vissza a tartalomjegyzékhez

Tizenhetedik ének

TÉLEMAKHOSZ HAZAÉRKEZÉSE ITHAKÁBA

 
				
				
				


1.	És hogy a rózsásujjú Hajnal kélt ki a ködből,
2.	akkor a szép sarukat ragyogó talpára csatolta
3.	Télemakhosz, kedves fia isteni hős Odüszeusznak;
4.	fogta erős kelevézét, mely markába való volt,
5.	város iránt törekedve, s a kondásához ekép szólt:
6.	„Elmegyek én városba, apó, hogy az édesanyám már
7.	láthasson, mert nem hiszem én, hogy szűnteti addig
8.	gyűlöletes-kínzó jajait, könnyes zokogását,
9.	míg meg nem pillant; tereád pedig ezt bizom, íme:
10.	ezt a szegény jövevényt te vezesd oda: járja a várost,
11.	ételt kolduljon: majd ad neki az, ki akarja,
12.	ad kenyeret s kupa bort: nem tarthatom én el az összes
13.	embereket, mikor úgyis elég baj emészti a lelkem.
14.	És ha haragszik is érte a vendég, csak neki lesz majd
15.	rosszabb: én a valót szeretem megmondani mindig.”
16.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
17.	„Kedvesem, én sem akarnék itt egyhelybe maradni.
18.	Jobb koldusnak a városban, mint kinn a mezőkön,
19.	koldulgatni ebédet: hisz majd ad, ki akarja.
20.	Mert a korom sem olyan, hogy a gazda szavára szaladva
21.	erre meg arra, tanyán éljek, munkába sürögjek.
22.	Menj csak; ez elvezet engem majd oda, rendeletedre,
23.	már ha a tűznél megmelegedtem, a nap heve is nő:
24.	mert a ruháim igen gyatrák, s félek, leigázhat
25.	engem a hajnali fagy; s mondtátok: messze a város.”
26.	Szólt; s a tanyán át Télemakhosz sietett ki az útra,
27.	lábát szedte, a kérők rossz végét szövögette.
28.	És miután jólépült szép palotája elé ért,
29.	mennyezetig meredő oszlophoz tette a dárdát,
30.	s ő maga ment és kőküszöbét átlépte a háznak.
31.	És odabent legelőször is Eurükleia, a dajka,
32.	látta meg; éppen szőnyegeket teritett faragott szép
33.	székekre, s könnyezve szaladt hozzá. De körébe
34.	gyűltek a bölcs Odüszeusz szolgálólányai éppígy,
35.	és szeretettel csókolták a fejét meg a vállát.
36.	S hálóterme felől jött jóeszü Pénelopeia,
37.	s mint arany Aphrodité, mint Artemisz, éppenolyan volt;
38.	könnyeket ejtve karolta körül szeretett fiusarját,
39.	megcsókolta fejét és mindkét szép szeme fényét,
40.	és zokogó hangon hozzá szárnyas szavakat szólt:
41.	„Itt vagy, Télemakhosz, szemem édes fénye! Bizony nem
42.	hittem, hogy látlak, miután te Püloszba hajóztál
43.	ellenem és titkon, hogy hírt hallj édesapádról.
44.	Most azután mindent mint láttál, sorra sorold el.”
45.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
46.	„Csak sose indítsál zokogásra, anyám, s kebelemben
47.	meg ne busítsd a szivem, hisz megmenekültem a bajból;
48.	inkább végy fürdőt, ölts ünnepi tiszta ruhákat,
49.	s szolgálóiddal fölső házadba vonulva,
50.	ígérj mindegyik istennek gyönyörű hekatombát,
51.	hogyha segít bosszúnkat véghezvinni a nagy Zeusz.
52.	Én a piacra megyek, vendéget hívni mihozzánk,
53.	azt, aki onnan jött velem együtt, végig az úton.
54.	Mert a derék társakkal előre eresztve hajómon,
55.	Peiraioszt kértem, hogy a háza ölébe fogadja
56.	szívesen és becsüléssel, amígcsak nem megyek érte.”
57.	Így szólt; s Pénelopé szava szárnyatlan maradott már.
58.	Fürdőt vett azután, és öltvén tiszta ruhákat,
59.	ígért mindegyik istennek gyönyörű hekatombát.
60.	hogyha segíti a bosszút véghezvinni a nagy Zeusz.
61.	S Télemakhosz kifelé lépdelt már, végig a termen,
62.	vitte a dárdáját; két fürge kutyája követte.
63.	Isteni bájt hintett rá ekkor Pallasz Athéné,
64.	és az egész nép, míg közibük sietett, bámulta.
65.	Ekkor a dölyfös kérők mind köribé seregeltek,
66.	s szóltak szép hangon, de szivükben rejtve a rosszat.
67.	Télemakhosz meg messze kitért népes tömegüktől
68.	s ott, hol Mentór ült s vele Antiphosz és Halitherszész,
69.	kik már apjának hűséges társai voltak,
70.	megtelepült maga is: s ők mindent sorra kikérdtek.
71.	S most a dicsődárdás Peiraiosz jött közelükbe,
72.	hozta a városon át vendégét. Hosszan ugyan már
73.	Télemakhosz sem várt távol, tüstént odalépett.
74.	És legelőször Peiraiosz szólt Télemakhoszhoz:
75.	„Télemakhosz, házamba menessz el nőket azonnal,
76.	hadd küldjem neked el Meneláosz dús adományát.”
77.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
78.	„Peiraiosz, még nem tudjuk, hogyan üt ki a dolgunk.
79.	Hogyha a dölyfös kérők engem a termem ölében
80.	titkon emésztenek el, vagyonom szétosztva maguk közt,
81.	élvezd kincseimet te magad, ne ezek közül egyik;
82.	hogyha meg én leszek az, ki ölök s végzek velük, akkor
83.	nékem, a kedvrederültnek, hozd haza; kedvrederülten.”
84.	Szólt, s a sokatpróbált idegent bevezette lakába.
85.	És miután odaértek a jólépült palotához,
86.	bent köpenyük székekre s a karszékekre vetették,
87.	széprecsiszolt kádakba beléptek, megmosakodtak.
88.	Szolgálók mosták őket s kenték meg olajjal,
89.	gyapjuköpenyt és inget is adtak rájuk utána,
90.	s ők léptek ki a kádbol, a trónszékekre leültek.
91.	Hozta a szolgaleány a vizet s öntötte kezükre,
92.	szép szinarany kancsót az ezüst tálkába ürítve,
93.	hogy kezüket mossák, s a gyalult asztalt odatolta.
94.	Majd meg a tisztes gazdasszony közibük kenyeret vitt,
95.	és sok jó eledelt, s ami volt, osztotta örömmel.
96.	S Pénelopé odaült most szembe, az oszlop elébe,
97.	s széktámlának dőlve, az orsón szép fonalat font.
98.	S ők kirakott kész étkek után kezüket kivetették.
99.	Majd miután elverték végül az éhet, a szomjat,
100.	akkor okosszivü Pénelopeia fogott a beszédbe:
101.	„Télemakhosz, bizony én fölső termembe vonulva
102.	újra lefekszem az ágyra, melyet siralomra faragtak
103.	s ázik folyton a könnyemtől, amióta Odüsszeusz
104.	Átreidákkal Trója alá ment: mert mielőtt még
105.	jönnek a dölyfös kérők, nem mersz szólni se nékem
106.	nyíltan, hallottál-e apádról: még hazatér-e?”
107.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
108.	„Elmondom neked, édesanyám, mi a tiszta igazság.
109.	Népek pásztora Nesztórhoz mentünk mi Püloszba;
110.	nagytetejű palotája ölén szíves szeretettel,
111.	mint apa szokta fogadni fiát, ha betoppan a házba,
112.	drága fiút, aki már sok időt töltött idegenben,
113.	így fogadott Nesztór s vele sok daliás fia engem.
114.	Ámde a tűrőlelkü Odüsszeuszról: vajon él-e
115.	vagy meghalt, soha nem hallott még senkifiától;
116.	s így a dicsődárdás Meneláoszhoz paripákkal
117.	s jólácsolt szekeren küldött el, az Átreidészhoz.
118.	S láttam az argoszi szép Helenét, akiért verekedtek
119.	isteni szóra, sokáig a trójai s argoszi küzdők.
120.	Megkérdezte a harcban-erőshangú Meneláosz
121.	rögtön, mért igyekeztem az isteni spártai földre;
122.	s én neki őszintén mindent elmondtam egészen.
123.	Ő pedig akkor nékem a választ adva ekép szólt:
124.	»Jaj, bizony így igazán bátorszivü férfiu ágyát
125.	óhajtják heverőhelyül ők, akik annyira gyávák.
126.	Mint amidőn az erős nagy oroszlán bérci tanyáján
127.	hagyja szopós kicsi borjait és tovaszökken a szarvas,
128.	erdős hegyhátakra, füves völgyekbe legelni,
129.	az pedig egyszercsak hazatér, meglátja az ágyát
130.	s mindkettőnek a csúfos véget hozza magával,
131.	nékik a csúf véget majd éppígy hozza Odüsszeusz.
132.	Bárcsak — Zeusz atya, Pallasz Athénaié meg Apollón! —
133.	lenne olyan, mint volt jólépült Leszboszon egykor,
134.	hogy Philoméleidésszel kélt vetekedni, birokra,
135.	s földrevetette keményen: örültek az összes akhájok;
136.	hát kérők közibé ha ekép keveredne Odüsszeusz,
137.	mind gyorsvégzetü lenne, keservesnászu azonnal.
138.	Most, amit éntőlem kérdesz könyörögve, a kérdést
139.	nem kerülöm ki, nem is kívánlak félrevezetni:
140.	mit nekem elmondott a vizeknek igazszavu véne,
141.	abból szót sem hallgatok el, sose rejtem előled.
142.	Mondta, hogy egy szigeten s iszonyú kínokba merülten
143.	látta Kalüpszó nimfa lakában; a nimfa erővel
144.	ott-tartja, s nem tud hazaérni az otthoni földre:
145.	mert hisz nincs neki jóevezős bárkája, se társa,
146.	hogy hazajuttatnák a vizeknek tágterü hátán.«
147.	Így szólt Átreidész, a dicsődárdás Meneláosz.
148.	Ezt elvégezvén hazatértem, az istenek adtak
149.	jó szelet, és szeretett földemre hamar röpítettek.”
150.	Így szólt; s anyja szivét kebelében fölzaklatta.
151.	S isteni-képü Theoklümenosz kezdett a beszédbe:
152.	„Hős Láertiadész Odüszeusz tisztes felesége,
153.	ezt Meneláosz nem jól tudja; figyelj a szavamra;
154.	mert hisz a színigazat jóslom, sose rejtem előled.
155.	Tudja tehát meg Zeusz legelőbb, meg a vendégasztal,
156.	s tűzhelye hős Odüszeusznak, amelyhez most ideértem,
157.	hogy bizony itt van már Odüszeusz ma az otthona földjén,
158.	ül vagy oson, s tudakolja e sok rossz tettet a házban,
159.	és minden kérő számára a vészt veti el már:
160.	íly madarat láttam, mikor ültem a jópadu gályán,
161.	s Télemakhosznak már akkor felzengtem a jósszót.”
162.	Erre eképen szólt az okosszivü Pénelopeia:
163.	„Jó idegen, bár menne e szózat teljesedésbe:
164.	tüstént megtudnád, mint kedvellek: sok ajándék
165.	jutna neked, s boldognak mondana mind, aki meglát.”
166.	Ők egymáshoz ilyen szavakat hallatva beszéltek.
167.	És ezalatt Odüszeusz termének előtte a kérők
168.	dobva korongokat és kelevézt hajigálva mulattak,
169.	jóldöngölt talajon, nagy dölyffel, akár ezidáig.
170.	Jött vacsorázni idő, s ekkor hazatértek a nyájak
171.	mindenhonnan a földekről, hajtotta előre
172.	pásztora mindegyiket; s asztalhoz hívta az összes
173.	kérőt erre Medón, legjobbszeretett hiradójuk:
174.	„Ifjak, a verseny a szíveteket már fölviditotta;
175.	jertek a házba, hogy elkészítsük a jó lakomát is:
176.	nem hitvány dolog ám idejében venni az étket.”
177.	Így szólt; fölpattantak azok, hajlottak a szóra.
178.	És miután odaértek a jólépült palotához,
179.	ott köpenyük székekre s a karszékekre vetették,
180.	áldoztak hájas juhokat, hízott gödölyéket,
181.	áldoztak hízott disznót, marhát a mezőről,
182.	és lakomát készítettek. Közben meg a kondás
183.	és Odüszeusz a tanyán készült városba vonulni.
184.	Köztük a szóba a kondás, emberek elseje, kezdett:
185.	„Jó idegen, te amúgyis a várost vágyod elérni
186.	még ma, ahogy megmondta uram: hiszen én a tanyámon
187.	hagynálak szivesebben, hogy légy őre az ólnak;
188.	csakhogy tisztelem őt és félek, még valahogy majd
189.	össze ne szídjon ezért: mert súlyos a gazda szidalma.
190.	Rajta tehát, menjünk, hisz a nap java már eliramlott,
191.	és ha az este köszönt be, utunk tüstént hidegebb lesz.”
192.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
193.	„Hallom is, értem is én: magam is tudom azt, mire intesz.
194.	Hát csak eredjünk el, s te vezess szakadatlan az úton.
195.	Hogyha pedig valamely fáról lenyesett botod is van,
196.	add nekem azt, kérlek, hisz az úton könnyü elesni.”
197.	Mondta, s azonnal vállravetette a csúnya tarisznyát;
198.	foltos-foszladozót, madzag volt rajta a kantár;
199.	Eumaiosz meg a furkót adta kezébe, amit kért.
200.	Mentek: ebekre maradt meg a bojtárokra a szállás;
201.	s vitte urát városba a kondás, az meg utána
202.	élemedett, nyomorult koldusként járta az ösvényt,
203.	botra hajolt, s testét szánalmas rongy boritotta.
204.	És hogy a sziklás ösvényt rótták, már közelében
205.	járva a városnak, szép tisztavizű, bekerített
206.	forrást értek el — abból mertek a városiak mind;
207.	építője Polüktór volt, Ithakosz s Nérítosz;
208.	vízzeltáplált nyárfaliget magasult körülötte,
209.	körformáju liget, s üde hűs víz folyt le a szálas
210.	szikláról, odafent meg a nimfák tiszteletére
211.	oltár állt: ezen áldozgattak az úton-igyekvők;
212.	itt Doliosz fia jött és ért közelükbe, Melantheusz,
213.	legszebb kecskéit hajtotta be éppen a nyájból,
214.	kérőknek lakomául; két bojtára követte.
215.	Meglátván őket, gúnyolta goromba szavával,
216.	rettenetes rútul s vele fölzaklatta Odüsszeuszt:
217.	„Most azután igazán hitványt vezet erre a hitvány;
218.	hát csak a fajtájához küld mindenkit az isten.
219.	Ezt a falánk koldust, nyomorult kondás, hova hívod,
220.	ezt a tökéletlent, ki beszennyezi szép lakománkat?
221.	Folyton az ajtófélfákhoz dörzsölgeti vállát,
222.	s morzsákat kér majd, sose kardokat és nem is üstöt.
223.	Adnád csak nekem őt, a tanyám őréül: az aklot
224.	rendben tarthatná, gödölyéknek hordana lombot,
225.	és inná a savót, meghízna a combja kövérre.
226.	Csakhogy mást se tanult ez, mint ami rút; nem is óhajt
227.	nézni a munka után, inkább koldulni szeretne
228.	s községben könyörögve mohó gyomrát teletömni.
229.	Én mondom neked, és úgy lesz, ahogyan kijelentem:
230.	hogyha belép házába az isteni hős Odüszeusznak,
231.	száll a fejéhez a férfikezekből nyomban a termen
232.	végig a sok zsámoly s bordáját jól legyalulja.”
233.	Szólt, s amikor közelért, nekiugrott, sarka hegyével
234.	csípőnrúgta Odüsszeuszt; mégsem tudta az útról
235.	félretaszítani: állt büszkén s töprengve Odüsszeusz,
236.	rontson-e furkójával rá és elvegye lelkét,
237.	vagy lábnál fölemelje, fejét ütögesse a földhöz.
238.	Végül tűrt és megfékezte magát. De a kondás
239.	szídta a másikat; és a kezét fölemelve esengett:
240.	„Forrásnimfák, Zeusz lánysarjai, hogyha Odüsszeusz
241.	nektek már juhok és gödölyék combját sütögette
242.	hájba takarva, vigyétek e vágyam teljesedésbe:
243.	jőjjön már haza ő, ide vissza vezesse a daimón;
244.	ezt a gonosz dölyföt szétszórná ő, de azonnal,
245.	mit hetykén hordasz, folyton csak járva a várost,
246.	s lám, a mezőn sok rossz pásztor teszi tönkre a nyájat.”
247.	Néki a kecskék pásztora így szólt erre, Melantheusz:
248.	„Jaj, mit nem fecseg itt a ravasz kutya, ő, kit amúgyis
249.	jóevezőpadu barna hajón én még Ithakából
250.	messzeviszek s eladok, hogy jól élhessek az árán.
251.	Bárcsak Télemakhoszt az ezüstíjú nagy Apollón
252.	még ma nyilazná úgy le, vagy úgy ölnék meg a kérők,
253.	mint ahogyan sose fog többé hazatérni Odüsszeusz.”
254.	Így szólt, és otthagyta a lassan bandukolókat,
255.	útnakeredt, el is ért sebesen gazdája lakába.
256.	Nyomban beljebb ment, kérők közt ült le a házban,
257.	Eurümakhosszal szemben: emezt kedvelte leginkább.
258.	Tettek a felszolgálók részt oda néki a húsból,
259.	majd meg a tisztes gazdasszony neki is kenyeret vitt,
260.	hogy lakomázzék. És Odüszeusz meg az isteni kondás
261.	később ért oda és a közelbe megállt: a fülükbe
262.	ért a kivájt lant hangja: mivel már húrba kapott volt
263.	Phémiosz. Ő meg szólt, míg kézenfogta a kondást:
264.	„Eumaiosz, bizonyos, hogy Odüsszeusz szép palotája
265.	itt ez a ház, hisz a sok közt is könnyű kitalálni.
266.	Terme teremből tárul, az udvara körbekerítve
267.	párkánnyal, fallal; remekül-záró kapujának
268.	kettős szárnya van: egykönnyen sose szólja le senki.
269.	És azt is veszem észre: sokan falatoznak a házban
270.	épp most, mert pecsenyék szaga száll, és hallom, a lant is
271.	pendül, mit lakomához társul az istenek adtak.”
272.	Erre te, Eumaiosz kondás, így adtad a választ:
273.	„Könnyen rájöttél, hisz amúgyse vagy oktalan ember.
274.	Rajta azonban, gondoljuk meg, mit cselekedjünk.
275.	Vagy te magad menj most be a kényelmes palotába,
276.	lépj kérők közibé, míg én magam ittmaradok kint,
277.	vagy ha kivánod, várj, s magam én lépek be előtted;
278.	csak ne időzz idekint hosszan, mert még aki meglát,
279.	megdob, vagy meg is üt. Kérlek, gondold meg e dolgot.”
280.	Erre eképen szólt a sokattűrt isteni férfi:
281.	„Hallom is, értem is én: magam is tudom azt, mire intesz.
282.	Menj csak előre a házba, magam pedig ittmaradok kint:
283.	hisz számomra nem újság már a dobás meg az ütleg:
284.	mert edzett a szivem, hiszen oly sok bajba bolyongtam
285.	tengeren és harcban: hát jőjjön ez is tetejébe.
286.	Sóvár gyomrunkat sose tudjuk rejteni úgysem,
287.	azt a veszettet, mely sok bajba sodorja az embert,
288.	mert őérte szerelnek föl sok erőspadu gályát
289.	s törnek a meddő tengeren át ellenfeleikre.”
290.	Ők egymással ilyen szavakat hallatva beszéltek;
291.	s fölpillantva hegyezte fülét az amott heverő eb,
292.	Argosz, amely Odüszeuszé volt, gazdája nevelte
293.	egykoron, ám nem örült neki ő maga: mert hamarabb ment
294.	szent Trójába. S az ifjak szokták vinni magukkal
295.	űzni a vadkecskét, a nyulat, meg az őzet az erdőn;
296.	most pedig ott nyúlt el — ki se gondolt rá, hisz a gazda
297.	elment — kertajtó mellett, öszvérnek, ökörnek
298.	bő trágyájában, mit mind odahordtak Odüsszeusz
299.	szolgalegényei, hogy téres mezejét trágyázzák:
300.	Argosz, az eb, hát tetvekkel tele nyúlt el a földön.
301.	S most, meglátva, hogy ott van az ő közelében Odüsszeusz,
302.	farkcsóválva tekintett rá s a fülét lekonyítva;
303.	arra azonban, hogy közelebb csúszhasson urához,
304.	nem volt benne erő. Könnyét morzsolta Odüsszeusz
305.	könnyen játszva ki Eumaioszt, s kérdezte szavával:
306.	„Eumaiosz, különös, hogy ez eb hever itten a trágyán.
307.	Szép az alakja hiszen, noha azt még nem tudom: éppíly
308.	gyorsan futni tudott-e, amíly gyönyörű az alakja,
309.	vagy pedig úgy tartották csak, mint szoktak az asztal
310.	mellett tartani némely ebet, dicsekedni, a gazdák.”
311.	Erre te, Eumaiosz kondás, így adtad a választ:
312.	„Jaj, nagyonis távol pusztult ura, látszik, az ebnek.
313.	Volna olyan csak most is még mozgása, alakja,
314.	mint Trójába menet mikor itthonhagyta Odüsszeusz,
315.	megbámulhatnád erejét és fürge futását;
316.	erdei vad soha nem menekült meg a sűrü bozótban
317.	tőle, ha űzte: nyomát értőn szimatolta ki mindig.
318.	Most meg gyötri a kór; gazdája a távoli földön
319.	elpusztult, s vele nem gondolnak a lomha cselédek.
320.	Mert hisz a szolgák, hogyha uruk ki nem adja parancsát,
321.	már nem akarnak semmit rendesen elvégezni:
322.	mert derekasságát félig már elveszi úgyis
323.	Zeusz annak nyomban, kire rácsap szolgai napja.”
324.	Szólt, s már lépett is be a kényelmes palotába,
325.	ment a nemes kérők seregéhez a termeken által.
326.	Míg Argoszra halál éjszínű sorsa csapott le,
327.	rögtön amint húsz év multán meglátta Odüsszeuszt.
328.	Isteni Télemakhosz legelőször látta belépni
329.	Eumaioszt, intett neki rögtön, hívta magához.
330.	Az félénken szétnézett, fölemelte a zsámolyt,
331.	melyen a húsosztó ült mindig, hogyha tömérdek
332.	húst szeletelt a terem mélyén mulató daliáknak;
333.	ezt fölemelte s az asztal mellé, Télemakhosszal
334.	szembe letette, leült rá. Ekkor elébe a hírnök
335.	húsdarabot s a kosárkából kiemelt kenyeret tett.
336.	Rögtön utána a hős Odüszeusz lépett be a házba,
337.	mint valamely nyomorult vén koldus, botrahajolva
338.	lépegetett, s testét szánalmas rongy boritotta.
339.	Ült le az ajtónál tüstént, kőrisfa-küszöbre,
340.	s ajtófélfának dűlt, melyet a jóravaló ács
341.	ciprus törzséből faragott, csaptatva zsinórral.
342.	Télemakhosz meg szólt, miután odahívta a kondást,
343.	és kiemelt egy egész kenyeret gyönyörű kosarából,
344.	s húst is, amennyit csak markolni tudott a kezébe:
345.	„Vidd oda ezt vendégünknek, s mondd meg neki egyben,
346.	kérje a kérőket rendben, koldulva körükben:
347.	nincstelen embernek sose hasznos társa a szégyen.”
348.	Szólt; s miután hallotta a szót, már ment is a kondás,
349.	és Odüszeusz közelébe megállt, szárnyas szavakat szólt:
350.	„Gazdám küldi e húst, idegen, s azt rendeli néked:
351.	kérjed a kérőket rendben, koldulva körükben,
352.	mert biz a koldusnak, sose hasznos társa a szégyen.”
353.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
354.	„Zeusz atya, Télemakhoszt áldjad meg a földilakók közt,
355.	s tedd neki meg mindazt, mire csak vágyódik a szíve.”
356.	Szólt; s két kézzel az étkeket átvévén, odatette
357.	csúnya tarisznyájára, a lába elé, le a földre;
358.	s míg a teremben a dalnok zengett, ő lakomázott;
359.	s hogy kész lett, befejezte a dalt is az isteni dalnok.
360.	És zsivalyogtak a házban a kérők; csakhogy Athéné
361.	most közelébe megállt Láertiadész Odüszeusznak,
362.	s küldte: a kérők közt könyörögjön sorba kenyérért,
363.	hogy megtudja, ki jóravaló közülük s ki a durva;
364.	- s így sem védte meg egyiküket sem a csúnya haláltól.
365.	S ment Odüszeusz, minden kérőhöz jobbrahaladva,
366.	s mint aki már rég koldus, aként nyujtotta a karját.
367.	Megszánták, s adtak neki enni, de közbe csodálták,
368.	s egymást kérdezték, ki ez itt, honnan jön a házba.
369.	Erre Melanthiosz így szólt, kecskék pásztora, nyomban:
370.	„Büszke királynő sok kérője, figyelj a szavamra,
371.	én bizony ezt a silány idegent már láttam előbb is.
372.	Mert hisz a kondás volt, aki erre vezette az úton;
373.	s nem tudom, ő maga honnan ered, mit vall dicsekedve.”
374.	Szólt; mire Antinoosz gúnyolta szavával a kondást:
375.	„Hej, híres kondás, minek is hoztad közibénk ezt?
376.	Tán biz a városban nem akad csúfképü csavargó
377.	éppen elég, s ocsmány koldus, lakomák csufitója?
378.	Folytonosan zsémbelsz, hogy urad vagyonát fölemésztik,
379.	mert idegyűlnek a vendégek; s most ezt idehívod?”
380.	Erre te, Eumaiosz kondás, így adtad a választ:
381.	„Antinoosz, te derék vagy s mégsem szép a beszéded;
382.	mert idegent vendégül hívna-e bárki a házhoz,
383.	hogyha olyat nem lelhet föl, ki a közre hoz áldást:
384.	mert a jövendőt mondja, a kórt gyógyítja, vagy épít,
385.	vagy pedig isteni dalnok, a dalt gyönyörünkre ki zengi?
386.	Lám, ezeket hívják meg széles e földön a népek:
387.	koldust senkise hív: hogy tönkreegyék, nem akarja.
388.	Ám te Odüsszeusz háznépével a legdurvább vagy
389.	minden kérő közt, s a leginkább énvelem. Ám én
390.	nem bánom, míg él a szilárdszivü Pénelopeia
391.	itt palotánkban az isteni-képű Télemakhosszal.”
392.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
393.	„Hallgass már, vele oly hosszan ne kivánj feleselni.
394.	Antinoosz szeret ingerkedni goromba szavakkal
395.	s másokat is mindig szivesen buzdítgat ilyenre.”
396.	Antinooszhoz meg szintén szárnyas szavakat szólt:
397.	„Lám, igazán gondoskodsz rólam, mint a fiakról
398.	gondos apák, bíztatsz, hogy a vendégem kizavarjam
399.	kényszeritő szóval, de biz ettől mentsen az isten.
400.	Inkább fogd és adj; nem irígylem; kérlek is erre.
401.	Édesanyám, vagy tán valamely szolgája előtt ezt
402.	isteni hős Odüszeusz házában csak sose resteld.
403.	Ámde neked soha nincs íly gondolatod kebeledben:
404.	inkább fölfalnál mindent, mint másnak is adnál.”
405.	Erre meg Antinoosz szólt így, fölemelve a hangját:
406.	„Féktelen és gőgösszavu Télemakhosz, mi beszéd ez?
407.	Hogyha az összes kérők adnának neki ennyit,
408.	három hónapig is kikerülné ő palotádat.”
409.	Szólt, s fölemelte, magasba mutatta az asztali zsámolyt,
410.	melyen fényes lába pihent, mialatt lakomázott.
411.	Mégis, a többi adott kenyeret, húst, és az iszákját
412.	megtöltötték. S már készült a küszöbhöz Odüsszeusz
413.	ott ízlelni ajándékát az akháj daliáknak,
414.	csakhogy előbb odalépett, s így szólt Antinooszhoz:
415.	„Kedvesem, adj. Hiszen úgy nézem, nem vagy te utolsó
416.	itt, de a legderekabb: fejedelmi személyre hasonlítsz;
417.	éppenezért másnál több ételt illik is adnod;
418.	én meg jóhíred hordom majd szerte a földön.
419.	Volt egykor nekem is dús házam a földilakók közt,
420.	gazdag voltam, a vándorlónak mindig is adtam,
421.	bárki került hozzám, szükséget akármibe látott;
422.	száma se volt szolgáimnak, volt mindenem akkor,
423.	hogy jól élhessek s gazdag hírébe kerüljek.
424.	Ámde lesujtott Zeusz Kronidész — oka volt bizonyára:
425.	kósza kalózokkal küldött el hosszu nagy útra,
426.	szállnom Egyiptom földje felé, hogy majd odavesszek.
427.	Kettősívü hajóim az Aigüptosz folyamában
428.	állítottam meg, szeretett jó társaim intve:
429.	őrizzék bárkáikat és ne bolyongjanak arrébb,
430.	s csak figyelőket küldtem szerte a sziklatetőkre.
431.	Ők engedtek a gőgjüknek, s bízván erejükben,
432.	földúlták az egyiptomiak gyönyörű legelőit,
433.	hajtották el a nőket, a gyermekeket, s aki ott volt
434.	férfi, megölték. Városukig hamar ért el a lárma.
435.	Erre a városiak korahajnalidőn kirohantak,
436.	hallva a zajt; megtelt lovasokkal a sík, gyalogokkal,
437.	és ércnek ragyogásával. S villámszerető Zeusz
438.	rémületet küldött minden társamra, ki sem mert
439.	szembe megállni az ellenséggel: s az bekerített.
440.	Ott azután sokat öltek meg közülünk hegyes érccel,
441.	másokat elvittek sanyarú munkára erővel.
442.	Engem egy épp ottjárt vendégnek ajándékoztak:
443.	Dmétór Íaszidésznek, a küproszi büszke királynak.
444.	S onnan jöttem most ide én, bajlódva bolyongván.”
445.	Erre meg Antinoosz szólt és így adta a választ:
446.	„Míly rossz szellem hozta el ezt, lakománk busitóját?
447.	Állj a középre, az asztalomat jó messzire hagyd el,
448.	mert keserű Küproszt kaphatsz meg Egyiptomot itten,
449.	éntőlem, te pimasz, te szemérem nélküli koldus:
450.	így sorban mindenki elé odaállsz, s azok adnak,
451.	meg sem gondolják; mérték sincs, mitse kimélnek:
452.	hogyha a máséból lehet adni, s elég van a tálon.”
453.	Tőle odébbhúzódva felelt leleményes Odüsszeusz:
454.	„Jaj, te bizony szép vagy, de a szépségedhez eszed nincs.
455.	Házadból te nem adnál sót sem a kéregetőnek;
456.	mert hisz a más házában eszel, de nekem nem akarnál
457.	nyujtani még egy kis kenyeret sem, bár van a tálon.”
458.	Szólt; mire Antinoosz, szive mélyén, mégdühösebb lett,
459.	s görbén fölfele nézve reá, szárnyas szavakat szólt:
460.	„Most már azt hiszem én, sosem indulsz innen a házból
461.	vissza te épségben, hogy szídni-gyalázni se restelsz.”
462.	Szólt, és háta fölött, jobbvállán meghajitotta
463.	egy zsámollyal Odüsszeuszt. Az, mint szikla, aként állt:
464.	Antinoosz megdobta, de ő nem tántorodott meg.
465.	Némán rázta fejét, szive mélyén rejtve a rosszat.
466.	Ment a küszöbhöz vissza, leült, levetette a megtelt
467.	foltos iszákot, a kérőkhöz pedig íly szavakat szólt:
468.	„Büszke királynő sok kérője, figyelj a szavamra,
469.	hadd mondom ki, amit kebelemben sürget a lelkem.
470.	Nincsen az ember szívében gyász, nincs keserűség,
471.	hogyha meg is sujtják, míg harcban védi a kincsét,
472.	s küzd a fehér juhokért, vagy az ökreiért. Hanem engem
473.	Antinoosz csak a gyűlöletes gyomorért hajitott meg;
474.	átkos gyomrunk, míly sok bajba sodorja az embert.
475.	Ám ha a koldusnak van Erínüsze, istene, akkor
476.	Antinooszt a halál még násza előtt utoléri.”
477.	Eupeithész fia, Antinoosz neki válaszul így szólt:
478.	„Ülj, idegen, csak csendben, egyél, vagy hordd el az irhád,
479.	mert ha ekép szólsz, végighúznak a házon az ifjak,
480.	lábadnál s a kezednél s szétmorzsolnak egészen.”
481.	Szólt; de bizony megbotránkoztak a többiek erre.
482.	S egyik a fennhéjázó ifjak közt imigyen szólt:
483.	„Antinoosz, nem volt szép, hogy megdobtad a koldust;
484.	mit tettél? Háthogyha egy égbeli isten a vándor.
485.	Mert hisz az istenek is járják sokféle alakban
486.	messze vidékről jött vándorként városainkat,
487.	s vizsgálják, kik a dölyfösek és kik a jóraigyekvők.”
488.	Hát így szóltak a kérők; ő nem ügyelt a szavukra.
489.	Télemakhosz szive mélyén kínzó fájdalom ébredt,
490.	hogy megdobták apját, mégsem hullt ki a könnye,
491.	némán rázta fejét, szive mélyén rejtve a rosszat.
492.	Meghallotta a jóeszü Pénelopé, hogy a vándort
493.	megdobták odalenn, s szólt szolgálói körében:
494.	„Téged dobna meg így híres nyilazó nagy Apollón!”
495.	Néki meg Eurünomé gazdasszony mondta e szókat:
496.	„Bárcsak az átkunk teljesedésbe mehetne, hisz akkor
497.	már közülük ki se láthatná meg holnap a Hajnalt.”
498.	Válaszul így szólt most az okosszivü Pénelopeia:
499.	„Drága anyó, mind ellenség, mind csak gonoszat főz;
500.	Antinoosz meg olyan, mint éjszinü vég, a leginkább.
501.	Egy nyomorult idegen gyönyörű palotánkba vetődött;
502.	koldul a kérőktől: mert sürgeti erre az ínség;
503.	ekkor a többi rakott az iszákba, adott valamennyi,
504.	ez meg a jobbvállához a zsámolyt így odavágta.”
505.	Szolgaleányai közt így szólt hát Pénelopeia,
506.	ülve a termében; nagy Odüsszeusz meg lakomázott.
507.	Csakhogy Pénelopé odahívta az isteni kondást:
508.	„Menj, te derék Eumaiosz, a vándort hívd ide hozzám,
509.	mert üdvözlöm majd, s azután kérdezni kivánom,
510.	tűrőlelkü Odüsszeuszról hallott-e az útján,
511.	s látta-e őt: úgy nézem, sok földet bebolyongott.”
512.	Erre te, Eumaiosz kondás, így adtad a választ:
513.	„Vajha, királynőm, hallgatnának már az akhájok!
514.	Tudna regélni bizony, kedves szivedet lenyügözné!
515.	Én három napon, éjjelen át odakünn a tanyámon
516.	tartottam: hozzám menekült legelőbb a hajóról,
517.	s végigmondani így sem tudta a bajt, ami érte.
518.	Mint ahogyan figyelünk a dalosra, ki isteni kegytől
519.	áldva, tud embereket vágykeltő dallal igézni,
520.	s bármikor énekel is, folyton hallgatni kivánjuk,
521.	így bűvölt el ez engem, amíg a tanyámon időzött.
522.	Azt állítja, hogy ő Odüszeusznak régi barátja,
523.	s hol Mínósz neme él, Krétában lakja lakását.
524.	Most pedig onnan jött földünkre, bolyongva bajok közt,
525.	s hányódván a vizen; s állítja, hogy ő Odüszeuszról
526.	hallott: azt, hogy a theszprótok dús városa földjén
527.	itt közel él; sok kincset hoz haza háza ölébe.”
528.	Válaszul így szólt most az okosszivü Pénelopeia:
529.	„Menj oda, hívd ide őt: maga mondja ki nékem, amit tud.
530.	És amazok csak hadd mulatozzanak ott a kapuknál,
531.	s szerte a házban akár, miután örvendhet a lelkük.
532.	Mert hisz az ő vagyonuk sértetlen az otthonaikban,
533.	búza meg édes bor: s ezt élvezik otthon a szolgák,
534.	s ők a mi házunkban ki-be járnak minden időben,
535.	ökröket áldoznak, juhokat, hízott gödölyéket;
536.	s itt lakomáznak, a lángszinü bort isszák, pazarolják;
537.	pusztul a sok jószág. Mert már oly férfiu nincs itt,
538.	mint Odüszeusz volt, hogy tőlünk tovaűzze a romlást.
539.	Hogyha Odüsszeusz megjönne s hazaérne honába,
540.	rajtuk, erőszakukért, a fiával bosszut is állna.”
541.	Erre nagyot tüsszentett Télemakhosz, s az egész ház
542.	szörnyen visszhangzott. Nevetett rá Pénelopeia,
543.	s Eumaioszhoz azonnal ilyen szárnyas szavakat szólt:
544.	„Menj oda hát, s a szegény idegent hívd már ide hozzám.
545.	Nem látod, hogy tüsszentett a fiam szavaimra?
546.	Kérőim romlása se lesz hát teljesületlen,
547.	egy sem tudja a vészt s a halált közülük kikerülni.
548.	Mást mondok neked én, te pedig vesd jól a szivedbe.
549.	Majd ha igaznak látom mindazt, mit nekem elmond,
550.	néki köpenyt adok én s vele inget, drága ruhákat.”
551.	Szólt; s miután hallotta a szót, már ment is a kondás,
552.	és Odüszeusz közelébe megállt, szárnyas szavakat szólt:
553.	„Vándor apám, hív téged okosszivü Pénelopeia,
554.	Télemakhosz jó anyja: mivel kívánja a lelke,
555.	hogy valamit tudakoljon uráról, bár szive szenved.
556.	És ha beszédedet őszintének fogja találni,
557.	ad neked inget jó köpenyeggel, amikre leginkább
558.	van szükséged: az ennivalót körben könyörögve
559.	másoktól is megkapod és teletöltöd a gyomrod.”
560.	Így szólt most hozzá a sokattűrt fényes Odüsszeusz:
561.	„Eumaiosz, neki színigazat szólnék szavaimmal,
562.	Íkariosz lányának, okosszivü Pénelopénak;
563.	ismerem én férjét, hiszen együtt hordtuk a bút-bajt;
564.	csakhogy félek a sok kérő haragos seregétől,
565.	kiknek szörnyű dölyfe az érc égboltig is elhat.
566.	Hisz most is, mikor engem, amint idejöttem a házba,
567.	megbántott ez a férfi, pedig gonoszat sose tettem,
568.	Télemakhosz sem védett meg, sem más a teremben.
569.	Pénelopénak azért mondd meg, hogy várjon, akárhogy
570.	sürgeti szíve, a termében még napnyugovásig:
571.	akkor kérdezgessen urának jötte felől majd,
572.	tűz közelébe leültetvén, mert hát a ruháim
573.	hitványak; te tudod, hisz hozzád jöttem először.”
574.	Szólt; s miután hallotta a szót, indult is a kondás.
575.	S még a küszöbre került csak, s már szólt Pénelopeia:
576.	„Nem hozod őt, Eumaiosz? Hát mit gondol a vándor?
577.	Tán valamely méltatlanságtól fél, vagy a házban
578.	szégyel időzni? Pedig nem jó, ha szemérmes a koldus.”
579.	Erre te, Eumaiosz kondás, így adtad a választ:
580.	„Úgy szólt ő, ahogyan kellett, más is csak eképen
581.	gondolkozna, a dölyfösöket kikerülve a házban.
582.	Téged azonban kér, hogy várj rá napnyugovásig.
583.	És, úrnőm, neked is sokkal jobb így, ha a vendég
584.	csak maga hallja szavad, s egyedül figyeled szavait te.”
585.	Válaszul így szólt most az okosszivü Pénelopeia:
586.	„Úgy látszik, hogy a vándorló nem is oktalan ember;
587.	mert a halandók közt nem akadnak mások a földön,
588.	kik nagy gőgjükben még íly gonoszat cselekesznek.”
589.	Így szólt Pénelopé; s ment vissza az isteni kondás
590.	és kérők seregébe vegyült, megtette a tisztét.
591.	Télemakhoszhoz meg tüstént szárnyas szavakat szólt,
592.	hozzá hajtva fejét, hogy a többi ne értse, amit mond:
593.	„Kedvesem, elmegyek én, disznókra, tanyára vigyázni,
594.	ebből élsz te is és én is; te vigyázd, ami itt van.
595.	Óvd magadat legelőbb, gondolj rá, hogy sose érjen
596.	bántalom itt: sok akháj tervel gonoszat közeledben;
597.	Zeusz pusztítsa el őket előbb, mint érne csapásuk.”
598.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
599.	„Jól van, apó, így lesz; csak eredj, de előbb vacsorázz meg:
600.	s hozz szép áldozat-állatokat hajnalba magaddal;
601.	másra nekem lesz itt gondom meg az égilakóknak.”
602.	Szólt; mire szépregyalult székére leülve a kondás,
603.	eltelitette szivét-lelkét eledellel-itallal,
604.	s ment el a disznókhoz, s odahagyta a kertet, a termet
605.	telten a kérőkkel, kik a táncnak, a dalnak örültek,
606.	s míg lakomázva gyönyörködtek, szállt rájuk az este.
 
				

	
	
				

vissza a tartalomjegyzékhez