vissza a tartalomjegyzékhez

Tizennyolcadik ének

ODÜSSZEUSZ ÉS ÍROSZ ÖKÖLHARCA

 
				
				
				

1.	Koldus jött közibük, ki a nép közt járt Ithakában
2.	koldulgatva a városon át, és kapzsi hasával
3.	tűnt ki: csak enni meg inni akart örökös-szakadatlan;
4.	nem volt izmos-erős, de a termete szemre magas volt.
5.	Arnaiosz — legalább így hívta az anyja, az úrnő,
6.	már születésétől: de az ifjak mind csak eképen:
7.	Írosz, mert hordozta a hírt, ha ki küldte közűlük.
8.	Jött s el akarta saját házából űzni Odüsszeuszt,
9.	és vele csúfolkodva, ilyen szárnyas szavakat szólt:
10.	„Menj ki, öreg, mert még lábadnál fogva kihúzunk.
11.	Nem veszed észre: az ifjak mind hunyorítanak énrám,
12.	hogy vonszoljalak innét el. Csak fékez a szégyen.
13.	Hát takarodj, mielőtt a kezünk is kezd civakodni.”
14.	Görbén fölfele nézve felelt leleményes Odüsszeusz:
15.	„Rettentő ember, nem bánt tettem se, szavam se,
16.	s még ha sokat kapsz is mástól, bizony én nem irígylem.
17.	Mert e küszöb megbír kettőnket is; így irigyelned
18.	tőlem a másét kár; hisz kóbor kéregető vagy,
19.	látom, mint magam is; jót tán a nagy istenek adnak.
20.	S bírkózásra ne buzdíts ennyire, föl ne dühítsél,
21.	mert noha vén vagyok én, véredbe megáztatom ajkad
22.	és kebeled; s azután legalább majd több nyugalom vár
23.	holnap rám: mert úgy hiszem én, te se lépsz ezután már
24.	terme ölébe megint Láertiadész Odüszeusznak.”
25.	Fölfortyanva, eképen szólt most Írosz, a koldus:
26.	„Jaj, ez a morzsaleső szónok hogy pergeti nyelvét,
27.	mint egy anyó a kemence előtt; két kézzel ütöm meg,
28.	s akkor rosszuljár: valamennyi fogát kiverem még,
29.	mint egy disznónak, ha a földön dúl a vetésben.
30.	Gyürkőzz hát, hadd lássák itt ezek is viadalmát
31.	kettőnknek; de az ifjabbal hogy is állsz ki csatára?”
32.	Ők a simára csiszolt küszöbön, magas ajtószárnyak
33.	alján ketten egész mérgükkel ekép fenekedtek.
34.	Antinoosz meg uszítva is őket szent erejével,
35.	fölnevetett édes hangon s a legények közt szólt:
36.	„Kedveseim, soha meg nem esett a teremben ilyesmi,
37.	mint amilyen gyönyörű látványt most rendez az isten.
38.	Mert ez a hím-Írisz meg a vendég kézitusára
39.	hívja ki egymást; hát ugrassuk is össze azonnal.”
40.	Mondta; föl is pattant nevetéssel mind a helyéről,
41.	és ama két toprongyos koldust mind körülállták.
42.	Eupeithész fia, Antinoosz szólt köztük eképen:
43.	„Hős kérők, mondok valamit, hallgassatok énrám.
44.	Ott a tüzön kecskék bendője rotyog, vacsoránkhoz
45.	tettük föl, vérrel, hájjal duzzasztva dagadtra.
46.	Hát amelyik most győz s derekabb leszen ebben a harcban,
47.	lépjen a bendőkhöz, s vigye azt, amelyik neki tetszik;
48.	és ezután köztünk lakomázzék mindig: e házba
49.	kívüle kéregető koldus közibénk ne kerüljön.”
50.	Így szólt Antinoosz, s mindnek tetszett a beszéde.
51.	Cselt szövögetve felelte nekik leleményes Odüsszeusz:
52.	„Kedveseim, sose jó, ha az ifjabbal viadalra
53.	száll az öreg, kit az ínség megtört. Mégis, a gyomrom
54.	késztet rá, a gonosz, hogy tűrjem az ütlegelést is.
55.	Rajta azonban, erős esküt tegyetek nekem itt mind:
56.	senki se kedvez majd Írosznak, rám a kezével
57.	egyiktek sem sujt, hogy ilyennek alája igázzon.”
58.	Szólt, s azok esküdtek mind úgy, ahogy ő követelte.
59.	És hogy az esküt már megtették és befejezték,
60.	ismét Télemakhosz szólt köztük szent erejével:
61.	„Jó idegen, ha szived s hős lelked is ösztönöz arra,
62.	hogy vele megmérkőzz, sose félj te a többi akhájtól,
63.	mert többekkel kell majd annak vívni, ki rádcsap.
64.	Én vagyok itt vendéglátó, s velem értsenek egyet
65.	Antinoosz s vele Eurümakhosz, két bölcseszü bajnok.”
66.	Így szólt; és a szavát helyeselték mind. De Odüsszeusz
67.	rossz rongyát lágyékig gyűrte, mutatta a combját;
68.	szép, nagy volt, és széles válla is ekkor előtűnt,
69.	s melle meg izmos jó két karja; s eközben Athéné
70.	jó közel állt mellé s nagy erőt öntött a királyba.
71.	Ekkor a kérők mind bámultak erősen a dolgon.
72.	S volt, aki így szólt köztük a szomszédjára tekintve:
73.	„Lám, maga hívta baját, sose lesz hím-Írisz az Írosz:
74.	rongyai közt nézzétek csak combját az öregnek.”
75.	Így szóltak; s remegett Írosznak rútul a lelke.
76.	Csakhogy a szolgák őt felövezték mégis, erővel,
77.	bárhogy félt: minden tagján remegett is az izma.
78.	Antinoosz korholta, nevén szólítva kimondta:
79.	„Jobb lett volna neked, szájhős, sose jönni világra,
80.	hogyha remegsz s ha ilyen rettentőn félsz az öregtől,
81.	kit pedig inség is megtört már vénkora mellett.
82.	Én mondom neked, és így megy majd teljesedésbe:
83.	hogyha ez itt most győz s derekabb leszen ebben a harcban,
84.	barna hajóba dobatlak, a szárazföldre vitetlek
85.	majd, Ekhetoszhoz, az emberkínzó szörnyü királyhoz;
86.	ő füled és orrod gonosz érccel vágja le tüstént,
87.	s tépi szemérmedet is ki, ebeknek nyersen ebédül.”
88.	Szólt; mire mégjobban remegett az minden izében.
89.	Vitték végre középre; kezét kivetette a kettő.
90.	Ekkor töprengett a sokattűrt bajnok Odüsszeusz:
91.	sujtson-e rá, hogy amint elesik, kiszaladjon a lelke,
92.	vagy szelidebben csak, hogy végignyúljon a földön.
93.	Töprengett s azután ezt látta a leghelyesebbnek:
94.	csak szeliden csap rá, nehogy egy is sejtse: ki harcol.
95.	Karjuk emelték, s őt Írosz jobbvállon ütötte,
96.	ő meg a fül mellett sujtott a nyakára: bezúzta
97.	csontjait: és Írosz száján kiszökött a vörös vér;
98.	hullt le a porba, fölordított, s a fogát csikorítva,
99.	lábaival rugdalt: de a kérők kart fölemelve
100.	majd meghaltak a nagy nevetéstől. Közben Odüsszeusz
101.	lábainál vonszolta ki őt a kapun, ki a tornác
102.	hosszában, s odaültetvén udvar keritése
103.	mellé, jól odatámasztotta, kezébe botot tett,
104.	és őt megszólítva, ilyen szárnyas szavakat szólt:
105.	„Itt ülj, disznókat s ebeket tarts messze magadtól,
106.	és sose vágyj ura lenni a koldusnak s idegennek,
107.	íly nyomorult létedre; nehogy több bajba harapj még.”
108.	Mondta, s azonnal vállravetette a csúnya tarisznyát,
109.	foltos-foszladozót, madzag volt rajta a kantár;
110.	s visszakerült a küszöbre, leült. Odabenn meg a kérők
111.	édes nagy nevetéssel, eképen szólva, fogadták:
112.	„Jó idegen, Zeusz adja neked, meg a többi nagy isten
113.	azt, mire legjobban vágyol, mi betölti a lelked;
114.	megszűntetted a szemtelen ember kéregetését
115.	községünkben; a szárazföldre vitetjük azonnal
116.	őt, Ekhetoszhoz, az emberkínzó szörnyü királyhoz.”
117.	Így szóltak; megörült az igének a bajnok Odüsszeusz.
118.	Antinoosz maga nyujtott át neki jó teli bendőt,
119.	mely vértől, hájtól duzzadt volt: Amphinomosz meg
120.	két kenyeret kiemelt a kosárból, tette elébe,
121.	és aranyos serleggel rájaköszöntve, ekép szólt:
122.	„Üdvözlégy, vendég atyus, és legalább a jövőben
123.	légy boldog, mert most, látom, sok bajba merültél.”
124.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
125.	„Amphinomosz, nekem úgy tűnik, hogy egészen eszes vagy:
126.	édesapád is olyan, hallottam nagyszerü hírét,
127.	míly nemes és tehetős is Níszosz Dúlikhionban;
128.	mondják, ő nemzett; s úgy látom, jóakaró vagy.
129.	Éppenezért mondom, s te figyelve jegyezd meg a szómat:
130.	nem táplál ez a föld gyarlóbbat az emberi nemnél,
131.	semmilyen élőt, mely lélegzik s mászik a földön:
132.	nem hiszi, hogy valamely baj is érheti még a jövőben,
133.	míg a nagy istenek áldják s míg mozgatja a térdét:
134.	ám ha a boldog olümposziak már bajba borítják,
135.	bár nemakarva, de tűrő szívvel hordja a sorsát.
136.	Mert aszerint fordul lelkében a földi halandó,
137.	hogy neki míly napot ad Zeusz, emberek, istenek apja.
138.	Úgy látszott egykor: boldog leszek én is a földön;
139.	sok gonoszat cselekedtem, mert engedtem erőmnek,
140.	s bíztam védelmében a bátyáimnak, apámnak.
141.	Éppenezért ember soha meg ne gyalázza a törvényt,
142.	és békén élvezze, amit csak az istenek adnak;
143.	látom, a kérők mennyi gonosz dolgot cselekesznek,
144.	pusztítják vagyonát, s feleségét is megalázzák
145.	annak a férfiunak, ki sokáig a drága hazától,
146.	azt mondom, nem időzik messze; közel van. Az isten
147.	küldjön hát haza téged, hogy vele itt ne találkozz
148.	majd, ha hazájának szeretett földjére jut újra:
149.	mert bizony azt hiszem én, nem esik vér nélkül a döntés
150.	közte s a kérők közt, mikor ő a terembe betoppan.”
151.	Így szólt, és áldozva, kiitta az édesizű bort,
152.	s vissza a serleget adta kezébe a népek urának.
153.	S az ment végig a termen, megszeppenve szivében,
154.	meg-megrázva fejét, mert már sejtette a romlást.
155.	És még így se kerülte el ő a halált: lenyügözte
156.	őt is Athéné, s Télemakhosz kelevéze leverte.
157.	S honnan előbb fölkelt, le is ült ismét ama székre.
158.	S most az eszébe vetette bagolyszemü Pallasz Athéné,
159.	Íkariosz lányának, okosszivü Pénelopénak,
160.	lépjen elébe a kérőknek, hogy azok szive jobban
161.	táruljon, s hogy a férje előtt s szeretett fiusarja
162.	szíve előtt maga váljék tüstént mégbecsesebbé.
163.	Könnyü futó nevetéssel szólt, szót szólva kimondta:
164.	„Eurünomé, vágyik rá lelkem, mint soha eddig,
165.	hogy lépjek ki a kérőkhöz, noha gyűlölöm őket,
166.	szólnék szót a fiammal is ott, ami őneki hasznos,
167.	hogy ne vegyüljön olyan hosszan dölyfös seregükbe,
168.	mert szépen szólnak, de titokban rosszat akarnak.”
169.	Eurünomé gazdasszony eképen mondta a választ:
170.	„Így van, gyermekem, ezt úgy mondtad mind, ahogy illik.
171.	Menj a fiadhoz, szólj, sose titkolj semmit előle;
172.	tested mosd meg előbb és kend be kenettel az arcod,
173.	könnybemerült mindkét orcád, közibük nehogy így lépj.
174.	Hisz rossz mérték-nélkül örökké csak keseregni:
175.	már fiad is felnőtt, akiért annyit könyörögtél
176.	isteneinkhez, hogy pelyhedzeni lásd a szakállát.”
177.	Válaszul így szólt most az okosszivü Pénelopeia:
178.	„Eurünomé, noha gondos vagy, ne akard, hogy a testem
179.	most lefürösszem s megkenekedjem fényes olajjal:
180.	mert hiszen elvették az olümposzi istenek immár
181.	szépségem, miután amaz elment görbe hajókkal.
182.	Inkább küldd ide Autonoét s vele Hippodameiát,
183.	hogy kísérjenek el, ha belépek a férfiterembe,
184.	mert hiszen én egyedül szégyelnék lépni közéjük.”
185.	Így szólt; és az anyó indult, ment végig a termen,
186.	hogy hírt adjon a nőknek, azonnal küldje be őket.
187.	Ekkor mást gondolt a bagolyszemü Pallasz Athéné:
188.	Íkariosz lányára lehintett mézizü álmot.
189.	Szunnyadt hátrahajolva, elernyedt minden izében,
190.	támlás karszékén; s neki közben az isteni asszony
191.	szent adományt nyujtott, hadd bámulják az akhájok.
192.	Isteni szépséggel szép arcát mosta először,
193.	azzal, amit kenetül használ koszorús Küthereia,
194.	míg Khariszok vágyköltögető körtáncaihoz kél;
195.	szemre sudárabbá s teltebbé tette azonnal,
196.	és testét faragott elefántcsontnál ragyogóbbá.
197.	Majd művét befejezve, el is ment onnan Athéné.
198.	S jöttek a hókaru szolgaleányok a férfiteremből
199.	lármásan, s eleresztvén ekkor a mézizü álom
200.	Pénelopét, szólt ő, dörzsölve kezével az arcát:
201.	„Ó, míly lágy szender boritott be, szegény nyomorultat.
202.	Bár a halált adná ilyen enyhén Artemisz úrnő,
203.	most rögtön, hogy az életemet ne fogyasszam a lelkem
204.	sírásával, olyan sok erénye után epedezve
205.	drága uramnak, akhájok közt aki legderekabb volt.”
206.	Szólt, s ragyogó fölső terméből szállt le a lépcsőn;
207.	nem maga ment egyedül, két szolgaleánya követte.
208.	És amidőn kérőihez ért le az isteni asszony,
209.	gondosmívü tető pillére tövébe megállott,
210.	s arca elé csillámló fátylát vonta kezével;
211.	szorgos szolgaleány állt mindkét oldala mellé.
212.	Térdük is oldódott, vágy vonta varázsba a lelkük,
213.	mindből kélt a fohász, hogy mellé ágybafeküdjék.
214.	Ő meg ekép szólt Télemakhoszhoz, drága fiához:
215.	„Télemakhosz, sem eszed, sem a szíved nincs a helyén már;
216.	míg kicsi voltál, többleleményű volt a te elméd;
217.	most, amikor fölserdültél és termeted is nagy,
218.	és tehetős ember sarjának mondana bárki,
219.	hogyha reádnéz, s látja, milyen daliás alakú vagy,
220.	most mégsem teszi azt, ami kell, sem eszed, sem a szíved.
221.	Mert az imént is, lám, mi esett meg a termed ölében:
222.	hagytad a vendéget megcsúfoltatni eképen.
223.	Hát mi leszen, ha a vendég, míg itt ül palotánkban,
224.	bántalmat szenved, mert így kínozva cibálják?
225.	Téged fognak az emberek ócsárolni, gyalázni.”
226.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
227.	„Édesanyám, nem bánt, hogy ezért most megharagudtál;
228.	felfogom én, tudd meg, s értem lelkemben, amit kell,
229.	s hogy mi a jó, mi a rossz: hisz gyermek voltam idáig.
230.	Bár, lehet, így se tudok mindent okosan megitélni,
231.	mert ez a sok körülöttem ülő mind megzavar engem,
232.	mind gonoszat gondol s nem akad soha senki segítőm.
233.	Lám, Írosz meg az ő viadalma amúgysem a kérők
234.	óhajtása szerint fordult: ő lett az erősebb.
235.	Bárcsak Zeusz atya, Pallasz Athénaié meg Apollón
236.	adná, hogy horgadna le így palotánkban a kérők
237.	vert feje, s egyik az udvarban, más bent a teremben
238.	tengene, minden tagjában törten valamennyi,
239.	mint ez az Írosz most, aki ott ül az udvari ajtó
240.	mellett, és a fejét ingatja, akárcsak a részeg,
241.	és fölkelni se tud, se megállani, sem hazamenni
242.	arra, hol otthona van; mert megroskadt keze-lába.”
243.	Ők egymással ilyen szavakat hallatva beszéltek;
244.	Eurümakhosz pedig így szólt ekkor Pénelopéhoz:
245.	„Íkariosz lánysarja, okosszivü Pénelopeia,
246.	hogyha iászoszi Argosz ölében az összes akháji
247.	látna, bizony mégtöbb kérőd lakomázna a házban
248.	már korahajnaltól, mert szebb vagy, mint valamennyi
249.	asszony: szép delitermetü és elmédben okos vagy.”
250.	Válaszul így szólt erre okosszivü Pénelopeia:
251.	„Eurümakhosz, deli termetem és alakom s nemes elmém
252.	elvették a haláltalan istenek, Ílion ellen
253.	hogy kivonultak az argosziak, s Odüszeusz is, a férjem.
254.	Hogyha megérkeznék s ő óvná életem újra,
255.	akkor a hírem szebb is lenne, nagyobb is ezentúl.
256.	Így csak gyötrődöm, mivel isten bajbaborított.
257.	Emlékszem, mikor ő tovaszállt s elhagyta hazáját,
258.	jobbkezemet csuklónál fogva, ilyen szavakat szólt:
259.	»Nem hiszem én, feleségem, hogy hazatér valamennyi
260.	jólábvértes akháj sértetlen a trójai síkról:
261.	mert mondják, hogy a trójai férfiak értik a harcot
262.	szintén, és remek íjfeszitők, deli dárdahajítók,
263.	jól hágnak föl a száguldó szekerekre, amelyek
264.	gyorsan döntik el ütközetét a közös viadalnak.
265.	S nem tudom így, hazajuttat-e isten, vagy pedig ottan
266.	Trója alatt esem el: de te itt mindenre vigyázz majd.
267.	Gondolj édesapámra, anyámra a házam ölében
268.	úgy, mint most, vagy mégjobban, míg távolidőzöm.
269.	És mikor azt látod, hogy pelyhesedik fiad álla,
270.	menj, akihez kívánsz, feleségül, hagyd el a házad.«
271.	Így szólt ő, s most már ez megy mind teljesedésbe.
272.	Eljön az éj, s hozzám nyomorulthoz a gyűlöletes nász
273.	jön vele, és boldogságomtól foszt meg a nagy Zeusz.
274.	S még az a szörnyű kín is eléri a szívem, a lelkem:
275.	egykor a kérőknek más volt a szokásuk egészen.
276.	Kik kitünő asszonyt, kik gazdag férfiu lányát
277.	kívántak megkérni, kik egymással vetekedtek,
278.	hoztak azok barmot maguk és sok nagyszerü birkát,
279.	hogy lakomát készítsen, s fényes ajándokot adtak,
280.	és nem a más vagyonát ették boszulatlan örökké.”
281.	Így szólt; és megörült a sokattűrt isteni férfi,
282.	hogy kincset szerez asszonya tőlük, bűvöli mézes
283.	szóval a lelkük mind, de a szándék más a szivében.
284.	Eupeithész fia, Antinoosz szólt Pénelopéhoz:
285.	„Íkariosz lánysarja, okosszivü Pénelopeia,
286.	mit neked adni akarna akármely akháj, ama kincset
287.	vedd át mind: az ajándékot megvetni nem illik;
288.	ámde mi nem sietünk dolgunkra, se máshova innen,
289.	míg nem jössz feleségül a legderekabbik akhájhoz.”
290.	Így szólt Antinoosz, s a szavát helyeselte a többi,
291.	és az ajándékért hiradót küldött valamennyi.
292.	Antinooszhoz a hírnök szép nagy tarka palásttal
293.	tért meg: csattja tizenkettő volt, mind szinaranyból,
294.	s jól illettek a jólhajtott kampókba a csattok;
295.	Eurümakhoszhoz drága aranyból mesteri lánccal,
296.	benne borostyánnal, ragyogott napként az az ékszer.
297.	S fülbevalót hoztak be a szolgák Eurüdamászhoz,
298.	szép kicsiszolt háromköveset, sugaras ragyogásút.
299.	Büszke Polüktoridész Peiszandrosz szolgalegénye
300.	nyakra való gyönyörű ékszerrel tért meg urához.
301.	S más-más szép kincset hozatott oda minden akháj hős.
302.	És ezután termébe vonult föl az isteni asszony,
303.	gazdag ajándékokkal eredtek utána a lányok.
304.	Ők pedig ekkor a tánchoz, a vágykeltő daloláshoz
305.	fordulván vigadoztak, ekép várták be az estét.
306.	És a sötét est őket még mulatozva találta.
307.	Három lángtartót állítva a férfiterembe,
308.	hogy nagy fénye legyen, körül is rakták fahasábbal,
309.	mely mind száraz volt s frissen hasogatta a fejsze,
310.	s közbe fenyőfáklyát szúrtak, felváltva tüzeltek
311.	tűrőlelkü Odüsszeusz szolgaleányai. Nékik
312.	ő maga szólt, Zeusztól-sarjadt leleményes Odüsszeusz:
313.	„Szolgaleányai rég tovatűnt Odüszeusz uratoknak,
314.	menjetek, ottbenn már vár rátok a büszke királynő,
315.	orsótok pergetve vidítsátok föl az úrnőt,
316.	üljetek ott köribé, kezetek gyapjut gyaratoljon;
317.	én fogok itt számukra a tűz fényére figyelni.
318.	S várják bár be a széptrónszékű isteni Hajnalt,
319.	akkor sem fárasztanak el, győzöm türelemmel.”
320.	Szólt; hanem ők egymásra kacsintva nevettek a szóra.
321.	S rútul ráripakodva felelt széparcu Melanthó;
322.	ez Doliosznak volt a leánya, de Pénelopeia
323.	mint a saját lányát, dajkálta, s adott örömére
324.	sok játékot; a lány sose búsult Pénelopéért,
325.	Eurümakhosz karjában esett gyakran szerelembe.
326.	Hát ez volt, aki most Odüszeuszt korholta keményen:
327.	„Ej, nyomorult idegen, mit akarsz, bizonyára bolond vagy;
328.	kedved nincs a kovácsműhelybe kerülni aludni,
329.	vagy fogadóba, de inkább itt szájalsz szakadatlan,
330.	bátran a sok-sok férfi között, s nem retteg a lelked.
331.	Lám, az eszed megszállta a bor, vagy mindig ilyen volt,
332.	mint most, s ez késztet butaságokat összelocsogni.
333.	Vagy tán őrjöngsz, mert Íroszt leütötted, a koldust?
334.	Gyorsan akadhat olyan, ki erősebb, mint ez az Írosz,
335.	izmos két kézzel koppant koponyádra, bezúzza,
336.	és a saját véredbe keverve kiver palotánkból.”
337.	Görbén fölfele nézve felelt leleményes Odüsszeusz:
338.	„Várj, szuka, elmegyek és elmondom Télemakhosznak,
339.	mit mondasz, hogy szétvágjon darabokra azonnal.”
340.	Ezt mondván Odüszeusz szétrebbentette a nőket.
341.	Szertefutottak a házban, minden tagjuk elernyedt,
342.	úgy riadoztak, mert hitték, hogy igaz szavakat mond.
343.	Ő pedig ott ragyogott lobogó lángok közelében,
344.	állt és nézte a többieket, míg szíve egyében
345.	töprengett, mi nem is lett később teljesületlen.
346.	Most sem hagyta Athéné, hogy szűnjék meg a kérők
347.	lélekemésztő ócsárlása: hatoljon a bántás
348.	még mélyebbre szivébe az isteni hős Odüszeusznak.
349.	Eurümakhosz, Polübosz fia kezdett szólani köztük,
350.	szurkálván Odüszeuszt, nevetést ébresztve körükben:
351.	„Büszke királynő sok kérője, figyelj a szavamra,
352.	hadd mondom ki, amit kebelemben sürget a lelkem.
353.	Íme, nem isten nélkül jött ez az ember Odüsszeusz
354.	házához, mert hisz feje fénylik, akárcsak a fáklyák,
355.	- mert nincs már egy szál haja sem letarolt koponyáján.”
356.	Mondta, s a várdúló Odüszeuszhoz azonnal ekép szólt:
357.	„Hát idegen, tán fölvennélek; mondd, beszegődnél
358.	szolgámnak szántóm végébe? A béred elég lesz,
359.	szedhetnéd a tövist, ültetnél fákat a földbe.
360.	Esztendőre elég eledelt adnék neked akkor,
361.	és tested köribé köntöst, lábadra sarút is.
362.	Csakhogy mást se tanultál, mint ami rút, nem is óhajtsz
363.	nézni a munka után, inkább koldulni szeretnél,
364.	községben könyörögve, mohó hasadat teletömni.”
365.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
366.	„Eurümakhosz, bárcsak vetekednénk ketten a fűben,
367.	szép tavasz évadján, amikor megnyúlik a nappal:
368.	és kitünő-hajlású sarló volna kezemben
369.	és a tiédben is, így kisérelnők meg a munkát
370.	étlen, egész estig, s körülöttünk volna elég fű.
371.	Vagy két jó ökröt ha követnünk kéne ekével,
372.	szép nagyokat, selymes füveken hízott ragyogókat,
373.	egykoru, egyerejű kettőt, sose lankadozókat,
374.	négyholdas kerten, hol ekének a föld röge enged:
375.	meglátnád, mint vágnám végig a hosszu barázdát.
376.	Hogyha pedig Kronión hadakat támasztana még ma,
377.	és jó pajzzsal a két kelevéz kezeimbe kerülne,
378.	és a sisak tömör érce halántékomra simulna:
379.	látnál akkor az elsők közt csatazajba vegyülni,
380.	és csúfondáros hangon hasamat se csepülnéd.
381.	Jaj, be nagyon dölyfös vagy, az elméd mennyire ádáz;
382.	míly nagynak, be hatalmasnak véled magadat már,
383.	mert kicsinyekkel akad dolgod, sohasem derekakkal.
384.	Hogyha Odüsszeusz megjönne s hazaérne honába,
385.	széles az ajtó itt, de neked szűk lenne azonnal,
386.	míg nyílásán át sebesen kifelé igyekeznél.”
387.	Szólt; mire Eurümakhosz, szive mélyén, mégdühösebb lett,
388.	s görbén fölfele nézve reá, szárnyas szavakat szólt:
389.	„Ellátom bajodat, nyomorult, ha szavalsz szakadatlan
390.	bátran a sok-sok férfi között, s nem retteg a lelked.
391.	Lám, az eszed megszállta a bor, vagy mindig ilyen volt,
392.	mint most, s ez késztet butaságokat összelocsogni.
393.	Vagy tán őrjöngsz, mert Íroszt leütötted, a koldust?”
394.	Így szólt és zsámolyt hajitott oda; csakhogy Odüsszeusz
395.	Dúlikhion-beli Amphinomosznak térde elé ült
396.	hirtelen, Eurümakhosztól félve. S a töltögetőnek
397.	jobbját dobta meg így: bongott, lezuhanva, a kelyhe,
398.	ő maga följajdulva hanyatlott hátra, a porba.
399.	Erre az árnyas termek ölén zsivajogtak a kérők,
400.	s volt, aki így szólt köztük, a szomszédjára tekintve:
401.	„Jaj, csak pusztult volna előbb el, máshol a vándor,
402.	még mielőtt ideért: nem okozna ilyen csatazajt most.
403.	Koldusokon civakodva vitázunk, és lakománknak
404.	édessége is elvész így, mert győz a silányság.”
405.	Télemakhosz meg ekép szólt nékik szent erejével:
406.	„Őrjöngtök, ti veszettek, a sok borozás-lakomázás
407.	látszik lelketeken: valamely isten dühösít fel.
408.	Ettetek, ittatok, indulhattok már lefeküdni,
409.	hogyha akarjátok; nem hajtok senkit el innen.”
410.	Így szólt; erre a kérők mind ajkukba haraptak,
411.	bámulták a fiút, hogy mennyire bátor a hangja.
412.	S Amphinomosz szólalt meg köztük szónoki szóval,
413.	Níszosz Arétiadész bajnok ragyogó fiusarja:
414.	„Kedveseim, közülünk ha igazságos szavakat hall,
415.	senki ne sértődjék meg, zokszót senkise ejtsen:
416.	hát sose lökdössétek a vándort, mást se a szolgák
417.	közt, kik az isteni hős Odüszeusz házába sürögnek.
418.	Rajta, a töltögető járjon már körben a borral,
419.	hadd loccsantsunk és menjünk haza már lefeküdni;
420.	s ezt Odüszeusz termében bízzuk Télemakhoszra,
421.	mert hisz a vándor az ő kedves házába vetődött.”
422.	Így szólt; és mindjüknek tetsző volt a beszéde.
423.	Jött hős Múliosz és a vödörben a bort vegyitette,
424.	Amphinomosz szolgája, a Dúlikhion-beli hírnök:
425.	s töltött mindegyiküknek sorban: az égilakóknak
426.	áldozatot loccsantva, a mézizü bort meg is itták.
427.	Majd miután áldoztak s ittak, amennyit akartak,
428.	akkor mind hazaindult már lepihenni lakába.
 
				

	
	
				

vissza a tartalomjegyzékhez