Vissza

A 2000. évi Odüsszeusz Expedíció naplója

Május 14. Vasárnap


Annyi tervezgetés, kutatás, előkészület után végre elérkezett az indulás napja. Tegnap még elkészült a csónak kiemelésére szolgáló daru is. A barátaink a "Thetis" nevű vitorlással elkísértek az első mérföldeken, de az egyre erősödő szél, a bóra miatt hamar egyedül maradtunk. Még a távolból integettünk egymásnak, a rádión az utolsó jókívánságokat hallgattuk, de már megérintett a hosszú út magányossága. A szél egyre erősebb lett, a tenger a tajtéktól egyre fehérebbé vált (3) és ismét rájöttem arra, hogy miért illette gyakran "ősz" jelzővel Homérosz a tengert.
Később a szél egyre erősebb, a hullámzás meg egyre magasabb lett. Sajnos a nagy gonddal és fáradsággal elkészített csónaktartó rudazat nem bírta ezt, és meghajlott a 41 csomós szélben, amely hivatalos neve a Beaufort skála szerint 8-as fokozatú „élénk vihar”. Még szerencse, hogy ez most következett be és nem egy veszélyesebb helyzetben. Később a Rab-sziget egyik védett öblében lehorgonyoztunk, és elvégeztük a javításokat, de a csónakot (amely a „Bornyú” névre hallgat) „kötőféken” vontatjuk magunk után.
15.30 Felhúztam a horgonyt, s vele egy kosárnyi giz-gazt, tengeri növényt, iszappal. Alig tudtam lepiszkálni. Behajóztunk Rab városába, amely annyi év és sok-sok látogatás útán is mindig –olcsó szóviccként – rabul ejt. A külső romantikus erőd vagy várkastély jellegű falak meseszerűvé teszik a várost.
A hajót a benzinkútnál megtankoltuk. Két tartalék kannába 40 l gázolajat töltöttem, amelyet a kormánytérben helyeztem el. A bornyú kannáit is megtankoltuk, keverékkel. Így van 560 +40 liter gázolaj, 80 liter benzin. Később jutott eszembe, hogy talán a sok benzin helyet is gázolajat kellett volna tankolni. A főgép kb. 6,5 litert, a segédgép kb. 1,5 litert fogyaszt óránként. Innen a Pag-sziget mentén délkeletre hajóztunk, zadari csatorna irányába.
Este felé delfinekkel találkoztunk, amelyek a motor hangjától megrémülve, nem engedtek közel magukhoz. Állítólag a horvát halászok irtják őket, mert eleszik az egyre fogyatkozó halkészletet. Valahol őket is megértem, hiszen választaniuk kell: vagy a delfinek vagy a saját családjuk élelmezése között. Gondolom és remélem, hogy főleg csak riogatják a delfineket és nem pusztítják el őket. Vitorlázva többször volt már részem a valódi delfin showban, amikor negyed óráig úsztak a hajó orra előtt 1 méterre, ugráltak, játszottak és ami a legérdekesebb, figyeltek minket a nagy fekete kabátgomb szemeikkel, miközben úgy tűnt, nevettek ránk.
Zadart elhagyva 11 óra tájban egy nagy lakótelepet pillantottunk meg, amely egy nagy sebességgel közeledő komp volt.
A hajók éjszaka nem világítják meg maguk előtt a tengert, hanem a nemzetközi egyezmények szerinti „fényeket viselnek”. ĺgy minden 7 méternél hosszabb hajó menetközben bal oldalán egy piros, jobb oldalán egy zöld fényt köteles viselni, amelyeknek 112,5°-os szögben kell látszódnia. Ezek a navigációs vagy oldallámpák. Hátulról pedig egy fehér színű farfényt viselnek, amelyet 135°-os szögből kell látni. Ha összeadjuk a látómezőket : 112,5°+112,5°+135°, akkor egy teljes kört kapunk. Ezek szerint a három fény közül egyet mindig látnunk kell. A fény színe dönti el, mit kell tennünk az összeütközés elkerüléséhez. Ha a fehéret látjuk, akkor hátulról jövünk és leelőzzük a hajót. Ha a pirosat, akkor nekünk jobb kéz felől jön, és a tengeren is érvényes jobb kéz szabály alapján utat kell adnunk neki. Ha zöld fényt látunk, akkor mi vagyunk az ő jobb oldalán és ezért nekünk van „útjogunk” vagyis elsőbbségünk. Előfordulhat az az eset is, hogy egyszerre látjuk a zöld és a piros oldallámpákat. Ekkor pontosan szemben van a másik hajó.
A géphajók ezeken kívül még árboclámpát is viselnek, amely látómezeje a piros és a zold lámpák összegével azonos, vagyis 225°. Ha a hajó hosszabb 50 m-nél, akkor kettő árboclámpát kell viselnie.
A komp árboc lámpáit és a zöld oldallámpáit láttuk, vagyis mi voltunk az útjogosok. Egyre közelebb került, egyre nagyobb lett, egyre jobban eltakarta a csillagokat, de nem akart kitérni.
Ilyen esetek tartogatom a „Big Boy”-t, ami egy olyan lámpa, amely fényereje 1 millió gyertyányi, ami kb. 50 autó fényszórónak felel meg. Rávilágítottam a kompra, amelyet ekkor ismertünk fel. Jól látszott, de nem történt semmi. Csak jött felénk, mint egy baljós viharfelhő és egyre jobban eltakarta a csillagokat. amikor már a távolság lecsökkent 200 méterre, akkor nem erőltettem tovább az útjogunkat, elfordultunk. Jobb a békesség. Nem szeretném festék karcolásként végezni egy vashajó orrán.

Május 15. Hétfő


Mikor a rózsás ujjú hajnal kélt, a Hvár-sziget előtt jártunk. A tenger tükörsima volt, nem úgy, mint 6 évvel ezelőtt, amikor Hvárról Milna felé hajóztunk alkonyatkor. Az észak-nyugatról jövő misztrál harmadik napja volt, amikorra már 6 méteresre növelte a hullámokat, amelyeket oldalba kaptuk. Minden hullámot külön-külön meg kellett hajóznunk. Féloldalt felkapaszkodtunk a hullámhegyre, majd a másik oldalon lesiklottunk a völgybe, ahonnan ha felnéztünk a hullám tetejére, akkor ugyancsak csavargatni kellett a fejünket. Aki nem bírta a mozgást a hajóban, az csak akkor jöhetett fel a fedélzetre hányni, ha kikötötte magát a biztonsági hevederrel. A tapasztaltabbak a szalonban virgonckodtak, hiszen mindenkinek élmény volt az Adrián ilyen hullámokban hajózni. Egyszer aztán Gyuri megkérdezte tőlem: „Kérsz viszkit?”. Ekkor egy kicsit elbambultam, és pont a legrosszabb pillanatban kitört a hajó, és ahelyett , hogy az eddigiek szerint szépen lesiklott volna féloldalt a hullámhegyről, arra merőleges irányba elfordulva kiszaladt a hullámból. Ez után bezuhantunk egy hatméteres lyukba, a hullámvölgybe. Később ezt úgy emlegettük, hogy „ugrottunk egy hatméteres hasast”. A hajó egy nagyot csattant, rázkódott, majd szépen felkapaszkodott a következő hullámra és ment tovább. A virgoncok a hajóban térdre estek a zuhanástól, de más baj nem történt. A hányók látták a helyzetet, különben is kapaszkodtak, így velük minden rendben volt. Más baj nem is történt.
Most minden csendes volt ezen a helyen. Elhúztunk az ébredező város mellett, majd egy óra felé Korculára értünk. Itt megálltunk egy kicsit nézelődni, azok kedvéért akik még nem jártak itt.
Naplemente előtt értünk Dubrovnik elé. Csodálatos színjáték kíséretében bukott le a nap a Sipan sziget mögött, és sikerült ismét pár nagyon szép képet készítenem.
Dubrovnikban a várostól 10 kilométerre lévő Marinában vagy a Gruz nevű külvárosában lévő közkikötőben lehet megállni. Én az utóbbit választottam, mivel innen könnyebben el lehet érni a történelmi várost, és másnap itt lehet majd kilépni Horvátországból. Horgonyt dobva farral kiálltunk a part mellé. Bekötöttük az áramot a hajóba. A navigációs akkutelepet 50 amperrel töltöttük. Majdnem elfelejtettem kikapcsolni a vízkészítőt. A szűrők biztosan eldugultak volna a koszos kikötői vízben. Később bementünk az óvárosba. Megdöbbentően szép volt az esti fényekben. Ismét sok kép készült. A főutcával párhuzamos domboldalon, a második utca az éttermek utcája. Egymásba érnek a girbe-gurba utcára kirakott asztalok. Az árak 80%-al magasabbak, mint az északon, és ahol mi ettünk, ott nem volt semmi különleges, a hangulaton kívül. De ez mindenért kárpótolt. Egy idő után szokás szerint elkezdtem aggódni a hajó miatt: minden rendben van-e, nem csúszott meg a horgony, nincs zárlat, stb. Tudom, hogy kevés az esélye ezeknek a dolgoknak, de nem szeretem otthagyni hosszú időre a hajót. Persze ennek a rossz érzésnek is voltak már előzményei, sajnos a tapasztalat beszél belőlem.
Természetesen semmi probléma sem volt.

Május 16. Kedd


Reggel hajógyűlést tartva elhatároztuk, hogy amennyiben lehetséges behajózunk a Kotori-öbölbe. A többiek bementek ismét a városba, fél 12-ig kellett visszaérniük. Én ez idő alatt bevezettem a kabinomba az inverteres 220V-ot egy második konnektorba, és egyéb karbantartási munkákkal foglalkoztam. Fél 11-kor bejelentkeztem a Kalipso rádióba, ahol vagy 20 percet beszélgettünk az Expedícióról, a tengerről, a hajózásról. Kár, hogy nem azonosak a riporterek, mert szinte mindenki hasonló kérdéseket tesz föl, és nagyon sok az ismétlés.
Először Józsi ért vissza, vele kezdtem el intézni a kiléptetést. Megkérdeztük a helyi városi kikötő ügyeletesétől, a révkapitánytól és egy osztráktól, milyenek a viszonyok Montenegróban. Senki sem ajánlotta. Az osztrák elmondta, hogy onnan jött, 200 márkát kellett fizetni a vízterület használatáért, de ő sem ajánlotta a behajózást. Ezek után úgy döntöttem, hogy a legnagyobb sajnálatomra kihagyjuk Montenegrót. Rég óta szerettem volna végigjárni a Kotori-öblöt, Ulcinjt, Sv Stefant, stb. Talán ha véget ér majd ez a bizonytalan helyzet, ide is eljutok majd egyszer.
A határőr és a vámos a révkapitánytól való távozásunk után 10 perc múlva már a hajón volt. Ritka náluk a magyar hajó, eljópofáskodtak, majd percek alatt végeztek.
Innen elmentünk tankolni a városi kúthoz, de áramszünet miatt nem tudtak kiszolgálni. Fel kellett hajózni a Marinába, amely egy valódi oázis. Ehhez fogható Marinát talán csak a Karib-tengeren, a St. Lucia szigeten lévő Marigot-bay –ben láttam. Pálmafás, füves, uszodás, bárral, éteremmel, kevés ember, tisztaság, kedves alkalmazottak, szóval csodálatos volt. A térképen láttam, hogy a kút előtt a csatorna bal oldalán zátonyok vannak, így nem győztem a kormányost jobbra terelni. Visszafelé már olyan szögben sütött a nap, hogy már látszottak (én legalábbis láttam, majd később a többieknek is megmutattam) a zátonyok. Vagy 5 méterrel kerültük el őket.
A Marinában sikerült venni egy másikat a tönkrement külső zuhany helyett. Most már fürdés után könnyen le lehet zuhanyozni a fedélzeten is.
Dubrovnikban vettek halat és húst a grillezéshez, ezért a legközelebbi arra alkalmas helyen megálltunk és a korlátra felszerelhető grillsütőn megsütöttük azokat. Mindig humorizálnak rajtam:
Hogy lehet az, hogy tengerész létemre nem szeretem a halakat- kérdezik. Erre általában a válaszom a következő: A pilóták sem eszik meg a verebeket”. és utána békén hagynak.
Grillezés közben és utána szinte mindenki fürdött a kristálytiszta , 21,8 °C-os vízben.
Öt óra körül indultunk el, az óváros és az előtte lévő Lokrum-sziget között elhajózva. A város nem a tengerre épült. Egy erődöt láttunk csak, amely elrejtette a mögötte lévő kőcsipkéket és a reneszánsz hangulatot. Mennyivel szebb Rab városa a tenger felől nézve! Egyedül a kikötő volt az, ami sejtetni engedte a falak mögött lakozó szépséget. A kikötőben állt Edu barátom hajója. Nem láttam senkit a fedélzeten, biztos a városban járhattak.
Elköszönve Dubrovniktól, ráálltunk a 165 fokos irányra és megcéloztuk az Otrantói-szoros közepén lévő forduló pontot. Ezt úgy kellett megválasztanom, hogy biztonsággal elkerüljük az Albániában még a mai napig meglévő aknazárat. Én az aknazár szélétől 8 mérföldet felmértem nyugat felé, és így tűztem ki a fordulópontot a következő koordinátákat megadva:
Szélesség: 40° 28’ észak, hosszúság: 18° 52’ kelet. (Érdekes, Páty is pontosan ezen a hosszúsági fokon van, csak 420 tengeri mérföldre északra).
Az aknazár mai napig is létező veszélyt jelent a hajózásra nézve. Megtisztítottak ugyan néhány csatornát a nagyobb albán kikötőkhöz, de az összes révkalauzkönyv felhívja a figyelmet arra, hogy nem szabad letérni róla.
Csendes 12-14 csomós hátszéllel köszöntött ránk az este. A hullámok fél méter körüliek voltak, de időnként meglengették a hajót. Felhúztuk a nagyvitorlát lengéscsillapítónak és motoroztunk.
Este hirtelen eszembe villant, hogy az a bántó kattogás a robotkormány körül, amelyet főleg a hullámzáson lehet tapasztalni, az a mozgatókar rögzítése okozhatta. Bemásztam a kormánytérbe és valóban az volt a hiba. néhány perc alatt meghúztam a rögzítő csavarokat és a közel fél éves bántó kattogásnak vége lett.
Este 10 órára a vízkészítő feltöltötte a bal hátsó 350 literes tartályt, amit csak úgy lehet észrevenni, hogy felpúposodik a fenékdeszka. Gyorsan átkapcsoltam a másikra. Ez reggel 6-ra telt meg.

Május 17. Szerda


Egész éjjel hajóztunk. A Hold szépen világított, a Boreász, az északi szél kegyes volt hozzánk. A hajó dőlöngélt ugyan, de ezt meglehetett szokni, mindenki jól volt. Három órás őrségeket tartottunk.
Hét óra körül úgy ötven méter távolságban kétszer is felbukkant egy 25-30 centiméteres cápa uszony aztán eltűnt. Egy nagy hajó után, a kidobált élelmiszer maradékok után koslatva jutott be a Földközi-tengerre, majd az Adriára.
Később egy ökörszem szerű kismadár tévedt felénk. Nagyon fáradtnak tűnt a röpte, de nem mert leszállni sem a hajóra, sem a 30 méterre utánunk kóválygó bornyúra. Nagyon megsajnáltam, mert a legközelebbi part úgy 50 kilométerre lehetett. Vajon el éri-e a partot?
Nyolc óra körül kiengedtem a Tahitiból származó pecát. Ennek damilja 1,4mm, állítólag egy nyolcvan kilós halat is ki lehet fogni vele. Az eddigi legnagyobb hal, amit fogtam vele, az egy 80 centiméteres barrakúda volt. Remélem fogunk valamit, noha túl nagynak tűnik ehhez a 8-9 csomó közötti sebességünk.
10 óra. Tegnap este hat óta 166°-os irányban hajózunk a GPS (műholdas helymeghatározó készülék) adja a robotkormánynak az irányt. Még másfél óra van hátra és fordulunk. A következő irányunk 149° lesz, amely a legészakibb görög sziget, az Othoni partjaihoz vissz majd. Körülöttünk csak a tenger. A legközelebbi olasz part 28 mérföldre van nyugat-délnyugati irányban. Brindisi pontosan nyugatra van 38 mérföldre. Kelet felé az albán part csak 24 mérföld, de a párásság miatt semmit sem látunk. 10 óra 35-kor hiába próbálkoztam kapcsolatot létesíteni a Kalipso rádióval, nem volt térerő, a mobiltelefon nem működött. 10 óra 55. Hirtelen előtűnt egy nagy hajó a párás horizonton, 4 mérföldre. A radaron jól látszik. Ha nem változtatunk sem ő, sem mi az irányunkon akkor a radar szerint úgy 800 méterre fog lemenni a bal oldalunkon.
Közelebb érve leolvashattuk a nevét: Blue Ferries társaság Blue Galaxy. Valószínűleg ezzel a hajóval fognak hárman hazautazni 21-én Korfuról. Tegnap este óta ez volt az első hajó. Még 55 perc a fordulótól, ahonnan már csak 42 mérföldre van az Othoni. 830 méter mély itt a tenger.
Délben értük el a fordulópontot. Whiskyvel ünnepeltük meg az eseményt. Még 45 mérföld, 5 óra az Othoni.
Csodálatos napos idő, kellemes északi-északnyugati szél fúj, félméteresek a hullámok, mindenki nagyon élvezi, hogy nem látszik körben a part. Amikor ősszel utoljára erre jártam, akkor rengeteg cigarettás karton úszott az akkor tükörsima tengeren. Marlboro, Kent, Camel és más márkák, de legalább óránként 5-600 karton. Párat eleinte kihalásztunk, meg is próbálták kiszárítani, de nem váltak be, azt mondták a bagósok, hogy kissé dohos volt az ízük. Valószínűleg valamelyik kereskedelmi hajón csempészték Olaszországba a cigiket a Közel- keleti hamisítóktól de közben fülest kaphattak a matrózok, hogy már várják őket a vámosok. ĺgy nem maradt más hátra, meg kellett szabadulni valahogy a kompromittáló szajrétől.
10 óra óta küzdenek a fiuk a szeksztánssal, gyakorolják a méréseket. Most születtek meg az első eredmények. Nem túl jók, de ezek az első mérések ritkán sikerülnek jól.
A térképasztalnál 32 fok van.
14 óra 12 perckor Kati felkiálltott: „Végre föld, hurrá!” és valóban megláttuk tegnap este óta először a földet. Távolban ugyan, a felhők között nehezen kivehetően, de látszik a tőlünk 20 mérföldre, balra lévő albán partmenti hegy, az 1503 méter magas Shendelli. Ez volt a háttér az ebédhez, amely még az otthonról hozott marhapörkölt volt, kovászos uborkával. Szinte hihetetlen.
Délután 3-kor szólalt meg az első telefon, vagyis ekkor kerültünk ismét kapcsolatba a földdel.
A Boreasz egyre erősödött, kezdetben csak 10 csomós, majd 12, később elérte a 16 csomós sebességet is. A hullámok egyre nagyobbak lettek, a hajó a hátszélben, a hullámokon meg-meg siklott. A maximális sebességünk 10,2 csomó volt.
5 óra körül láttuk meg az Othoni-szigetet. Először csak egy nagyobb felhőnek tűnt, majd egyre inkább sziget formája lett. Közelebb érve ismét megdöbbentett a sziget vadsága. Égig érő (393 m) magas, sziklás hegy, amely tetején átbuktak a felhők. Ahogy közeledtünk a szigethez, az egyre meredekebbnek és romantikusabbnak, olyan görög istenek által lakottnak tűnt. Lehet, hogy ebben közrejátszott az is, hogy már annyira várom az odüsszeuszi helyekkel való találkozást.
Amikor haza felé tartott, akkor talán már Ő is láthatta ezt a szigetet.
A sziget déli oldalán lévő Ammou öbölben horgonyoztunk a 3,5 méteres vízben, 25 m láncot kiengedve. Utánunk hirtelen még két másik hajó jött.
Most negyed kilenc van, vacsorázunk a cockpitben, miközben a Kreol együttes andalító gitárzenéjét hallgatjuk. Előkerült a pezsgő és a Chivas Regal, anekdotázunk, miközben a szél surrog, a hullámok csobognak körülöttünk. A telihold ragyog az égen. Szóval ez az igazi.
Holnap már a Phaikák földjére lépünk. Ismét átolvastam az Odüsszeia V. énekét, amelyben Odüsszeusz utazását ismerjük meg a 241. sortól kezdve. Ezek szerint, 17 napi hajózás után meglátta a Phaiákok földjét. Egy ilyen tutaj kb. 1,5-2 csomós sebességgel haladhatott. 17 nap* 24 óra* 0,8 csomó = 326 tmf. Ha a sebesség 1 csomó, akkor ez 408 tmf. Korfu távolsága Gozotól miután összetört a tutaja, úszva próbált partra érni.

Május 18. Csütörtök


Reggel 6 óra után pár perccel felkeltem, és beindítottam a motort. Zoli azonnal kipattant a kabinjából és jött segíteni. A kristálytiszta vízben jól látszott a horgonyunk. A reggeli napfény rózsaszínes árnyalatúvá változtatta a parti sziklákat és meseszerűvé vált a tegnap este a kemény napfényben zordnak tűnő sziget. Az öböl kijáratánál a térkép 1,8 méteres vizet jelzett, amit nagy ívben elkerültük.. Párás reggel van, a szél nem fúj. Az Otrantói-szoros felett ködfelhő látszódik, amelyben szerintem pár tíz méter lehet a látótávolság, de a ködből az árbocunk kilátszana. De jó, hogy nem ebben a hideg, nyirkos masszában, hanem a kellemesen melegítő, selymes reggeli napfényben hajózunk.
Átállítottam a hajóórát a helyi időre, ami 3 órával a greenwichi időt jelent.
Innen pontosan kelet felé, a Korfu-csatorna felé hajózunk. Ez Korfu és a szárazföld között van, amely túlsó partján Albánia fekszik. Érdekes, hogy a tengeri térképen az albán-görög szárazföldi határszakaszra azt írták ki: körülbelüli határ. Tavaly ősszel 2-3 őrhajóval találkoztunk, amelyek fő feladata az albán menekültek elleni védekezés volt. Most még egyet sem láttam még. A fél tizenegyes Kalipszós bejelentkezésem a csatorna déli kijárata közelében ért. B. Tóth Lászlóval nagyon kellemes és remélem érdekesen elbeszélgettünk, aki szintén már belekóstolt a tengeri vitorlázásba. Megragadtam a lehetőséget, hogy így a távolból köszöntsem névnapja alkalmából leányomat Szandrát, aki az iskolában a nagyszünetben hallgatja egy rádiós walkman-on a Kalypszót, és lesi a híreket. Biztosan megörült ennek.
Amikor túljutottunk a csatornán, akkor jelent meg egy gyors őrnaszád, amely elment mellettünk, távcsővel megvizsgált, majd megkerülve eltávozott, nagy hullámokat keltve. Gondolom megelégedéssel tapasztalta, hogy az árboc jobb oldalán a görög lobogó alá felhúztuk a sárga „Q” lobogót is, amely azt jelenti: „Hajóm járványmentes, szabad hajózás engedélyezését kérem a legközelebbi beléptető kikötőbe”. Ez jelen esetben Korfu volt, ahova 11 óra körül meg is érkeztünk. A nemzetközi kikötőben a tornyosuló kompok és a szürke hadihajók között üdítő látványt nyújtott az Albatros kék hajóteste, karcsú árboca.
A beléptetés egészen gyorsan ment, a tavalyi 3 órás várakozáshoz képest. A vámosoknál kell kezdeni, akik kiállították az un. transit log-ot, amely a hajózási engedélyt jelenti egyben. Ez egy stencilezet több példányos lepedő, amely formátuma leginkább két hosszában összetoldott géppapírra hasonlít és 10500 drachmába kerül. Mi voltunk ebben az évben a 12. hajó, amely belépett itt Görögországba. Nagyon szívélyesen fogadtak, a legnagyobb meglepetésemre, amikor megtudták, hogy magyar hajóval vagyok sörrel és whiskyvel kínáltak. Ilyen vámvizsgálatban még nem volt részem. Ez a szívélyesség még fokozódott, amikor kiderült, hogy Odüsszeuszt útvonalát keressük. Szóval nagyon kellemesen fogadott Görögország.
A határőröknél és a kikötő kapitányságon is hamar végeztem, és siettem vissza a hajóra, ahol a többiek alig várták, hogy szétszéledjenek a városba. Nem engedtem el őket korábban, mert tavaly a hajóra jöttek a vámosok ellenőrzést tartani. Délután fél négykor indultunk tovább, megkerülve a szigetet észak felől. A Sidhári-öbölben megálltunk megcsodálni a homokkőből, a tenger által kivájt különleges formájú szikla hasadékokat, a bornyúba mind a heten beülve körbebóklásztuk azokat.
És innen kezdve már az odüsszeuszi vizeket hasítottuk, hiszen a Kalipszó nimfától elszabadult Odüsszeusz 17 napi eseménytelen hajózás után megérkezett a Phajákok-földjéhez, ahol Poszidón észrevette őt és rettentő nagy vihart támasztott. Ebben a viharban
„… összecsapott Notosz s Eurosz, s Zephürosz zuhatagja,
és a légszülte magas habokat hajtó Boreász is.”
Vagyis először déli és keleti szél jött, amely később átváltott nyugativá és északiként stabilizálódott. Itt Homérosz egy közönséges meleg- és hidegfrontból álló mérséklet égövi ciklon áthaladását írta le. A viharban széttört a tutaja, egy szálfában kapaszkodva menekült meg. Ez után két napig hánykolódott a stabilizálódott, egyre gyengülő, a hidegfront után megmaradó északi szélben. Ez a szél, az Adriáról induló nagy hullámokat kelt Korfu partjainál. Ezt mi is tapasztaltuk, hogy tegnap a 14 csomós szélben már rövid idő múlva egy méter felettivé váltak a hullámok. Odüsszeusz Korfu sziklás partjainál nem tudott partra szállni, - de ez már az Expedíció következő napjainak programját fogja meghatározni.
Mi estére megérkeztünk az Alipa-öbölbe, ahol a Paliokasztria nevű település található. Sokan úgy vélik, hogy itt állt Nauszikaá apjának, Alkinoosz phaják király palotája. Tavaly már jártam itt, de most teljesen más szemmel néztem a csodálatos öblöt az éjszaki fényekben. Megcsapott az évezredek lehelete, talán itt vendégeskedhetett Odüsszeusz is. Alig várom már a reggelt.

Május 19. Péntek


Sikerült a TV2 reggeli műsorába bejelentkezni. Utána tüzetesen átvizsgáltam az öblöt. Ha én magamnak valahol házat szeretnék építeni, az biztosan itt lenne. A zegzugos, burjánzó vegetációjú völgy idillikus hangulatot teremt, amelyet mostanra sajnos a szállodák, a haditengerészeti bázis erődje és a tavernák jelentősen tökéletesen alkalmas.
Reggel a többiek elmentek nézelődni, én meg a szokásos karbantartásokkal foglalkoztam. Ezután áthelyeztem az időjárási műholdvevő antennáját a hogy jobb képet kapjunk. Később odajött hozzám az egyik szomszédos hajó kapitánya és elkezdtünk beszélgetni. Kiderült, hogy ő Burke a „Foxy Lady” nevű az ausztrál hajó kapitánya és a földkörüli útja során tegnap érkezett Korfura. Mesélt az élményeiről. ĺgy elmondta a legveszélyesebb kalandjukat, amely a Vörös-tengeren esett meg.
Három hajóval jöttek felfelé, amikor a partoktól úgy 60-70 mérföldre lehettek, amikor 2 gyors motorcsónak elkezdett körülöttük keringeni és nagyon méregették őket. Egy közelebb jöttek és egyre erőszakosabbnak tűntek és a több puskás marcona arab is előkerült a fedélzet alól. Ezek után egyértelművé vált, hogy kalóztámadásra készültek az arabok és menekülni kezdtek. A rádión vészjelzést adtak le, amit szerencséjükre egy közelben tartózkodó francia hadihajó fogott és két helikoptert indított a megmentésükre. Az arabok is foghatták a vészjelzést, mert kissé tanácstalanná váltak, miközben a három hajó közül az egyik, a katamarán, nagy sebességgel a feltámadt szélben megpróbált elmenekülni. Az arabok utána indultak. Hamarosan megérkeztek a helikopterek, amelyeken rémisztően meredeztek a rakéták, mélyrepülésben zúgtak el a hajók felett, majd az arabok után eredtek. Azok meglátva a közeledő harci helikoptereket, a part felé menekültek. Egy ideig még követték őket a helikopterek, mélyrepülésben ijesztgetve őket, de más nem történt. Burke szerint, ha egyedül lettek volna, akkor biztosan megtámadták volna őket. Ezt a nézetét mások is osztották, akik itt hajóztak az utóbbi időben.
Később bejártam a szomszédos öblöket, ellenőrizve Odüsszeusz lehetséges partraszállási helyeit. Itt nem szálhatott partra. A képeken ezek az öblök láthatók, valamint a Foxy Lady.

Vissza

Május 20. Szombat


Korfu körül hajóztunk.

Május 21. Vasárnap


Az események olyan gyorsan követik egymást, hogy jelentős késésbe vagyok a leírással.
A korábban azonosított helyeket végigjárva leforgattuk a megfelelő filmrészeket.
így sikerült azonosítani a Ermones-öbölben azt a pontot, ahol Odüsszeusz partra szállt a „Bővízű folyó” partján. Igaz, hogy csak szürkületbe értünk ki a partra.
Egész éjjel hajóztunk Ithaka felé. Amikor a „rózsás ujjú hajnal hajnal kélt” a Levkas-sziget partja mentén jártunk, távolban feltűnt Ithaka, és egy csapat delfin ugrált ki a vízből, különleges mutatványokkal szórakoztatva, Posszidón ajándékaként.

Május 22. hétfő


Egész éjjel hajóztunk Ithaka felé. Amikor a „rózsás ujjú hajnal hajnal kélt” a Levkas-sziget partja mentén jártunk, távolban feltűnt Ithaka, és egy csapat delfin ugrált ki a vízből, különleges mutatványokkal szórakoztatva, Posszidón ajándékaként.
10 óra körül behajóztunk az ithakai Vathi-öbölbe, amelyről Homérosz a következőt írta a XIII.énekben:
„Phorküsznak van amott kikötője, a tengeri vénnek,
Ithaka községében, két meredekfalu szirtje
nyúlik a vízbe előre, s az öblöt is ez veszi körbe,
védi hatalmas habjaitól a goromba szeleknek
kívülről: s odabent a hajóknak nincs kötelékre
szükségük, ha elértek már kikötési helyükhöz.”
Körbe hajózva Ithakát, ez az egyetlen hely, amelyre igazak a fenti ismérvek: magas sziklafal veszi körül, védett a hullámzástól. Jellemzően ma is itt található Ithaka legnagyobb városa és kikötője. Ide még a nagy kompok is bejárnak, s minden kétséget kizáróan Phorküszt Vathival lehet azonosítani.
A kikötés után autót béreltünk, majd megkezdődött a talán legizgalmasabb kaland: mit is találhatunk Odüsszeusz szigetén.
Első utunk a nimfák barlangjához vezetett Phorküszból, amelyről a következőket tudtuk:
„Hosszúkéslevelű vadolajfa van ott az öbölnek
végébe, s egy bájos barlang, árnyas ölével,
Néiászoknak hívott nimfák szent pihenője…”
„s vannak örök források benne; bejárata kettő:
egyiken északról szállhat le a földi halandó,
másik, dél fele, isteneké, s ezen át sose járhat
ember, mert ez az út a haláltalan égilakóké”

Megtaláltuk a várostól 1,2 kilométerre, egy hegy oldalában, a tengerszint felett 195 métermagasságban lévő barlangot (ami nem volt nehéz, mert csak ez az egy ilyen barlang van). Ez egy cseppkő barlang, amelyet korábban látogatni lehetett, de mára már elhanyagolták. A barlangot ezért vasráccsal lezárták. Megpróbáltam bemászni a rács és a fal között, de beszorultam, majdnem úgy járva ezzel, mint Micimackó. A rendező-operatőrünk, Laci volt a legvéknyabb, ő nagy nehezen befért, s a többit tőle tudom. A barlangba egy lépcsú vezet le, amely teljesen szét korideált, és ezért életveszélyes rálépni. Őt is csak a korábbi barlangász gyakorlata mentette meg a lezuhanástól. Elmondta, hogy szép cseppköveket látott, és vízcsobogást hallott. A távolból fény szűrődött be, amely a bejárattól délre nyíló kürtőn keresztül jutott be a barlangba, amit kint rövid keresés után meg is találtunk. A kürtőn át csak kötélen lehetne leereszkedni, így ez lehetett az a barlang.
Ezzel sikerült azonosítani a Neiászok barlangját.
Innen utunk Odüsszeusz palotájának két lehetséges helyszíne felé vitt. Az egyik az Aetos-hegy oldalában lévő, amerikai régeszek által feltárt, az időszámításunk előtt 1300-tól kezdődően létezett ókori település volt a másik az őslakosok által „Odüsszeusz városa”-ként emlegetett hely volt.
Az Aetos oldalában az 1980-as évektől kezdődően az amerikai dr. Sarantis Symeonoglou vezette a feltárásokat és ő találta meg az „Alalkomenai” nevű várost. Az Aetos Ithakát kettéválasztó földnyelven található. Innen remek kilátás nyílt a keletre és nyugatra lévő öblökre, amely lehetővé tette a kikötést bármilyen irányú viharos szélben is. A hegyoldal széljárta, ami a nyári melegben felbecsülhetetlen érték. Phorküsztól 3,6 kilométerre esik, de annak kikötője sokkal biztonságosabb.

Május 23. Kedd


Éjszaka áthajóztunk Cefalonia szigetére, mert Edit hazautazik. Hajnali 4-kor jött a taxi, ami kivitte a repülőtérre őket. Mi tovább indultunk már csak négyen dél felé. Csendes, nyugodt hajózás várt ránk, a GPS vezette a hajót. 11 óra felé a Patrasi-öböl felől jött egy nagy konténeres hajó, nekünk balról, amely összeütközés veszélyes volt Nekünk volt elsőbbségünk, de ezt nem vette figyelembe a navigátor, valószínűleg nem is látott minket. Nekünk kellett lelassítani, hogy el kerüljük a balesetet. Három óra felé megérkeztünk arra a part szakaszra, amely érzésem szerint nagyon hasonlított az „otthoni földekhez”. Jót fürödtünk, majd tovább hajóztunk Pilos felé, ahol gázolajat akartunk felvenni. Csodálatosan szép és festői volt a Pilosi-öböl bejárata és maga a város is. Előszor a városi kikötőben akartam megállni, hiszen csak rövid tartózkodást terveztem. Onnan elzavart a kikötő kapitányság embere, menjünk be a marinába. Egy félkész marinája van, ahol nincs se víz, se villany, csak a beton mólók. A külső oldalon találtunk helyet. Kikötöttünk, majd felvettük a helyiekkel a kapcsolatot gázolaj ügyileg. Minden rendben, egy óra múlva hozzák, mondta az angolul beszélő Chaterina. Át kellett állnunk a parthoz. Próbálom indítani a motort, nem megy. Elromlott az önindító, nem hőz be a bendix. Legközelebb 34 óra múlva indult el a motor.
A csónakot a hajó mellé kötöttem és áthúztam a másik partra. A gázolajos jött is, megtankoltunk és közben kerestük a hibát. Én éjfélkor kidőltem, Laciék 2-ig szereltek, mire kézben volt az önindító.

Vissza

Május 24. Szerda


Reggel béreltem egy Vitarát, hogy amíg Péterék megjavíttatják az önindítót, addig mi elmegyünk a Malea-fokhoz, hiszen hajóval úgysem tudunk kikötni ott, úgyis autót kell bérelnünk. A Vitarával elkezdtünk önindító javítót keresni. A Catherina apósa volt a kézenfekvő személy. Mint kiderült egy igazi falusi villamos ezermester az öreg. Fogott két drótot, különböző helyekhez bevezette a 12 voltot, majd azt mondta reggel 9-kor:”Ezt csak Athénban a Lucas szerviz tudja megjavítani.” Mi nem hittünk neki, kértük, hogy azért nézze meg jobban, hátha csak be van égve egy érintkező. Neki most orvoshoz kell menni, mert magas a vérnyomása, még labor vizsgálatok várnak rá, de ha várunk rá és nagyon akarjuk, akkor majd megnézi a szomszéd faluban lévő műhelyében az önindítónkat. Ebben maradtunk. Mindezt a Catherinával angolul beszéltük meg, aki lefordította ezt az apósának görögre.
Később visszajött az öreg és elmentünk úgy 15 kilométerre, az öreg falujába. A falu nagyon kicsi volt, talán ha 3-400 lakosa lehetett, de annak határában volt az öreg benzinkútja, amely hátsó traktusában volt a nagyom jól felszerelt falusi önindító javító műhely. És az öreg hozzákezdett. Levette a zakóját és öltöny nadrágban, fehér ingben el kezdte szerelni az önindítót. Szétszedte, megpucolta az érintkezőket, kipróbálta: működött. Összerakta, kipróbálta: nem működött. El kezdett görögül káromkodni, legalábbis erre gondoltunk a gonghordozásából. Szétszedte: működött. Összerakta: először működött, majd utána nem. Káromkodott. Szétszedte még jobban és megtalálta, hogy a gyakorlatilag bejáratós új motor önindítójában egy porcelán szigetelő meg van repedve, gyári hibás. A szerelés ideje alatt telefonon értekeztünk a Perkins magyarországi szerviz vezetőjével, aki megpróbált telefonon „távgyógyítani”. Neki is az öregével hasonló volt a véleménye, ezt csak gyári alkatrész cseréjével lehet megjavítani.Közben eltel vagy három óra és a fehér inge egyre koszosabb lett. Szegény úgy gondolta, hogy csak pár perces rutin feladat előtt áll.
Visszamentünk a Chaterinához. Onnan az öreg leszervezte, hogy ha másnap reggel 9-ig elvisszük Athénba a Lucas szervízbe, akkor még aznap megjavítják. Végül is az első véleménye igazolódott be. Az eddigi munkájáért nem volt hajlandó pénzt elfogadni.
Tovább gondoltuk a helyzetünket. A motor új, még garanciális. Akkor a javításnak is ingyenesnek kell lenni, hiszen gyári hibás. Felhívtam az angol központot, kihez forduljunk. Megadták az athéni képviseletet és egy Krisztosz nevű úrhoz irányítottak. Megbeszéltem vele, hogy holnap reggelre ott leszünk.
Közben Péter finom ebéddel várt minket. Megtárgyaltunk a történteket és két alternatíva ált előttünk: az A terv szerint bepattanunk Lacival a Vitarába és irány a Malea-fok, leforgatjuk a helyszínt, majd haza. Reggel fél négykor indulunk Athénba, majd este vissza a megjavított önindítóval. Beszereljük és indulás Máltára.
A B terv szerint, reggel indulás Athénba, majd amíg javítják az önindítót mi elmegyünk a Malea-fokhoz, leforgatjuk, majd vissza Athénba az önindítóért és haza.
Szerencsére az A terv mellett döntöttünk. Fél kettőkor beültünk az autóba és irány a Malea-fok. Átkeltünk aTajgetosz-hegységen. Csodálatos völgyben vezetett az út, sok szerpentinnel, de nem láttuk meg azt a helyet, ahol a spártaiak ledobáltak a csenevész gyermekeket. Ez után Spártába érkeztünk, ahol semmi nyoma sem volt a híres történelmi városnak.

Vissza

Május 25. Csütörtök


FHajnali 4-kor indultunk Athénba a Vitarával. Lux Laci vezetett, én hulla voltam a 2 órás alvástól. 9 tájékán érkeztünk a szervízbe, leadtuk az önindítót. Délután 4-re lesz kész. Mit csináljunk? Felmentünk az Akropoliszra és annak árnyékos részén lefeküdtünk aludni.
Este 8-ra érkeztünk vissza Pilosba. Leadtam az autót, a és el kezdtem a kiléptetést intézni.

Május 26. Péntek


Hajózás, alvás 3 madár.

Május 27. Szombat


A szél lassan erősödik, már elérte a 15 csomót. majd hamarosan 35 csomós lett.
Éjfél után egykor szörnyű gázolaj szagra ébredtem. Felszedtem az ágyam alatti deszkát, mert ott van az egyik gázolajtartály. Nem onnan jött. Azt gondoltam, talán az erős mozgástól valamilyen kis résen át szivárog a gázolaj. Beállítottam egy ventillátort az ablakba és bekapcsoltam a klímát is, hogy szellőzzön a kabin. Visszafeküdtem aludni. Vagy fél óra múlva felébredtem, és hirtelen tudtam, hogy a kormánytérben lévő tartalék kannából folyik a gázolaj.
A kormánytérből végigfolyik a hajófenéken és onnan az egész hajót elárasztó bűz. Kimentem, lámpával lenéztem, és valóban az egyik kanna felborult.
Fejlámpával lemásztam, ami elég nehéz volt a szűk hely miatt. Ráadásul a erősödött a szél és a hullámzás is. E miatt a robotkormány is jobban tekergette a kormányt a hozzá tartozó kb. fél méteres sugarú körcikk, a kormányszektor segítségével.
Laci kormányzott én ugortam. Nagyon be kellett húzni a hasamat és jól szinkronizálni a mozgásokat. Sikerült nagyobb baja nélkül leérni, négykézláb a gázolajba.
Valóban, a sárga kanna légző csavarja nem zárt rendesen és ebből folyt kis patakban a gázolaj. Elzártam, és kikötöttem a kannát.
Kettőtől ötig osztottam be magamat, mert talán ez a legkellemetlenebb időszak. F. Laci a cockpitben aludt. Erősen dőlöngél a hajó.
Laci szerint a többiek "csemőpózban fekszenek az ágyukon és hánynak".
Dél felé már 3-4méteresre is megnöveli majd a szél a hullámokat.
Megpróbáltam időjárás előrejelzést venni, de éjjel nem sikerült. A környező zivatorok villámlásai nagyon zavarták a vételt. Több hajóval is találkoztunk. Szerencsére a radar 16 mérföldes távolságkörzetén elég hamar észre lehetett venni őket és nyomon követve mozgásukat meg lehetett ítélni veszélyességüket. Csak egy hajónak kellet kitérnünk, meg egy zivatart sikerült így elkerülnöm.
Hajnal felé megint elszabadult a sárga kanna. Kezdődött előröl a tornászmutatvány, de most nem volt segítőm, mert nem akartam senkit felkelteni.
Ötkor L Laci váltott a szürkületben. Nagyon álmos voltam már, gyorsan be a kabinba és 10-ig aludtam. A szél közben tovább erősödött. elérte a 38 csomót, amely a Beaufort skála szerinti 8 fokozatú „élénk vihart” jelent.
A hullámok a várakozásnak megfelelően megnőttek. Először 2-3 méteresre, majd fél három körül a legnagyobb hullám magassága elérte a hat métert. A cockpitben ülve elég meredeken kellett felfele nézni a tetejére. Egész nap a Bornyúért izgulunk, hogyan jön utánunk. Szépen felúszik a hullámokra, de a nagy hullámokon megsiklik és vagy tíz méterre előreszalad, megelőzve a kötelét, majd néha oldalra fordul és leáll. Mikor a kötél rányúlik, az ránt egyet rajta, és kezdődik minden elölről. Három óra felé ez mind gyakrabban előfordul. Attól tartunk, hogy ha a Bornyú annyira megszalad, hogy a kötél valahol hátul leakad, akkor féloldalasan fogjuk vontatni, és esetleg így felborulhat. A következő átkelésnél valami féket fogok a Bornyúra kötni, hogy ne tudjon megszaladni. Minden második hullám után a Bornyú két három másodpercre eltűnik a szemünk elől a következő hullámvölgyben. Milyen jó, hogy húzzuk magunk után és nem visszük az első napon meghajlott tartón. Ha most történne ez, nagy bajban lennénk. A hajó nagyon szépen viselkedik, majd nyolc csomóval haladunk, a víz nem jön fel a fedélzetre, a fartükrön a fedélzet nem is vizes. Persze azért dőlöngél. Gyakran a dőlésmérő jobb oldali 35°-járól a mérőgolyó a két-három másodperc múlva a baloldali 35°-on koppan. A kabinokban és a szalonban minden elrendeződött. Ami le akart esni az leesett, ami ki akart borulni az kiborult, de így délutánra már minden stabil. Mindenki megszokta már a hajó mozgását, senki sincs rosszul. A hajó száguld, tolják a hullámok, közeledünk Málta felé. Szerencsére a keleti szél az Eurosz tartósnak bizonyult. Nem nagyon tudunk eltérni a Máltára vezető nyugati iránytól, mert a hajó rögtön erősen bukdácsolni kezd és a hullámok feljönnek a fedélzetre. Számításaim szerint este 11 körül fogunk kikötni, ha minden jól megy. Odüsszeusz nem ilyen szerencsésen hajózott Őt az északi szél, a Boreász sodorta és a lélekvesztőivel nem tudott mást csinálni, mint futni a viharral, a Lótuszevők országa felé.
A Bortnyú közben az alpesi műlesikló versenyre kezdett gyakorolni a hullámokról lecsúszva. Még nézni is rossz. Máltától 58 mérföldre láttuk meg az első madarat, egy sirályt. Háta barna volt, a hasa fehér. A hullámok közt vitorlázva zsákmányra lesett.
22 órakor kikötöttünk Valletában és beléptünk Máltára.

Vissza

Május 28. Vasárnap


Gozon felkerestük Kapüpszó nimfa barlangját.

Május 29. Hétfő


Úton Djerba felé

Május 30. Kedd


Négytől került rám ismét az őrség. Szeretek éjjel egyedül őrséget adni. Ilyenkor minden csendes, mindenki alszik és én vigyázom álmukat és óvom életüket.
Körülöttünk öt halászhajó kóválygott, ahogy húzták a hálójukat gyakran változtatták az irányukat és nem figyelnek semmire sem. Felettem az ég csillagos és ritka fényesen ragyogott: gyémántszögekként látszottak a csillagok. A Tejút áthúzódott az égen és a nevéhez illően szétlocsolt tej látszatát keltette. A megszokott csillagképek furcsán álltak, hiszen most már 13 °-al kerültünk délebbre. A Sarkcsillag is szokatlanul közel volt a horizonthoz. Hirtelen balra hátulról valami furcsa hajó fényét pillantottam meg: hosszúkás volt és egyre nőtt és hirtelen átváltozott a keskeny holdsarlóvá., amely lassan, méltóságteljesen egyre feljebb kapaszkodott az égen. Hirtelen a víz is megcsillant alatta, majd ez a csillanás nőni kezdett és lassan egy ezüstből készült úttá változott. Úgy tűnt, hogy akár végig is sétálhatunk ezen az ezüst ösvényen a holdig, majd oda érve az ezüst kiflit leakaszthattuk volna az égről.
Később a hajótól jobbra hátrafelé megszürkült a horizont. A tökéletes feketét először egy sötétszürke, elmosódott pacni törte meg, amely olvadozott és egy világosodva el kezdett szétfolyni a csillagok között. Persze ez nagyon gyengének tűnt kezdetben, de amikor a pacni közepén megjelent egy piszkosszürke mélyvörös árnyalat, akkor ez a folyamat felgyorsulni látszott, és a gyémánt kiflivel is versenyre kélt. A hold menekülésre fogta a dolgot és egyre magasabbra kúszott a biztosnak látszó fekete égbe. Persze a sötétörös sem hagyta magát. Először maga fölött egy sötétsárgát eresztett, ami átment fokozatosan egy szürkés-zöldes-sötétkékbe, ami viszont feloldódott az egyre halványuló feketeségben. Aztán ez a folyamat egyre gyorsulni látszott. A hold alatti fényesen csillogó ösvénye megmattult majd legnagyobb bánatomra teljesen eltűnt. A hold is átváltozott: a gyémánt kifliből egy fényes foglalattá vált, amely egy nála egy számmal kisebb sötétszürke, kissé zöldes árnyalatú gyöngyöt tart. Ez a Föld által megvilágított hold volt. Megnéztem távcsővel is, pedig tudtam, hogy nem kellene. Olyan illúzió romboló volt, amikor a gyémánt kiflin a sötét gyöngy felőli szélén ragyákat láttam, a hold krátereit.
Közben egy világosabb lett és a szétömlő szürke feloldotta a csillagok gyémántszegeit és a hátul megjelent a rózsaszín is és lassan az egész égbolt átváltozott. „A rózsás ujjú hajnal kélt” homéroszi idézett jutott eszembe.
Máltáról elindulva ismét viharos északnyugati szélbe kerültünk, ami oldalról jött és a három méteres hullámokon erősen hánykolódott a hajó. Estefelé a szél szerencsére csillapodott, így 28 órás hajózás után délután kettőkor megérkeztünk a Lótuszevők Országába, a tunéziai Djerba szigetére. Ezzel elértük az Expedíció legdelibb helyszínét. A parthoz közeledve elért minket Afrika forró, perzselő lehelete. Legalább 8 fokkal emelkedett a hőmérséklet. Keskeny, 6 mérföld hosszú csatornán át lehet behajózni a Soumt Houk nevű kikötőjébe, ahol a legnagyobb megrökönyödéssel fogadtak minket. Mint később kiderült a hatósági közegektől, ekkora jacht még nem járt itt. Mindenki nagyon kedvesen fogadott, szolgálatkészen a legnagyobb buzgalommal végezték a hatósági közegek (vámos, rendőr, polgárőr és a parti őrség) a dolgukat, beléptettek. „ÁÁÁ, MÁDZSÁRI!” volt a felkiáltás, mikor megtudták, honnan jöttünk. Valamiért itt szeretik a magyarokat, noha ez nem a mi érdemünk. Ma csak nézelődtünk, holnap reggel Laci és Péter haza repülnek.
Köszönet nekik a sokszor embert próbáló helytállásukért.
Délután helyettük öten érkeznek majd a második szakaszra ezzel teljes lesz a létszám.
Az első szakasz 970 mérföld hosszú volt, amelyet 10 nap alatt tettük meg, miközben 2 napot motorhiba miatt, egy napot Ithakán és egy napot Gozón töltöttünk. Ez alatt sikerült azonosítani és bejárni a Phajákok-szigetét, a Malea-fokot, Kalipszó nimfa barlangját és holnap a Lótuszevők Országában keressük Odüsszeusz lehetséges partraszállásának helyét és a lótuszt.
Eddig a terv szerint haladunk a nehézségek és a viharos időjárás ellenére. Remélem Posszeidón az Expedíció további szakaszain is kegyes lesz hozzánk.
Autót béreltem, kb.17 000 Ft-ért. egy pólót. Jónak tűnik. Elindultunk Gabes felé. shoppingolni. 100 km-után megérkeztünk a Medenine nevű városba. Útközben sivatagosnak tűnő területen haladtunk át. mindenütt élettelen kő és haomok, néha pálmafák, néha olajfák. Közben nyomorúságos, anyagból tapasztott, ablaknélküli kunyhók. Néha átszeltünk egy meredek falú kiszáradt folyó medrét, amely arról tanúskodott, hogy néha itt is van víz. Vajon miből élhetnek meg itt az emberek? Tavasz, kora nyár van, de máris minden kiégett. Mi lesz szeptemberben?
Medeninében egy europiacot találtunk. A piac kilencven százaléka bárhol lehetne. Ugyan azokat a bóvlikat árulják, mint a kínai piacokon. Igazi arab bazárt nem találtunk. Én nagyot csalódtam. Csak az vígasztalt. hogy hazafelé csodálatos naplementében volt részünk. A Djerbát a szárazfölddel összekötő úton haladtunk, amikor lebukott a nap a sziget mögött. Az előtérben félig elsüllyedt vitorlás csónak, mögötte a pálmás tengerpart amely mügütt szikrázóan tiszta vörös és arany színekben bukott le a nap. Soumt Houkban sétálgattunk egy kicsit. Itt sokkal nagyobb arab bazár lehet mint Medeninében, csak mi későn érkeztünk.
Elmentünk vacsorázni a belváros szélén lévő arab étterembe, ahol kezdetben rajtunk kívül csak egy pár volt. Buborékos ásványvizet és száraz fehér bort kértünk. Mindkettőt kinyitva hozta a pincér, a víz nem volt szénsavas. Hűtött csapvízre gyanakodtunk, ezért Péter visszavitette az üveget. A második üveg söröskupakkal volt lezárva, de az sem volt buborékos.
Merjünk-e inni belőle? Sajnos a szomjunk válaszolta meg a kérdést.
Tunéziában szinte senki sem beszél angolul, csak franciául. Végig nagy gondban voltunk, hogyan értessük meg magunkat. A francia étlapból csak nehezen tudtunk rendelni. Most fordult elő velem először, hogy a pincérnek nem tudtam elmagyarázni, hogy jól átsütött bélszint szeretnék. Végül salátát ettem. Fél óra elteltével jött egy vékony, magas, jó alakú, fekete hosszú hajú, csinos utcalány, kihívóan rövid szoknyában. Nagyon otthonosan mozgott. Kiderült ő a pincérnő. Nálunk is kurvának nézték volna, hát még itt.

Vissza

Május 31. Szerda


Az észak-keleti. keleti és a délkeleti helyszínek. Megjött a váltás. Vacsora folklór esttel.

Június 1. Csütörtök


A sziget északi partjai nem alkalmasak a partraszállásra, mivel 5-6 kilométer hosszan sekély, alig 2 méterre mélyül csak a tengerfenék. Ezen a szakaszon nagy törőhullámok jönnek létre, ami nagyon veszélyes a hajókra nézve. Ezen kívül az árapály miatt jelentősen változik a tengerpart széle, így ez nem biztonságos hely. A sziget nyugati oldalán sokkal kedvezőbb a domborzat. Délben kiléptünk Tunéziából, ahol sok jó barátra leltünk. A sekély északi parton csak a kotort hajóútban elegendő a mélység, de egy helyen még ott is kevés volt és kicsit felakadt a hajó a homokzátonyon. Gyors és szakszerű kormány mozdulatok és az erős motor könnyedén leszabadított minket. Később a csatorna mégis bosszút állt, mert a vizében bőségesen úszó tengeri fű eltömítette a motor hűtővizét besszívó szivattyút szűrőjét és a beömlő nyílást. Az előbbit könnyedén ki tudtam tisztítani, az utóbbi csak a hajó alá lemerülve sikerült. Szerencsére nem volt hideg a víz.

Június 2. Péntek


A szél reggelre jelentősen lecsökkent és a tenger is aránylag nyugodt volt. Sajnos egyik társunkat nagyon meggyötörte ennek ellenére a tengeri betegség, egész nap a kabinjában kínlódott.

Június 3. Szombat


Reggel ötkor indultunk el a Pantelleriából. Célunk a Favignana-sziget, a vadkecskék szigete. 12-os irányt kormányzunk, tehát gyakorlatilag észak felé hajózunk. Az első állomásunk Marsalla lesz, ahová tankolni megyünk.
Indulásunk után kereszteztük a Gibraltár – Szuezi-csatorna fő hajózási útvonalat. Volt amikor 8 hajót láttunk a radaron és egy jobbról jövőnek utat kellett adnunk. Két órával később kereszteztük a Pantelleria zátonyt, ahol a környező 100-200 méteres vízmélység 10-12 méterre csökkent. Ezen a területen nagyon sok halászt láttunk.
Délután láttuk meg a Favignana-szigetet. Már messziről szembetűnt a különleges alakja miatt: Egy lapos szigeten kiemelkedik egy hegycsúcs, a 302 méter magas S.Caterina.
Homérosz szerint ez a sziget a Küklópsz Föld közelében volt, „…nem távol, s nem közel…”, vadkecskék lakták a szigeten lévő hegyet, „…partra simultak a rétek…” vagyis sík mező is volt a szigeten, valamint a délről érkező Odüsszeusz 12 hajóból álló flottája gond nélkül partraszállhatott egy homokos öbölben.
A Földközi-tenger középső részén csak a Favignana-sziget felel meg ennek a feltételeknek. Bredford a sziget észak-nyugati partjainál lévő Cala Grande nevű öbölben valószínűsíti a partraszállás helyét. Szerintem ez téves, a következők miatt: az öböl nem nyitott délről, nem elég tágas a 12 hajó befogadására, a fenék sziklás és hirtelen mélyül és nyomokban sem található homok a partjainál. Sokkal valószínűbb helyszín a sziget közepén található Burrone-öböl, ahol most is homokos a part és a tengerfenék még a partól 450 méterre is csak 3 méter mély és homokos. Délről nyitott, elég széles a 12 hajós flotta befogadására.
Késő éjszakáig itt maradtunk, majd fél egykor elindultunk a kikötőbe. Szokványos feladatnak ígérkezett, negyven perc alatt körbehajózzuk radarral tájékozódva a szigetet. Amikor a kikötő közelébe értünk, a radaron furcsa jelek tűntek fel a hajó közvetlen közelében. Kirohantam a fedélzetre és lámpával és megláttam a tonhalászok hálóját tartó bójákat. Gyors kormányzással sikerült a bóják előtt 3 méterrel visszafordítanom a hajót. A térképen természetesen semmit sem láttunk ezekből a bójákból. Megpróbáltam kikerülni a hálót de nem sikerült. Mintha direkt nekünk állították volna a csapdát. Természetesen a műholdas helymeghatározó rendszer segítségével pontosan vissza tudtam volna vezetni a hajót, de nekünk a kikötő volt a célunk. Egy órás kísérletezgetés után odaért az ügyeletes halászhajó, amely egy óriási kört leírva, másfél óra alatt bevezetett az átjárókon át a kikötőbe. Mint kiderült, a háló-rendszer 6,5 kilométer hosszú és 4 kilométer széles volt. a széleit bóják világították volna meg, ha működtek volna. A hálót 1,5 centiméter vastag, a bójákat összekötő drótkötél tartotta a fent. Ebbe még az Albatros keményacél kötélvágójának is bele tört volna a foga. A hálókat a tonhalak számára vetették ki. Várták tonhalak migráccióját, amely bármely nap bekövetkezhetett.

Vissza

Június 4. Vasárnap


Ma a küklopszok földjét keressük a következő homéroszi ismérvek alapján:
- a vadkecskék szigetének közelében kell lennie, hiszen látszott a füst, hallatszott a beszéd és a kecskék-birkák hangja.
- Barlangokban lakott a küklopszok népe,
- földművelésre alkalmas mezők voltak a szigeten.
A korábbi kutatások a 23 kilométerre lévő Trapani város fölött tornyosuló Erice-hegyet nevezik meg. Szerintem a 3 kilométerre lévő Levanzó-szigeten játszódott le az a kaland, amelyet kiszínezve született a küklopsz legenda.
Ha a szigeten találunk lapos részeket és megfelelő barlangokat, akkor ez a legvalószínűbb helyszín.
Találtunk. Megdöbbenve másztunk fel a Grotta del Genovese nevű barlanghoz, amelyről a korábbi kutatásaim alatt értesültem. Ha én filmet szeretnék forgatni erről a kalandról, akkor biztosan ilyen helyszínt választottam volna. Magas félelmetesen meredek sziklák, amelyről mintha vér csorgott volna le és rászáradt, a nap megbarnította. Ezt a színt az esővíz által lemosott vöröses talajtól kapta. A sziklafalban öt különböző barlang nyílik. A teljesen néptelen partszakaszt csak sirályok lakják és hangjuk csúfondárosan – fülsértően – hátborzongatóan hallatszik. A barlang bejáratát könnyen eltorlaszolható léckerítés veszi körül, majd az előtérből nyílik a belső, az igazi, a cseppkő barlang. Ennek nyílása az évezredek alatt lerakódott guanó miatt elég szűk, és egy vasajtóval le van zárva. Ezt egy kis leleménnyel és furfanggal ki tudtam nyitni és bejutottunk. Innen kezdve magával ragadott az a hangulat, hogy bármikor jöhet a küklopsz, bezár minket és majd egyenként felfal. Edit ezt úgy élte át, mintha egy filmben lenne, olyan meseszerű volt az egész. A barlang a szűk nyílás után kiszélesedett és a vége felé emelkedő, cseppkövekkel díszített terembe értünk. A falakon megtaláltuk a leírások szerinti ősember rajzokat. Olyan volt, mintha Odüsszeusz üzent volna.
Hátborzongató élményben volt részünk.

Június 5. Kedd


Ustica

Június 6 Szerda


Egész éjjel hajózunk Szardina felé. Szép csendes időnk volt. Nem találkoztunk egyetlen hajóval sem.
9 óra körül kivetettem a Tahitin vett horgász eszközömet, amely egy sárga műanyag abroncsból, 100 méter másfél milliméter vastag damilból, egy műanyagból készül polipba bújtatott kb. 5 centis horogból, 1 méteres drótelőkéből áll. Na, most kifogom a „bigfisht”. Fél órával később Edit szólt, hogy valami úszik mögöttünk már egy ideje. A tonhalam volt, remélem nem ezt várták Favignánánál a halászok. Rövid küzdelem árán sikerült beemelni a hajóba. Fotózás és méricskélés után (95 cm hosszú volt) megnyitottuk a mészárszéket, Gyuri és Zoli feldarabolták a halat. Egy vájling színhúst nyertünk. Este felé (nem stílszerűen ugyan, de) Szardínián tonhalat fogunk enni. Lehet, hogy még én is megkóstolom. Fogtam már a Csendes-óceánon (Tahiti, Tonga Királyság), az Indiai-óceánon (a Seychelles-szigetek) és az Atlanti-óceánon (Karib-tenger) különböző halakat, de a Földközi-tengeren ez az első halam.

Vissza

Június 7. Szerda


Homérosz szerint Odüsszeuszék hat nap és hat éjjel eveztek, amíg kikötöttek a laisztrügónok földjén azt kell számításba venni, hogy evezve max. egy, másfél csomóval haladhattak, s ennyi idő alatt kb. 144-288 mérföldet tehettek meg. Azt is tudjuk a műből, hogy az óriások földjéről majd Kiké szigetére érnek, ami biztos, hogy északabbra volt, mint a szirének, és a Szkülla és Kharübdisz.
Erről a helyről Homérosz a következőket írta:
„ ott a remek kikötőbe kerültünk, melyet egészen
körbekerít mindkét oldalt meredekfalu szikla,
és egymással szemben előreszökő fokok őrzik
nyílását, úgyhogy nagyonis szűk ott a bejárás.”
„…S bent az öböl mélyén, közel egymáshoz, kikötöttek
bárkáink, mivel ott sohasem duzzad fel a hullám,…”

Ennek megfelelően Szardínia északi partjainál bejártuk azokat az öblöket, amelyek a térkép szerint megfelel a fenti ismérveknek: Porto Cervo, Poltu Qualtu, Poro Pozzo és Porto Longonsardo. Egyik sem elégítette ki a fenti feltételeknek.
Bonifació pontosan 240 mérföldre van Usticától északnyugatra, tehát egy másfél csomóval haladó hajó a hetedik nap elérheti. Bonifació valóban mindenféle szelektől és viharoktól védett, és itt valóban soha nem duzzad fel a hullám. De mindemellett ideális csapda is, ahol az ellenség könnyen megsemmisíthet egy egész hajórajt is. Olyan páratlan hely, amit minden tengerész megjegyez, aki csak erre járt valaha.
Az Admirality Pilot így ír róla:
„Bonifació kikötője természetes búvóöböl, amelynek szélessége 139 és 185,2 méter között váltakozik. Egy félsziget alkotja, amelyen a város épült. Kitűnő horgonyzóhely kishajók számára. ..A bejáratot messzebbről nehéz észrevenni.”
Befutottak Odüsszeuszék hajói ebbe az ideális kikötőbe, de Odüsszeusz talán valami rosszat sejthetett, mert egyedül az ő hajóját kívül hagyta a bejáratnál. Két társát jelölte ki plussz egy hírvivőt, hogy megnézzék, kik lakják ezt a földet. Épp a király lányával találkoztak a pataknál, aki útbaigazította őket, hogy merre találják apja palotáját. Amint a palotába értek láttak ott egy hatalmas asszonyt, aki hazahívta a gyűlésből férjét Anthipatészt, a laisztrügónok királyát. Az óriás amint belépett, azonnal elkapta Odüsszeusz egyik emberét és levágta vacsorára, mire a másik kettő kiszökött. Ekkor az óriások királya összekiabálta a népét a szirtekre, ahonnan hatalmas sziklákat dobtak a megrettent hajósokra, akiknek már nem volt menekvésük. A leleményes Odüsszeusznak beigazolódott az óvatossága. Csak az ő hajója tudott kimenekülni a kőzáporból, a többi tizenegy hajó, és a legénysége mind elpusztult.
Útikönyv erről a következőt írja:
Bonifacio: Korzika legdélibb városa a tenger felől nézve megdöbbentő látvány. A vízparton ugyanis az a keskeny földnyelv, amelyre a régi erőd és az óváros épült, szinte a semmi felett lebeg, a mintegy 60 méter magas sziklafal itt homorú, egyes helyeken mélyen behajlik az épületek alá. A mészkőszirt azonban kemény anyagból van, elbírja a súlyt. A sziklaszirtet egyik oldalán a tenger határolja, a másik oldalán viszont másfél kilométer hosszúságú keskeny öböl, ezek fölé magasodik a városmag. Az öböl évszázadok óta védett kikötőül szolgál. A legenda szerint Odüsszeusz is erre hajózott, s a régészeti feltárások szerint a kőkorban már lakott itt ember.
Hát az Albatros ide érkezett, és holnap ezt a helyet fogjuk tüzetesen átvizsgálni.

Vissza

Június 8. Csütörtök


Ma bejártuk a várost, a sziklákat. Igen, ez a hely alkalmas volt arra, hogy elpusztuljon az odüsszeuszi flotta 11 hajója.
Délután indultunk a következő helyszínre, Kirké szigetéhez.

Június 9. Péntek


Egész éjjel és egész nap hajóztunk. Utunk eseménytelen volt, leszámítva az erős keresztirányú hajóforgalmat még az éjszaka első felében. Egyszer volt olyan helyzet is, hogy ötvenöt km/h sebességgel közeledett egy komp jobbról, mögötte kicsivel lasabban egy konténerszállító hajó és nekik volt elsőbbségük. Csak a jó radarunk és a pontos mérésnek és az ezen alapuló szerkesztésnek köszönhetjük, hogy biztonságosan elkerültük egymást. Még Bonifaccióba való érkezéskor elromlott a robotkormány, de Korzikán nem tudtuk megjavítani. Így folyamatosan kormányozni kellet ezen a szakaszon. Nagyon fárasztó volt egész éjjel és egész nap a Circeo-fokhoz vezető 92 fokos irányt kormányozni. A lemenő nap fényében pillantottuk meg a két óra járásra lévő Kirké-szigetét, a Capo di Circeo-t (Ejtsd: Csírcseo), ami tulajdonképpen nem is sziget, hanem egy hegy. Igaz ugyan, hogy a hegyet körülvevő 2-3 méter magas, mocsaras, 25-30 kilométer széles lapály a tenger felől közeledve, csak az utolsó pillanatban tűnik fel a horizonton. Ennek ellenére már az ókortól kezdve azt tartották, hogy itt élt Kirké, és Odüsszeusz útvonalába teljesen beleillik. Legnagyobb csodálkozásomra, pünkösd péntekjén, este 9 órakor a parton várt minket a Raytheon cég szakszervizétől LIBERO FORMISANI nevű úr és garanciálisan lecserélte a hibás alkatrészt, másfél óra alatt. Igaz, hogy ebből sok időt a beszélgetés vitt el. Elmondta, hogy a helyiek hol gondolják Kirké házának helyét, mesélt a számtalan barlangról. Köszönet neki a segítségért.

Vissza

Június 10. Szombat


Reggel elkezdődött a keresés. Egész nap barlangokat bújtunk, hegyet másztunk, nézelődtünk, de nem jutottunk eredményre. Pl. a Levanzón jól bevált „ősember barlangot” kerestük fel először. Ez egy szálloda kertjéből nyílik, de a szálloda csak július 1-én. Jelenleg tatarozzák, és szombaton csak néhány munkás kevergette a betont, aki persze csak olaszul beszéltek. A grottáról nem tudtak semmit. Nagy nehezen megszereztük a direttoro telefonját, aki szerencsére beszélt angolul. Rögtön jön, de a barlang zárva van, mondta. Rossz érzésem támadt, ezért elküldtem Lacit és Editetet, hogy azért nézzenek körül, amig jön a tulaj. Igy sikerült lefilmezni a barlangot, mert a direttoro megijedt a kamerától és csak akkor filmezhetünk, ha Rómából engedélyezik azt, és vegyük ki azonnal a filmet a kamerából, mert hívja a csendőröket. Alig tudtam megnyugtatni, hogy még semmit sem filmeztünk, nézzen bele a kamerába. Laci közben úgy állította be a szallagot, hogy semmi sem látszott rajta. Igy megnyugodott és elmondta, hogy ez egy hatvanezer éves barlang, amit 1932-ben tártak fel, így ez Odüsszeusz korában nem volt járható, a bejárata különben is keskeny, amit a Laci filmjén később én is konstatáltam. Miközben tépelődtünk a következő uticélunk felől, egy újságos bódénál a sex kazetták között megpillantottam az Odüsszeusz kalandjairól szóló hollywoodi mozifilmet, amelyt már évek óta kerestem. Benne az Odüsszeia olasz szövege.
Hát így telt a napunk. Két völgy jöhet szóba Kirké lakhelyéül, de most még nem tudtuk eldönteni, melyik lehet az. Dél felé jött a hír, hogy a 4 hazautazó autójába Róma előtt 30 kilométerrel belement egy teherautó. Szerencsére nem sérültek meg, de a repülőt lekésték. A Sixt-től béreltük aaz autót, nagyon készségesek volt, rögtön kaptak egy csere kocsit, és a váltás már azzal érkezett meg.
Köszönünk nektek mindent Tündi, Zoli, Józsi és Gyuri. Jó volt veletek hajózni, és csodáltam Tündi tengeribetegséggel folytatott hősies harcát. Tündi győzött.

Vissza

Június 11. Vasárnap


Reggel Ismét barlang nézőbe indultunk, de már hajóval. A másodikra megtaláltuk Odüsszeusz barlangját, a Grotta dela Capre –t. Padlója most 5 méterrel van a tengerszint felett, szája elég nagy, hogy a hajó beférjen és a belseje pedig 40 méter hosszú, 30 méter széles és vagy 20 méter magas. A fentről bejutó csapadék vegyes iszap egyenletesen vörös földdel feltöltötte a padlót. Először mesterséges feltöltésre gyanakodtunk, de megtaláltuk a barlangban végzett feltárások nyomait, amely ezt cáfolta. Ideális hely, amely már legalább 40 000 éves.
Kirké palotájában már közel egy évet időztek. A varázslónőbe belefeledkezett Odüsszeuszt társainak kellett figyelmeztetni, hogy ideje lenne hazaindulniuk. Aznap este Kirké ágyában felvetette a haza indulást kérdését. Kirké nagylelkűen megengedte számukra, hogy útra keljenek, de csak egy feltétellel. Ha felkeresik Hádész Országát, és Tereisziásztól a vak jóstól megtudakolják a jövőt. Kirké a következő információval szolgált a X. ének 505. sorában:
„gondolnod sem kell rá, hogy ki vezesse hajódat;
állíts árbocot és kifeszítve a hószínű vásznat,
ülj és hajódat az északi szél majd elviszi szépen.
Hogyha pedig már az Okeanosz széléhez elértek,
Perszephone ligetére találsz alacsony halom alján,
hol sudara nyárfák és meddő füzek magasodnak;
futtasd partra hajód mélyforgós Okeanoszban,
s te magad Hádész nyirkos palotája felé menj.
Ott Akherónba Püriphlegethón ömlik bele és a
Kókűtosz, mely a Sztüx folyamából ágazik arrébb,
és az a két zúgózajú víz szirtnél szakad egybe;”
Ezt követően részletesen elmesélte a várható eseményeket.Az indulás körülményeiről a következőt tudjuk:
X. ének, 541. Sor:
„ … s már az aranytrónszékű Hajnal is eljött.”
Majd az 546.sortól:
„Mentem a termeken át, fölvertem a társakat ekkor,
melléállva külön mindnek, mézes szavammal:
„Édes ízű álmot ne aludjatok, itt az idő már, induljunk: hisz adott Kirké az utunkra tanácsot.”
Miután összegyültek, elárulta nekik, hogy még nem haza mennek, és a következőt mondta nekik, az 561.-sortól:
„Azt hiszitek, hogy a kedves földre, az otthonotokba
indultok; de bizony más útra ereszt tova Kirké:
Hádész házához s riadalmas Perszephonéhoz,
thébai Teiresziász lelkétől kérdeni jósszót.
Szóltam ekép: s elakadvdt kedves szivük dobogása,
és hajukat tépték nyöszörögve, leültek a földre;
csakhogy semmit sem használt panaszos zokogásuk.
És ahogy a tengerpartra a fürge hajóhoz elértünk,
még a szívünk búsult s a szemünkből hullt a kövér könny,”

Majd a XI. ének 1.sorától:
„És miután odaértünk már a hajóhoz, a vízhez,
ott legelőször az isteni vízre kivontuk a bárkát,
árbocot is raktunk bele, vásznat a barna hajóra,
fogtuk a kost, a juhot: beraktuk; utána magunk is
fölszálltunk keseregve, szemünkből hullt a kövér könny.
És a sötétkékorrú hajó mögül íme kísérő
jó szelet is küldött utunkra, vitorladagasztót,
Széphajú Kirké, félelmes, zengőszavú isten.
Elrendeztük egészen a bárkánk felszerelését,
s ültünk: szél meg a kormányos vitték csak a bárkát.
Rajta egész napon át feszesen duzzadt a vitorla.
S már a nap is lebukott, árnyékba borultak az utcák,
ekkor elért a hajónk a mélyvízű Okeánoszhoz.
Ott van a kimmerosz nép városa, lakhelye, ködbe
és felhőbe takartan; a nap sose néz le reájuk,

Bradford tévesen azonosította az Odüsszeia e szakaszát a Héraklész Oszlopaihoz, vagyis a Gibraltári-szoroshoz való hajózásként, a következők miatt:
1. A görögök akkor még valószínűleg nem ismerték a Gibraltári-szorost,
2. Kirké által „rendelt” északi szél hajtotta Odüsszeusz hajóját, ami nem vihette nyugat felé őket csak dél felé, vagy attól legfeljebb 45 fokra térhettek el.
3. Az utazás csak egy napig tartott, valószínűleg dél felé indulhattak el s a sötétedés után nem sokkal érkeztek meg. Különös eseményekben volt részük, majd még az éjszaka visszaeveztek Kirké szigetéhez. Lefeküdtek még a sötétben aludni.
4. Ez idő alatt nem járhatták meg a 960 tengeri mérföldes utat Gibraltárig, majd vissza. Ez 27 nap folyamatos és állandóan kedvező szelű hajózást jelentett volna, Szardíniát dél felől megkerülve.
5. Nem találtak volna vissza ismét Kirkéhez.
A fentiek alapján úgy találhatjuk meg azt a szigetet, amelyet az Odüsszeiában Homérosz a Hádész országának nevezett, hogy a Circeo-foktól rajzolunk egy olyan körcikket, amely szélei a déli iránytól 45 fokot térnek el kelet és nyugat felé. a külső ívének sugara az egy nap alatt megtehető maximális távolág, vagyis 30 mérföld, a belső a minimális, vagyis 16 mérföld. Ezen a területen volt a „Hádész országa”. Három sziget jöhet szóba: Palmarola, Ponza és a Zannone. További információt kapunk Homérosztól:
„… Ott van a kimmerosz nép városa, lakhelye …”,
vagyis lakott volt a hely.
Bejártuk mind a három szigetet. Csak a Ponza-sziget lehetet a „túlvilági események” helyszíne. Vulkanikus, egyes helyeken még ma is gázok törnek fel. Tele van barlanggal és a természet fantasztikus formákat hozott létre itt. Az egész utunk során erre illet rá leginkább a Hádész országa jelző.
Az expedíció során most jött negyedik alaklommal az a csodálatos érzés, hogy „Odüsszeusz, a nyomodban vagyok, Te is itt jártál korábban. Tengesz módján jó nagyokat lódítottál, de én kihámozom az igazságot, megtalállak!”

Vissza

Június 12. Hétfő


Hétkor indultunk Ponzáról. Mindenki aludt, egyedül Ervin kelt fel segíteni. A sziget mellett hajóztunk, hogy megtalálhassam a képeslapokon látható kőívet. Sikerült, a Cala Inferno öbölben volt. Óvatosan bemerészkedtem a hajóval, amennyire csak lehetett, megközelítettük. Természetesen csattogtak a fényképezőgépek, forgott a videó. A kora reggeli nap szépen megvilágította a vöröses-barna, kb. 25 méter magas, két összenőtt banánhoz hasonló ívet, a miközben a hátteret a fehér sziklák alkották. Nagyon szép volt.
Innen a Ventontene-sziget felé hajóztunk, ami kb. 18 mérföldre volt. Erős holthullámok érkeztek jobbról. Hiába húztuk fel a a vitorlákat, azért nagyon gyomorforgatóan mozgott a hajó. Szegény Melinda nem érezhette túl jól magát. Fél tíz felé érkeztünk a szigethez. Ez nem lehetett a Hádész országa.
Dél felé az Ischia-szigethez érkeztünk az erős, gyomorforgató, oldalról jövő 2-3 méteres hullámzásban. . Korábban úgy gondoltam itt is lehetett volna a „Hádész Országának” helyszíne, de a most már tudom, hogy túl messze van ahhoz, hogy oda-vissza meg lehessen járni az utat egy nappal és egy éjszaka alatt.
Délutánra elértük Caprit. Megkerestük a híres Kék-barlangot, ami nem volt nehéz a térkép és az ott gyülekező csónakosok miatt. Két részletben látogattuk a barlangot, én a második csoportban voltam. A víz 80 méter mély, horgonyozni nem lehetett, ezért valakinek mindig a hajón kellett maradnia. Oda jött hozzánk az egyik a kb. két és fél méteres lélekvesztőjével, nagy pofával elmondta, hogy 7500 líráért bevisz minket. Gumicsőből ütköző volt a csónakja szélén, ezért biztonságosnak ítéltem meg a csónakba szállást. Mint később kiderült, ő kapta ezt a pénzt. A barlang látogatásáért még fejenként 8000 lírát kellett fizetni. Az erős hullámzásban volt, amikor a bejárat leszűkült 30-40 centiméteresre is, így ki kellett várni a megfelelő pillanatot, hogy a másfél csónak széles nyíláson be lehessen férni. Bejutva ért a következő csalódás: a híres barlangban iszonyú hangosan, torkuk szakadtából üvöltötték, kinek hogyan sikerült, az „Ó, szólle mijót”, vagy öten. A barlangba beverte a hullámzás a hordalékot és ezért rendkívül piszkosnak látszott a víz felszíne. A barlang kékje és összhatása messze elmaradt a bisevói kék barlangétól. Ott a különböző hasadékokon át sokkal szebben szűrődött be a fény, izgalmasabb és főleg csendesebb, nyugodtabb volt az egész. Összesen, a kifelé menet miatti várakozással együtt úgy két percet töltöttünk a barlangban. Közben tette az érthetetlen, de a hangsúlyából ítélve rosszindulatú megjegyzéseket. Undorító volt az egész.
Amikor visszaértünk a hajóhoz észrevettem, hogy két helyen a csónakjával az előző fordulóban ledörzsölte a hajóról a festéket. Hiába mutattam neki, csak olaszul karattyolt valamit. Ekkor már nagyon utáltam Caprit.
Innen behajóztuk a kikötőbe és beálltunk a matróz utasításainak megfelelően a legszélső helyre. Amikor elment egy gyors komp, vagy amikor megérkezett, akkora hullámokat vert, hogy a hajónk az úszó mellett 50-60 centis ugrásokba kezdett. A szomszédot több alkalommal hozzá is verte a mólóhoz.
A hajóban vacsoráztunk, Edit nagyon finom spagettit készített.
Este 11 óra körül kihajózott az öbölből egy 30-35 méter körüli vitorlás. Hárman voltak csak rajta, de nagyon ügyesen manővereztek, noha teljes szélcsend volt. Mint később kiderült a sziget másik oldalán megrendezett tűzijátékot mentek megnézni.

Vissza

Június 13. Kedd


Ervin, Ági, Tamás és Melinda reggel komppal átmentek Nápolyba, ahol autót béreltek és elmentenk megnézni Hercolánumot és a Vezuvot. Edit és Laci motort bérelve bejárták a szigetet én meg az internetes lemaradásaimat számoltam fel. Jó érzés volt a Capriban álló jachtom fedélzetén ülve irogatni a számítógépbe, hideg italt kortyolgatva. Ha felnézetem, akkor a fenséges meredek hegyeket láttam, miközben a kedvenc CD-im szóltak. Röpült az idő.
Négy körül indultunk, először tankolni. 304 liter gázolajat vettem 527 ezer líráért. A nagy vitorlás mellett elmenve láttam, hogy ők is voltak már a kék barlangnál, mert neki is megvolt karcolva az oldala.
Édesapám felhívott, hogy feltétlenül nézzük meg a Grotte Verdét. Neki ezt nem sikerült, amikor ere járt, de nagyon vágyott rá. Megkerestük. A sziget déli felén találtuk meg, nem messze a híres kőárkádtól. Könnyen megtaláltuk a térkép alapján, de nem tudtunk lehorgonyozni előtte. Beszálltunk a bociba és azzal indultunk felderíteni a barlangot. Szerencsére itt nem hemzsegtek a csónakos hiénák. A nagy hullámzás miatt kicsit bonyolult volt a behajózás a másfél csónak szélességű bejáraton, de megérte, mert csodálatos látványba volt részünk. A délutáni napfény pont bevilágított és megfestette a vizet. Tényleg zöldes színe volt a víznek. Maga a barlang egy 10 méter hosszú átjáró egy 40 méter átmérőjű, dél felől nyitott katlanba. Vittem magammal búvárszemüveget és víz alatt is felderítettem a barlangot. Homokos fenék, nagy, gömbölyű kavicsokkal. A víz színét bizonyára a helyi mikroflóra adja, mivel zöldes színű planktonokat láttam lebegni és mintha a falak is zöldesnek tűntek, de lehet, hogy ez csak a megvilágítás miatt volt. Csodálatos látvány volt a barlang szűk nyílásán behömpölygő, zuhogó, kavargó majd méteres hullám, amelyen átsütött a nap és még jobban kiemelte a víz zöldes színét.
Apu, valóban csodálatos a barlang.
Köszönöm.
Innen a szirének szigetéhez vitt az utunk. A következő módon lehet azonosítani ezt az helyet:
Itt nem kapunk pontos irányt és az út idejét sem tudjuk meg a szövegből. Valószínű, hogy a klasszikus írókra és latin költőkre kell hagyatkoznunk egyrészt, másrészt pedig a tiszta logikára. Hiszen az biztos, hogy a hazafelé vezető út az olasz partok mentén vezetett logikusan délkelet felé. Így Ischia és Procida, valamint Capri mellett elhajóztak, a szárazföld felőli oldalon. ezek a szigetetek valódi és látszólagos védelmet nyújtottak az uralkodó nyugati szelek és az általuk keltett hullámzás elől. Én is a modern, jól felszerelt hajónkkal is szívesebben megyek a szigetek takarásában. Odüsszeusz is így hajózhatott, minden este partra húzva a hajóját. Miután elérte az utolsó nagy szigetet, Caprit és áthajózott és a Sorrentói-félsziget között lévő Bocca Picolán még két szigetet láthatott: a Scoglio Vetara és a Galli-szigeteket. Az utóbbi csak egészen közelről látszik, hogy valójában három sziget alkotja. A Galli volt az utolsó sziget. Ez után már csak a „csupasz” part vár rá. A Galli szigetek azóta is természetes útjelzőül szolgálnak a hajósoknak, a Salernói öböl bejáratánál.
Kirké utasítása szerint, amint eléri a sziréneket, döntési helyzetbe kerül. Vagy a part mentén hajózva eljut a félelmetes Szküllához és Kharibdüszhoz, vagy a Bolygó-sziklák felé fordulva fog haza jutni. Ez előbbi a Messinai-szoroson átvezető rövidebb , az utóbbi a Szicíliát megkerülő hosszabb utat jelenti. Az első változat szerint, az eddigi módon, a part mentén hajózva, éjszakánként vagy kedvezőtlen időjárás esetén a kikötve a hosszabb, de biztonságosabb úton juthat haza. A második változat szerint innen dél felé kellene fordulnia és közel 120 mérföld (kedvező szélben is legalább 2-3 nap) megtétele után juthat ismét partközelbe. Ha változik a szél, akkor ki tudja, hogy hova kerül majd ismét.
Kirké minden esetre az első változatot javasolta.
Tehát, mint természetes navigációs jelet kell felfogni a Galli-szigetetek.
Vannak, akik szerint a Szirének valahol a Nápolyi öböl vidékén laktak, mások szerint egyenesen Capri volt a lakóhelyük, de a klasszikus írók legtöbbje szerint egyöntetűen a kis Galli-szigeteken élhettek e varázslatos lények. Itáliának ezen a partvidékén a római időkben valóban élt a szirének tisztelete. Szentélyek álltak Nápolyban és a Solernói öbölnél a szirének hármas csoportjának tiszteletéül. A három szirén: Parthenopé:a Szűz arc, Ligeia: a Csengő hang, és Leukoszia: a Fehér voltak.

Vissza

Június 14. Szerda


Hajózás Stromboli felé. Volcano helyett Lipari.

Június 15. Csütörtök


Volcano, Stromboli megmászása.

Június 16. Péntek


Szkülla és Kharübdisz. Messina.
Fél kettőkor jöttek le a Stomboliról. Nagyon elfáradtak és szerintük nem érte meg az a közel hét órás erőfeszítést a látvány. Párat böffent a vulkán, ekkor látványos video készült a csíkot húzó repülő izzó lávadarabokról. Azt mondták, hogy lentről mások hajóról, sörözgetve legalább ilyen szép látványban lehetet részük. Körbehajóztuk éjjel a szigetet és lentről is jól láttuk a kitörések által vörösen megvilágított füst- vagy rendes felhőket. Fél kettő felé indultunk el a Messinai-szoros felé. Én voltam őrségben 5-ig, majd az Ervin váltott. Már induláskor látszottak a szárazföld és Szicília fényei.
Nyolc óra körül érkeztünk a Scilla városhoz. A szikla északi részén egy halászkikötő van, amit célként jelöltem ki. Először megpróbáltam bójára állni, de azokat mind kisebb hajók számára rakták ki. Ezt úgy vettük észre, hogy miután szélbe álltunk, a másik bója a hajó alá került. Végül nem maradt más lehetőség, mint a parthoz állás. Ott két pecás próbálkozott a halfogással és igen morcosak lettek, mikor mi odaálltunk és elfoglaltuk a partfalat. Rövid szóváltás után belátták, hogy nem értjük azt, hogy ez egy halászkikötő, ezért menjünk innen, mert zavarjuk őket a pecázásban.
Itt láttam először kardhalvadász hajót. Ez egy 17-18 méter hosszú fahajó volt, amely közepére felállítottak egy 25 méter körüli rácsszerkezetű daruoszlopot vagy vasúti villanyoszlopot. Az oszlopot a hajó oldalához drótkötelekkel körben kimerevítették, így stabilan állt. Az oszlop tetején volt egy kormány, és egy szék, ahol a kapitány ül és irányítja a hajót. A csónak elején egy hasonló szerkezet áll ki előre, mint egy orrárboc. Ez is lehet vagy 20 méter hosszú és a függőleges oszlophoz, és oldalt van rögzítve. Amikor már menetközben láttunk ilyen hajókat, akkor észrevettük, hogy az előre néző orrárbocon két 3 méter hosszú szigonyt. A szigonyokhoz kötél csatlakozott, amely vége a hajón volt összetekerve. Később láttam 8 méteres kardhalról fényképet, de ma már ritka az ekkora hal.
Kijutva a szorosba el kezdtük keresni a félelmetes Kharibdüsz késői, szelíd változatát.A sziciliai parton (Tirrén-tenger) lévő Capo Poleronál áll egy hatalmas, legalább 80-100 méter magas, használaton kívüli villanyoszlop. Ettől délre kellene meglátnunk az örvényt, mert itt változik a szoros domborzata. A korábban 600-900 méteres mélység lecsökken 40-50 méterre. 11 óra után érkeztünk, de nyoma sem volt az örvénylésnek. Föl-alá hajóztunk. kicsit csalódott voltam.
Fél négy felé egyszer csak azt láttam, hogy mintha egy széllökés támadt volna, a víz el kezdett hullámzani, egy 150-200 méter széles és 5-600 méter hosszú területen. A hullámok magassága később elérte 30-35 centimétert, s ez a sáv lassan tovaterjedt dél felé. Behajóztunk ebbe a sávba. A sáv déli részén, ahol a legnagyobb hullámzást figyelhettünk meg, 3 csomós északi áramlatot mértem. A sáv körül felfelé áramló vízre bukkantunk, mintha egy forrás bugyogna. Ezt forgónak nevezik a Dunán. Behajózva a forgókban a hajó először élesen balra fordult, majd a másik oldalon jobbra. a forgók között kisebb örvényeket figyelhettünk meg. A fentebb leírt jelenségek fel ötig fokozatosan csökkentek.
Ekkor ugyan ez megismétlődött, úgy háromszor nagyobb módon. A hullámok maximális magassága elérte az egy métert, a forgók sokkal nagyobbak lettek. Volt olyan eset, amikor a hajó 40 másodperc alatt másfélszer körbefordult. Az áramlat elérte az 5 csomós sebességet. Az egész jelenség leginkább egy fazék fortyogó leveshez hasonlított. Félelmetes és nagyon izgalmas látvány volt. Ha nem tudom, hogy milyen mély a víz, akkor nem mertem volna áthajózni ezen a szakaszon. Az ilyen jellegű hullámokat, forgókat a tengerészek inkább elkerülik, hátha zátonyt takarnak.
Nagyon nagy volt a hajóforgalom keresztirányban, a sziciliai és az olasz partok közötti kompjáratok és a szoroson hosszirányban közlekedő kereskedelmi hajózás miatt. Az utóbbi segítségére a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) forgalomelválasztó zónát jelölt ki.
A szorosból kihajózva a szicíliai parton lévő Mesinában lévő Nettuno Marinába álltunk meg. Itt találtunk egy tágas öblöt, amelyet jelenleg a városi kikötő foglal el. A Marina az öböl bejáratánál van, ahol a gyakori kompjáratok által keltett hullámok kényelmetlenné tették az ott tartózkodást.
Az elméletem szerint ez a hely lehetett a Hélios mezeje, ahol a barmok legelésztek. A leírásnak megfelel: védett öböl, vízbefolyás síkság, barlang. Messina városát többször elpusztították a földrengések, többször újjá épült, így barlangot találni eleve lehetetlen vállalkozás. A kikötő viszont egy természetes védett öbölben található, a hegyek felől több patak, kisebb folyó ömlik be, és maga a város egy sík területen fekszik. a Messinai-öböl bejáratának távolsága a Szküllától 8,2 mérföld, amelyet az áramlás sebességét figyelembe véve 1-2 óra tehették meg, Így nagyon gyorsan ide érhettek. Csak a déli irányú áramlás jöhet szóba, mivel az északi áramlatban nem tudtak volna haladni.

Vissza

Június 17. Szombat


Reggel korán indultunk. Még megcsodáltuk a Messinai kikötő bejáratánál lévő kisebb örvényeket és forgókat, majd dél felé hajóztunk a szicíliai partok mentén, Olyan helyet keresve, amely még alkalmas lehetne a Hélios mezejének. Nem találtunk. Voltak ugyan beömlő folyók, mögötte völgyek, de nem volt védett öböl sehol. A völgyek is elenyésző méretűnek látszottak a messinai-síksághoz képest.
Felszereltük közben a blistert, kísérletezgettünk vele. Nagyon szépen állt és jól vitte a hajót.
Dél felé elértük Taorminát. Ez 27 mérföldre van Messinától. Bredford szerint ez volt a Helios mezeje. Szerintem nem a következők miatt: 27+8=34 mérföld megtételéhez még a legkedvezőbb esetben is, amikor hátszélben és 2 csomós áramlatban hajóztak volna, akkor is 7 óra kellett volna. Nem volt egy olyan sík terület, ami megfelelt volna a leírásnak.
A szél közben beerősödött, és repített minket Catánia felé.

Június 18. Vasárnap


Catania, szerelések.

Június 19. Hétfő


A 2000. évi Odüsszeusz Expedíció és ezzel életem legnagyobb kalandja végetért.

Köszönöm mindenkinek a lehetőséget, hogy egy gyerekkori álmomat megvalósíthattam.

Vissza