Vissza

Hajózási módszerek Odysseus idején

Az akkori görögök nem ismerték a navigációs műszereket, még a tengerész számára legfontosabb eszközt, a tájolót sem használták. Nem volt semmilyen eszközük az irányok tartására, csak a Nap és a csillagok segítették őket. Ezért csak a part mentén hajóztak, a kikötők között, vagy az egyik védett öbölből a másik öbölbe. A éjszakára megálltak, mert akkor még nem voltak világítótornyok, amelyek segíthették volna a navigációt. Csak az tudja, milyen félelmetes tud lenni éjszaka az ismeretlen tenger, aki már átélte azt, hogy nem tudja meghatározni a helyzetét. Tehát még naplemente előtt kerestek maguknak egy biztonságos öblöt, partszakaszt, ahol kiköthettek, és ilyen helyen általában a hajójukat is partra húzták. Ha teljesen védett volt az öböl a széltől és a hullámzástól „koloncot” vagyis horgonyt dobtak. Ez a kolonc sokáig egy nagy átfúrt kő volt, amit horgonynak használtak. A kőből készült kolonc általában nem akad el sziklák között ezért még a mai napig is használják időnként a halászok.

A görögök tehát abban az időben csak az Égei-tengeren hajóztak, szigetről szigetre a mai török partokig, vagyis addig, ameddig látni lehetett a következő szigetet. Ezért nagyon fontos szerepet játszott az egyes utazások részleteinek elbeszélése, mert ez volt tengerészszemmel az értékes információ. Hajózási térképük nem volt, vagy legalábbis nem jutott el hozzánk. Helymeghatározást a mai értelemben nem végeztek, vagy ismerték a partot, amely mentén hajóztak, vagy felfedező úton voltak. Ennek a felfedező útnak a leírása lehetett az Odüsszeia igazi magja, egy a Földközi-tenger nyugati medencéjében tett utazás részleteinek elbeszélése.

Meg kell jegyeznem, hogy ebben a korban történt még egy másik legendás utazás is: az Argó hajón indultak útnak a Fekete-tengerre az argonauták (és Odüsszeusz apja, Laertész is) az aranygyapjúért. Talán ennek az útnak rekonstuálása lesz a következő expedícióm.

Az első nyílt tengeri utazások valószínűleg a kedvezőtlen időjárás műve lehetett: a hirtelen feltámadt vihar elsodorta a hajókat az ismert partoktól. Az ilyen hajók többsége elveszhetett, de volt néhány közülük, amely ismerős partszakaszra sodródott, mintegy „átvágva” a nyílt tengeren. Később már tudatosan indultak neki az ismeretlennek, a nyílt tengernek.

Én magamról tudom, hogy mindig kicsit elszorul a szívem akkor, amikor neki vágok a jól felszerelt modern hajómmal a nyílt tengernek. Pedig tudom, hogy a térképeim megbízhatóak, a műszereim pontosak, a hajóm minden vihar kiáll – és ha mégis valami váratlan esemény történne, akkor segítséget tudok kérni. Nem így az akkori görög, akik csak a szerencséjükben és az istenek kegyében bízhattak.

Ennek ellenére a krétaiak, az akhájok, majd a görögök így nemcsak a Földközi-tenger, hanem a Fekete- és a Vörös-tenger, majd az Atlanti- és az Indiai-óceán partjait is felfedezték. Eudoxosz is említi az Indiába vezető rövidített tengeri útvonalat, amelyen Hyppalosz a rendszeresen változó monszunszelek segítségével menetrendszerű utazásokat szervezett. De természetesen erről még szó sem volt Odüsszeusz vagy akár Homérosz idejében. Odüsszeusz volt az aki elsodródott a görög partoktól és ezzel egy szokványos hajóút felfedező úttá, egy expedícióvá változott. E elfedező út során szerzett tapasztalatok, a hajózási idők és ezzel a távolságok, a szelek iránya a helyek leírása szolgáltatta az igazi információt, egy hajózási útmutatót. Ez volt az a váz, amelyre a szokásos tengerész nagyotmondás felépíthette a kalandokat, amely Homérosz zsenije juttatott el hozzánk.

Az első igazi hajózási útmutatót különben Kariandai Szküllax görög utazó készítette el amikor i.e. 518-516 között, Dareiosz perzsa király megbízásából felkutatta India partjait, a Gangesz torkolatvidékét, és tapasztalatait írásba foglalta.

Az ókorban csak egyetlen navigációs eszközt használtak: a mélységmérőt a parti jelzőtüzeken kívül. A mélységmérő szonda az egyiptomi ábrázolásokon is gyakran szerepelt. A hajó orrában állt „az, aki hangos szóval kiált” vagyis a szolgálatos navigátor. A navigátor feladata volt a mélységeket mérése, a zátonyokat figyelése és a haladás irányának mutatása.

A hogy már korábban említettem, főleg nappal hajóztak, de azért előfordult, hogy éjszakára kint maradtak a nyílt vízen, az áramlatok vagy a szél elsodorta őket és eltűnt a szárazföld a szemük elől az akkori görögöknek. Ebben az esetben csak a csillagok segíthették őket, ha nem volt felhős az ég felettük. Ekkor helyzetükről csak a csillagok állása alapján tudtak tájékozódni.

Az égitestek alapján való navigáció talán még mai is a legbonyolultabb része a hajózás tudományának, de a navigátor mesterségbeli tudását még mindig ezzel ítélik meg. (Nem véletlen, hogy a Jacht Akadémia jelképe a csillagászati navigáció legfontosabb műszere a szextáns, amellyel az égitestek horizont feletti magasságát mérik.) A tengerész számára az elektronikus navigációs berendezések bevezetéséig a Sarkcsillag volt a legfontosabb égitest: ez lehetővé teszi az északi irány és a földrajzi szélesség meghatározást is az északi féltekén. Még a mai napig is a csillagászati navigációt tanítva megmutatom és elmagyarázom a kadétoknak, hogyan is kel navigálni a Sarkcsillag mérésével.

Használhatta-e Odüsszeusz a szélesség meghatározásához a Sarkcsillagot?

Akkoriban az égbolt is másképpen nézett ki precesszió miatt, amit a Föld tengelyének (vagyis az égi pólusnak) kb. 25 800 éves periódusú imbolygó mozgása hoz létre. Ezért a mai Sarkcsillag háromezer évvel ezelőtt még 17,3°-ra volt az égi pólusától és bizony ezzel akár 22°-kal eltérhetett az általa mutatott irány az északtól. Ezt az ókori emberek nem használhatták navigációs célokra. Akkor az északi pólushoz a legközelebb a Kisgöncöl második legfényesebb csillaga, a Kochab volt, amely 6°pontossággal mutathatta az északi irányt és a földrajzi szélességet.

A Sarkcsillag Odüsszeusz korában

Úgy tűnik, hogy a föníciaiak használták először a csillagokat a navigációhoz, akkoriban a Kis-Göncölhöz (Kis-Medve) igazodtak. Valószínűleg a Kochabot hívhatták akkoriban „föníciai csillagnak”. A görögök viszont a Nagy-Göncölt használták a navigációhoz. Ezt alátámasztja a Kalipszótól a hazafelé vezető útról kapott tájékoztató az 5.273.sortól:

Odüsszeusz látta a

„Pléiaszok fényét, későn lenyugodni Boótészt
s látta a Medvét is – más néven híva szekér ez –
mint forog egyhelyben, míg Óriont lesi egyre,
s egymaga nem fürdik meg csak soha Ókeanoszban;
mert úgy mondta Kalüpszó néki, az isteni úrnő,
hagyja a balkeze mellett azt, így járja a tengert”

A hajózási idényről a legkorábbi információt Hésziodosz a Munkák és napok című művének hajózási útmutatóként ismert részéből kapjuk, noha a szerző gyakorlatilag csak hallomásból írja le a hajózás szabályait, mivel ő maga nem vett részt komolyabb hajóúton. Minden esetre megállapítható, hogy a hajózási szezon áprilistól októberig tartott, de ezen belül megkülönböztették a legkedvezőbb, a legnyugodtabb nyári terminust, amelyről Hésziodosz a következőket írja a 663-677 sor között:

„Napfordulta után, ötven teljes napon át, míg
tart a verejtékes nyár évszaka, tart a hajózás,
tengeren akkor jár a halandó, s nem törik össze
gyönge hajója, legénységét el nem nyeli a hullám
csak ha a bölcs isten, ki a földet rázza, Poseidón,
vagy maga Zeus, a haláltalanok fejedelme kívánja
mert övék jóban vagy rosszban mindig a döntés.
Akkor kedvez a szél járása, nyugalmas a tenger,
gyorsjáratú hajódat bátran bízd a szelekre
vond ki a vízre, s minden terhet rakj a hajóra,
s gyorsan tedd meg az utad, mielőbb térj vissza hazádba,
új borig el ne maradj s be ne várjad az őszi esőzést,
tél közeledtét és a Notost, szörnyű viharokkal
mely fölkorbácsolja a víz tükrét, a magasból
ömlő záporral, s a hajózást megnehezíti.”

Ez június 21 – augusztus 10. tartó időszaknak felel meg. Ez elég kevésnek tűnik nekem, ismerve a tengert és a hajózásra veszélyes meteorológiai jelenségek gyakoriságának éves eloszlását, de Hésziodosz is előre tolja ezt a legkedvezőbb terminust a 678. sortól kezdve:

„Van még egy lehetőség szállni hajóra: tavasszal.
Rögtön, amint fügefán levelet pillant meg az ember,
akkorkát csak, mint amilyen kis lábnyomokat hagy
lépegető varjú, a hajót megtűri a tenger.
Így hát jár a hajó, ha tavasz jő, mégse dicsérem,
lelkemnek nem kedves az út kikeletkor, a tenger
vad s nehezen kerülöd a bajt; mégis nekivágnak
dőre reménnyel a tengeri útnak a balga halandók
mert szeretik mind lelküknél jobban a kincset.”

Így már az ókorban is elfogadott volt a hajózási szezon korábbi, kockázatosabb kezdete, amelyet a tengertől félő Hésziodosz csak a kalandoroknak ajánlhatott. Ilyen kalandor volt Odüsszeusz, ezért véleményem szerint Ő nekivághatott a tengernek. Ez a legkorábbi időpont áprilistól számítható.

A 618-630 sort között egyértelműen kiderül, hogy az akkori tengerészek téli hajózási szünet beálltát a csillagok állása alapján határozhatták meg:

„Tarts szem előtt, ha veszélyes mesterség, a hajózás
csábít: Pléasok mikor Orion erejétől
megfutamodva a ködszínű tengerre lebuknak,
akkor mindenféle szelek fúvása viharzik,
s akkor nem jó járni hajóval a borszinű tengert,
műveld földedet inkább, úgy, ahogy én kitanítlak.
Vond szárazra hajódat, megtámasztva kövekkel
körben, hogy párát lehelő szél el ne sodorja,
s húzd a dugaszt ki, ne korhadjon, Zeus hogyha esőt küld,
házadban rakd el szépen rendben a felszerelését,
gondosan elsimítva hajód szárnyát, a vitorlát,
és házad kéménye fölé függeszd föl a kormányt,
s várj magad is, míg kedvez az évszak a tengeri útnak”

A Pléasok megfutamodása Hésziodosznál

Ha visszaforgatjuk az égbolt helyzetét Hésziodosz korába és megvizsgáljuk azt az esetet, amikor az Orion csillagkép elől „menekülve” a nyugati horizonton a hajnali szürkületben lebukik a Pleadok nevezett csillaghalmaz akkor ez a jelenség pontosan november első napjaira igaz. Ez által megállapítható, hogy az akkori tengerészek áprilistól - novemberig tartó időszakban hajózhattak.

Végül milyen is volt a hajózás az ókorban? Minden képen nagyon veszélyes és kockázatos, vállalkozások közé tartozott, minden hajóút egy nagy kaland volt. A túlélők hősökké magasztosultak, akik nem tértek vissza azokat hamarosan elfeledték. A veszélyes élet, a természet szeszélyeinek való állandó kiszolgáltatottság és az emberfeletti erőfeszítések a tengerészt a szárazföldi embertől eltérő sajátos lénnyé alakították át.

Ezért nem alaptalanul mondhatta Anakharszisz az i.e. VI. században, hogy az embereket három csoportba kell osztani:



Vissza