösvényen sietett az öbölből
2.	erdős dombok alatt kifelé, oda, merre Athéné
3.	küldte, az isteni kondáshoz, ki a legkitünőbben
4.	óvta a szerzett szolgák közt Odüszeusz jószágát.
5.	Ülve találta a pitvarban, körülötte kerítés
6.	épült föl magasan, mely körben messzire látszott,
7.	szép, nagy, körbefutó; egykor maga hordta a kondás
8.	össze, a messzekerült Odüszeusz disznóinak; ebben
9.	nem segitette az agg Láertész sem, sem az úrnő;
10.	rakta kövekből, vadkörtével szegte a szélét.
11.	Kívül meg végig cölöpöt vert körben a földbe,
12.	sűrü sokat, hántott tölgyfának a legközepéből.
13.	Közte tizenkét ólat is állított föl a kondás,
14.	jó sürü sorban a disznóknak: bent mindegyikükben
15.	ötven erős földönheverő sertése tanyázott;
16.	mind ellős koca: mert a kanok kint háltak, a számuk
17.	sokkal kisebb volt, hisz ezekből ettek a büszke
18.	kérők folytonosan; számukra naponta a kondás
19.	indította a házhoz a legszebb nagyhasu hízót;
20.	éppenezért háromszázhatvan volt csak a számuk.
21.	És közelükben négy fenevadformáju kutyát is
22.	tartott őrül az emberek elseje, isteni kondás.
23.	Ő maga éppen készített lábára sarúkat;
24.	és szépszínü ökörbőrt vagdalt. Társai jártak,
25.	mindjük másfele, falkáikkal a földeken addig,
26.	hárman; s volt még egy, kit a városi házba menesztett
27.	dölyfös kérőkhöz, disznóval, kényszerüségből,
28.	hogy majd, áldozván, jóllakjék hússal a lelkük.
29.	Meglátták Odüszeuszt az erőshangú ebek ekkor,
30.	nyomban bősz ugatással törtek rá, de Odüsszeusz
31.	földrelapult ravaszul, botját kivetette kezéből.
32.	S ott a saját telepén szenved csúf kínokat akkor,
33.	hogyha a kondás gyors lábbal nem ront oda rögtön;
34.	pitvaron át kiesett a kezéböl a bőr is.
35.	És a kutyákra rivallt, kavicsokkal meghajigálta,
36.	szétkergette; utána meg így szólt nyomban urához:
37.	„Ejnye, öreg, majdnem széttéptek most a kutyáim,
38.	s rám te gyalázatot is zuditottál volna. Pedig hát
39.	kaptam amúgyis az égilakóktól bánatot és bajt:
40.	itt ülök isteni jó uramért örökös siralomban,
41.	búban, s így nevelem másoknak ebédül a hízott
42.	disznóit, míg ő valahol, vágyón eledelre,
43.	jár más községben, más népek városa földjén,
44.	hogyha ugyan valahol még él és látja a napfényt.
45.	Csakhogy jer, lépjünk kunyhómba, öreg, hogy a lelked
46.	vágya szerint jóllakj étellel, bort is igyál rá,
47.	és azután megmondd, honnan jössz, míly bajok értek.”
48.	Szólt és kunyhójába bevitte az isteni kondás;
49.	bent ültette le, lombos gallyat hintve le, s arra
50.	ráteritette derékalját, vadkecske bozontos-
51.	szőrü nagy irháját. Megörült leleményes Odüsszeusz
52.	ennek a szép fogadásnak, szólt is szóval eképen:
53.	„Gazdám, adja neked meg Zeusz, meg a többi nagy isten
54.	azt, mire legjobban vágyol, mivel így befogadtál.”
55.	Erre te, Eumaiosz kondás, így adtad a választ:
56.	„Jó idegen, megvetni a vendéget sose szoktam,
57.	még ha silányabb is nálad: Zeusztól jön a koldus
58.	és vendég. Az ajándék meg kedves, ha kevés is,
59.	szívvel adom: de bizony csakis ezt adhatja a szolga,
60.	mert mindig retteg, mikor új urak élnek a házban.
61.	Mert hiszen isteneink nem eresztik már haza többé
62.	azt, aki engem erősen, birtokot adva, szeretne,
63.	telket is adna nekem, házat, takaros feleséget,
64.	mint amilyent ad a hű szolgának a jószivü gazda,
65.	hogyha a munkáját isten meg is áldja, miképen
66.	íme, megáldja az én munkámat, amellyel igyekszem.
67.	Kaptam volna jutalmat tőle, ha itthon öregszik;
68.	s lám, odalett; Helenének pusztult volna ki törzse
69.	csúnyán, hisz térdét oldotta meg annyi deréknek:
70.	mert uram is tovaszállt Agamemnón tiszteletére
71.	jócsikajú Trójába, a trószokkal verekedni.”
72.	Így szólt, s összébbhúzta övével gyorsan az ingét,
73.	ment el az ólhoz, amelybe rekesztve hevert a malacnép.
74.	Onnan két malacot kihozott és nyomba levágott,
75.	megperzselte, föl is darabolta s húzta a nyársra.
76.	Megsütvén, odatette a húst Odüszeusznak elébe,
77.	még nyárson, melegen, s a fehér liszttel telehintve.
78.	Öblös kancsóban vegyitett neki mézizü bort is,
79.	ő maga szembe leült vele, és kínálta e szókkal:
80.	„Láss hozzá, vendég; mi a szolgától telik, itt van:
81.	csak malac ez: hisz a hízókat fölemésztik a kérők,
82.	isteni bosszút nem félnek, nincs szánakozásuk.
83.	Égbeli boldogokat sosem örvendeztet a rossztett,
84.	ők az igazságot becsülik, meg a jószivü tettet.
85.	Mert hisz a rosszakaró gonoszok, kik a más mezejére
86.	törve, a zsákmányt Zeusztól kapják, és a hajójuk
87.	megtöltvén, térnek haza — még azok is nagyon érzik,
88.	hogy megszállja a félelem őket az égi haragtól;
89.	csakhogy ezek tudnak valamit, tán isteni jósszót
90.	hallottak gyászos vesztéről, hogy nem akarnak
91.	sem kérőkként lépni fel illőn, sem hazatérni,
92.	csak vagyonunk nyelik el, nagy dölyffel, mitse kimélnek.
93.	Mert hisz ahány éjt és napot ad Zeusz, ők bizony egyre
94.	állatot áldoznak, de nem egyet a házba, se kettőt;
95.	s pusztítják a borunk, nagydölyfösen elpazarolják.
96.	Volt az uramnak sok jószága: bizony nem akadt hős
97.	íly gazdag, sem a szárazföldön, a barna mezőkön,
98.	s itt, Ithakában sem: s együtt húsz férfiunak sincs
99.	íly sokmindene: hadd számlálom elő neked ezt mind.
100.	Van csordája tizenkettő a mezőn; ugyanennyi
101.	disznófalkát, kecske-, juhnyájat is épp ugyanennyit
102.	pásztorok és fizetett szolgák őriznek a földjén.
103.	S tudd meg: a kecskéknek tizenegy nagy nyája legelget
104.	itt a sziget szélén; és értő emberek őrzik.
105.	Innen mindegyikük, kérők számára, naponta
106.	legkitünőbb hízott kecskéjét hajtja a házhoz.
107.	S én itt őrzöm e disznókat, gondozva a falkát,
108.	itt szemelem ki a legszebbet, s küldöm be azoknak.”
109.	Szólt; Odüszeusz pedig ette a húst és itta a jó bort,
110.	szótlanul, egyre, mohón, s vesztét tervelte azoknak.
111.	Majd, hogy evett s lelkét eleséggel fölviditotta,
112.	azt a kupát, melyből maga itta a bort, teletöltve
113.	adta a kondás át. Ő fogta, s örült a szivében,
114.	majd meg a kondáshoz szólt szárnyas szókkal eképen:
115.	„Mondd meg hát, ki a gazda, ki téged dús vagyonából
116.	vásárolt, aki íly tehetős, aki ennyire gazdag?
117.	Mondtad imént, Agamemnónért pusztult el a gazdád;
118.	mondd a nevét, háthogyha fölismerem őt az után is.
119.	Mert Zeusz tudja talán, meg a többi haláltalan isten:
120.	tán hírét is adom, hisz sok földet bebolyongtam.”
121.	Erre a kondás, emberek elseje, mondta a választ:
122.	„Jó öregem, sose győzheti már meg az erre vetődő
123.	vándor drága fiát hírével, sem feleségét;
124.	mert hisz a kóborlók kegyelemfalatokra szorulnak,
125.	hát hazudoznak, s nem kívánnak szólni igaz szót.
126.	Mert aki csak hozzánk, Ithakába kerül csavarogva,
127.	úrnőmhöz megy el, ámító szavakat locsog egyre;
128.	ő szivesen befogadja, kikérdi, de közben a könnyét
129.	pergeti csak szemehéja alól, mint illik a nőhöz,
130.	hitveshez, miután meghalt idegenben a férje.
131.	Hát, öregem, szivesen kitalálnál tán te is ezt-azt,
132.	hogyha köpenyt adnának a szóért, inget is, öltönyt;
133.	néki azonban már ebek és gyorsröptü madárraj
134.	tépi a húst a csontjáról, rég elhagyta a lélek;
135.	vagy halak ették meg, tenger mélyében, a csontja
136.	fekszik a part peremén; a fövenytől elboritottan.
137.	Ő bizony ottpusztult, s a barátai bajba maradtak
138.	mind, de leginkább én busulok, hisz nem lelek úgysem
139.	ennyire jóakaró gazdára, akárhová térjek;
140.	még ha apám, meg az édesanyám házába is érnék,
141.	hol születésem esett, s ahol ők táplálva neveltek;
142.	nem bizony, ennyire őket sem siratom, noha vágyom
143.	mégegyszer meglátni szememmel az otthoni földön:
144.	csakhogy Odüsszeuszért, aki elment, elfog a nagy vágy.
145.	Számra nevét csak restelkedve veszem, noha nincs itt,
146.	jó idegen: hiszen úgy szeretett, oly gondos uram volt.
147.	S kedves gazdámnak nevezem, noha messze van innen.”
148.	Erre eképen szólt a sokattűrt isteni férfi:
149.	„Kedvesem, ím, tagadod, hogy visszajöhet; sohasem jön
150.	többé meg, mondtad, mert lelked ilyen hitevesztett;
151.	hát én nemcsak amúgy mondom, hanem esküszöm is rá,
152.	hogy hazatér Odüszeusz. S a jutalmat kapjam e hírért
153.	rögtön, amint ideérve saját házába betoppan:
154.	adjatok akkor drága köpenyt nekem, inget is, öltönyt.
155.	Csakhogy előbb bármennyire kell nekem, el se fogadnám:
156.	gyűlöletes nékem, Hádész kapujával egyenlőn,
157.	kit, noha ínség is, rábír a hazug locsogásra.
158.	Tudja tehát meg Zeusz legelőbb, meg a vendégasztal,
159.	a tűzhelye hős Odüszeusznak, amelyhez járulok itten,
160.	minden aképen lesz, ahogyan megmondom előre.
161.	Még ugyanebben az esztendőben megjön Odüsszeusz.
162.	Majd mikor elfogy a hold, és kezd növekedni az újhold,
163.	akkoron ér haza és bosszút áll mindazokon, kik
164.	sértegetik feleségét és fényes fiusarját.”
165.	Erre te, Eumaiosz kondás, így adtad a választ:
166.	„Meg nem adom neked én, öregem, soha azt a jutalmat,
167.	és Odüszeusz se kerül haza már; no de rajta, igyál csak
168.	szép nyugalomban, szóljunk másról, már ne is említsd
169.	énnekem ezt, hisz a keblem mélyén szívem örökké
170.	gyötrődik, valahányszor e jó urat emlegetik csak.
171.	Hagyjuk az esküdözést; bárcsak hazatérne Odüsszeusz,
172.	úgy, ahogy én akarom, hogy jőjjön, s Pénelopeia,
173.	agg Láertésszal, meg az isteni Télemakhosszal.
174.	Most a fiút siratom csak, a jó Odüszeusz ivadékát;
175.	Télemakhoszt. Kit az istenek oly szép nagyra növeltek,
176.	mint valamely szép fát, s hittem, hogy a kedves apánál
177.	nem lesz hitványabb, hisz alakja s a termete pompás,
178.	most pedig ép elméjét ím elorozta egy isten,
179.	vagy valamely ember: s tovaszállt szentföldü Püloszba
180.	apja felől hireket tudakolni; s a nagynevü kérők
181.	cselt vetnek neki, míg hazatér, hogy a törzse kivesszen
182.	névtelenűl Ithakábol az isteni Arkesziosznak.
183.	Róla ne szóljunk már, hogy kézrekerítik-e vajjon,
184.	vagy még megmenekül, ha Kroníón óvja kezével;
185.	inkább, rajta, öreg, te beszéld el most, ami baj bánt,
186.	s mondd nekem azt is el őszintén, hadd tudjam egészen:
187.	honnan jössz te, ki vagy? hol a városod és a szülőid?
188.	míly bárkán jöttél ide, és Ithakába hajósok
189.	hogy hoztak? s magukat kiknek vallják dicsekedve?
190.	mert hisz, hogy gyalog érkeztél ide, vélve se vélném.”
191.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
192.	„Mindezeket neked én megmondom igaz szavaimmal.
193.	Hisz csak volna időnk rá, volna elég eleségünk
194.	mézizü színborral, míg itt, a tanyádon időznénk
195.	és lakomáznánk csendben, s más látná el a munkát:
196.	akkor egész esztendőn át tudnék szakadatlan
197.	arról szólni neked, mi a lelkem bántja, s amit csak
198.	végigszenvedtem, mivel így rendelte az isten.
199.	Tudd meg: a nemzetségem földje a tágterü Kréta;
200.	dús ember fia volnék én; sok gyermeke nőtt fel
201.	termeiben, miután született: de nemes valamennyi,
202.	mert feleségétől született, míg engem egy ágyas
203.	vásárolt lány szült; de akár velük, énvelem úgy bánt
204.	Kasztór Hűlakidész, akitől sarjadni dicsekszem,
205.	és kit a krétai nép, mint istent, annyira tisztelt,
206.	mert tehetős volt és boldog, s fia mind daliás volt.
207.	Érte azonban jöttek a Kérek, hogy levigyék őt
208.	Hádésznak házába; javát ezután meg a dölyfös
209.	gyermekek osztották föl, sorsot vetve utána;
210.	és nekem egy kis viskón kívül nem sokat adtak.
211.	Én jómódú szülők lányát vettem feleségül,
212.	érdemeim folytán, mert nem voltam se bolond, sem
213.	harcok elől szaladó; hanem ez már mind csak a múlté.
214.	Mégis: tán a kalászt is sejted, hogyha a pelyvát
215.	nézed; elég ínségben volt már részem azóta.
216.	Bátorságot adott nekem Árész, Pallasz Athéné
217.	s győztes harcierőt; amikor kiszemeltem a lesre
218.	legderekabbjaimat, nekirontva a rosszakaróknak,
219.	akkor az én bátor lelkem sose várta a véget,
220.	első sorba kiugrottam s kelevézzel ütöttem
221.	által az ellenség közül azt, akit éppen elértem.
222.	Harcban ilyen voltam; de sosem kedveltem a munkát,
223.	s házias életet én, mely táplál drága utódot,
224.	folytonosan csak a jóevezőjü hajóknak örültem,
225.	harcnak, jólhegyezett gerelyeknek, fürge nyilaknak;
226.	gyászos dolgok ezek másoknak, szörnyü ijesztők;
227.	nékem tetszettek; tán isten tette szivembe:
228.	más-más dolgokban lel más-más ember örömre.
229.	S még mielőtt Trójába vonultak a harcos akhájok,
230.	törve kilencízben seregemmel, fürge hajókkal,
231.	más népekre, szerencsés voltam, szedtem a zsákmányt.
232.	Legszebbjét kiszemeltem, s nyertem sorskivetésből
233.	még sokat; így gyorsan nőtt házam, sokra becsültek,
234.	féltek tőlem a krétaiak s irigyeltek is engem.
235.	Csakhogy a messziredörgő Zeusz kitalálta a gyűlölt
236.	útrakelést, mely olyan sok férfinak oldta a térdét;
237.	akkor a nagynevü Ídomeneusszal kényszeritettek
238.	szállni hajóval Trója alá; nem akadt lehetőség,
239.	hogy kikerüljük: a nép szava súlyosan ért bennünket.
240.	Hosszu kilenc évig verekedtünk ott mi, akhájok;
241.	földúltuk Priamosz várát azután s hazatértünk
242.	bárkákkal, de az isten szétszórt minket az áron.
243.	Én nyomorult! gonoszat tervelt számomra a bölcs Zeusz:
244.	mert egy hónapig ültem csak fiaimnak örülve
245.	s törvényes feleségemnek s vagyonomnak; utána
246.	lelkem Egyiptom földje felé küldött ki hajózni,
247.	isteni társakkal, jó-fölszerelésü hajókkal.
248.	Gálya kilenc készült, s a legénység gyűlt bele gyorsan.
249.	Hat napon át ezután szeretett jó társaim egyre
250.	csak lakomáztak; s állatokat, hogy az égilakóknak
251.	áldozzák, sokat adtam nékik s bő eleséget;
252.	majd, hetedik napon elhagytuk mi a tágterü Krétát,
253.	északi tiszta-erős jó széllel szállva hajóztunk
254.	könnyen előre, akár a folyóban. Baj nem is érte
255.	egy bárkámat sem: sértetlenül ülve pihentünk,
256.	kormányos meg a szél igazították csak a bárkát.
257.	Bővizü Aigüptosz folyamát ötödik nap elértük,
258.	s kettősívü hajóim az Aigüptosz folyamában
259.	állítottam meg, szeretett jó társaim intve:
260.	őrizzék bárkáikat és ne bolyongjanak arrébb,
261.	s csak figyelőket küldtem szerte a sziklatetőkre.
262.	Ők engedtek a gőgjüknek, s bízván erejükben
263.	földúlták az egyiptomiak gyönyörű legelőit,
264.	hajtották el a nőket, a gyermekeket, s aki ott volt
265.	férfi, megölték. Városukig hamar ért el a lárma.
266.	Erre a városiak korahajnalidőn kirohantak,
267.	hallva a zajt; megtelt lovasokkal a sík, gyalogokkal,
268.	és ércnek ragyogásával. S villámszerető Zeusz
269.	rémületet küldött minden társamra, ki sem mert
270.	szembe megállni az ellenséggel: s az bekerített.
271.	Ott azután sokat öltek meg közülünk hegyes érccel,
272.	másokat elvittek sanyarú munkára erővel.
273.	Zeusz maga keltett gondolatot bennem; de bizony bár
274.	haltam volna meg ott, töltöttem volna be sorsom
275.	mégis Egyiptomban: csak a baj várt rám ezután is.
276.	Jólkalapált sisakom sebesen lecsatolva fejemről,
277.	pajzsomat is vállamról, elhajitottam a dárdám:
278.	és a király paripái elé odabuktam; a térdét
279.	megfogtam s megcsókoltam; könyörülve emelt föl.
280.	Könnyeim omlottak; hazavitt szekerén maga mellett.
281.	Kőrisdárdával rontottak rám seregéből
282.	rengetegen, le akartak szúrni goromba haraggal;
283.	ő nem hagyta, mivel tisztelte a vendéglátó
284.	Zeusz mérgét, ki a csúf tettet megbünteti mindig.
285.	Hét esztendeig ott éltem, s az egyiptomi népek
286.	földjén nagy vagyonom gyűlt már, mert mind sokat adtak.
287.	Ám hogy az esztendők fordultak, a nyolcadik eljött,
288.	jött oda egy phoinix ember, ki cselekbe tudós volt,
289.	tolvaj, sok gonoszat mívelt, kárára sokaknak;
290.	ez rávett engem ravasz ésszel, hogy vele menjek
291.	Phoinikiába, ahol neki állott birtoka, háza.
292.	Ott azután őnála maradtam egész kerek évig.
293.	És miután elmúltak a hónapok és a napok mind,
294.	s fordult újra az év, perdült évszakra az évszak,
295.	akkor tengeri bárkán vitt Libüába magával,
296.	álnok ürüggyel: hogy neki ott berakodni segítsek,
297.	ám igazában azért, hogy eladjon szörnyü nagy áron.
298.	Én, noha sejtettem, vele mentem kényszerüségből.
299.	Északi tiszta-erős jó széllel szállt tova gályánk
300.	Kréta fölött szépen; de a nagy Zeusz vesztünk akarta.
301.	Mert amikor Krétától újból messzekerültünk,
302.	s föld már nem látszott körülünk, csak az ég meg a tenger,
303.	Zeusz felhőt küldött ki hajónk fölibé, hogy az égbolt
304.	fönt kékesfeketébe borult, s a vizekre homály hullt.
305.	Sűrűn dörgött Zeusz, s villámot ütött a hajóba:
306.	megrendült a hajó, amikor Zeusz mennyköve érte,
307.	megtelt kénfüsttel, kizuhantak a társak a vízbe.
308.	Barna hajónk körül úszkáltak, mint tengeri varjak
309.	habtarajon; hazatértüket így elorozta az isten.
310.	Nékem azonban Zeusz, bármint búsult is a lelkem,
311.	hosszu nagy árbocfát a sötétkékorru hajóról
312.	ott maga tett a kezembe, hogy elmeneküljek a vészből.
313.	Rácsimpaszkodtam, s a dühös szelek űztek előre.
314.	Hosszú kilenc napon át hányódtam; utána, vak éjben,
315.	hömpölyödő nagy hullám theszprót földre taszított.
316.	Ott meg a theszprótok fejedelme, a hősszivü Pheidón
317.	vendégül fogadott; szeretett fia lelt meg a parton,
318.	dér és fáradtság-kínzottan, s vitt haza nyomban,
319.	kézzel fölsegitett, így vitt el az apja lakába;
320.	s köntössel látott el amott, inggel, köpenyeggel.
321.	Ott hallottam Odüsszeuszról: mert mondta, hogy őt is
322.	vendégként tartotta, mikor honi földje felé ment;
323.	kincseket is mutatott, melyeket gyűjtött nagy Odüsszeusz,
324.	réz meg arany volt ott, s nagy gonddal megkalapált vas.
325.	Még tizedik nemzetségének is éppen elég lesz,
326.	oly sok kincse hevert a király palotája ölében.
327.	S mondta, hogy ő Dódóna felé ment, hajkoronás nagy
328.	tölgy susogásából meghallani Zeusz akaratját,
329.	hogy hogyan érhet az útján már haza, dús Ithakába,
330.	nyíltan-e, vagy titkon, mivel oly rég távol időzik.
331.	Esküt tett nekem ő, boritalt loccsantva a házban:
332.	vár már a hajó s a legénység, készen az útra,
333.	és hazakísérik szeretett földjére honának.
334.	Engem azonban előbb küldött el: mert hiszen éppen
335.	indult egy bárkájuk a termő Dúlikhionba.
336.	Avval Akasztoszhoz küldött, a királyhoz; akarta,
337.	hogy gonddal vigyenek; de azok bősz tervnek örültek
338.	ellenem akkor mind; hogy egészen a bajba merüljek.
339.	Hát hogy a tengeri bárka a földtől messzire járt már,
340.	ott kiderült, hogy rabszolgának akartak eladni.
341.	Tépték is le a leplet rólam, az inget, a köntöst,
342.	más rossz rongyokat adtak rám, és foszladozó csúf
343.	inget is, ezt, melyet magad is látsz most a szemeddel.
344.	Estefelé érkeztek a megművelt Ithakához:
345.	jóevezőpadu bárkának fenekére kötöztek
346.	jólsodrott kötelekkel, utána a partra kiléptek
347.	s nyomban a parti fokon sietősen megvacsoráztak.
348.	Közben az égilakók könnyen vették le kezükkel
349.	durva bilincseimet: fejemet rossz rongyba takartam,
350.	s hátul, a jólfaragott kormánynál csúsztam a vízbe:
351.	mellel rádőltem s úsztam, kezeimmel eveztem,
352.	s gyorsan messzekerültem az ő kikötési helyüktől.
353.	Ott léptem ki, hol erdő állt, dús, sűrüvirágú,
354.	ott vártam kuporogva. S azok rivalogva kutattak
355.	mindenhol; de mikor látták, hogy a nagy keresésből
356.	nincs többé hasznuk, fölszálltak a görbe hajóra
357.	újból; míg maguk isteneink rejtettek előlük
358.	könnyeden el, s egy bölcs ember kunyhója ölébe
359.	hoztak: mert az a sorsom, hogy még élve maradjak.”
360.	Néki te, Eumaiosz kondás, így adtad a választ:
361.	„Jaj, te szegény idegen, be megindítottad a lelkem,
362.	míg mind elmondtad, míly hosszan tűrve bolyongtál.
363.	Egyet nem mondtál csak rendben: nem hiszem én, hogy
364.	elhiteted, mit Odüsszeuszról szóltál; minek is kell
365.	épp teneked hazudoznod hasztalanul? Tudom én is,
366.	mint tartott haza gazdám, mint gyűlölte az összes
367.	égilakó őt, hogy nem esett el a trójai harcban,
368.	és a szerettei karjai közt sem halt meg utána:
369.	mert neki halmot emeltek volna az összes akhájok,
370.	s ő nagy szerzett hírt hagyhatna fiának örökbe;
371.	ámde a Szélviharok tovahordták dicstelen innen.
372.	Én itt őrzöm a disznóit; városba se nézek,
373.	csak ha okosszivü Pénelopé óhajtja, hogy innen
374.	elmenjek hozzá, mert hallott hírt valahonnan.
375.	Mindenről faggatják ők, körülülve, a vándort,
376.	az, ki busul, mivel oly rég messze időzik a gazda,
377.	és ki örül, mert büntetlen fölemészti a házát;
378.	én biz nem szeretek semmit kérdezni-kutatni,
379.	egyszer már becsapott a szavával egy aitól ember:
380.	embert ölt s menekült az a téres földeken által,
381.	szállásomra került, s én őt szivesen befogadtam.
382.	Hát ez mondta, hogy Ídomeneusznál, krétai parton
383.	látta, mikor gondozta hajóit, mert a viharban
384.	megrongálódtak; hazajön majd, mondta, vagy ősszel,
385.	vagy még a nyáron, a sok kinccsel, sok nagyszerü társsal.
386.	Hát te, te sokbaju vén, ha az ég házamba hozott már,
387.	itt hazudozva ne hízelkedj, ne akarj megigézni:
388.	mert nem ezért foglak téged tisztelni tanyámon,
389.	vendéglátó Zeuszt félem, s rajtad könyörűlök.”
390.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
391.	„Látom, hogy kebeledben a lelked szörnyü hitetlen;
392.	hisz meg is esküdtem, de te mégsem hitted a szómat.
393.	Kössünk hát fogadást: legyenek tanuink az Olümposzt
394.	birtokoló magas istenek, ők hallják a szavunkat.
395.	Hogyha urad hazatér és ebbe a házba betoppan,
396.	köntöst, inget is adsz köpenyeggel s Dúlikhionba
397.	küldesz el engem, amerre a lelkem vágya kerülni;
398.	s hogyha urad nem tér haza úgy, ahogy én kijelentem,
399.	szolgahadat küldj rám, az vessen a mélybe e szirtről,
400.	s így tartózkodjék más koldus a csalfa beszédtől.”
401.	Néki a választ most így adta az isteni kondás:
402.	„Jó idegen, no bizony szép hírem lenne s erényes
403.	hírem a népek közt, most rögtön is és ezután is,
404.	hogy kunyhómba vezettelek, adtam ajándokot, aztán
405.	meggyilkoltalak és eloroztam a kedves lelked;
406.	hát könyöröghetnék azután majd Zeusz Kroniónhoz!
407.	Most pedig itt az idő vacsoráznunk: jönnek a társak
408.	tüstént, hogy készítsük benn viditó vacsoránkat.”
409.	Ők egymáshoz ilyen szavakat hallatva beszéltek;
410.	közben a disznók és disznóterelők hazatértek.
411.	Elzárták nyugovóra, hová szokták, a kocákat;
412.	rettenetes zajt csaptak azok, mikor ólba nyomultak;
413.	társaihoz pedig így szólt ekkor az isteni kondás:
414.	„Áldozzuk fel a legszebb disznót, rajta, a vándor
415.	vendég kedvéért; minekünk is jó ez: akik rég
416.	mind e fehérfogu disznókkal kínlódva vesződünk,
417.	míg a munkánkat mások boszulatlan eszik föl.”
418.	Szólt, és fát hasított szét éles fejsze vasával;
419.	hájas, ötesztendős disznót hoztak be a társak.
420.	Tűzhelye mellé vitték; s ő el nem hanyagolta
421.	most az örökkéélőket, hisz a lelke derék volt;
422.	hát legelőbb a fehérfogu sertésnek fejeszőrét
423.	dobta a tűzre, könyörgött mindegyik égilakóhoz,
424.	hogy házába a bölcs Odüszeusz hazatérjen, elérjen.
425.	Majd leütötte egy ottheverő fahasábbal a disznót;
426.	azt elhagyta az élet. A társak most beleszúrtak,
427.	megperzselve, föl is szeletelték, tálra kirakták;
428.	minden rész húsát dús hájba takarta a kondás.
429.	Majd lisztet hintett tetejébe, a tűzre vetette;
430.	fölszelték maradékait és fölhúzva a nyársra,
431.	gonddal megsütögették mind, majd újra lehúzták
432.	és tálakra kirakták. Majd odaállva a kondás
433.	osztani kezdett: mert értette nagyon, mi az illő.
434.	Fölszeletelte a húst, s hét részt osztott ki belőle:
435.	egyet a nimfáknak s Hermésznek, Maia fiának
436.	tett, könyörögvén, félre; a többit a társai kapták;
437.	és a fehérfogu disznó háthúsát Odüszeusznak,
438.	megtisztelve urát, átadta; örült szive annak.
439.	S kondásához eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
440.	„Eumaiosz, bár téged ekép kedvelne a nagy Zeusz,
441.	mint én, kit jókkal tisztelsz meg, ilyen nyomorultat.”
442.	Néki te, Eumaiosz kondás, így adtad a választ:
443.	„Csak lakomázz, te csodás vendég, és lelj örömödre
444.	abban, amit látsz itt. Hiszen ezt ad, amazt pedig elvon,
445.	mit csak a lelkében kíván: mindent tud az isten.”
446.	Szólt, s áldozta előbb a haláltalanoknak a zsengét,
447.	majd loccsantva, a lángszinü bort odaadta kezébe
448.	várdúló Odüszeusznak; utána a része elé ült.
449.	Majd osztott kenyeret ki Meszauliosz; őt az urának
450.	távollétében maga vásárolta a kondás,
451.	nem segitette az agg Láertész sem, sem az úrnő;
452.	mert a Taphosz-beliektől vette, saját vagyonából.
453.	S ők kirakott kész étkek után kezüket kivetették.
454.	Majd miután elverték végül az éhet, a szomjat,
455.	vitte az ételt vissza Meszauliosz; ők a kenyérrel
456.	s hússal is eltelten, mentek lepihenni sietve.
457.	Jött fenyegetve a holdtalan éj, szakadott szakadatlan
458.	Zeusz zivatarja, s a párahozó Zephürosz dühe tombolt.
459.	S köztük szólt Odüszeusz és megpróbálta a kondást,
460.	hogy köpenyét átadja-e néki, levetve, vagy egy más
461.	társat buzdit-e erre, hiszen volt gondja reá, nagy.
462.	„Eumaiosz, de ti is, társak, hallgassatok énrám.
463.	Kérve beszélek most, mert rávesz az elmeveszítő
464.	bor, mely a bölcseszü embert is dalolásra deríti
465.	és gügyögő nevetésre, bizony buzdítja a táncra,
466.	és hogy olyan szót mondjon, amit ki nem ejteni bölcsebb.
467.	Mégsem hallgatom el, miután már szólani kezdtem.
468.	Bárcsak oly ifjú volnék, s úgy megvolna erőm is,
469.	mint amidőn cselt szőve csatáztunk Ílion alján.
470.	Mert Odüszeusz vezetett s vele Átreidész Meneláosz,
471.	s harmadikul velük én: ők kértek rá maguk engem.
472.	Hát amidőn a magas vár bástyafalához elértünk,
473.	körben a vár körül ott, a sürű cserjésben, a sás közt,
474.	fegyvereinknek alatta feküdtünk mind a mocsáros
475.	földön, míg gonosz és fagyos éjszaka jött, Boreász fújt;
476.	és a magasból mint dermesztő zúzmara, hullott
477.	folyton a hó, pajzsunkra a jég kristálya rakódott.
478.	Volt köpeny akkor mindegyiken, volt ingük is akkor;
479.	mind nyugalomba feküdtek, a válluk pajzs boritotta:
480.	én pedig otthagytam köpenyem, mikor útnakeredtem,
481.	embereimnél, balgán, nem gondoltam a fagyra,
482.	s úgy mentem velük el; csak a pajzzsal s fényes övemmel.
483.	Harmada várt csak az éjnek, a csillagok is nyugovóra
484.	hajlottak, s Odüszeuszhoz ekép szóltam, ki közel volt,
485.	meglökvén könyökömmel, s ő hallgatta azonnal:
486.	»Isteni sarj, Láertiadész, leleményes Odüsszeusz,
487.	nem leszek én immár eleven, megöl itt a kegyetlen
488.	fagy, mert nincs köpenyem sem. Lám, becsapott ma a daimón,
489.	s egy-ingben szálltam ki: de innen semmi menekvés.«
490.	Szóltam ekép; s lelkében ilyen jó gondolat ébredt,
491.	mert a tanácsban is oly kitünő volt, mint a csatában;
492.	fojtott hangon szólt, ezeket suttogta fülembe:
493.	»Hallgass most, a beszéded a többi akháj sose hallja.«
494.	Szólt, s fölemelve fejét könyökéről, mondta azonnal:
495.	»Hallga, barátaim: isteni álom látogatott meg.
496.	Messze szakadtunk bárkáinktól; menjen egy ember
497.	s mondja meg Átreidész Agamemnónnak, ki a népek
498.	pásztora, hogy küldjön hozzánk új társakat onnan.«
499.	Mondta; szavára Thoász, Andraimón gyermeke tüstént
500.	fölpattant, bíbor köpenyét lehajítva megindult
501.	futva a bárkákhoz. S köpenyében fekve, bevártam
502.	én az aranytrónú Hajnal sugarát nagy örömmel.
503.	Bárcsak oly ifjú volnék, s úgy megvolna erőm is.
504.	Tán valamely kondás ellátna köpennyel az ólnál
505.	akkor, mert a derék férfit tisztelve szeretné:
506.	most csak becsmérelnek, amért rút rongy takar engem.«
507.	Erre te, Eumaiosz kondás, így adtad a választ:
508.	„Jó öreg, ím igazán gyönyörű az, amit ma meséltél,
509.	illetlen nem volt a szavad, de hiába se mondtad:
510.	hát nem léssz szűkébe ruhának, semmi olyannak,
511.	mit sokateltűrt esdeklőnek nyujtani illik,
512.	itt most: ám reggel vedd újra a rongyaidat fel.
513.	Mert váltó-köpenyeg nincs itt sok, nincs bizony ing sem
514.	váltani, mindegyik embernek csakis egy van ezekből.
515.	S majd miután hazaér Odüszeusz szeretett fiusarja,
516.	ő maga ad neked inget is, öltönyt, jó köpenyeggel,
517.	és oda küld, ahová a szived meg a lelked akarja.”
518.	Szólt; fölkelt; s heverőt helyezett közelébe a tűznek,
519.	s rá juhok és kecskék irháját dobta azonnal.
520.	Arra feküdt Odüszeusz: Eumaiosz ráboritotta
521.	roppant, sűrü subáját, mely ott volt, hogy a kondás
522.	húzza magára, ha faggyal a rettenetes vihar ébred.
523.	Így hát ott szunnyadt Odüszeusz; körülötte a többi
524.	ifjú férfi aludt; de a kondásnak sose tetszett,
525.	disznóktól távol, maga is hogy köztük aludjék.
526.	Ment s fölövezte a fegyvereit; megörült nagy Odüsszeusz,
527.	hogy távollétében is így ügyel az vagyonára.
528.	Az meg az éles kardot erős vállára kötötte,
529.	szélelhárító sürüszőrü subát kanyarított
530.	válla köré, s rá irháját hízott gödölyének,
531.	fogta hegyes gerelyét a kutyák meg az emberek ellen.
532.	S ment lepihenni az ólhoz, ahol Boreász dühe ellen
533.	mind a fehérfogu disznót öblös szikla takarta.


				

	
	
				

vissza a tartalomjegyzékhez