Vissza

Odysseus hajói

Hajótípusok Homérosz korában

A görögök figyelemre méltóan kevés értelmezhető ábrát és régészeti leletet hagytak ránk a Krisztus előtt 5. századot megelőző kor hajóiról. Figyelemre méltó, hogy kutatók generációi rágodtak/nak ugyanazon a néhány vázarajzon és ordítóan megbízhatatlan irodalmi szövegen. (Próbáljon valaki hajót építeni mondjuk Amado vagy Marquez leírása alapján. Én minden esetre inkább nem szállnék fel arra a gőzösre.) Ez véleményem szerint azt bizonyítja, hogy Homérosz korára maga a hajózás annyira része volt már a hétköznapi életnek, hogy részleteire már nem vesztegettek szót. Sajnos a geometrikus kerámia stílus és a Krisztus előtt 1000 és 600 között készült dipülonvázák ábrái annyira sematikusak, hogy miközben fényesen bizonyítják a görögök híres absztrakciós készségét ugyanakkor csak elnagyolt, alig értelmezhető információkat hordoznak. Van azonban egy szerencsés körülmény: Mykéné hajózási ismeretei főleg Krétáról származtak, s ott a sziget zárt, elszigetelt jellege miatt sok ősi forma és eljárás megőrződött, persze csak kicsiben, a halászcsónakokon.

Dióhéjban az alapismeretek: a trójai háború idején léteztek főleg evezővel és "segédhajtóműként" vitorlával hajtott hosszú, keskeny hajók, melyeket főként hadi (vagy talán kalóz?) és értékes, kis tömegű rakományt szállító hajóként alkalmaztak. (Ezek a funkciók persze egészen a napóleoni háborúk utánig nem különültek ( és a kereskedelmi hajó sokáig ugyanaz volt, csak máshogyan használták, s a lassan zajló típus szerinti szétválásban számtalan vargabetű is adódott.)

Léteztek a kombinált hajtásún kívül mély járatú, széles, kifejezett teherszállító vitorlások is, főként a legnagyobb azonos fajtájú áruk (fa, gabona, érc, bor, olaj) szezonális szállítására. Ezek használatát az is korlátozta, hogy a partra húzásra és vízre tolásra alkalmatlan volt a formájuk és kevés a legénységük, tehát menthetetlenül kikötő kellett nekik. A trójai háborúba vonuló görögök csakis hadihajókkal mehettek, hiszen a kis-ázsiai kereskedő államnak is volt flottája, amivel esetleg meg kellett ütközni, továbbá a korabeli hadszervezetben a király/vezér/törzsfő kíséretét alkotó szabad harcosok egyben hajójának evezősei is voltak, akárcsak jóval később a vikingeknél. Az iliász nyílt partszakaszon végrehajtott partraszállásként ábrázolja a görög inváziót, erre is csak az evezős-vitorlás típus volt alkalmas, ahogy a sereg nagyjából egy időben, összefogott erőként való helyszínre szállítására is, a szelek szeszélyeitől függetlenül. E hajók egy vagy két evezősorosok (monera és diera) voltak, az áhitattal emlegetett legnagyobb típus a pentekontera, az ötvenevezős, kétsoros típus. Legnagyobb hosszuk 20-30 m között adódott, a leggyakoribbnak a 12-20 m közötti változat tűnik. A hajók szélessége az ábrák jellege miatt olyan téma, amit a legtöbb kutató gondosan kerül, de az újabb irodalom 3 m körülire teszi. A test formájára jellemző az erős gerinc, de fölötte a test hamar kiszélesedik, majdnem mintha lapos fenekű hajótestre utólag tettek volna fel gerincet. Ez nyilvánvalóan a gyakori partra húzás miatti kompromisszum.

Abban minden szerző egyetért, hogy az evezésnek az idő- és hullámjárás egyértelmű határokat szab. A Beaufort-skála szerinti 3-as erősségű szél már 0,5-0,75 m magas, tarajos hullámokat kelt, ami lehetetlenné teszi sok evezős összehangolt, ütemes munkáját. Az evezők kezelését és az evezősök elrendezését egyébként csak az 1980-as évek óta ismerjük alaposabban, amikor több két- és háromevezősoros hajó replikát építettek és azokkal hetekig tartó kísérleteket végeztek. Az igazi gondok a vitorlázat jellegével és használatával kapcsolatosak. Ez az a kérdéskör, ahol több irányzat különül el, s mivel kevés a valóban használható forrás, tág tér nyílik a hitvita hevességű véleményütköztetésre. A hagyományos elképzelés (pl. Marjai Imre: A hajó története) szerint a gerincre épített fészekben egyetlen, lefektethető, alacsony árboc állt. Alul egy keresztgerenda, oldalt egy-egy tarcskötél tartotta "az oldalfeszítő köteleket, akárcsak az egyiptomiak és a főníciaiak még nem ismerték". Ezen az árbocon két ejtőkötéllel egyetlen, fekvő téglalap alakú keresztvitorlát mozgattak, egyetlen, felső vitorlarúddal. Ez tipikus hátszél vitorlázat, nagyon kevés manőverezési lehetőséggel és meglehetősen instabil árboccal. Mellesleg nem játszik semmi szerepet a hajótest merevítésében sem, sőt. Ezzel a vitorlával az 5 csomó alatti sávba szokás becsülni a sebességet.

Mint a legtöbb elméleti alapon kidolgozott elképzelés ez is csak azokat a tényeket veszi figyelembe amelyek szép kéziesen alátámasztják. A másik irányzat felhívja a figyelmet, hogy már sumér ábrázolást is ismerünk olyat, amelyen már oldalfeszítő kötelek látszanak. A geometrikus stílus annyi mindent elhagy abból amit ábrázol, hogy sosem fogjuk megismerni az ábrázolt dolgok részleteit, a váza alak miatt pedig a képmezőbe csakis alacsony árboc férhetett. Ezzel szemben Krétáról számos pecsétet és néhány freskót is ismerünk, amelyek egy a halászok által a közel múltig használt hajótest formát és egy olyan alul-fölül rudak közé feszített vitorlát ábrázolnak, amelyet viszonylag magas árboc hordoz. Hasonló vitorlázatot hordoznak az pl. indonéz prauk. Ez a vitorlázat kereszt és kvázi latin vitorlaként is használható úgy, hogy a kifeszített vásznat előre illetve hátra "bólintják" illetve elfordítják az árboc körül. Egy replika vitorlással végzett kísérletek során messze nem kizárólag hátszéllel tudott haladni a viszonylag markáns gerincű és karcsú hajó, hanem a billentés után 15 fokkal közelebb a szélhez is tudott 2-3 csomót, hátszéllel pedig 7-10 csomót is. A legénység mozgatásával változtatva a hajó súlyelosztását és a mellvédet vásznakkal magasítva ezzel a vitrolázattal 6-os erősségű szélben is biztonságosan haladt a hajó, afölött a vitorlafelületet csökkentve és hátszélbe fordulva még mindig kormányozható maradt. Az égei billentős vitorlázatot maximálisan előredöntve a hajó képes széllel szemben fordulni, tehát megőrzi mozgékonyságát szűk öblökben és torkolatokban is. A krétaiak számára az ilyen vitorlázásra képes hajó létszükséglet volt, mert amíg a közeli Kykládokat akár evezve is bármikor elérhették, a 60 tengeri mérföldre fekvő Thera szigetére csak vitorlázva kelhettek át, viszont ha ki kell várniuk az alkalmas szelet, akkor hónapokig várakozhattak volna. Ha viszont a krétaiak a bronz kor közepén már tudtak ilyen hajót építeni, és a testforma valamint a vitorlázat egyes elemei máig fennmaradtak az Égei-tengeren, akkor nincs okunk feltételezni, hogy a hajózást tőlük tanuló akhájok éppen ezt nem vették át. Odüsszeusz tehát valószínűleg egy egy evezősoros, 10-20 m hosszú, kb. m széles, jól vitorlázó hajóval bolyongott, óránként 2-7 csomós sebességgel, amely ha nem volt vihar nem függött jobban az éppen fújó szél irányától, mint a századunk elején mondjuk az Adrián használt vitorlás parti és halászhajók.

Fel az oldal tetejére

A hajók személyzete

Sajnos ez időszak hajóiról nagyon keveset tudunk, csak néhány cserép és másfajta rajz került elő. Ez alapján nagyon nehéz megmondani, hogyan, mivel és hogyan hajóztak akkor a görögök. Ami biztosnak tűnik az a következő:
létszám beosztás
1 fő kapitány
2 fő kormányos
2 fő navigátor
2 fő fedélzetmester
20 fő első váltás evezős
20 fő második váltás evezős
1 fő szakács
10 fő harcos és tartalék
58 fő teljes létszám
A személyzet számát és ezzel a hajó méreteit a következőkből tudhatjuk meg:
Az 1.203. sorban Pallasz Athéné e következőt javasolja Telemakhosznak:

„végy húszevezős bárkát”

A 9.322. sorban amikor a küklopsz barlangjánál meglátták dorongját, Odüsszeusz a következő leírást adja:

„mint amilyen nagy az árboca széles barna hajónak,
húszevezősnek,…”

Csak ezeket a számadatokat adja meg Homérosz. A húszevezős hajó folyamatos menetéhez 2*20=40 evezős kellett.
A hajósok számát a Kirké-szigeténél történtekből tudjuk meghatározni a 10.203. sortól:

„Jólábvértes társaimat két részre elosztva,…”

majd ezt az információt pár sorral lentebb folytatja:

„Útnakeredt,(Eurülokhosz) s a huszonkét társ vele,”

Ezek szerint Kirké szigeténél már csak 2*(22+1)= 46 ember volt a hajón. Iszmarosz kirablásánál és a küklopsznál egyaránt 6-6 embert veszítettek. Így 46+6+6= 58 emberrel indulhatott Odüsszeusz Trójából. Ezek szerint a hajók személyzete a következő összetételű lehetett:

Ehhez a létszámhoz legvalószínűbbnek a 15-20 m hosszú hajó tűnik . A hajók szélessége, mint ahogy már korábban említettem nagyon nehezen határozható meg. Ha Odüsszeusz hajóit 15-20 méter hosszúnak vesszük, akkor az evezős-harcosok elhelyezéséhez legalább 3-5 méter szélesnek kellett lenniük. A test formájára jellemző az erős gerinc, de fölötte a test hamar kiszélesedik, az éjszakára való partra húzás elősegítése végett. A gerinc a vitorlázást és a hajótest hosszirányú merevségét segítette, míg a lapos fenék a hajó stabilitását növelte.

Fel az oldal tetejére

Hajók tulajdonságai az található Odüsszeia szövegében szakkifejezések gyakorisága alapján

Szó, kifejezés előfordulás
evező 69
lapát 10
Összesen 79
vászon 18
vitorla 6
Összesen 24

Az Odüsszeiában 79 alkalommal említi meg Homérosz az „evező” és a „lapát” szavakat. Különös módon csak és 24 esetben a „vitorla” vagy a „vászon” szavakat (a ragozott alakokat is figyelembe véve). Vagyis Homérosz számára több mint háromszor jellemzőbb az evező, mint a vitorla a hajók leírásánál. Ebből arra lehet következtetni, hogy a hajók mozgására főleg az evezés volt a jellemző. (Bármilyen összefüggésben is, de a „szél” szót összese 28 alkalommal említi meg Homérosz.)

Abban minden szerző egyetért, hogy az evezésnek az időjárás egyértelmű határokat szab. A tengeren a 18 km/óra sebességű gyenge szél 4-6 óra elteltével akár egy méter magas hullámokat kelthet, ha elég hosszú szakaszon futhatnak a hullámok. Ez lehetetlenné teszi a sok evezős összehangolt, ütemes munkáját. Az evezők kezelését és az evezősök elrendezését egyébként csak az 1980-as évek óta ismerjük alaposabban, amikor több két és három evezősoros hajó replikát építettek és azokkal hetekig tartó kísérleteket végeztek.

Fel az oldal tetejére

A hajó jelzői és gyakoriságuk az Odüsszeia szövegében

A hajó jelzői előfordulás
fürge 56
barna 34
görbe 23
gyorsröptű 7
kék orrú 6
akháji 5
sötétkék orrú 4
kettősívű
jó evezőpadu
éjszínű
jó evezőjű 3
görbűltívű
szépmívű
jómívű 2
remekívű
pirosarcú
nagyöblű
hosszú-evezőjű 1
arányos
vörösarcú
jótestű
jó felszerelésű
tengeri fürge
ívelt oldalú

A gerincre épített fészekben egyetlen, lefektethető, alacsony árboc állt. Alul egy keresztgerenda, oldalt egy-egy merevítő tarcskötél tartotta. Ezen az árbocon két ejtőkötéllel egyetlen, fekvő téglalap alakú keresztvitorlát mozgattak, egyetlen, felső vitorlarúddal. Ez tipikus hátszél vitorlázat, nagyon kevés manőverezési lehetőséggel és meglehetősen instabil árboccal. Így a hajók csak hátszélben, vagy attól legfeljebb 45o-os szögben eltérve tudtak vitorlázni az építési tulajdonságaik miatt. Ezzel a vitorlával az 5 csomó alatti sávba szokás becsülni a hajó sebességét.

Most nézzük az Odüsszeiát, onnan milyen információt kaphatunk:

Az Odüsszeiában 79 alkalommal említi meg Homérosz az „evező” és a „lapát”és 24 esetben a „vitorla” vagy a „vászon” szavakat (a ragozott alakokat is figyelembe véve). Ebből arra lehet következtetni, hogy a hajók mozgására főleg az evezés volt a jellemző. (Bármilyen összefüggésben is, de a „szél” szót összese 28 alkalommal említi meg Homérosz.)

A hajó szó 328 alkalommal szerepel az Odüsszeia szövegében.







Fel az oldal tetejére

A görög hajók vitorlázási tulajdonságai

Az akkori hajóknak nem volt tőkesúlya. Ezért csak hátszélben vagy félhátszélben tudtak csak hajózni.
Így, amikor a :

"kormányos és a szél igazgatta bárkát"

Kifejezést használja Homérosz, akkor a hajók csak ennek megfelelően tudtak hajózni.








Fel az oldal tetejére

A szelek és áramlatok

Az akkori időszak klímája hűvösebb és valószínűleg csapadékosabb volt a mainál. A ma kopár szigeteket akkor még sűrű erdők borították.
A szelek természetesen hasonló módon keletkeztek. A azokat akkor is főleg az általános légkörzés eredményeképpen kialakult globális nyomáskülönbségek, továbbá a meleg és hideg légtömegek mozgása által létrejött frontok hozták létre.
Az Odüsszeiában Homérosz a szeleket az akkori görög nevük alapján nevezte meg. Ezek irányának ismerete nagyon fontos lesz majd, amikor meghatározzuk az Odüsszeusz által követett útirányt, vagy a viharban történt sodródás irányát.
Leggyakrabban a Boreászt, az északi szelet említi Homérosz. Ennek iránya az északnyugattól az északkeletig tartó szektor, jellemzően északi irányból fúj.
Másik gyakori szél az Eurosz volt, amely kelettől a délg tartó szektorból, jellemzően dél-keletről fúj.
Harmadik jellemző szél a Notosz. Ez a délkelettől a délnyugatig tartó szektorból fúj. Jellemző iránya a déli. Általában meleg, nedves párás, esetleg ködös időjárást hoz, nagy hullámokkal.
A negyedik jellemző szél a Zephirosz volt, amely délnyugattól az északnyugatig tartó szektorból fújt, de a jellemző iránya a nyugati. A Zephirosz ha erős, akkor esőt hoz, ha gyenge, akkor csendes nyugodt időjárást eredményez.

Az áramlatok a Földközi-medencében három összetevőből állnak. A reguláris, a szél okozta és az árapály áramlatból tevődnek össze.
  1. A reguláris áramlat az óramutató járásával ellentétes irányú áramlási képet mutat. Ennek sebessége 0,5 csomó körül van.
  2. A szél okozta áramlatoknál azt a szabályt kell figyelembe venni, hogy az északi féltekén a felszíni áramlatok 45°-al jobbra térnek el a szélirányhoz képest. Jellemzően 0,3-0,8 csomós áramlat jön így létre.
  3. Az árapály áramlat 6,2 óránként változatja általában az irányát. Ennek sebessége a helyfüggvénye, de jellemzően 0,1-0,5 csomós a sebesség maximuma.
Az eredő áramlat ennek a három hatásnak összessége.
Nincs okunk feltételezni, hogy a szelek az áramlatok az elmúlt 3000 évben jelentősen megváltoztak volna.
Fel az oldal tetejére

A görög hajók sebességének meghatározása

A megépült replikák alapján megállapítható, hogy evezve a hajók sebessége hosszú távon 1,0-1,5 csomó lehetett.

A vitorlázás sebességének meghatározására egy biztos adat az, amikor Odüsszeusz elmesélte egy utazását Krétáról a Nílushoz:

14. 252.sor
„… elhagytuk mi a tágterű Krétát,
északi tiszta-erős széllel szállva hajóztunk
könnyen előre, akár a folyóban. Baj nem is érte
egy bárkámat sem: sértetlenül ülve pihentünk,
kormányos meg a szél igazították csak a bárkát.
Bővizű Aigüptosz folyamát ötödik nap elértük."

Ez a távolság 308 tengeri mérföld , ha a Kréta délkeleti pontjától, a Sidheros-foktól mérjük a távolságot a Nílus torkolatáig. Az „ötödik napon” kifejezés 4 naptól 5 napig tartó időtartamként kezelhetjük, akkor a hajók átlagos sebességét 3 csomó körülire vehetjük, amikor Homérosza a

”kormányos meg a szél igazították csak a bárkát.”

kifejezést használja, míg gyenge szélben 0,5-1,5 csomós, átlagos sebességgel számolhatunk.


Fel az oldal tetejére


Vissza