vissza a tartalomjegyzékhez

Huszonharmadik ének

PÉNELOPÉ FÖLISMERI ODÜSSZEUSZT

 
				
				
				

1.	Lelkendezve szaladt az anyó föl a fönti terembe,
2.	úrnőjének szólni, hogy itt van a férje a házban;
3.	térde rohanvást mozgott, lába viszont botlódott.
4.	Ott feje mellé állt, és hozzá nyomban ekép szólt:
5.	„Ébredj, Pénelopeia, leányom, lásd a szemeddel
6.	azt, mire nap-nap után úgy vágyódtál a szivedben.
7.	Megjött már Odüszeusz, s házába, ha késve is, eljött,
8.	és meg is ölte a gőgös kérőket, kik a házát
9.	feldúlták, vagyonát falták, a fiát megalázták.”
10.	Válaszul így szólt most az okosszivü Pénelopeia:
11.	„Kedves anyó, eszedet vették el az istenek immár;
12.	bármíly bölcsnek eszét megbontják ők, ha akarják,
13.	és aki megbomlott, tudják téríteni észhez:
14.	ők tettek benned kárt: eddig józan eszed volt.
15.	Mit gúnyolsz engem, mikor úgyis szenved a lelkem?
16.	ennyire félrebeszélsz s elkergeted álmom, az édest,
17.	mely lekötött s kedves szemhéjamat elboritotta?
18.	Íly mélyen nem aludtam azóta, mióta Odüsszeusz
19.	ment meglátni az Átok-Tróját, vesszen e név is!
20.	Rajta tehát, csak eredj és menj le megint a terembe.
21.	Hogyha a szolgálónőim közül erre talán más
22.	jön nekem íly hírrel, s így ver föl az álmom öléből,
23.	csúnyán kergetem azt ismét le, a lenti terembe
24.	egy-kettőre; de téged most megment az öregség.”
25.	Eurükleia, a kedves dajka, felelte azonnal:
26.	„Nem gúnyollak, kislányom, de a tiszta igazság,
27.	hogy hazajött Odüszeusz és itt van, ahogy kijelentem,
28.	ő a szegény idegen, kit olyan sok bántalom ért lenn.
29.	Télemakhosz rég tudta, hogy itt van; csakhogy az apja
30.	szándékát el tudta szivében rejteni bölcsen,
31.	míg az a kérők csúf dölyféért nem fizetett meg.”
32.	Szólt; és Pénelopé megörült, szökkent le az ágyról,
33.	és a nyakába borult az anyónak, a könnyei hulltak,
34.	és őt megszólítva, ilyen szárnyas szavakat szólt:
35.	„Jaj, kedves dajkám, hát mondd meg igaz szavaiddal,
36.	hogy ha valóban már hazajött, mint mondod, a férjem,
37.	hogy lehetett rácsapnia néki a szemtelenekre,
38.	hisz maga volt, míg ők mindig sokan ültek a házban.”
39.	Eurükleia, a kedves dajka, felelte azonnal:
40.	„Nem tudom én, nem láttam, csak hallottam a jajszót,
41.	míg pusztultak; a jólépült háló zugolyában
42.	ültünk félve, s a jó ajtók mind zárva maradtak,
43.	míg a fiad nem hívott vissza megint a terembe,
44.	Télemakhosz: mert őt küldötte utánam az apja.
45.	És a megölt tetemek mellett ottleltem Odüsszeuszt;
46.	ott állt: és a kemény talajon körülötte hevertek
47.	egymáson: lelked melegebb lett volna, ha látod
48.	véresen és csata-mocskoltan, valamint az oroszlánt.
49.	Mind szorosan fekszik már kívül az udvari ajtón,
50.	ő meg a szép házat most füstöli kénnel, igen nagy
51.	lángot gyujtatván, s engem küld érted előre.
52.	Jer be tehát, hogy mindkettőtök tudjon örülni
53.	drága szivében, hisz sok rosszat tűrtetek eddig.
54.	Teljesedett a ti régtáplált nagy vágyatok immár:
55.	élve került haza tűzhelye mellé, téged is ittlelt,
56.	és a fiát is a termeiben: s akik ővele rosszat
57.	míveltek, mind megfizetett házában azoknak.”
58.	Válaszul így szólt most az okosszivü Pénelopeia:
59.	„Kedves anyó, ne örülj még ennyire fékeveszetten.
60.	Hisz tudod azt, hogy örülnénk mind, ha a házba belépne
61.	és a leginkább én s a fiam, ki az ő fia éppúgy:
62.	csakhogy amit mondtál, nem igaz, bizony így nem esett az,
63.	ám a nemes kérőket egy isten küldte halálba,
64.	megharagudva az ostoba dölyfért, s bűneikért is,
65.	mert hisz a földi halandók közt senkit se becsültek,
66.	sem nemeset, se silányt, ha körükbe akárki vetődött:
67.	s ostoba vétkeikért megbűnhődtek. De Odüsszeusz
68.	már sose jön haza, mert elpusztult távoli földön.”
69.	Eurükleia, a kedves dajka, azonnal ekép szólt:
70.	„Lányom, ugyan míly szó szökkent ki fogad keritésén?
71.	Férjedről, ki a tűzhely mellett bent van a házban,
72.	azt mondod, sose tér meg: a lelked ilyen hitevesztett.
73.	Rajta tehát, mondok neked egy másik bizonyos jelt,
74.	azt a sebet, mit lábán mart a fehérfogu vadkan.
75.	Ráismertem, amint mostam, neked is meg akartam
76.	mondani: csakhogy a torkomat elszoritotta kezével;
77.	óvatos elmével nem hagyta, hogy ott kifecsegjem.
78.	Rajta, kövess: a kezedbe adom neked életem önként:
79.	s hogyha becsapnálak, te veszíts el csúnya halállal.”
80.	Válaszul így szólt most az okosszivü Pénelopeia:
81.	„Kedves anyó, az örökkéélő égilakóknak
82.	szándékát nehezen lesed el, bármennyire bölcs vagy.
83.	Mindazonáltal menjünk már a fiamhoz, az elhullt
84.	kérőket hadd lássam, s azt, aki végüket adta.”
85.	Szólt, és ment le; erősen hányódott szive közben:
86.	vajjon távolról kérdezze ki kedves urát csak
87.	vagy fusson hozzá, csókolja kezét meg az arcát.
88.	Majd hogy kőküszöbén áthágott már a teremnek,
89.	ült le Odüsszeusszal szemben, tűzhely sugarában,
90.	szembelevő falnál. Magas oszlop alatt nagy Odüsszeusz
91.	ült csak, a földre szegezve szemét és várta, mit is mond
92.	felséges felesége, ha őt meglátja szemével.
93.	Az pedig ült hosszú csöndben, szive kábulatában:
94.	olykor már-már ráismert, ha szemébe tekintett,
95.	olykor azonban nem, mert oly rút volt a ruhája.
96.	Télemakhosz korholta ekép, szót szólva kimondta:
97.	„Gyász-anya, édesanyám, kinek ennyire zordon a lelke,
98.	mondd, íly távol apámtól mért ülsz, hogy teheted meg,
99.	hogy közelébe nem ülsz, s nem kérdezed őt szavaiddal?
100.	Más asszony bizony íly makacsul vonakodva nem ülne
101.	távol a férjétől, aki oly sok bajnak utána
102.	ér haza, húsz év elteltével, az itthoni földre;
103.	csakhogy ilyen mindíg a te szíved, a kő se keményebb.”
104.	Válaszul így szólt most az okosszivü Pénelopeia:
105.	„Gyermekem, elkábult kebelemben egészen a lelkem,
106.	szólani sem tudok én hozzá, kérdezni se bírom,
107.	és a szemébe tekinteni sem tudok. Ám ha valóban
108.	ő Odüszeusz, aki most hazajött, egymásra mi akkor
109.	ráismerni tudunk még jobban: olyan jeleinkből,
110.	melyeket ember más nem tud, mint én meg a férjem.”
111.	Szólt; de mosolyra fakadt a sokattűrt isteni férfi,
112.	s Télemakhoszhoz azonnal ilyen szárnyas szavakat szólt:
113.	„Télemakhosz, hagyd édesanyád, hogy a termem ölében
114.	még próbára tegyen: rámismer jobban azonnal.
115.	Most, amikor szurtos vagyok és rút rongy fedi testem,
116.	megvet ezért s azt, hogy magam én vagyok én, sose vélné.
117.	Gondoljuk hát meg, hogyan érjük el azt, ami legjobb.
118.	Hisz ki csak egyetlen férfit pusztít el a község
119.	földjén, bárha olyant, akinek nincs sok boszulója,
120.	még az is elmenekül, rokonát odahagyja s a földjét:
121.	és mi megöltük a város gyámolait, kik e földön
122.	legderekabb ifjak: töprengj hát, mit cselekedjünk.”
123.	Erre a jóeszü Télemakhosz neki válaszul így szólt:
124.	„Kedves apám, ez után te magad nézz: mert hisz a földön
125.	azt mondják, hogy a legkitünőbb elméd teneked van,
126.	és a halandók közt ki se tud versengeni véled.
127.	Majd mi követni fogunk buzgón, és híja nem is lesz
128.	bátorságunknak: mi erőnkből telni fog, adjuk.”
129.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
130.	„Hát majd elmondom, mit látok a leghelyesebbnek.
131.	Mosdjatok itt meg először is, aztán váltsatok inget,
132.	és öltözzenek ünneplőbe a szolgaleányok;
133.	majd élesszavu lantját fogja az isteni dalnok,
134.	és játékos táncdalokat pengetve, vezessen;
135.	higyje csak azt, lakodalmat ülünk mi a termek ölében,
136.	az, ki e zajt meghallja a szomszédban vagy az úton.
137.	Szerte a városban ne szaladjon híre a kérők
138.	elpusztításának, amíg mi tanyánkra nem érünk,
139.	messze, a sok fával díszlő jószágra, ahol majd
140.	meglátjuk, hasznunkra mit ád az olümposzi nagy Zeusz.”
141.	Szólt; s nagyonis hallgattak rá, tették a parancsát.
142.	Megfürdöttek előbb és vettek tiszta ruhákat,
143.	ünneplőt öltöttek a nők; majd vájtbelü lantját
144.	fogta az isteni dalnok s fölkeltette a vágyat
145.	édes szép dalolásra, hibátlan nagyszerü táncra.
146.	Zajjal telt meg a roppant ház, dobogott szakadatlan
147.	lába a táncban igyekvőknek, meg a szépövü nőknek.
148.	S volt, aki meghallotta a zajt, s ezt mondta az úton:
149.	„Lám, hát férjhezment a sokatkért büszke királynő,
150.	ó, a gonosz! törvényes urának nagy palotáját
151.	őrzeni végig nem volt nyugta, kivárnia jöttét.”
152.	Így szóltak, de bizony nem tudták, hogy mi esett meg.
153.	Most meg a nagyszivü bajnok Odüsszeuszt háza ölében
154.	megfürdette a gazdasszony, megkente olajjal,
155.	Eurünomé, szép inget adott rá, drága palástot;
156.	és nagy szépséget hintett a fejére Athéné,
157.	szemre nagyobbá tette, erősebbé, s a fejére
158.	göndör fürtöket is, mint jácint-szirmokat, öntött.
159.	Mint amidőn aranyat körülönt az ezüstre egy ember,
160.	művész, kit tanitott Héphaisztosz s Pallasz Athéné
161.	minden mesterségre, s ezért kezeműve nagyon szép,
162.	így öntötte a bájt vállára, fejére az úrnő.
163.	S ő lépett ki a kádból, mint valamely magas isten.
164.	S honnan előbb fölkelt, le is ült ismét ama székre,
165.	épp szemben feleségével, s neki íly szavakat szólt:
166.	„Ó, te csodás asszony, be keményfalu kőszivet adtak
167.	néked, az összes nőnél inkább, égilakóink:
168.	más asszony bizony íly makacsul vonakodva nem ülne
169.	távol a férjétől, aki oly sok bajnak utána
170.	ér haza, húsz év elteltével, az itthoni földre.
171.	Rajta azonban, anyó, vess ágyat, hogy lefeküdjem
172.	egymagam is; feleségemnek vasból van a szíve.”
173.	Válaszul így szólt most az okosszivü Pénelopeia:
174.	„Ó, te csodás, nincs bennem sem dölyf, sem lekicsinylés,
175.	s nem bámullak: jól tudom én, míly külsejü voltál,
176.	hogy hosszúevezőjü hajón innen tovaszálltál.
177.	Most hát, Eurükleia, eredj, és vesd meg az ágyát,
178.	kívül a jólépült hálón, melyet ő maga ácsolt:
179.	vessétek meg az ágyát ottkinn, és tegyetek rá
180.	drága köpenyt s vele bundákat, ragyogó takarókat.”
181.	Így szólt s tette urát próbára; de bajnok Odüsszeusz
182.	fölsóhajtott, megszólítva a hű feleséget:
183.	„Asszony, olyat mondtál, amivel csak gyötröd a lelkem.
184.	Máshova, mondd, ki is állította az ágyam? Az értők
185.	sem tudnák azt tenni, hacsak nem jön be egy isten,
186.	s könnyen a kedve szerint nem hordja ki máshova onnan:
187.	ember olyan nem akad, de nagyon fiatal se; ki könnyen
188.	elmozdítja, mivel nagy titkot rejt az az értőn
189.	készített ágy, mit nem más, de az én kezem ácsolt.
190.	Mert keritésünkön belül egy nagy olajfa virágzott,
191.	dúslombú, magas is, vastag, mint oszlop, a törzse.
192.	Én eköré kívántam a hálótermem emelni,
193.	sok kőből föl is építettem, jól betetőztem,
194.	és jólzáródó, faragott ajtót remekeltem.
195.	Majd az olajfának lombját vágtam le utána,
196.	és törzsét gyökerétől kezdve simára faragtam
197.	érccel jól s értőn, hosszát csaptatva zsinórral,
198.	s ágylábbá kifaragtam, a fúróval kilyukasztva.
199.	Innen kezdtem az ágyat emelni, amíg befejeztem,
200.	díszítvén elefántcsonttal, meg arannyal-ezüsttel;
201.	s bíbortól ragyogó szíjat feszitettem az ágyra.
202.	Lám, elmondtam a titkos jelt: ám nem tudom én azt,
203.	asszony, hogy vajon ott van-e még épségben az ágyam,
204.	vagy pedig elvitték, elfűrészelve a törzset.”
205.	Szólt; mire Pénelopé kedves szive, térde elernyedt;
206.	mert, mikről Odüszeusz szólt, ráismert a jelekre.
207.	Könnyeket ontva szaladt hozzá, a nyakába vetette
208.	két karját, s csókolta fejét, ezt mondta urának:
209.	„Ó, ne neheztelj rám, Odüszeusz, ki a földilakók közt
210.	úgyis a legbölcsebb vagy: ránkmérték a siralmat
211.	isteneink: irigyelték, hogy mi az ifjukorunknak
212.	együtt örvendjünk s aggkor küszöbére igy érjünk.
213.	Most legalább ne neheztelj érte, ne is haragudj rám;
214.	hogy nem öleltelek így meg, amint megláttam az arcod,
215.	mert hisz az én lelkem kedves kebelemben örökké
216.	attól borzadozott, hogy majd még eljön egy ember
217.	és szóval rászed: sok a csúf nyereségre törekvő.
218.	Mert sose tér az az argoszi szép Helené sem, a Zeusz-lány,
219.	más ágyába, a vendéggel szerelembe vegyülve,
220.	hogyha a bajnok akháj sarjakról tudja előre,
221.	hogy majd visszaviszik szeretett földjére honának.
222.	Őt bizonyára egy isten vitte a csúnya dologra,
223.	mert ilyen átkos terv lelkében még sosem ébredt
224.	addig, s akkor kezdődött a mi szörnyü bajunk is.
225.	Most, miután elmondtad igaz szavaiddal az ágyunk
226.	titkát, mit soha nem látott más földi halandó,
227.	csak te meg én, és egy szolgáló-lány, az egyetlen:
228.	Aktór lánya, kit édesapám jöttömkor adott még,
229.	és ki szilárd hálótermünkre azóta vigyázott,
230.	most, noha kétkedtem nagyonis, meggyőzted a lelkem.”
231.	Szólt; s Odüszeuszban erősebb vágy ébredt zokogásra,
232.	lelkének-kedves feleségét sírva karolta.
233.	Mint ahogy úszóknak nagy örömre tünik föl a szép föld,
234.	kiknek jófalu bárkáját széttörte Poszeidón,
235.	míg a viharban szállt dagadó hullámon, az árban:
236.	s úszva a szárazföldre csupán kevesen szabadulnak,
237.	míg beborítja a sós víz szennye egészen a testük,
238.	s boldogan érnek a partra, a vészből megmenekülve:
239.	Pénelopé is ilyen nagy örömmel nézte a férjét,
240.	drága fehér karját a nyakáról vissza se vonta.
241.	S tán zokogók elibé jön a rózsásujjú Hajnal,
242.	hogyha ki nem gondol valamit nagy Pallasz Athéné:
243.	föltartotta a hosszú éjt pályája határán,
244.	s Ókeanoszban aranytrónú Hajnalt: paripáit
245.	fogni szekérbe se hagyta, a fényt hordó rohanókat,
246.	Lamposzt és Phaethónt, Éósz gyorslábu csikóit.
247.	S most így szólt feleségéhez leleményes Odüsszeusz:
248.	„Asszony; a próbáknak, tudd meg, végére nem értünk,
249.	mert megmérni se tudjuk a munkát még, mi előttem
250.	van, sok, szörnyü nehéz, s nekem azt el kell végeznem.
251.	Teiresziász lelkétől így hallottam a jósszót
252.	aznap, amint Hádész palotája ölébe leszálltam,
253.	társaim és a magam hazatérte felől tudakozva.
254.	Rajta tehát, asszony, menjünk lefeküdni, hogy immár
255.	édesizű álomba gyönyörködjünk heverőnkön.”
256.	Válaszul így szólt most az okosszivü Pénelopeia:
257.	„Ott van az ágy, meglesz, amikor csak a lelked akarja,
258.	most, miután a nagy istenek azt tették, hogy elértél
259.	jólépült palotádnak ölébe, az itthoni földre.
260.	S már ha ilyet gondolsz s lelkedbe vetette az isten,
261.	mond meg egészen, e munka mi lesz, hiszen azt hiszem, úgyis
262.	megtudom ezt később, s nem rosszabb tudni akár most.”
263.	Válaszul erre eképen szólt leleményes Odüsszeusz:
264.	„Ó, te csodás asszony, minek is noszogatsz, hogy e dolgot
265.	elmondjam? Jó, megteszem én, sose rejtem előled,
266.	csakhogy a lelked majd nem örül; mert hisz magam én sem
267.	örvendek: sok földi halandó városait kell
268.	megjárnom, faragott evezőt hordozva kezemben,
269.	míg oda nem jutok el, hol tengert még sose láttak
270.	s ételüket sem eszik megsózva a tengeri sóval:
271.	és sohasem láttak pirosarcú fürge hajókat,
272.	sem könnyű evezőt, mely szárnya a fürge hajónak.
273.	S ím, e világos jelről szólt, sose rejtem előled:
274.	szembe ha vándor jön velem és azt mondja nekem majd,
275.	magszóró a lapát, mit fényes vállamon őrzök,
276.	szúrjam a jó evezőt, így mondta, a földbe, Poszeidón
277.	istennek pedig áldozzak szép áldozatokkal,
278.	vágva bikát és kost, és kant, mely hágja az emsét,
279.	majd térjek haza s ott áldozzak szent hekatombát
280.	tágterü égbe lakó örökéletü isteneinknek,
281.	sorban az összesnek. S tengerről jő a halálom,
282.	gyöngéden közelít hozzám, és könnyü öregség
283.	végén sujt csak rám, amidőn körülöttem a népem
284.	boldogan él. Azt mondta, hogy ez megy teljesedésbe.”
285.	Válaszul így szólt most az okosszivü Pénelopeia:
286.	„Hogyha az istenek aggkorodat váltják szelidebbé,
287.	akkor erős a remény, hogy a sok bajból kimenekszel.”
288.	Ők egymással ilyen szavakat hallatva beszéltek;
289.	s Eurünomé ezalatt, meg a kedves dajka, az ágyat
290.	fáklyavilágnál rendezték el, lágy takarókkal.
291.	És a dagadt ágyat miután vetekedve vetették,
292.	visszavonult az anyó lefeküdni a női terembe,
293.	Eurünomé meg, a háló őre, vezette be őket
294.	ágyukhoz, ragyogó fáklyát hordozva kezében,
295.	és azután újból ment vissza. Azok meg örömmel
296.	tértek meg rendjéhez a hajdani hitvesi ágynak.
297.	Télemakhosz pedig és a gulyás meg az isteni kondás
298.	táncot szűntettek, de a nőkkel is abbahagyatták,
299.	és maguk is lefeküdtek az árnyas termek ölében.
300.	S ők ketten, miután szerelem gyönyörének örültek,
301.	egymással váltott szavakon kedvükre derültek.
302.	S ő elmondta, amit tűrt otthon, az isteni asszony,
303.	hogyha a kérők vészokozó csapatára tekintett,
304.	kik versengvén érte, levágták annyi juhát és
305.	marháját, sok edényéből a borát kimerítve;
306.	isteni hős Odüszeusz pedig azt, míly sok veszedelmet
307.	szerzett másoknak, s maga mit tűrt, mennyi siralmat,
308.	mind elmondta: gyönyörrel meghallgatta az asszony,
309.	s míg végére nem ért, álom nem hullt a szemére.
310.	Azzal kezdte, hogyan győzött a kikónokon, aztán
311.	lótuszevőknek mint ért el viruló mezejére,
312.	és hogy a Küklópsz mit mívelt, s hogyan állta a bosszút
313.	nagyszerü társaiért, akiket megevett a kegyetlen;
314.	s Aioloszig hogyan ért, aki őt szivesen befogadta
315.	és hazaküldte, de végzete volt, hogy a drága hazába
316.	még ne kerüljön, ezért ismét fölkapta a szélvész
317.	és a halas tengerre sodorta a nyögve kesergőt;
318.	s Télepüloszba, a laisztrügonok földjére hogy ért el,
319.	kik mind elpusztították a hajóit, a vértes
320.	társakat, és egyedül menekült csak el éjszinü gályán.
321.	És Kirké cseleit s leleményét mondta el aztán,
322.	s hogy mint ért Hádész nyirkos palotája ölébe,
323.	thébai Teiresziász lelkétől kérdeni jósszót,
324.	sokpadu bárkáján, s mint látta a társait akkor,
325.	és anyját, aki szülte, nevelte, amíg kicsi volt még;
326.	s mint hallgatta a Szírének zengő dalolását,
327.	Bolygó-szirteket is hogyan ért el s szörnyü Kharübdiszt,
328.	és Szküllát, akitől sértetlen senki se ment el;
329.	s Éeliosz marháit mint ölték meg a társak,
330.	s füstös mennykővel mint verte le fürge hajóját
331.	fennendörgő Zeusz, s hogy vesztek el akkor a drága
332.	társak mind, s maga mint menekült meg a csúnya haláltól;
333.	s Ógügié szigetére, Kalüpszóhoz hogyan ért el,
334.	s tartóztatta ez őt, mivel áhította urául,
335.	barlang öblös ölén, s gondozta: igérte, hogy őt majd
336.	még örökéletüvé teszi és örökös fiatallá,
337.	csakhogy az ő lelkét kebelében meg nem igézte;
338.	majd meg a phaiákokhoz a sok baj után hogyan ért el,
339.	kik valamint istent tisztelték őt a szivükben
340.	s bárkával küldték szeretett földjére honának,
341.	és adtak neki ércet arannyal, drága ruhát is.
342.	Ez végső szava volt, s ráugrott ekkor az édes
343.	testlazitó álom s gondját szétoldta szivének.
344.	Ekkor mást gondolt a bagolyszemü Pallasz Athéné.
345.	Mert amidőn lelkében végre remélte, hogy eltelt
346.	már felesége szerelmével s álommal Odüsszeusz,
347.	küldte aranytrónú Hajnalt, hogy keljen a ködből
348.	s Ókeanoszból már, fényt vinni a fölre. Odüsszeusz
349.	fölkelt lágy heverőjéről, s szólt Pénelopéhoz:
350.	„Asszony, olyan sok próbában volt része idáig
351.	mindkettőnknek: a házban vártad sírva siralmas
352.	jöttömet, engem azonban Zeusz meg a többi nagy isten
353.	kínokkal lekötöttek, akárhogy vágytam e földre.
354.	Végre ma mindketten kívánt nyoszolyánkra kerültünk;
355.	hát te viseld gondját vagyonomnak a házam ölében.
356.	Sok juhomért, melyet dölyfükbe leöltek a kérők,
357.	szerzek majd sokat én, s az akhájok is adnak azokhoz
358.	újakat, addig, míg mind meg nem telnek az aklok.
359.	Most pedig elmegyek én innen sokfáju tanyámra,
360.	drága apámat látni, ki értem búsul örökké.
361.	S most, feleségem, hallgass rám, noha bölcs vagy amúgyis:
362.	mert hisz amint fölkél a nap, elfut a híre azonnal,
363.	hogy kérőidet elpusztítottam palotánkban:
364.	szolgálóiddal fölső házadba vonulj hát,
365.	ülj veszteg, s ne akarj meglátni, se kérdeni senkit.”
366.	Szólt, azután szép fegyvereit vállára csatolta,
367.	fölkeltette fiát, a gulyást, és vélük a kondást,
368.	elrendelte, ragadjanak ők is erős hadifegyvert.
369.	Nem tettek másként, magukat mind érccel övezték;
370.	és a kaput nyitván, léptek ki: elől nagy Odüsszeusz.
371.	Már az egész földön fény járt, hanem őket Athéné
372.	éjbe takarva a városból sebesen kivezette.
				  
				

	
	
				

vissza a tartalomjegyzékhez