vissza a tartalomjegyzékhez

Tizenötödik ének

TÉLEMAKHOSZ MEGÉRKEZIK EUMAIOSZHOZ

 
				
				
				
1.	S most tágtáncterü Spárta felé sietett el Athéné,
2.	hőslelkű Odüszeusz ragyogó sarjának idézni
3.	már az eszébe, hogy induljon haza, otthona várja.
4.	Télemakhoszt s Nesztór ragyogó sarját a hatalmas
5.	nagy Meneláosz tornácán szunnyadva találta.
6.	Nesztoridészt úgy lelte, amint puha álom igázta,
7.	Télemakhosz nem aludt mélyen, mert felriogatták
8.	gondjai apja felől, rátörve az isteni éjben.
9.	Most közelébe megállt és szólt a bagolyszemü Pallasz:
10.	„Télemakhosz, nem szép már messze bolyongnod a háztól,
11.	otthonhagyva a kincseidet s palotádban a szörnyen
12.	dölyfös férfiakat: nehogy ők mindent fölemésztve
13.	szétosszák vagyonod, s utadat meg hasztalanul járd.
14.	Sürgesd gyorsan a harcban-erőshangú Meneláoszt,
15.	küldjön már haza, hogy tisztán leld még az anyádat.
16.	Mert testvérei már, meg az apja is, arra akarják
17.	venni, hogy Eurümakhoszhoz menjen: mert ez az összes
18.	kérőknél többet kínál, több kincset ad érte.
19.	Szembeszegülve veled, még kincset is elvisz a házból.
20.	Hisz tudod azt, hogy az asszony lelke milyen kebelében:
21.	mert gyarapítani azt óhajtja, ki elveszi, mindig,
22.	gyermekeit feledi, s törvényes régi urára
23.	már nem is emlékszik, ha halott, soha nem jut eszébe.
24.	Éppenezért, miután hazatérsz, bízd rá csak a házad
25.	arra a szolgálóra, kiről sejted, hogy a legjobb,
26.	míg te magad nem kapsz méltó feleséget az égtől.
27.	Mondok még mást is, te pedig rejtsd jól a szivedbe.
28.	Várnak a legderakabb kérők rád, főzik a tervet,
29.	leskelnek kövecses Szamosz és Ithaké szorosában;
30.	és el akarnak emészteni, még mielőtt hazaérnél.
31.	Csakhogy nem hiszem én, hogy ez így lesz: mert közülük fog
32.	fedni a föld néhányat előbb, ki a házad emészti.
33.	Jólácsolt bárkád szigetektől messze irányítsd,
34.	éjszaka menj csak előre; szelet majd küld az utadra
35.	az, ki az égilakók közül óv és őriz örökké.
36.	Vízbefutó földnyelvéhez ha elérsz Ithakának,
37.	küldd város fele társaidat mind, vélük a bárkát,
38.	és te magad legelőször a kondásodhoz eredj el;
39.	ő disznóidat őrzi, neked meg híved egészen.
40.	Éjedet ott töltsed; s őt küldd be a városi házba,
41.	ő vigye meg hírét az okosszivü Pénelopénak,
42.	hogy te egészségben jöttél haza végre Püloszból.”
43.	Így szólt, és ezután tovaszállt az olümposzi csúcsra;
44.	az meg Nesztoridészt fölverte, az édesen alvót,
45.	sarkával megbillentette, s utána ekép szólt:
46.	„Ébredj, Nesztoridész Peiszisztratosz, és a szekérbe
47.	fogd be patás lovaink, hadd vágjunk már az utunknak.”
48.	Nesztoridész Peiszisztratosz erre felelte azonnal:
49.	„Télemakhosz, bármennyire vágyunk útra sietni,
50.	nem mehetünk a sötét éjben; de hamar jön a hajnal.
51.	Várj hát, míg az ajándékot szekerünkre kihordja
52.	harcias Átreidész, a dicsődárdás Meneláosz,
53.	és szíves szavakat szólván, elereszt az utunkra;
54.	mert hiszen így emlékszik a vendég minden időben
55.	arra, ki őt megvendégelte baráti szivével.”
56.	Így szólt; s már az aranytrónszékű Hajnal is eljött.
57.	S jött közelükbe a harcban-erőshangú Meneláosz,
58.	szépfürtű Helené mellől fölkelve az ágyból.
59.	Őt meglátta Odüsszeusz kedves gyermeke, s ekkor
60.	tündöklő ingét fölvette magára azonnal
61.	s izmos válla fölé széles köpenyét borította
62.	nyomban a hős, kifelé sietett, s odaállva, ekép szólt
63.	Télemakhosz, kedves fia isteni hős Odüszeusznak:
64.	„Átreidész Meneláosz, Zeusz-sarj, nép fejedelme,
65.	engedj már, kérlek, szeretett földjére hazámnak,
66.	mert már vágyakozik bennem hazatérni a lélek.”
67.	Erre a harcban-erőshangú Meneláosz ekép szólt:
68.	„Télemakhosz, nem tartalak én itt hosszu időre,
69.	hogyha kivánsz hazatérni; bizony magam is haragudnék
70.	más vendéglátóra, ki túlsággal szives és ki
71.	túlsággal rideg: ám legjobb mindenben a mérték.
72.	Egykép rosszat tesz, ki a vendéget, ha nem óhajt,
73.	sürgeti útra, meg az ki a vágyakozót nem ereszti.
74.	Lásd jól, míg itt van, s engedd el a menni kivánót.
75.	Ám várj, míg az ajándékot szekeredre kihordom,
76.	szépet: lásd a szemeddel; s én megmondom a nőknek,
77.	hogy lakomát készítsenek ottbent bő eleségből.
78.	Mindkettő: ragyogó szép hír és kellemes érzés,
79.	lakni előbb lakomát, s azután indulni nagy útra.
80.	És ha talán Hellász fele fordulnál s a középső
81.	Argoszig is, veled indulok el, befogom paripáim,
82.	s végig a városokon hajtom szekered; soha senki
83.	el nem ereszthet üres kézzel, lesz mindig ajándék:
84.	vagy jóércü tripúsz kerül onnan, vagy pedig egy tál,
85.	vagy két jó öszvér, vagy ivókupa drága aranyból.”
86.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
87.	„Átreidész Meneláosz, Zeusz-sarj, nép fejedelme,
88.	már a mi háztájunkra szeretnék menni: hisz otthon
89.	eljövet őrt sem hagytam, hogy vagyonomra vigyázzon;
90.	isteni édesapám keresem — s még elveszek én is,
91.	vagy valamely kitünő kincs tűnik még el a házból.”
92.	Meghallgatta a harcban-erőshangú Meneláosz;
93.	s rögtön szólt feleségének meg a szolgálóknak,
94.	hogy lakomát készítsenek ottbent bő eleségből.
95.	Jött hozzájuk utána Boéthoidész Eteóneusz,
96.	ágyból-kelve, mivelhogy nem volt messze lakása;
97.	néki parancsot adott Meneláosz: gyujtsa a lángot,
98.	süsse a húst: hallotta, nem is volt szófogadatlan.
99.	Ő maga illatozó hálótermébe vonult el,
100.	nem maga lépdelt csak, vele ment Helené s Megapenthész.
101.	És miután odaértek, ahol sok kincse magaslott,
102.	Átreidész akkor kettős szép kelyhet emelt föl,
103.	s drága ezüst vegyitő-vödröt bízott a fiára,
104.	hozza ki azt. S Helené odaállt ládái elébe:
105.	bennük a tarka ruhák voltak, miket ő maga hímzett.
106.	Egyet ezekből vitt Helené ki, az isteni asszony,
107.	azt, amelyik leghosszabb volt, legszebb diszitésű,
108.	s csillagként ragyogott, legalul, minden ruha alján.
109.	Mentek utána a termeken át, míg újra nem értek
110.	Télemakhoszhoz, s szólt most szőkehajú Meneláosz:
111.	„Télemakhosz, hazatérted, ahogy kívánja a szíved,
112.	úgy vigye véghez Zeusz, Héré dörgőszavu férje.
113.	És ama sok kincsből, ami csak hever itt palotámban,
114.	legbecsesebbet s legszebbet fogom én neked adni:
115.	szépmívű vegyitővödröt fogok adni: ezüstből
116.	készült teljesen és az arany beborítja szegélyét;
117.	Héphaisztosz kezemunkáját. Hős Phaidimosz adta,
118.	szídoniak fejedelme, mikor palotája fedett be,
119.	még hazatértemkor nekem, ezt szánom neked, íme.”
120.	Így szólván, kettős kelyhét odaadta kezébe
121.	Átreidész hős; és ama fényes ezüst vegyitőt is
122.	Télemakhosznak elébe letette a hős Megapenthész,
123.	majd meg a széparcú Helené állt oldala mellé,
124.	fogta kezében a drága ruhát, szót szólva kimondta:
125.	„Kedves gyermekem, ím éntőlem is itt az ajándék,
126.	emlékül, Helené kezeműve, hogy egykor a nászod
127.	óhajtott idején feleséged hordja, de addig
128.	édesanyád termébe legyen. Te meg érj el örömmel
129.	jólépült palotádnak ölébe, az otthoni földre.”
130.	Szólt, s odaadta kezébe; s az ifju fogadta örömmel.
131.	Hős Peiszisztratosz ott belerakta azonnal a kasba,
132.	átvévén mindent, és megbámulta egyenként;
133.	s őket a szőkehajú Meneláosz a házba vezette.
134.	Bent helyet is foglaltak a székeken és heverőkön.
135.	Hozta a szolgaleány a vizet s öntötte kezükre,
136.	szép szinarany kancsót az ezüst tálkába ürítve,
137.	hogy kezüket mossák; s a gyalult asztalt odatolta.
138.	Majd meg a tisztes gazdasszony közibük kenyeret vitt,
139.	és sok jó eledelt, s ami volt, osztotta örömmel.
140.	Közbe Boéthoidész szeletelt húst, részeket osztott;
141.	bort a dicsőséges Meneláosz gyermeke töltött.
142.	S ők kirakott kész étkek után kezüket kivetették.
143.	Majd miután elverték végül az éhet, a szomjat,
144.	akkor Télemakhosz s Nesztór ragyogó fiusarja
145.	béfogván lovaik, hágtak föl a cifra szekérre,
146.	s visszhangos tornáca alatt kirobogtak a házból.
147.	Indult még a nyomukba a szőkehajú Meneláosz,
148.	méz-szivü bort szinarany serlegben jobbkeze nyujtott,
149.	hadd áldozzanak avval még, mielőtt kirobognak.
150.	Állt lovaiknak elébe, köszöntött rájuk eképen:
151.	„Ég veletek, fiaim, s szívből üdvözlöm a népek
152.	pásztora Nesztórt, mint szelid édesapám ki olyan volt,
153.	míg mi, akhájok sarjai, Trója alatt hadakoztunk.”
154.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
155.	„Zeusz-táplálta király, neki ezt a beszédet örömmel
156.	visszük hírül, el is mondunk mindent; hazatérve
157.	bár Ithakában lelném én is a házban Odüsszeuszt:
158.	megtudná tőlem, hogy nálad minden örömben
159.	részem volt, oly sok gyönyörű kincset viszek innen.”
160.	Hát mikor ezt mondotta, madár szállt jobbra fölötte:
161.	sas volt, körme között hízott nagy hószinü lúddal,
162.	melyet az udvarból ragadott el; a férfiak és nők
163.	kergették rivalogva; de az közelükbe kerülve,
164.	jobbfele szállt paripáik előtt el. Látva e látványt
165.	mind megörültek, a keblükben lelkük melegebb lett.
166.	Ekkor a szót Peiszisztratosz így kezdette közöttük:
167.	„Mondd meg hát, Zeusz-sarj, Meneláosz, nép fejedelme,
168.	ezt a csodát isten minekünk, vagy néked idézte.”
169.	Szólt; mire töprengett az Arész-kedvelt Meneláosz,
170.	fontolgatta, mikép mondjon neki bölcsszavu választ.
171.	Ámde a hosszuuszályú szép Helené megelőzte:
172.	„Rám hallgassatok, és én jóslok, amint a szivembe
173.	isteneink vetik azt, s ahogyan hiszem is hogy igaz lesz.
174.	Mint ahogy ezt a ludat, mely az udvar ölén nevelődött,
175.	elhurcolta a sas, honi bérceiből ideszállva,
176.	úgy fog Odüsszeusz sok bajnok-bolygásnak utána
177.	érni haza s bosszúját állja; de nem lehetetlen:
178.	otthon van s minden kérőnek a vészt veti el már.”
179.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
180.	„Adja nekünk ezt Zeusz, Héré dörgőszavu férje:
181.	s hozzád ott is, akár istenhez, aként könyörögnék.”
182.	Szólt, s a lovakra ütött ostorral; szálltak a mének
183.	végig a városon át, s robogóan törtek a síkra.
184.	És az igát az egész napon át rázták paripáik.
185.	S már a nap is lebukott, árnyékba borultak az utcák,
186.	hogy Phéraiba, Dioklésznek házához elértek;
187.	Orszilokhosz fia ő, s Alpheiosz volt a nagyapja.
188.	Éjszaka ott háltak, s megajándékozta ez őket.
189.	És hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből,
190.	béfogván lovaik, fölhágtak a tarka szekérre,
191.	s visszhangos tornáca alatt kirobogtak a házból.
192.	Ostoruk indított, a lovak nem késve röpültek;
193.	ősi Pülosz meredek várához gyorsan elértek.
194.	Ekkor Télemakhosz Nesztór sarjához ekép szólt:
195.	„Nesztoridész, tán megteszed azt, mire kérlek e szóval?
196.	Mert hiszen egymásnak vendégi barátai volnánk
197.	rég, s az apáink is, te pedig velem egykoru is vagy:
198.	s lám, utazásunk is méginkább egybeköt eztán.
199.	Isteni sarj, ne vigyél a hajómon túl, hanem itt hagyj,
200.	háza ölén az öreg hogy erővel vissza ne tartson,
201.	dédelgetni akarva; hamar kell hogy hazaérjek.”
202.	Szólt; mire töprengett a szivében Nesztoridész hős,
203.	mint ígérje meg ezt s illőn hogyan is vigye végbe.
204.	Töprengett, s azután ezt látta a leghelyesebbnek:
205.	part fele fordította, a bárka felé paripáit,
206.	és a hajó tatjára kirakta a nagyszerü kincset,
207.	drága ruhát s aranyat, mit adott neki hős Meneláosz;
208.	buzdította is őt ezután, szárnyas szavakat szólt:
209.	„Szállj szaporán a hajóra, s a társaidat noszogassad,
210.	míg haza nem jutok én, s hírt nem viszek édesapámnak:
211.	mert hisz a lelkemben s a szivemben jól tudom úgyis,
212.	mennyire zsarnoki benne a kedvesség s nem ereszt el,
213.	még maga jő érted; s hiszem is, hogy vissza sem indul
214.	nélküled, és még akkor is énrám fog haragudni.”
215.	Szólt és megcsapkodta sörényes szép paripáit,
216.	vissza, Pülosz fele, szállt, és palotáját gyorsan elérte.
217.	Télemakhosz meg a társaihoz buzdítva kiáltott:
218.	„Társak, a fölszerelést rakjátok a barna hajóra,
219.	szálljunk föl mi magunk is, hogy már útnakeredjünk.”
220.	Szólt; s nagyonis hallgattak rá, tették a parancsát,
221.	fölszálltak szaporán, evezők mellé telepedtek.
222.	Ő ezeket végezve könyörgött, s áldozatával
223.	járult Pallasz elé a taton; s közelébe egy ember
224.	messze vidékről jött, Argoszból futva, hol embert
225.	ölt: egy jós, ki Melampúsz törzséből született volt:
226.	az Pülosz alján élt hajdan, hol a birka tenyészik,
227.	és a Pülosz-beliek közt dús volt nagy palotája;
228.	onnan más községbe futott, menekülve hazája
229.	földjéről; az erős nagy Néleusz űzte el onnan
230.	és azután vagyonát bitorolta egész kerek évig
231.	durva erővel, s ő ezalatt Phülakosz házában
232.	fájdalmas kötelékek közt nagy kínokat állt ki
233.	Néleusz lánya miatt és súlyos vétke miatt is,
234.	melyre az istennő rávette, a szörnyü Erínüsz.
235.	Megmenekült végül s Phülakéból űzte a bőgő
236.	csordát messze Püloszba, s utána az isteni Néleusz
237.	rettenetes bűnéért bosszút állt, hazahozta
238.	fivérének a lányt; maga ment más földre, a híres
239.	lónevelő Argoszba, ahol most laknia kellett.
240.	S Argosz nagyszámú népén gyakorolta uralmát.
241.	Vett feleséget, nagytetejű palotát is emelvén,
242.	két daliás fia is született ott: Antiphatész és
243.	Mantiosz. Antiphatész nemzette a hősszivü Oikleuszt,
244.	és Oikleusz meg a népösztönző Amphiaráoszt,
245.	kit szívből szeretett pajzstartó Zeusz meg Apollón:
246.	sok jele volt ennek; de nem ért aggkor küszöbére,
247.	mert asszonynak adott kincsért Thébában esett el.
248.	Két fia is született: Alkmáón Amphilokhosszal.
249.	Testvérének Kleitosz volt fia és Polüpheidész;
250.	csakhogy aranytrónú Éósz azt messzeragadta
251.	nagy szépsége miatt: éljen csak az égilakók közt;
252.	s nagylelkű Polüpheidészt jóssá tette Apollón,
253.	legjobbá, miután már meghalt Amphiaráosz.
254.	Ő Hüperészíába vonult, apjára haragvón,
255.	jóslatot onnan kaptak tőle a földi halandók.
256.	Ennek a sarja, Theoklümenosz jött most közelükbe
257.	s Télemakhoszhoz járult: őt ott lelte a fürge
258.	barna hajónál, épp amidőn áldozva könyörgött;
259.	Télemakhoszt szólítva tehát, szárnyas szavakat szólt:
260.	„Kedvesem, ím, miután áldozva talállak e földön,
261.	áldozatodra könyörgök, a daimónodra, s utána
262.	drága fejedre, s akik követőid, a társaidéra:
263.	mondd nekem őszintén el, amit kérdek, sose titkold:
264.	honnan jössz te, ki vagy? hol a városod és a szülőid?”
265.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
266.	„Ezt, neked én, idegen, megmondom igaz szavaimmal.
267.	Halld, Ithakába való vagyok én, az apám meg Odüsszeusz,
268.	hogyha ugyan volt: mert már meghalt szörnyü halállal.
269.	Érte hivattam a társakat és velük éjszinü bárkát,
270.	s eltűnt édesapámról jöttem a hírt tudakolni.”
271.	Erre Theoklümenosz szólt rögtön, az isteni férfi:
272.	„Tudd: a hazámból jöttem el én is; törzsbeli embert
273.	öltem: sok testvére van és sok sógora lakja
274.	lónevelő Argoszt, az akhájok közt a hatalmuk
275.	nagy: szaladok, hogy az éjszinü vészt s a halált kikerüljem,
276.	folyton előlük; a sorsom: bolygani földilakók közt.
277.	Engedj hát a hajódra, hiszen hozzád menekültem,
278.	el ne emésszenek ők: mert félek, jönnek utánam.”
279.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
280.	„Én az arányos bárkáról le nem űzlek erővel;
281.	jer velem: otthon, ahogy tőlünk telik, úgy fogadunk be.”
282.	Szólt; és érchegyü dárdáját kiemelte kezéből,
283.	és az arányos bárka fedéldeszkáira tette;
284.	majd, maga is fellépve a tengeri fürge hajóra,
285.	és tatjára leülve, Theoklümenoszt maga mellé
286.	ültette, s köteléket eloldtak a társak a bárkán.
287.	Télemakhosz meg társaihoz buzdítva kiáltott,
288.	hogy rakják föl a fölszerelést; rakták is azonnal.
289.	Megfogták a fenyő-rudat és a közép üregébe
290.	állítván, feszesen lekötözték tatkötelékkel,
291.	s jólsodrott szíjjal vonták föl a hószinü vásznat.
292.	Jó szelet is küldött számukra bagolyszemü Pallasz.
293.	Féktelenül fújt át az a légen, hogy hamar érjen
294.	célhoz a bárkájuk, száguldva a sós vizen által.
295.	Krúnoi s szépvizü Khalkisz mellett szálltak el ekkor.
296.	S már a nap is lebukott, árnyékba borultak az utcák,
297.	s íme, Pheraiba vetette rohanván Zeusz szele őket,
298.	s onnan az isteni Élisz alá, hol epeioszi nép él.
299.	Onnan előre haladt a hajó szirtes szigetek közt,
300.	s Télemakhosz töprengett: megmenekűl-e vagy elvész.
301.	S kunyhó mélyén ők, Odüszeusz meg az isteni kondás
302.	ettek; s mellettük vacsoráztak a többi kanászok.
303.	Majd miután elverték végül az éhet, a szomjat,
304.	megszólalt Odüszeusz, hogy megpróbálja a kondást,
305.	vajjon kedveli-é őt és ott tartja magánál
306.	még a tanyán, vagy küldi-e már városba sietve:
307.	„Eumaiosz, de ti is, társak, hallgassatok énrám.
308.	Áhitozom hajnalban a városotokba sietni,
309.	s koldulnék, nehogy itt rajtad meg a társakon éljek.
310.	Csak te tanáccsal láss el, s adj jó társat az útra,
311.	jó vezetőt; kényszerből járom utána a várost
312.	már magam is; hisz italt, kenyeret tán vetnek elébem.
313.	Fölkeresem majd isteni hős Odüszeusz palotáját,
314.	hogy mondhassak hírt az okosszivü Pénelopénak;
315.	és a nagyondölyfös kérők seregébe vegyülnék,
316.	adnak tán eledelt, hisz bőven fekszik előttük.
317.	Dolgozhatnék is számukra, amit csak akarnak.
318.	Én bizony elmondom, s te figyelj rám, halld meg a szómat
319.	hírhordó Hermész kegye folytán — mert hisz az ember
320.	munkájának hírt és kellemet ő ad a földön —
321.	földi halandó nem vetekedhetik énvelem úgysem
322.	tűzélesztésben, s jobban tudok én hasogatni
323.	száraz fát, húst szelni, kisütni, kitölteni bort is,
324.	és mindent, jelesebbnek mit megtesz, ki silányabb.”
325.	Erre te, Eumaiosz kondás, sóhajtva felelted:
326.	„Ó, te szegény idegen, hogyan is jut eszedbe ilyesmi?
327.	Tán bizony oly nagyon áhitozol pusztulni közöttük?
328.	Hát te a kérőknek tömegébe kivánsz keveredni,
329.	kiknek szörnyű dölyfe az érc égboltig is elhat?
330.	Tudd meg: a szolgahaduk hozzád csöppet se hasonló:
331.	ifjak azok, jó ingben járnak, szép köpenyegben,
332.	és a fejük ragyogó és fésült, arcuk is ápolt,
333.	kik szolgálják őket; az asztalok ott legyalultan
334.	roskadnak bortól, kenyerektől és pecsenyéktől.
335.	Rajta, maradj köztünk, sose vagy terhünkre, ha itt élsz,
336.	sem nékem, sem a társaknak, kik az ól körül élnek.
337.	S majd miután hazaér Odüszeusz szeretett fiusarja,
338.	ő maga ad neked inget is, öltönyt, jó köpenyeggel,
339.	és odaküld, ahová a szived meg a lelked akarja.”
340.	Válaszul így szólt most a sokattűrt isteni férfi:
341.	„Eumaiosz, bár téged ekép kedvelne a nagy Zeusz,
342.	mint én, kit te a csúf bolygástól megszabadítasz.
343.	Mert hisz a földön nincs is rosszabb, mint a bolyongás;
344.	ám a veszett gyomorért tűr mindig sok nyomorú kínt
345.	az, kit elér útján a bolyongás, fájdalom és baj;
346.	most, miután itt tartasz, amíg haza nem jön a gazdád,
347.	rajta, beszélj anyjárol az isteni hős Odüszeusznak
348.	s apjáról is, akit vénkor küszöbén hagya itthon,
349.	és mondd el nekem, élnek-e még sugarában a napnak,
350.	vagy tán már holtak, s Hádész házába hatoltak.”
351.	Erre a kondás, emberek elseje, adta a választ:
352.	„Elmondom neked ezt, vendég, őszinte beszéddel.
353.	Láertész még él, de bizony Zeuszt kéri örökké,
354.	hogy termében a tagjaiból pusztítsa ki lelkét,
355.	mert szörnyen zokog ő a fiáért, érte, ki eltűnt,
356.	s jóeszü törvényes feleségéért, ki hogy elhúnyt,
357.	legszomorúbbá és koraaggá tette azonnal.
358.	Mert az a gyásza miatt pusztult, nagyhírü fiáért,
359.	szörnyü halállal, ahogy bárcsak sose halna, ki nékem
360.	kedves az itt élők közt, és ki velem csupa jót tesz.
361.	Míg ez az úrnő élt, bármennyire gyászba borult is,
362.	róla a hírt szakadatlanul és szivesen tudakoltam,
363.	mert hiszen egykor a hosszuuszályu derék Ktimenével,
364.	legkisebb lányával táplált engem a házban;
365.	így nevelődtem, s vélem is úgy bánt, mint vele, majdnem.
366.	És miután sóvárgott ifjukorunkba elértünk,
367.	adta Szaméba a lányt, sok kincset kapva Szaméból;
368.	nékem meg köpenyeggel az úrnő jó ruhafélét
369.	és szép inget adott, sarut is lábamra; tanyára
370.	küldött így; ám mégjobban szeretett a szivében.
371.	Most bizony abban mind szűkölködöm: ámde a munkám,
372.	melyet végzek, a boldog olümposzi istenek áldják:
373.	így eszem és iszom én, tisztes vendégnek is adva.
374.	Mert hisz az úrnőmtől sose hallom többet a jó szót,
375.	jó tettét sosem érzem, a romlás tört palotánkra:
376.	dölyfös férfisereg; de a szolgák arra szorulnak,
377.	hogy szólhassanak úrnőjükkel, hírt tudakolva,
378.	és egyenek s igyanak, s azután vigyenek haza ezt-azt
379.	még a tanyára is; ennek örülnek mindig a szolgák.”
380.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
381.	„Jaj hát, Eumaiosz kondás, te olyan kicsi korban
382.	messzeszakadtál már szüleidtől és a hazádtól?
383.	Most hát áruld el nekem azt és szólj egyenes szót:
384.	földúlták-e a szélesutú várost, hol a nép közt
385.	élt házában apád s vele édesanyád is, az úrnő,
386.	vagy téged hurcoltak csak bárkára a rablók
387.	ott a juhok vagy az ökrök mellől, s tengeren által
388.	ennek az embernek házába kerülve, eladtak?”
389.	Erre a kondás, emberek elseje, adta a választ:
390.	„Jó idegen, mivel ezt kérdezted s tudni kivánod,
391.	ülve gyönyörködj itt, hallgass rám, csöndben igyál csak.
392.	Épp most nyúlnak az éjek a leghosszabbra: aludni
393.	és, örömünkre, figyelni a történetre, idő van;
394.	terhes a hosszú álom, időnek előtte ne dőlj le.
395.	Más, kit sürget a szíve s a lelke aludni, feküdjék
396.	kint álomra, s amint újból fölfénylik a hajnal,
397.	reggelizik, s az urunk disznóit a rétre kihajtja.
398.	Közben a kunyhóban ketten lakomázva, borozva,
399.	egymás fájdalmas bajait hallgatva, örüljünk,
400.	emlékezzünk: mert örül ám a bajok tovatűntén
401.	az, ki sokat tűrt már, aki sok földet bebolyongott.
402.	Ezt mondom teneked, mert kérdezel és tudakolgatsz.
403.	Egy sziget áll, Szürié, hisz tán hallottad a hírét,
404.	Ortügián túl, ott, hol a nap megfordul az útján,
405.	nem sürü-népességü, de termő, gazdag a földje,
406.	jóboru, -búzájú, -legelőjű, jó a juhoknak.
407.	Népéhez sosem ér a nyomor, soha semmi betegség,
408.	mely félelmetesen tör a gyarló földilakókra;
409.	csak ha elérik a város népe között az öregkort,
410.	jő az ezüstíjú Phoibosz s vele Artemisz úrnő,
411.	s gyöngéd nyílvesszőkkel sujtja le őket az égből.
412.	Két város van azon, békén osztoznak a földjén;
413.	mindkettőnek az édesapám volt jó fejedelme,
414.	Ktésziosz Ormenidész, ki hasonlatos isteneinkhez.
415.	Jöttek a phoinixok hozzánk, nagyhírü hajósnép,
416.	csalfa csavargók, sok játékkal az éjszinü bárkán.
417.	Élt az apám házában egy asszony Phoinikiából,
418.	szép nagytermetü nő, értette a nagyszerü munkát:
419.	ezt fonták be a phoinixok fortélyosan akkor.
420.	Mosni eredt le a partra, s az egyik véle heverve,
421.	ott szerelembe vegyült, mi befonja az asszonyi népet,
422.	még az olyan nőt is mindég, ki dolgos egyébként.
423.	Megkérdezte utána, ki ő és merre hazája;
424.	s ő nyomban megmondta, hol apja magas palotája:
425.	»Ércbengazdag Szídónból származni dicsekszem,
426.	és Arübásznak a lánya vagyok, kinek oly sok a kincse;
427.	ámde Taphoszból rablók jöttek, messzeragadtak,
428.	míg hazamentem a földekről, s idehoztak az áron,
429.	ennek a házához, ki megadta, mit értem akartak.«
430.	Néki felelte a férfi, az ő titkos szeretője:
431.	»Mondd hát, nem térnél mivelünk haza most a hazádba,
432.	látni apád meg anyád meredektetejű palotáját,
433.	és magukat? Hiszen élnek, s mondják, gazdagok is még.«
434.	Válaszul erre a szóra az asszony azonnal ekép szólt:
435.	»Így legyen ez, te hajós, de tegyétek nékem az esküt,
436.	hogy bárkátokon engem sértetlen hazavisztek.«
437.	Szólt; s amazok mind esküt tettek, amint ez akarta.
438.	És hogy az esküt már megtették és befejezték,
439.	újra az asszony szólalt meg, s ezt mondta szavával:
440.	»Most hát csend! És társaitok közül egy se beszéljen
441.	énhozzám ezután, ha az utcán jönne elémbe,
442.	vagy forrásnál lát, mert elmegy egy ember az agghoz,
443.	szól neki, az megsejt valamit s kínzó kötelékkel
444.	engem megkötöz és elpusztít benneteket még.
445.	Tartsátok magatokban a szót, adjátok az árút
446.	gyorsan el. És ha hajótok már tele lesz rakománnyal,
447.	küldjetek el hozzám valakit gyors hírrel a házba:
448.	mert aranyat hozok, annyit, amennyi kezembe kerül csak.
449.	S van még más is, amit szívből adok én utibérül,
450.	mert gazdám apró gyerekét dajkálom a házban,
451.	jóeszü kisfiu ez, ki velem tipeg egyre az utcán:
452.	ezt hoznám a hajóra, tinektek hasznotok ebből
453.	nagy lesz, hogyha eladjátok más nép piacán őt.«
454.	Így szólt; és azután hazatért gyönyörű palotánkba;
455.	ők meg a partunkon teljes kerek évig időztek,
456.	és sok holmit halmoztak föl a görbe hajóban.
457.	Majd miután üreges bárkájuk, rakva teherrel,
458.	kész volt útra, az asszonyhoz hírt küldtek a házba.
459.	Egy fortélyos férfi kereste föl édesapámnak
460.	házát, hozva arany láncot s volt benne borostyán.
461.	Ezt a teremben a szolgálók meg anyám is, az úrnő,
462.	kézzel megtapogatták, szemmel nézve csodálták,
463.	s árat igértek; eközben az intett csöndbe fejével.
464.	És miután intett, ment vissza a görbe hajóhoz;
465.	erre az asszony fogta kezem s már vitt is a házból.
466.	És az előcsarnokban látott kelyheket, asztalt,
467.	többet is: ott lakomáztak a férfiak édesapámnál.
468.	Ők maguk elmentek már népgyűlésbe, tanácsba:
469.	onnan azonnal három kelyhet tett kebelébe
470.	s ment ki a nő; én meg buta fejjel mentem utána.
471.	S már a nap is lebukott, árnyékba borultak az utcák,
472.	hogy kitünőhírű kikötőnkbe sietve leértünk,
473.	és ott várt ama phoinix népség fürge hajója.
474.	Aztán fölszálltak s kihajóztak a nedves utakra,
475.	fölraktak bennünket is. És Zeusz jó szele támadt.
476.	Hat napon, éjjelen át azután szakadatlan eveztek:
477.	csakhogy amint a hetednapot adta utána Kroníón,
478.	Artemisz akkor, a nyílszerető, lenyilazta az asszonyt,
479.	s ő a hajó-pocsolyába zuhant, mint tengeri sólyom.
480.	Fókáknak falatul s a halaknak vízbevetették
481.	őt a hajósok; fájó szívvel hátramaradtam;
482.	majd a hajót Ithakába sodorta a szél meg a hullám;
483.	s itt engem Láertész vett meg dús vagyonából.
484.	Így láttam hát meg szemeimmel először e földet.”
485.	Néki az isteni sarj, Odüszeusz, így adta a választ:
486.	„Eumaiosz, be megindítottad bennem a lelket,
487.	míg elmondtad mind, amiket tűrtél a szivedben.
488.	Csakhogy jót is adott teneked, lásd, rosszhoz a nagy Zeusz,
489.	mert hiszen oly sok hányódásnak utána szelíd úr
490.	háza ölébe kerültél, jut neked élelem attól
491.	és bor folytonosan, s jól élhetsz; míg magam oly sok
492.	emberi városon át csavarogva jutottam idáig.”
493.	Ők egymással ilyen szavakat hallatva beszéltek;
494.	és amidőn elaludtak, nem volt már sok idő sem:
495.	nyomban a széptrónú Hajnal jött. Közben a partnál
496.	Télemakhosz jó társai vonták már be a vásznat,
497.	árbocot oldtak azonnal, utána a révbe eveztek.
498.	És nehezéket dobva, a tatkötelet lekötözték:
499.	és maguk is szálltak ki a tenger torlata mellett,
500.	s készítvén lakomát, ragyogó bort is vegyitettek.
501.	Majd miután elverték végül az éhet, a szomjat,
502.	akkor a jóeszü Télemakhosz szólt köztük először:
503.	„Csak ti vigyétek a városig innen az éjszinü bárkát,
504.	én legelőim látogatom, meg pásztori népem;
505.	estefelé, miután mindent láttam, hazatérek.
506.	És korareggel adok nektek majd úti jutalmul
507.	dús lakomát pecsenyékkel, és édes jó boritallal.”
508.	Erre Theoklümenosz szólalt meg, az isteni férfi:
509.	„Hát, kedves fiam, én hova menjek? Mondd, kik a sziklás
510.	szép Ithakában uralkodnak, közülük ki fogad be?
511.	Vagy tán nyomban anyád s a magad házába siessek?”
512.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
513.	„Máskor a házunkhoz hívnálak, mert hisz a vendég
514.	benne hiányt sosem érez; csakhogy most teneked sem
515.	jó odajönnöd: nem vagyok ott, és édesanyám sem
516.	lát majd; mert hisz a házban a kérők közt nemigen jár,
517.	inkább fönt szövi leplét folyton az asszonyi házban.
518.	Mondok azonban más embert, akihez folyamodjál:
519.	Eurümakhosz, ragyogó fia éleseszű Polübosznak
520.	ez, kire mint istenre tekintenek itt Ithakában,
521.	mert kitünő ember, s ő kéri a leghevesebben
522.	édesanyámat, s vágyik apám örökébe kerülni.
523.	Csakhogy olümposzi, légbe lakó nagy Zeusz maga tudja,
524.	rájuk a nászuk előtt nem vár-é rettenetes nap.”
525.	Hát mikor ezt mondotta, madár szállt jobbra fölötte:
526.	sólyom, Apollónak gyors hírnöke: karma galambot
527.	tépett, azt hurcolta; galambtoll hullt le a földre
528.	éppen a görbültívü hajó és Télemakhosz közt.
529.	Erre Theoklümenosz társaktól messzire hívta,
530.	átkulcsolta kezét, s a nevén szólítva kimondta:
531.	„Télemakhosz, nem az isten nélkül jött ez a szárnyas
532.	jobbról: nyomba megismertem, hogy jó jel az égtől.
533.	Nincsen nemzetség, mi királyibb, mint a tiétek,
534.	mert ti erősek lesztek örökkön, egész Ithakában.”
535.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
536.	„Jó idegen, bár menne e szózat teljesedésbe:
537.	tüstént megtudnád, mint kedvellek: sok ajándék
538.	jutna neked, s boldognak mondana mind, aki meglát.”
539.	Mondta, s Peiraioszhoz, a kedves társhoz, ekép szólt:
540.	„Peiraiosz Klütidész, a barátok közt te vagy úgyis
541.	leghívebb követőm, kik az ősi Püloszba kisértek:
542.	vendégünket vidd haza most a te házad ölébe,
543.	szívesen és becsüléssel tartsd, míg nem jövök érte.”
544.	Válaszul erre dicsődárdás Peiraiosz ekép szólt:
545.	„Télemakhosz, ha akármíly hosszan távol időzöl,
546.	rá gondot viselek, szükséget semmibe nem lát.”
547.	Így szólt, s ment a hajóhoz, azonnal mondta parancsát:
548.	szálljanak ők is föl, s oldják el a tatköteléket.
549.	Fölszálltak szaporán, evezők mellé telepedtek.
550.	Télemakhosz gyönyörű saruját talpára csatolta,
551.	fogta erős gerelyét, a hegyes rézzel hegyezettet
552.	már a fedélzetről; kötelékeket oldtak a társak.
553.	Szállt a hajójuk a város iránt, ahogy adta parancsát
554.	Télemakhosz, kedves fia isteni hős Odüszeusznak.
555.	Őt meg vitte a lába sietve előre, s az ólhoz
556.	ért, hol a sok-sok disznó élt, s hol hált az a kedves
557.	jóravaló és jóakaró hű szolga: a kondás.

				

	
	
				

vissza a tartalomjegyzékhez