vissza a tartalomjegyzékhez

Huszadik ének

A KÉRŐK LEÖLÉSE ELŐTT

 
				
				
				

1.	Kinn lefeküdt az előcsarnokban a fényes Odüsszeusz:
2.	földre vetett cserzetlen ökörbőrt, és tetejébe
3.	áldozatul hullt birkák gyapját dobta halomba;
4.	s hogy lefeküdt már, Eurünomé betakarta köpennyel.
5.	Ott feküdött s töprengve a kérők végveszedelmén,
6.	virrasztott Odüszeusz. És jöttek a nők a teremből,
7.	kik szerelemben a kérőkkel gyakran keveredtek;
8.	jókedvük fennen ragyogott, s egymásra nevettek.
9.	Lelke fölindult most kedves kebelében a hősnek;
10.	hosszan hányta-vetette a lelkében s a szivében,
11.	rontson-e már rájuk s a halált így ossza ki mindnek,
12.	vagy még hagyja a dölyfös kérőkkel lefeküdni
13.	egyszer s legvégül; s ugatott mellében a szíve.
14.	Mint sok kölyke körül járó eb, hogyha először
15.	lát embert, megugatja, dühvel nekiugrani készül:
16.	benseje így ugatott, dühösen rosszalva a rosszat.
17.	Majd mellére csapott s a szivét korholta szavával:
18.	„Tűrj, szív, tűrtél már hajdan te kutyábbat is ennél,
19.	aznap, hogy fölfalta a vad, féknélküli Küklópsz
20.	nagyszerü társaimat, de te tűrtél, mígcsak az elme
21.	nem vezetett ki a barlangból, noha hitted a véged.”
22.	Szólt, szeretett szívét így fékezvén kebelében;
23.	és szive meggyőzetve a szótól, tűrve csitult el,
24.	várt makacsul; hanem ő hánykódott erre meg arra.
25.	Mint ahogyan lobogó tűz lángján forgat egy ember
26.	vérrel meg zsírral teli bendőt erre meg arra
27.	s várja nagy-áhitozón, hogy már megsüljön egészen,
28.	így forgott töprengve Odüsszeusz erre meg arra,
29.	egymaga mint csap majd le kezével a szemtelenekre,
30.	kik többen vannak; s most jött közelébe Athéné,
31.	égből szállva alá, fölvette egy asszony alakját
32.	és odaállt a fejéhez s hozzá íly szavakat szólt:
33.	„Mondd, mindenki fölött gyászsorsu, miért virrasztasz?
34.	Hisz palotádban vagy, feleséged is itt van a házban,
35.	és fiad, oly kitünő, amilyent mindenki kivánna.”
36.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
37.	„Istennő, bizony ezt úgy mondtad mind, ahogy illik;
38.	csakhogy azon hányódik a szívem most kebelemben,
39.	mint is csaphatnék kezeimmel a szemtelenekre
40.	és egyedül, míg nékik olyan nagy a számuk a házban.
41.	S hozzá még komolyabb dolog is jár egyre fejemben:
42.	hogyha veled meg Zeusszal már megölöm valamennyit,
43.	merre-hová menekülhetnék? Ezt, kérlek, eszeld ki.”
44.	Mondta az istennő ismét, a bagolyszemü Pallasz:
45.	„Szörnyü, te, más a silányabb társban tud bizakodni,
46.	bár nem öröklétű az s nem bölcs annyira, mint én;
47.	én pedig istennő vagyok és őrizlek örökké,
48.	minden fáradalom közben. S kereken kijelentem:
49.	hogyha a földi halandók ötven tábora állna
50.	kettőnket körül, Árésszal törekedve megölni,
51.	nékik is elhajthatnád csordájuk meg a nyájuk.
52.	Most szálljon meg az álom; terhes végig az éjben
53.	virrasztgatnod, mert kiemelkedsz már a bajokból.”
54.	Így szólt, és szemehéja fölé hintette az álmot,
55.	majd az olümposzi csúcsra röpült el az isteni úrnő.
56.	Megmarkolta az álom, a gondot eloldta szivétől,
57.	tagjait oldva; de ébredt fönn szerető felesége
58.	és puha ágyában föl is ült, fölsírt keseregve.
59.	Majd miután eltelt panaszos zokogással a lelke,
60.	Artemisz úrnőt kérte először az isteni asszony:
61.	„Artemisz istennő, Zeusz lánya, szivembe nyiladdal
62.	lőve, a lelkem mért is nem veszed el te azonnal?
63.	Vagy bár tépne a szélvihar engem a légi magasba,
64.	s ködboritotta uton hurcolva röpítene messze
65.	s vetne be torkolatába kanyargó Ókeanosznak.
66.	Mint ama szélviharok felkapták Pandareosznak
67.	lányait: égilakók ölték meg előbb a szülőket,
68.	s Aphrodité ellátta az árva leányokat otthon
69.	sajttal is, édes mézzel is, és jó mézizü borral;
70.	Héra adott gyönyörű alakot nekik és kitünő észt,
71.	karcsú termetüket meg a fennkölt Artemisz adta,
72.	és remekül szövögetni Athénaié tanitotta.
73.	Hát mikor Aphrodité fölment az olümposzi csúcsra,
74.	hogy viruló nászuk készítse elő a magasban,
75.	villámló Zeuszhoz, mivel ő jól tud vala mindent,
76.	sorsát s balsorsát a halandó földilakóknak,
77.	közben a lányokat elragadó Viharok hurcolták
78.	messze, a szörnyü Erínüszeket szolgálni azontúl.
79.	Bár eltűntetnének eként az Olümposzon élők,
80.	vagy lenyilazna a széphaju Artemisz; akkor Odüsszeuszt
81.	meglátnám, noha gyűlölt föld mélyébe leszállva:
82.	és bennem sose lelne silányabb férfi örömre.
83.	Mert el tudja viselni baját, aki ébren egésznap
84.	hosszan sír s a szivét sorvasztja a sok keserűség,
85.	éjjel azonban az álom fogja: feledteti minden
86.	búját és örömét, ha körülveszi két szemehéját.
87.	Csakhogy az isten rám még gyötrő álmokat is küld.
88.	Most is az ő képmása feküdt mellettem az éjjel;
89.	éppenolyan volt, mint mikor elment harcba; s a szívem
90.	örvendett, mivel azt hittem már, hogy nem is álom.”
91.	Így szólt; s már az aranytrónszékű Hajnal is eljött.
92.	Síró hangját meghallotta a fényes Odüsszeusz:
93.	töprengett ezután, s úgy tűnt neki, hogy felesége
94.	már meg is ismeri őt és ott áll már feje mellett.
95.	Fölkelt, fogta nyalábra a bundát és takaróját,
96.	és egy székre bevitte a házba; a durva ökörbőrt
97.	vitte ki; és fölemelve kezét nagy Zeuszhoz esengett:
98.	„Zeusz atya, hogyha a szárazon és vizen át akarattal
99.	hoztatok oly sok bajnak utána megint a hazámba,
100.	akkor tedd: hallassa szavát bentről, aki éber,
101.	és nekem egy másik csodajelt te mutass odakintről.”
102.	Így szólt ő könyörögve; meg is hallgatta a bölcs Zeusz:
103.	mennydörgött is azonnal a fényes olümposzi csúcson,
104.	fennen a felhőkből; megörült neki bajnok Odüsszeusz.
105.	És bentről meg egy őrlőasszony küldte a hangját,
106.	nem távol, hol a népek pásztora malmai álltak,
107.	s egyre tizenkét asszony sürgött malmai mellett,
108.	búzát és árpát őröltek, a férfiak étkét.
109.	Mind lefeküdtek már, miután kifogyott gabonájuk,
110.	ez leggyöngébb volt s még nem volt kész a dologgal;
111.	most meg is állította a malmát, s — jó jelül — így szólt:
112.	„Zeusz atya, ó, ki uralkodol isteni s emberi népen,
113.	jaj be nagyot dördült a te hangod a csillagos égből,
114.	bár felhő sincs fönt; bizonyára csodás jelül adtad.
115.	Hát amit én nyomorult mondok, tedd azt is igazzá:
116.	legvégső s legutolsó szép lakomájuk egyék már
117.	itt Odüszeusz palotájában mai nappal a kérők,
118.	lélekevő fáradság közt kik a tagjaimat már
119.	szétnyűtték őrléssel, most egyenek legutolszor.”
120.	Így szólt ez; megörült az igének a bajnok Odüsszeusz
121.	s Zeusz dörgésének: mert tudta, hogy ittvan a bosszú.
122.	Gyűltek Odüsszeusz szép házában a többi leányok
123.	s nempihenő lángot gyujtottak a tűzhelyen immár.
124.	Télemakhosz meg kelt föl az ágyból, isteni férfi,
125.	öltönyt öltve, hegyes kardját vállára kötötte,
126.	majd gyönyörű saruit ragyogó talpára csatolta,
127.	fogta erős gerelyét, a hegyes rézzel hegyezettet.
128.	És a küszöbre került, s Eurükleiához ekép szólt:
129.	„Kedves anyó, megtiszteltétek-e végül a vándort
130.	ággyal s étellel, vagy: mint fekszik, ki se bánja?
131.	Mert hisz az édesanyám is olyan, bármíly okos asszony,
132.	megteszi azt, hogy a földi halandók közt a silányat
133.	vaktában jóllátja, s a jót üresen tovaküldi.”
134.	Válaszul így szólt most az okosszivü Eurükleia:
135.	„Gyermekem, ebben anyád nem vétett, hát sose vádold.
136.	Mert hiszen itt ült s bort ivott az, amennyire vágyott,
137.	enni nem óhajtott többet; hisz anyád tudakolta.
138.	És amikor pihenés, alvás járt már az eszében,
139.	akkor anyád a leányoknak szólt, vessenek ágyat;
140.	csakhogy a vendég, mint amolyan sorsverte busongó,
141.	nem kívánt puha ágyon, lágy derekaljon aludni;
142.	nyers bőrén az ökörnek hált inkább, meg a birkák
143.	irháján odakint; s mi terítettünk takarót rá.”
144.	Szólt; mire Télemakhosz kifelé ment, végig a termen,
145.	vitte a dárdáját; két fürge kutyája követte.
146.	Jólábvértes akhájokhoz sietett ki a térre.
147.	S most a cselédlányoknak mondta az isteni asszony,
148.	Eurükleia, leánya a Peiszénór fia Ópsznak:
149.	„Rajta, ti öntözzétek föl, kisöpörve a házat,
150.	nagysebesen, s a remek székekre borítsatok ékes
151.	bíbor szőnyegeket; ti pedig lukacsos szivacsokkal
152.	mossátok le az asztalokat; ti a borkeverőket
153.	tisztítsátok, a kettős serlegeket; ti a kútra
154.	menjetek el vízért, szaporán hozzátok a házba.
155.	Mert a kevély kérők nem lesznek messze sokáig,
156.	hajnalban jönnek, hiszen ünnepet ül valamennyi.”
157.	Szólt; s nagyonis hallgattak rá, tették a parancsát.
158.	És a sötétvizü kútfőhöz húsz ment el azonnal,
159.	míg ügyesen sürgött-forgott a teremben a többi.
160.	Majd az akhájok szolgalegényei jöttek; ezek meg
161.	jól és értően hasogattak fát; a leányok
162.	jöttek a forrástól. És jött be közéjük a kondás,
163.	három legszebb hízóját hajtotta magával,
164.	s mindet az udvari szép keritésnél hagyta legelni.
165.	Ő maga mézédes szókkal szólt hős Odüszeuszhoz:
166.	„Jó idegen, jobb szemmel néznek-e már az akhájok,
167.	vagy megvetnek a házban téged, mint ezidáig?”
168.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
169.	„Eumaiosz, bár büntetnék meg az istenek őket
170.	csúnya, kevély és átkos tetteikért, melyeket más
171.	házában tesznek, s nincs bennük semmi szemérem.”
172.	Ők egymással ilyen szavakat hallatva beszéltek;
173.	s ekkor a kecskék pásztora jött közelükbe, Melantheusz:
174.	legszebb kecskéit hajtotta be éppen a nyájból,
175.	kérőknek lakomául; két bojtára követte.
176.	Visszhangos tornácba a kecskéket bekötötte,
177.	s ő maga szúró szókkal szólt Odüszeuszhoz azonnal:
178.	„Ej, idegen, terhünkre te még itt jársz a teremben,
179.	és koldulsz a vitézektől? Hát nem takarodsz ki?
180.	Azt hiszem, egymástól mi előbb már nem köszönünk el,
181.	mint egymás öklét ízlelve: a kéregetésed
182.	nincs rendjén: az akhájok másutt is lakomáznak.”
183.	Ezt mondotta; de mitse felelt leleményes Odüsszeusz,
184.	némán rázta fejét, szive mélyén rejtve a rosszat.
185.	Arra, Philoitiosz, emberek elseje, harmadikul jött,
186.	kérőknek meddő tehenet s hízott gödölyéket
187.	hajtva: a révészek hozták ezeket, kik az embert
188.	áthordják a vizen, ha az ő tájukra vetődik.
189.	Visszhangos tornácba az állatait bekötötte,
190.	ő maga Eumaioszhoz lépett s kérdeni kezdte:
191.	„Mondd csak meg, kondás, ki az új vendég, aki most jött
192.	szép palotánkba? S az apja, az anyja ki? Ő maga mit mond,
193.	honnan ered? Hol a nemzetsége s az otthona földje?
194.	Ó, a szegény: hisz alakja olyan, mint büszke királyé:
195.	csakhogy az istenek így meritik le a messzebolyongót,
196.	s néki ilyen rossz sorsot szőnek, még ha király is.”
197.	Szólt, és jobbjával megfogta kezét Odüszeusznak,
198.	és őt megszólítva ekép, szárnyas szavakat szólt:
199.	„Üdvözlégy, vendég atyus, és legalább a jövőben
200.	légy boldog, mert most, látom, sok bajba merültél.
201.	Zeusz atya, nincs nálad pusztítóbb isten az égben:
202.	nemzed a férfiakat, de utána hagyod lemerülni
203.	őket a bajba könyörtelen és a dühös nyavalyákba.
204.	Lásd, a verejték vert ki, amint rádnéztem, a könnyem
205.	csordult, mert az eszembe jutott Odüszeusz: bizonyára
206.	ő is ilyen rongyokban jár-kel a földilakók közt,
207.	hogyha ugyan valahol még él és látja a napfényt.
208.	Hogyha pedig meghalt s Hádész házába került már,
209.	jaj nekem akkor a jó Odüszeuszért, jaj, hiszen engem
210.	még gyereket, csordássá ő tett lenn a kephallén
211.	földön. S most, hogy száma se már a baromnak, s másnál
212.	ennyire nem szaporodnak a széleshomloku marhák:
213.	most mástól kapom én a parancsot, hogy betereljem
214.	nékik a marhákat lakomázni; fiával a házban
215.	nem gondolnak, az istentől sem félnek; a távol
216.	járó úr vagyonát fel akarják osztani végül.
217.	Hát hisz az én lelkem kedves kebelemben elégszer
218.	hánykódik hevesen: mert rossz ám, míg fia itt él,
219.	marháimmal a más mezejére vonulnom el innen,
220.	és idegen néphez; de bizony gonoszabb, ha maradva
221.	őrzöm az állatokat, mások számára, bajok közt.
222.	Már elszöktem volna talán más büszke királyhoz
223.	régen, mert ami itt van, tűrni tovább lehetetlen;
224.	azt a szerencsétlent várom mégis, valahonnan
225.	tán hazatérve, a kérőket szétszórja a házban.”
226.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
227.	„Csordás, hisz nem vagy hitvány te, sem esztelen ember;
228.	jól látom magam is, hogy okosság fér a szivedhez;
229.	hát neked elmondom, szent esküvel is kijelentem:
230.	tudja tehát meg Zeusz legelőbb, meg a vendégasztal,
231.	s tűzhelye hős Odüszeusznak, amelyhez járulok itten,
232.	hogy megjő Odüszeusz ide, míg te is itt vagy a házban,
233.	és megláthatod őt a szemeddel, hogyha kivánod,
234.	mint öli majd le a kérőket, kik a házban urak most.”
235.	Erre a marhát őrző csordás válaszul így szólt:
236.	„Jó idegen, Zeusz vinné teljesedésbe a szódat:
237.	meglátnád, hogy erőm míly nagy s kezeim se silányak.”
238.	S Eumaiosz velük együtt kérte az égilakókat,
239.	hogy házába a bölcs Odüszeusz hazatérjen, elérjen.
240.	Ők egymással ilyen szavakat hallatva beszéltek;
241.	s közben a kérők Télemakhosz számára a romlást
242.	és a halált tervezték; s jött balról a madárjel:
243.	fennsuhanó hegyi sas, karmában gyönge galambbal.
244.	Amphinomosz szólalt meg köztük szónoki szóval:
245.	„Kedveseim, látom, sose fut már célba e tervünk:
246.	Télemakhosz megölése; siessünk hát lakománkhoz.”
247.	Így szólt Amphinomosz, s mindnek tetszett a beszéde.
248.	Majd, hogy az isteni hős Odüszeusz házához elértek,
249.	bent köpenyük székekre s a karszékekre vetették,
250.	áldoztak hájas juhokat, hízott gödölyéket,
251.	áldoztak hízott disznót, marhát a mezőről;
252.	s belsőrészt sütvén, szétosztván, egybekeverték
253.	vízzel a bort és osztott már poharat ki a kondás.
254.	Emberek elseje járt a kenyér gyönyörű kosarával
255.	körbe, Philoitiosz, és borukat töltötte Melantheusz.
256.	S ők kirakott kész étkek után kezüket kivetették.
257.	Bent ültette le Télemakhosz, cselt szőve, Odüsszeuszt,
258.	nem távol jólépült otthona kőküszöbétől,
259.	egy faragatlan széket tett oda és kicsi asztalt;
260.	s tett oda belsőrészből húst, töltött neki bort is
261.	szép szinarany serlegben, s hozzá íly szavakat szólt:
262.	„Itt ülj most szépen, daliák közt bort iszogatva.
263.	Én szúró szavukat, kezüket majd visszariasztom
264.	innen a kérőknek, mert nem vendégfogadó ez,
265.	ám Odüszeusz palotája, ki ezt számomra szerezte.
266.	És, kérők, fékezzétek szivetekben a gáncsot
267.	és kezetek, nehogy itt civakodjunk és veszekedjünk.”
268.	Így szólt; erre a kérők mind ajkukba haraptak,
269.	bámulták a fiút, hogy mennyire bátor a hangja.
270.	S Eupeithész fia, Antinoosz szólt köztük eképen:
271.	„Télemakhosz szava bárha kemény is, tűrjük, akhájok,
272.	hallgassunk rá, bár szörnyen fenyegetve parancsol;
273.	bántani most őt Zeusz Kronión nem hagyja: különben
274.	elhallgattatnók, bármíly élesszavu szónok.”
275.	Így szólt Antinoosz, hanem ő nem ügyelt a szavára.
276.	Közben a városon át szent áldozat-állataikkal
277.	mentek a hírnökök; és gyülekeztek a fürtös akhájok
278.	messzelövő nagy Apollón árnyas szent ligetében.
279.	S ők, hogy a háthús megsült és húzták le a nyársról,
280.	már szétosztva, dicsőséges lakomát lakomáztak.
281.	Tettek a felszolgálók részt Odüszeusznak elébe,
282.	annyit, amennyit a többi kapott; így adta parancsát
283.	Télemakhosz, kedves fia isteni hős Odüszeusznak.
284.	Most sem hagyta Athéné, hogy szűnjék meg a kérők
285.	lélekemésztő ócsárlása: hatoljon a bántás
286.	még mélyebbre szivébe az isteni hős Odüszeusznak.
287.	Volt ott egy gonosz ember a kérők nagy seregében,
288.	Ktészipposznak hívták, és a hazája Szamé volt:
289.	ez feleségül, igen nagy kincseiben bizakodva,
290.	kérte a régen messzeszakadt Odüszeusz feleségét.
291.	Hát a kevély kérők közül ez szólt most legelőször:
292.	„Hős kérők, mondok valamit, hallgassatok énrám.
293.	Részét már megkapta a vendég, úgy, ahogy illik;
294.	mert nem igazságos, sose szép, hogy Télemakhosznak
295.	vendégét, ha akárki jön is, még megrövidítsük:
296.	íme tehát adok én is ajándékot neki, hogy majd
297.	adja a fürdős-szolgának, vagy bárki egyébnek,
298.	isteni hős Odüszeusz palotája ölén aki szolgál.”
299.	Szólt, s izmos markával ökörlábat hajitott rá,
300.	melyet előbb a kosárból vett ki; de bajnok Odüsszeusz
301.	könnyeden elrántotta fejét, s közben szive mélyén
302.	csak keserűn nevetett: a szilárd falat érte a lábcsont.
303.	Ktészipposzt meg Télemakhosz korholta szavával:
304.	„Ktészipposz, bizony így jobban járt sokkal a lelked:
305.	elvétetted a vendéget, mert félrehajolt ő.
306.	Mert hiszen érte hegyes dárdám derekadba beverném,
307.	és temetésed rendezhetné itt az apád, nem
308.	nászod. Hát gonoszat házamban senkise merjen,
309.	mert már felfogom én s értem lelkemben, amit kell,
310.	s hogy mi a jó, mi a rossz: hisz gyermek voltam idáig.
311.	Azt még csak tűröm, szemeim láttára miképen
312.	öldösitek juhaim, borom isszátok, gabonámat
313.	faljátok ti: nehéz egynek harcolni sokakkal.
314.	Csakhogy a rosszat már nekem itt gonoszul ne tegyétek;
315.	vagy ha megölni akarnátok még engem is érccel,
316.	ezt magam is kívánnám már, több lenne a haszna,
317.	hogyha halok, mint szemlélnem szakadatlan a szégyent,
318.	hogy vendégeimet bántják s gyönyörű palotámban
319.	minden szolgaleányt rútul rángatnak a kérők.”
320.	Így szólt; és amazok mind hosszan csöndbe merültek.
321.	Csak nagykésőn mondta Damasztoridész Ageláosz:
322.	„Kedveseim, közülünk ha igazságos szavakat hall,
323.	senki ne sértődjék meg, zokszót senkise ejtsen;
324.	hát sose lökdössétek a vándort, mást se a szolgák
325.	közt, kik az isteni hős Odüszeusz házába sürögnek.
326.	Télemakhoszhoz s anyjához meg van nekem egy szóm;
327.	gyöngéd szó, mely tán mindkettő szíve szerint lesz.
328.	Kettőtök kebelében amíg még hitte a lélek,
329.	hogy házába a bölcs Odüszeusz hazatérhet, elérhet,
330.	addig ugyan nem volt vétek, hogy vártatok és itt
331.	fékeztétek a kérőket, hisz a hasznotok is több
332.	úgy lett volna, ha ő megtérvén megjön a házba.
333.	Csakhogy most bizonyos, hogy már sose jön haza többé:
334.	ülj hát édesanyád mellé s mondd el neki mindezt,
335.	menjen a legderekabbhoz, a legtöbb kincset adóhoz,
336.	hogy te is élvezd már, ami rádmaradott az apádtól,
337.	idd borod, edd kenyered, s ő más házát igazítsa.”
338.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
339.	„Halld, Ageláosz — Zeuszra s apám sok szörnyü bajára,
340.	messze hazájától aki jár, vagy tán odalett már
341.	én nem kívánom halogatni anyám lakodalmát,
342.	sőt kérem, hogy eredjen a kedve szerint, adományt is
343.	bőven adok; csak restellem, hogy anyám palotánkból
344.	durva szavakkal elűzzem; ilyentől mentsen az isten.”
345.	Így szólt Télemakhosz; de a kérők közt nagy Athéné
346.	nemlohadó nevetést keltett, s eszüket kicsavarta.
347.	S már idegen lett állcsontjuk s még egyre nevettek,
348.	véres húsokat ettek, mindnek a két szeme könnyel
349.	telt meg egészen, a lelkük már sejtette a sírást.
350.	S isteni-képü Theoklümenosz kezdett a beszédbe:
351.	„Jaj, nyomorultak, míly átok sujt? Éjbe borult már
352.	teljesen arcotok és fejetek, meg a térdetek is lenn,
353.	úszik a könnyben az orcátok, fölhangzik a jajszó,
354.	ázik a síkos vérben a fal meg a szépmivü fülkék,
355.	árnyakkal telt már meg a csarnok, telt meg az udvar,
356.	szállnak a mély Ereboszba, homályba; a nap kialudt már,
357.	nincs odafönt, s a sötétségnek vészes köde terjeng.”
358.	Szólt; mire mind édes nevetésre fakadtak a kérők.
359.	S Eurümakhosz, Polübosz fia kezdett köztük a szóba:
360.	„Lám elment esze ennek a most idejött idegennek.
361.	Rajta, vezessétek ki, legények, azonnal az ajtón:
362.	menjen már a piacra, ha itt neki éj van a házban.”
363.	Isteni-képü Theoklümenosz pedig újra ekép szólt:
364.	„Eurümakhosz, sose kértelek én téged vezetőért:
365.	megvan még a szemem s a fülem, két lábam is itt van,
366.	és kebelemben jó eszem is, nem akad hiba benne:
367.	majd kivezetnek ezek, mert látom már, hogy a vész jön,
368.	s attól nem tud messzekerülni vagy elmenekülni
369.	egy kérő sem: mind, akik isteni hős Odüszeusznak
370.	háza ölén most sértve kevélyen rosszat okoztok.”
371.	Szólt, és már ment is ki a kényelmes palotából,
372.	Peiraiosz házához; az őt szivesen befogadta.
373.	Hát egymásra kacsintva a kérők most valahányan
374.	Télemakhoszt bosszantották, kinevetve az ő két
375.	vendégét. És egyik a hetyke fiúk közül így szólt:
376.	„Télemakhosz, nincs vendéglátó gazda, ki nálad
377.	rosszabbul járhat. Hisz ez itt csak csúnya csavargó,
378.	enni meg inni mohó, de a munkát nem nagyon érti,
379.	semmi nehéz dolgot, csak lézeng, terhe a földnek;
380.	és az a másik meg nekiáll jósolni jövendőt.
381.	Jobb, ha tanácsom megfogadod, hisz a hasznod is így több:
382.	két vendéged a jóevezőjü hajóba bedobjuk,
383.	és szikelosz néphez küldjük; remek áron eladjuk.”
384.	Hát így szóltak a kérők; ő nem ügyelt a szavukra,
385.	szótalanul csak az apját nézte, vigyázta szünetlen,
386.	hogy mikor is csap végre kezével a szemtelenekre.
387.	Szembe velük gyönyörű széket vitetett be a közbe
388.	Íkariosz lánysarja, okosszivü Pénelopeia,
389.	s így hallgatta beszédét mindnek a férfiteremből.
390.	S ők készítgették mulatozva, nevetve, az édes
391.	dús lakomát, miután áldozták bőven a barmot;
392.	mégsem lett lakomájuknál iszonyúbb a világon,
393.	melyet az istennő meg a bátor férfiu főzött
394.	ekkor a kérőknek, kik előbb csufosat cselekedtek.
 
				

	
	
				

vissza a tartalomjegyzékhez