vissza a tartalomjegyzékhez

Huszonegyedik ének

AZ ÍJVERSENY

 
				
				
				


1.	S most az eszébe vetette bagolyszemü Pallasz Athéné
2.	Íkariosz lányának, okosszivü Pénelopénak,
3.	íjat tennie s szürke vasat kérői elébe
4.	versenyül, és az ölést megkezdeni férje lakában.
5.	S ő a magas lépcsőn fölső házába, elindult;
6.	izmos kézbe ragadta a kampós kulcsot, a szépet,
7.	mely rézből készült, s elefántcsont volt a fogója.
8.	Belső terme felé sietett; vele mentek a lányok.
9.	Fölhalmozva feküdt ott kincse királyi urának,
10.	réz meg arany meg míves gonddal megkalapált vas,
11.	ott függött az a visszacsapó íj, és a nyilaknak
12.	tegze, amelyben sóhaj-ütő sok vesszeje várt már.
13.	Ezt Lakedaimónban neki egykor ajándokul adta
14.	Íphitosz Eurütidész, a haláltalanokra hasonló.
15.	Összekerültenek ők egymással Messzénében,
16.	bölcseszü Orszilokhosz házában, melybe Odüsszeusz
17.	kárpótlásért jött: ez járt neki ettöl a néptől:
18.	Messzénébe ragadtak a jóevezőjü hajósok
19.	háromszáz birkát Ithakából, pásztoraikkal.
20.	Értük szállt követül ki Odüsszeusz ekkora útra
21.	még sihederként, mert küldötte az apja s a vének.
22.	Ott járt Íphitosz is, ki keresve kutatta tizenkét
23.	eltűnt kancáját, szívós öszvéreit akkor;
24.	és a lovak hozták a fejére a vészt meg a véget,
25.	mert miután az erőslelkű Zeusz-sarjhoz, a harcos
26.	Héraklészhoz elért, aki híres a nagy munkákról,
27.	az vendég létére megölte a háza ölében
28.	őt gonoszul, nem tisztelt istent, s mit maga nyujtott
29.	néki, a vendégasztalt sem; de megölte a férfit
30.	és a patás lovakat mind megtartotta magának.
31.	Még azokért járt ő, mikor összekerült Odüszeusszal,
32.	s íjat adott neki, Eurütoszét, aki ezt a fiára
33.	hagyta örökbe, midőn elhúnyt a magas palotában.
34.	Éles kardot adott, jó dárdát néki Odüsszeusz,
35.	mint első vendégadományt, de nem ültek az egymás
36.	asztala mellé, mert Zeusz sarja előbb leütötte
37.	Íphitosz Eurütidészt, a haláltalanokra hasonlót.
38.	Attól kapta az íjat Odüsszeusz, és sose vitte
39.	hadba magával, hogyha elindult barna hajókkal,
40.	mint szeretett társ emlékét őrizte örökkön
41.	termeiben, s másutt nem hordta, csak otthona földjén.
42.	És hogy elért belső terméhez az isteni asszony,
43.	tölgyküszöbére fölállt ott, melyet hajdan a jó ács
44.	mesterien legyalult, azután csaptatta zsinórral,
45.	oldalfát tett rá, ragyogó ajtókat ezekre;
46.	Pénelopeia a szíjat eloldta a zár-karikákról,
47.	és beleillesztvén kulcsát, széttolta a závárt
48.	és a reteszt. Úgy bődült az föl, mintha a réten
49.	nagy bika bődül föl, szép ajtaja ekkora zajjal
50.	zörrent kulcsa ütése alatt, szétnyíltak a szárnyak.
51.	Bent nagy emelvény állt; föllépett rá: azon álltak
52.	illatozó szép drága ruhákkal rakva a ládák.
53.	Ágaskodva emelte le végül az íjat a szögről,
54.	együtt fényes tokjával, mely jól boritotta.
55.	Ott azután le is ült, kedves térdére letette,
56.	éles hangon sírt, így húzta elő ura íját.
57.	S hogy gyönyörére betelt már sokkönnyű zokogással,
58.	visszaeredt a nemes kérőkhöz a férfiterembe,
59.	vitte kezében a visszacsapó íjat, meg a tegzet,
60.	mely sírást okozó nyílvesszőkkel tele volt már.
61.	Szolgálói vasalt kast hoztak utána, amelyben
62.	hős ura sok versenyszerszáma hevert, a vas és érc.
63.	És amidőn kérőihez ért le az isteni asszony,
64.	gondosmívü tető pillére tövébe megállott,
65.	s arca elé csillámló fátylát vonta kezével;
66.	szorgos szolgaleány állt mindkét oldala mellé.
67.	Nyomban a kérőkhöz fordult, így mondta beszédét:
68.	„Hallgassátok a szóm, ti nemes kérők, kik e háznak
69.	úgy nekiestetek, esztek is, isztok is itten örökké,
70.	mert rég távolidőzik a gazda; de mondani mást már
71.	nem tudtok, sem egyéb ürügyet kitalálni, csak azt, hogy
72.	engem akartok mind elvenni hites feleségül.
73.	Rajta tehát, kérők, ha ilyen díj tűnik elétek.
74.	Isteni hős Odüszeusz íját versenyre bocsátom:
75.	mert aki legkönnyebben tudja fölajzani íját,
76.	s mind a tizenkét fejsze fokán átlő a nyilával,
77.	majd ahhoz megyek én, elhagyva e hitvesi házat,
78.	mely pedig oly gyönyörű, telides-tele dús vagyonával;
79.	jól tudom én: álmomban is emlékezni fogok rá.”
80.	Szólt, és Eumaioszt odahívta, az isteni kondást,
81.	íját tennie s szürke vasat kérői elébe.
82.	Könnyrefakadt, átvette, letette elébük a kondás;
83.	s látva az úr íját, a gulyás is sírt a sarokban.
84.	Antinoosz rájukförmedt, szót szólva kimondta:
85.	„Bamba parasztok, nem láttok messzebb ti a mánál,
86.	két nyomorult, minek is pityeregtek, az asszonyotoknak
87.	lelkét keblében bolygatva? Hisz úgyis elég sok
88.	kín bénítja a lelkét, mert jó hitvese meghalt.
89.	Hát idebent némán egyetek, vagy sírjatok ottkinn,
90.	eltakarodva a házból, és hagyjátok az íjat
91.	áldatlan versenyre a kérőknek: mivel én azt
92.	nem hinném, hogy akadna, ki egykönnyen felidegzi.
93.	Mert hisz ezek közt nincs olyan egy sem, mint amilyen volt
94.	bajnok Odüsszeusz, kit magam is láttam szemeimmel,
95.	s emlékszem még rá, pedig akkor kisfiu voltam.”
96.	Így szólt, ám közben kebelében a lelke remélte:
97.	ő lesz majd, aki fölhúrozza s a sok vason átlő.
98.	És bizony ő lett az, ki megízlelhette először
99.	nyílvesszőjét hős Odüszeusznak, akit lakomázva
100.	sértegetett a teremben s ráuszitotta a többit.
101.	Télemakhosz meg ekép szólt nékik szent erejével:
102.	„Jaj, eszemet Kronidész Zeusz már elvette egészen.
103.	Édesanyám azt mondja, pedighát annyira józan,
104.	hogy feleségül megy máshoz s elhagyja a házat:
105.	és én még nevetek, buta szívvel örülni tudok még.
106.	Rajta tehát, kérők, ha ilyen díj tűnik elétek,
107.	mint aminő asszonyt nem hordoz mást az akháj föld,
108.	Argoszban, se Mükénében s szentföldü Püloszban,
109.	itt Ithakában sem, sem a szárazföld televényén;
110.	tudjátok ti is azt, minek is dícsérem anyámat?
111.	El ne odázzátok ti a versenyt, hosszan az íjnak
112.	ajzását ne halasszátok, hadd lássuk a dolgot.
113.	Sőt magam is megpróbálkoznám evvel az íjjal.
114.	Tán fölhúrozom én s a vason tán átfut a vesszőm;
115.	akkor anyám, a királyné nem megy el innen a házból
116.	mással, hogy szomorodjam, tán majd nem hagy el engem,
117.	édesapám szép fegyvereit ha emelni tudom már.”
118.	Mondta, s a válláról bíbor köpenyét levetette,
119.	fölpattanva, hegyes kardját is vette le véle.
120.	Sorban a fejszéket föl is állította, egy árkot
121.	ásva az összesnek, hosszút, csaptatta zsinórral,
122.	s feltöltötte körül. S elfogta a bámulat őket,
123.	míly gyönyörűen rakta ki, bár azelőtt sose látta.
124.	Majd a küszöbre került és megpróbálta az íjat.
125.	Háromszor megrázta, magához húzni igyekvőn,
126.	háromszor kifogyott az erőből, bárha remélte
127.	lelkében, hogy még fölidegzi s a sok vason átlő.
128.	S nékifeszülve negyedszer, tán még megteszi végre,
129.	csakhogy Odüsszeusz intett s megfékezte a vágyót.
130.	Télemakhosz pedig így szólt újból szent erejével:
131.	„Jaj, hát már hitvány leszek én és gyönge ezentúl,
132.	vagy nagyon ifju vagyok s még nincs mit bízni karomban,
133.	hogy megvédhessen, ha viszályt kezd vélem akárki.
134.	Rajta tehát ti, akiknek nálam több az erőtök,
135.	próbáljátok ez íjat, döntsük már el a versenyt.”
136.	Szólt, és lába elébe, a földre letette az íjat,
137.	támasztotta eresztékes, sima ajtófához:
138.	és odatette a gyors vesszőt is a szép karikához,
139.	s honnan előbb fölkelt, le is ült ismét ama székre.
140.	S Eupeithész fia, Antinoosz szólt köztük eképen:
141.	„Rajta tehát, jobbkéz fele sorbahaladva, ti társak,
142.	ott kezdjétek a sort, hol a bort a kupákba betöltik.”
143.	Így szólt Antinoosz, s mindnek tetszett a beszéde.
144.	És legelőször Leiódész, Oinopsz fia kelt föl:
145.	oltárnézőjük volt ez, s hol a drága vegyítő
146.	állt, legbeljebb ült mindig; s neki volt csak a vétek
147.	gyűlöletes, korholta miatta elégszer a többit.
148.	Hát ő fogta először a gyors vesszőt meg az íjat,
149.	és odaállt a küszöbre, s az íjat megpróbálta,
150.	s föl nem húrozhatta, mivel hamarabb belefáradt
151.	gyöngéd, lágy keze. Így szólt ekkor a várakozókhoz:
152.	„Én már nem feszitem ki, fiúk, vegye más a kezébe;
153.	sok derekat fog még ez az íj megfosztani bátor
154.	lelkétől s a szivétől: csakhogy jobb odaveszni,
155.	mint noha élni tovább, de örökre lemondani arról,
156.	mind amiért vágyón és nap nap után idegyűlünk.
157.	Most csak akad köztünk néhány, ki reméli szivében,
158.	hogy nőül veszi Pénelopét, Odüszeusz feleségét:
159.	ám ha az íjjal próbát tesz s maga látja a dolgot,
160.	akkor csak kérjen meg más széplelkü akháj nőt,
161.	sok jegyajándékkal; s menjen feleségül az ahhoz,
162.	kit neki sorsa jelölt, s ki a legtöbb kincset igéri.”
163.	Így szólt hát, s a kezéből újra letette az íjat,
164.	s támasztotta eresztékes, sima ajtófához,
165.	és odatette a gyors vesszőt is a szép karikához,
166.	s honnan előbb fölkelt, le is ült ismét ama székre.
167.	Antinoosz meg ráförmedt, szót szólva kimondta:
168.	„Leiódész, míly szó szökkent ki fogad keritésén?
169.	rettenetes, kínzó: hallom, s már elfut a méreg;
170.	azt mondod, hogy sok derekat megfoszt ez a fegyver
171.	lelkétől, csak mert te magad nem győzöd erővel.
172.	Mert nem olyannak szült a világra anyád, a királyné,
173.	hogy kifeszítsed az íjat s jól tudj bánni a nyíllal.
174.	Majd a nemes kérők közül egy sebesen kifeszíti.”
175.	Szólt, s kecskék őrzőjét hívta közelbe, Melantheuszt:
176.	„Rajta, Melanthiosz, indulj, rakj tüzet itt a teremben,
177.	tégy közelébe hatalmas széket s gyapjat a székre;
178.	hozz azután bentről egy jókora faggyukorongot,
179.	hogyha fölolvasztjuk, megkenjük véle az íjat,
180.	ifjak, s majd nekivágunk és befejezzük a versenyt.”
181.	Szólt; lobogó lángot gyujtott bent erre Melantheusz,
182.	tett közelébe hatalmas széket s gyapjat a székre;
183.	hozta a házból is ki a jókora faggyukorongot.
184.	Ekkor az ifjak fölmelegítették, de az íjat
185.	nem tudták kifeszíteni, mert erejük kevesebb volt.
186.	S Antinoosz volt hátra csak isteni Eurümakhosszal,
187.	kérők két vezetője, közöttük a legderekabbak.
188.	Együtt mentek most ketten kifelé a teremből,
189.	csordás és kondás, szolgái a hős Odüszeusznak;
190.	és a nyomukba eredt a sokattűrt isteni férfi.
191.	És amikor kívül jártak már udvaron, ajtón,
192.	akkor hozzájuk mézédes szókkal ekép szólt:
193.	„Csordás és te kanász, megmondjam-e nektek a szómat,
194.	vagy pedig elrejtsem? De a lelkem szólani késztet.
195.	Harcolnátok-e érte, ha most valahonnan Odüsszeusz
196.	hirtelen így megjönne, egy istenség hazahozná?
197.	Kit védelmeznétek, a kérőket vagy Odüsszeuszt?
198.	Lelketek és szivetek, mondjátok meg, hogyan érez.”
199.	Erre a marhát őrző csordás válaszul így szólt:
200.	„Zeusz atya, bárcsak e vágyam teljesedésbe mehetne;
201.	bár hazaérne urunk, bár hozná vissza a daimón;
202.	meglátnád, hogy erőm míly nagy s kezeim se silányak.”
203.	S Eumaiosz vele együtt kérte az égilakókat,
204.	hogy házába a bölcs Odüszeusz hazatérjen, elérjen.
205.	Ő meg a kettőnek látván őszinte szivébe,
206.	újra ekép fordult hozzájuk, szólva szavával:
207.	„Itt van már, hiszen én vagyok az: sok bajnak utána
208.	értem, húsz év elteltével, az itthoni földre.
209.	S már látom, hogy a házam ölén egyedül ti örültök
210.	szolgáim közt jöttömnek: nem is ért a fülembe,
211.	hogy hazatérésem más így kérné könyörögve.
212.	Hát, ami lesz, kijelentem nektek, igaz szavaimmal,
213.	isten a gőgös kérőket ha megadja levernem,
214.	mindkettőtöknek feleséget, birtokot adva,
215.	házat emeltetek itt, közelemben, s Télemakhosszal
216.	társak, testvérek lesztek ti előttem ezentúl.
217.	Lássátok, mutatok szemeteknek más bizonyos jelt,
218.	hogy rámismervén, bizalom keljen szivetekben,
219.	sebhelyemet, mit a hófogu kan mart, Autolükosznak
220.	sarjaival régen hogy a Parnasszoszra siettem.”
221.	Mondta, s odébbtartotta a rongyait ekkor a sebről.
222.	S ők, hogy meglátták s föl is ismerték az egészet,
223.	sírtak, a bölcs Odüszeusz köribé vetvén ki a karjuk,
224.	és szeretettel csókolták a fejét meg a vállát.
225.	És nekik is fejüket, kezüket csókolta Odüsszeusz.
226.	S tán a nap is zokogásuk közben száll le az égről,
227.	hogyha Odüsszeusz így nem szól s vele nem veti végét:
228.	„Szűntessétek a sírást és a nyögést, nehogy egy is
229.	meglásson, ha kijön, s odabent elmondja a dolgot.
230.	Menjetek inkább egyenként a terembe, ne együtt.
231.	Én legelőbb, azután ti; a jel pedig ez legyen, íme:
232.	majd a kevély kérők közül egy sem lesz, aki hagyja,
233.	hogy nekem átadják a kezembe a tegzet, az íjat:
234.	ámde te, isteni Eumaiosz, hozd végig a házon
235.	íjamat és a kezembe te add és mondd meg a nőknek,
236.	termük jólácsolt kapuit zárják el erősen,
237.	és ha közűlük jajt vagy zajt hall bárki a házból,
238.	férfiakét, zárt termünkből, kapuhoz ne szaladjon,
239.	csak végezze a munkáját némán, nyugalomban.
240.	És te, Philoitiosz, isteni férfi, figyeld a parancsom:
241.	zárd el az udvari ajtót gyorsan, jól reteszeld el.”
242.	Szólt, s már lépett is be a kényelmes palotába;
243.	s honnan előbb fölkelt, le is ült ismét ama székre.
244.	S két szolgája a hős Odüszeusznak ment be utána.
245.	Eurümakhosz meg már fel-alá forgatta az íjat,
246.	láng lobogása fölött melegítve, de hátra biz így sem
247.	tudta feszíteni; és följajdult hősi szivében.
248.	Bosszankodva beszélt azután, szót szólva kimondta:
249.	„Jaj nekem, értetek is, magamért is mardos a méreg.
250.	S annyira már nem a nászt siratom, noha bánt az is engem:
251.	hisz van még sok akháj nő, itt is, a vízkoszorúzta
252.	szép Ithakában, egyéb városban is épp elegendő;
253.	ámde ha ennyire elmaradunk az erőnkkel Odüsszeusz
254.	karja mögött, hogy még felhúzni se tudjuk az íját,
255.	rajtunk akkor a szégyen a messzi utódok előtt is.”
256.	Eupeithész fia, Antinoosz szólt válaszul erre:
257.	„Eurümakhosz, sose lesz így: meglátod magad is majd.
258.	Hisz ma a nép közt épp emez istennek van a szentelt
259.	ünnepe: íjat most ki feszítene? csak nyugalomban
260.	üljetek itt: de a fejszéket tán hagyjuk a földben
261.	állni: hiszen nem fog hozzájuk nyúlni amúgysem,
262.	szép termébe ki lép Láertiadész Odüszeusznak.
263.	Rajta, a töltögető járjon már körben a borral,
264.	hadd áldozzunk, s hagyjuk az ívelt íjat e napra;
265.	hajnalban meg a kecskék pásztora hozza, Melantheusz,
266.	hozzánk legszebben hízott gödölyéit a nyájból,
267.	hogy híres nyilazó Phoibosznak combokat adva,
268.	megpróbáljuk az íjat, a versenyt végbevihessük.”
269.	Így szólt Antinoosz, s mindnek tetszett a beszéde.
270.	Hírnökök öblítő vizet öntöttek kezeikre,
271.	s minden borkeverőt peremig töltöttek az ifjak,
272.	s osztották az italt, áldozva előbb a pohárból.
273.	És miután áldoztak s ittak, amennyit akartak,
274.	cselt szövögetve eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
275.	„Büszke királynő sok kérője, figyelj a szavamra:
276.	hadd mondom ki, amit kebelemben sürget a lelkem:
277.	Eurümakhoszt meg az isteni Antimakhoszt a leginkább
278.	kérem, mert úgy mondta a szót az imént, ahogy illik,
279.	hogy hagyjátok az íjat, bízva az égilakókban:
280.	majd ad az isten reggel erőt, akinek csak akarja.
281.	Hagyjátok nekem is megfognom e szép sima íjat,
282.	hogy veletek próbáljam erőm s a kezem, van-e bennem
283.	még oly erő, mint hajlékony testemben a múltban,
284.	vagy már elsorvadt a bolyongásban s a nyomorban.”
285.	Szólt; de bizony megbotránkoztak a többiek erre,
286.	mert féltek, hogy a jó íjat fölidegzi a vándor.
287.	Antinoosz meg ráförmedt, szót szólva kimondta:
288.	„Jaj, nyomorult idegen, nincs már egy csöpp kis eszed sem.
289.	Hát nem örülsz, hogy büszke körünkben ilyen nyugalomban
290.	itt lakomázhatsz, nem koplalsz, és hallod a hangunk
291.	és a beszédünket? Nincs koldus, más idegen sincs,
292.	társalgásunkat kinek így hallgatni lehetne.
293.	Téged a mézizü bor sebzett meg; másokat éppígy
294.	megront, hogyha mohón nyelik és mértéktelen isszák.
295.	Hírneves Eurütión kentaurosz is egykor a bortól
296.	bódult el, házában a hősszivü Peirithoosznak,
297.	hogy lapithákhoz látogatott. Bor szállt a fejébe,
298.	s őrjöngvén, gonoszat mívelt házában a hősnek.
299.	Megharagudtak a bajnokok és nekiestek: az ajtón
300.	vonszolták kifelé, bősz érccel előbb lemetélve
301.	orrát és fülét; s ő bomlott ésszel utána
302.	bódult lelke miatt átkot hordozva bolyongott.
303.	Kentaurok s lapithák így kezdtek háboruságot;
304.	ámde magának okozta a legtöbb bajt az a részeg.
305.	Éppenilyen nagy bajt jóslok neked is, ha az íjat
306.	megfeszited: sose számíthatsz azután kegyelemre
307.	itt, a mi községünkben, mert mi a barna hajóban
308.	majd Ekhetoszhoz, az emberkínzó szörnyü királyhoz
309.	küldünk el, s onnan sohasem menekülsz. Csak igyál hát
310.	csöndben, az ifjabbakkal már ne akarj vetekedni.”
311.	Válaszul így szólt most az okosszivü Pénelopeia:
312.	„Antinoosz, nem igazságos, sose szép, hogy a kedvét
313.	szegd a fiam vendégének, ki betért palotánkba.
314.	Tán ha Odüsszeusz roppant íját jól fölidegzi,
315.	bízva a karjában s erejében most ez a koldus,
316.	azt hiszed, elvisz majd engem s elvesz feleségül?
317.	Ezt a reményt ugyan ő maga sem táplálja szivében.
318.	Hát ne akadjon olyan kérő, ki ezért a szivében
319.	bosszúsan lakomáznék itt; sose volna ez illő.”
320.	Néki meg Eurümakhosz, Polübosz fia adta a választ:
321.	„Íkariosz lánysarja, okosszivü Pénelopeia,
322.	nem hisszük, hogy a férjed lesz, hiszen ez nem is illő;
323.	csakhogy szégyeljük, ha kicsúfol a férfi, az asszony,
324.	mert még így szólhat rólunk egy akháj, ki silányabb:
325.	»Ó, be erőtlenek óhajtják feleségül a bajnok
326.	nőjét, szép kicsiszolt íját fölajozni se tudják:
327.	egy jövevény koldus pedig eljött erre bolyongva,
328.	s könnyen fölhúrozta az íjat, a sok vason átlőtt.«
329.	Így szólhatnának, s mireánk zúdulna a szégyen.”
330.	Válaszul így szólt most az okosszivü Pénelopeia:
331.	„Eurümakhosz, hisz a községben jó híre amúgysem
332.	kelhet azoknak, akik fölemésztik a nagyszerü férfi
333.	házát. És azután ez mért is lenne gyalázat?
334.	Mert hisz tagbaszakadt és jó nagy termetü férfi
335.	és nemes ember gyermeke ő, azt vallja magáról.
336.	Adjátok neki hát a nagy íjat, lássuk a dolgot.
337.	Íme, kimondom a szót, és így megy teljesedésbe:
338.	hogyha segíti Apollón és fölidegzi az íjat,
339.	inget adok neki én, köpenyeggel, drága ruhákkal,
340.	jóhegyü hosszu gerelyt a kutyák meg az emberek ellen,
341.	és vele kétélű kardot, talpára sarúkat,
342.	és oda küldöm el őt, hova vágyik a szíve, a lelke.”
343.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
344.	„Nálam, anyám, joga több nincs senkinek ehhez az íjhoz:
345.	annak adom, kinek óhajtom, s attól tagadom meg;
346.	és aki csak sziklás Ithakán gyakorolja uralmát,
347.	vagy bármely szigeten; szemben lovas éliszi tájjal:
348.	egy sem tarthat erővel vissza. Ha úgy akarom, hát
349.	néki örökbe adom, hogy hordja magával az íjat.
350.	Hát a szobádba eredj, s munkáddal foglalatoskodj,
351.	rokka legyen gondod s a szövőszék, szolgaleánynak
352.	ossz munkára parancsot. Az íj meg a férfiaké lesz
353.	és legelőbb az enyém, aki úr vagyok ebben a házban.”
354.	Megdöbbenve vonult termébe az isteni asszony,
355.	mert a fiú okos intelmét befogadta szivébe.
356.	Szolgaleányaival fölső házába vonulva,
357.	drága uráért sírt, Odüszeuszért, mígcsak az édes
358.	álmot nem boritotta a szemhéjára Athéné.
359.	Közben a hajlott íjat vitte az isteni kondás;
360.	s rárivalogtak a kérők ekkor mind a teremben.
361.	Egyik a fennhéjázó ifjak közt imigyen szólt:
362.	„Hej, te szerencsétlen kondás, hova mégy te az íjjal,
363.	mondd, te csavargó. Hisz disznók közt fürge kutyáid
364.	gyorsan fölfalnak, jó távol, hogyha Apollón
365.	nékünk kedvez majd, meg a többi haláltalan isten.”
366.	Így szóltak; mire ő ott helybe letette az íjat,
367.	mert megijedt, amiért oly sok dühös ifju rivallt rá.
368.	Csakhogy másoldalt meg Télemakhosz fenyegette:
369.	„Vidd csak az íjat, apó; sose jó mindenki szavára
370.	hallgatnod: mert bár ifjabb vagyok, innen a rétre
371.	űzlek, meghajigálva kövekkel, mert van erőm rá.
372.	Bárcsak erősebb volnék nemcsak nálad: az összes
373.	kérőknél is, akik palotámnak ölén vigadoznak:
374.	néhányat hamar elkergetnék csúfosan innen
375.	házunkból haza, mert mind csak gonoszat szövögetnek.”
376.	Szólt; mire mind édes nevetésre fakadtak a kérők,
377.	s immár Télemakhoszra nem is haragudtak erősen.
378.	És Eumaiosz az íjat vitte tovább a teremben,
379.	s hős Odüszeusznak tette kezébe, megállva előtte.
380.	Majd odahívta, e szókkal, a dajkát, Eurükleiát:
381.	„Télemakhosz kívánja, okosszivü Eurükleia,
382.	jólácsolt kapuit hogy zárjad el itt a teremnek,
383.	és ha a nők közül egy hall jajt vagy zajt idebentről,
384.	férfiakét, zárt termünkből, kapuhoz ne szaladjon,
385.	csak végezze a munkáját némán, nyugalomban.”
386.	Így szólt; és az anyó szava szárnyatlan maradott már;
387.	mind elzárta a kényelmes termekben az ajtót.
388.	Erre Philoitiosz is kiosont szép csöndben a házból,
389.	jól elzárta kerítésvégen az udvari ajtót.
390.	Kettősívü hajónak sás-köteléke hevert ott
391.	oszlopok aljában, vele jól bekötözte az ajtót,
392.	s ment be. Ahonnan előbb fölkelt, le is ült ama székre,
393.	s nézte Odüsszeuszt. Ez meg már forgatta az íjat,
394.	és föl-alá forgatva figyelte, körültapogatta,
395.	szú nem rágta-e még szaruját, míg távolidőzött.
396.	S volt, aki így szólt köztük a szomszédjára tekintve:
397.	„Ejnye, be érthet az íjhoz, míly ravaszul tapogatja.
398.	Tán bizony otthon ilyen van néki a háza ölében,
399.	vagy készíteni kíván éppilyet, és a kezében
400.	erre meg arra ezért forgatja a csúnya csavargó.”
401.	Másik a fennhéjázó ifjak közt meg ekép szólt:
402.	„Bár a szerencséjét is akép lelné föl az útján,
403.	mint ahogyan föl tudja az íjat majd idegezni.”
404.	Hát így szóltak a kérők; ám leleményes Odüsszeusz
405.	nyomban, amint fölemelte az íjat, megtapogatta.
406.	S mint aki nagyszerü énekmondó s ért is a lanthoz,
407.	és könnyen kifeszíti a húrt, új szegre csavarva,
408.	és a juh-bélt mindkétoldalt megerősiti szépen,
409.	úgy idegezte föl azt, nem erőlködvén, nagy Odüsszeusz.
410.	Próbát tett azután, jobbkézzel nyúlva a húrhoz:
411.	fölzendült, s mint fecskéé, szép hangja olyan volt.
412.	Bosszankodtak a kérők szörnyen, mindnek a színe
413.	megsápadt. Zeusz jelt mutatott, dörgött a magasból.
414.	Örvendett ezután a sokattűrt isteni férfi,
415.	hogy csodajelt küldött a ravasz Kronosz égbeli sarja.
416.	Fogta a gyors nyílvesszőt, mely mellette kihúzva
417.	asztalon ott feküdött: öblös tegezében a többi
418.	várt, de hamar meg kellett még ízlelniök azt is.
419.	Húrra helyezve, rovátkáit most vonta magához,
420.	s még ugyanonnan, a székéből célozva szilárdul,
421.	lőtte ki azt a nyilat, s egyetlen fejsze fokát sem
422.	tévesztette el ő, hanem átsuhogott valamennyin
423.	rézterhes nyila. Ő pedig így szólt Télemakhoszhoz:
424.	„Télemakhosz, nem hoz vendéged rád a teremben
425.	szégyent: nem vétettem a célt el, az íj idegével
426.	sem bajlódtam hosszan: erőm sértetlen, egész még,
427.	épp nem olyan, mint becsmérelve gyaláztak a kérők.
428.	Most pedig itt az idő vacsorát készíteni nékik
429.	napfényben, s azután még máshogyan is mulatozni
430.	tánccal, lantszóval, mely a víg lakomák koronája.”
431.	Így szólt: intve szemölddel; s jó kardját felövezte
432.	Télemakhosz, kedves fia isteni hős Odüszeusznak,
433.	s drága kezét kelevéze köré kulcsolva, közelben
434.	állt meg, a trónszéknél, ragyogó ércmezbe takartan.
				

	
	
				

vissza a tartalomjegyzékhez